Bencsik János (Fidesz)

BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni Bujdosó frakcióvezető asszony irányomban megnyilvánuló kiemelt figyelmét. Szeretném megnyugtatni, hogy rajtam nem fog múlni az ön által vezetett frakció egységessége.

Ha az hibának róható fel itt a tisztelt Házban, hogy szakpolitikai kérdésekben időközönként egyet tudunk érteni és nemzeti minimumban tudunk gondolkodni, akkor én ezt vállalom, és én bizakodom abban, hogy az ön dörgedelmes felszólalását követően lesznek a TISZA-frakcióban is olyan képviselőtársak, akik szakpolitikával foglalkoznak, és a nemzeti minimum kérdéseiben egyet tudunk érteni annak érdekében, hogy ez az ország ne csak hangos, hanem működőképes is legyen.

Közpolitikai kérdésekkel és szabályokkal én most nem szeretnék foglalkozni, hiszen egy ilyen kimenő szériás képviselő vagyok (Derültség az ellenzék soraiban.), akinek politikai ambíciói már nagyon régen nincsenek; valószínűleg azért vagyok itt. (Derültség az ellenzék soraiban.) 1990-ben választottak meg először polgármesternek, utána öt cikluson keresztül, vele párhuzamosan egyéni önkormányzati képviselőnek, majd 2010-től négy alkalommal egyéni országgyűlési képviselőnek. Azt gondolom, hogy az önök számára ez a lehetőség, ha elfogadják az Alaptörvény módosítását, nem fog megadatni, tehát ezt a versenyt én megnyertem, de ennek nincs is jelentősége.

Jelentősége annak van, hogy képesek vagyunk‑e a született érzelmi és az életünk során tanult intelligencia alapján úgy megnyilvánulni ‑ amit a szememre hányt, megint csak úgy értettem az ön szavait, frakcióvezető asszony ‑, hogy úgy tudunk egymással beszélni és szót érteni, hogy tiszteletben tartják az idősebbek a fiatalokat, a fiatalok az idősebbeket. Én azt gondolom, hogy ez egy teljesen normális hozzáállás, testtartás, viselkedési mód, főleg egy önök által meghirdetett szeretetországban.

Amiről konkrétan szeretnék az Alaptörvény kapcsán beszélni: két képviselőtársam, Latorcai és Apáti képviselőtársam már érintették a földtulajdonlással kapcsolatos sarkalatos törvény Alaptörvényből történő kivételét, de én a családi gazdaságokra szeretnék itt fókuszálni, azokra a családi gazdaságokra, amelyek mindig is, a magyarok bejövetele előtt és azóta is itt, a Kárpát-medencében a vidék tartóoszlopát képezik; azokra a családi gazdaságokra és a mögöttük álló gazdálkodókra, akik hosszú-hosszú évszázadokon keresztül a vidéki közösségnek a virilistái, tehát a saját jövedelmükből, zsebükből, megtermelt javaikból a helyi közösséget támogató, aktív tagjai voltak, azok a paraszt, gazdálkodó emberek, akik a húsvéti körmenetben a feltámadt Krisztus szobrát vitték, mert a legelső helyen lévő gazdálkodókat, parasztokat ezzel tisztelték meg, és a többiek pedig az iparos testület tagjaival a gyertyát vitték a feltámadt Krisztus mellett.

Hogy értsük azt, miért támadták Európa-szerte a vidéket, és miért próbálták meg a termőföldről leszakítani a földműveseket, a parasztságot: azért, mert szakrális létalapnak tekintették mindig is a termőföldet, amely a megélhetésüket, a saját személyes családi megélhetésüket és annak a közösségnek a megélhetését biztosította, amelybe beleszülettek, amellyel együtt éltek sorsközösséget vállalva, és ezért az ötvenes években leszakították őket erről a szakrális talapzatról; listázták, majd leszakították; a földet, a megélhetést elvették tőlük.

Éppen ezért volt fontos az 2010 után, hogy a magyar föld védelme mellett a családi gazdaságok is kiemelt védelmet kapjanak, ahogy azt Latorcai képviselőtársam említette, már csak azért is, mert értelmes cél- és okszerű gazdálkodást, mezőgazdasági tevékenységet csak stabil és kiszámítható környezetben lehet végezni, ahol biztonságban van a termőföld, és biztonságban van a mezőgazdasági üzem is.

2013-ban Ángyán József képviselőtársammal mi egy elég hosszú módosító indítványt terjesztettünk a földforgalmi törvény kapcsán az Országgyűlés elé, amely nem mindenkinek a tetszését váltotta ki. Szigorúbb földtörvényt szerettünk volna: egyrészt az üzemméreteket alacsonyabb szinten meghatározni, másrészt pedig a spekulánsok megjelenését teljeskörűen kiszűrni és a valóban helyben lakó és gazdálkodó családok, földművesek számára a további földszerzés lehetőségét első helyen biztosítani. Miután ez nem sikerült, Ángyán professzor úr távozott, én maradtam, és rövid időn belül volt egy gyulai kihelyezett frakcióülés, ahol második nekifutásra sikerült meggyőznöm képviselőtársaim többségét, hogy a családi gazdaságok nevesítetten kerüljenek be az Alaptörvény sarkalatos törvényei közé ‑ és be is kerültek. Önök most innen, a sarkalatos törvények köréből szeretnék kivenni a családi gazdaságokra vonatkozó szabályozási kötelezettséget, a kétharmados szabályozási kötelezettséget, ami alááshatja a gazdálkodóknak, a gazdálkodó családoknak a bizalmát a döntéshozással szemben.

Ha egyetértünk azzal, hogy a vidéket nem kell visszaadni a természetnek, ahogy azt az önök frissen kinevezett helyettes államtitkára korábban hosszasan elemezte, akkor biztosítanunk kell azokat a jogi garanciákat ‑ akár sarkalatos törvény keretében is ‑, amelyek ezt a védelmet a vidéken élő gazdatársadalom számára biztosítják, akik nem akarják visszaadni a természet számára azt a vidéket, amelybe beleszülettek, amely az otthonuk, és amely a megélhetésüket, az önök megélhetését, mindannyiunk megélhetését biztosítja, hanem azon gazdálkodni szeretnének, a természeti erőforrásokat úgy használni, hogy az a későbbiekben is használható legyen, és az üzemméret ebből a szempontból egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül. A családi gazdálkodó jobban odafigyel arra a földre, amely a saját tulajdonában van, amelyet saját maga művel. Igazi gazdája lehet a földnek, az anyaföldnek, és éppen ezért nemcsak köszönetet kell mondani, hanem a jogi garanciákat is biztosítani kell.

(18.50)

Hosszú ideig nem léptünk előre, de 2020-ban megszületett az a törvény ‑ az Alaptörvény felhatalmazása alapján is ‑, amely a családi gazdaságok működési, adózási környezetét alakította ki az őstermelőknek, az őstermelői családi gazdaságoknak. Majd rá egy esztendőre megszületett az a törvény, amely a gazdaságátadás megkönnyítésével lehetővé teszi azt, hogy az idősebb nemzedék könnyített körülmények között ‑ mind jogszabályi, mind gazdasági, mind adózási illeték szempontjából ‑ tudja azoknak a bátor helyi fiatal hősöknek átadni a családi gazdaságot, akik vállalják azt, hogy üzemszerűen fogják működtetni, a szükséges tudás megszerzésével, böcsülettel, fölkészülten.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt mondanám, hogy ha lehetőséget látnak rá, mint ahogy 2013-ban lehetőséget látott a többség arra, hogy javaslatomra bekerüljön ez a védettség a családi gazdaságokra vonatkozóan, akkor az önök támogatásával, közreműködésével ez maradjon is benne az Alaptörvényben védett, sarkalatos jogszabályként.

Ami pedig a nemzeti vagyont érinti: én alapvetően ebből a vonalas közműveket, tehát a közművagyont emelném ki, amely az ország működőképességét alapvetően befolyásolja, de ezenkívül az országban élők számára, minden háztartás számára a szolgáltatások biztonságos és megfizethető igénybevételét is biztosítja.

Válaszolnék Latorcai és Apáti képviselőtársamnak, hogy mire ez a nagy sietség a sarkalatos törvények közül történő kivételt illetően. Itt a kormányzat azzal indokolja a sarkalatos passzusok ritkítását, megritkítását vagy kigyomlálását, hogy a korábbi rendszert túlságosan merevnek ítélve rugalmasabban lehessen gazdasági, agrárgazdasági kérdésekben vagy éppen nemzeti vagyont érintő kérdésekben igazodni a folyamatosan változó piaci környezethez. Azért ez egy elég árulkodó indoklása ezeknek a passzusoknak a kivételére vonatkozóan.

Én nem is szeretnék további feltételezésekbe belemenni, csak azt szeretném kiemelni, hogy volt olyan időszak, amikor ebben az országban a közművagyon privatizációja elsődleges kérdéssé vált annak érdekében, hogy a költségvetési lyukakat tömködjék. Amikor külföldi tulajdonba került ez a közművagyon, onnantól kezdve maga a kormányzat vagy az Országgyűlés nem vagy csak nagyon nehezen tudta megvédeni a fogyasztók érdekeit ezzel a túl erős gazdasági hatalommal szemben. 1998 után ennek egy része visszavásárlásra került. 2002 után ennek egy jelentős részét ismételten értékesítették. 2010-ben ez ismételten visszavásárlásra került, és születtek olyan jogszabályok, amelyek a fogyasztók érdekeit, a szolgáltatások megfizethetőségét érintették.

Most abban az esetben, hogy ha ez a vagyon, ez a közművagyon ismét magánszolgáltatók tulajdonába kerül, akkor a rezsivédelemre fittyet hányva meglehetősen nehéz helyzetbe fog kerülni a TISZA-kormány és a TISZA-frakció, mert nem fogják tudni garantálni a befektetők, úgymond befektetők számára azt az extraprofitot, amit elvárnak, és amit mindig kiköveteltek maguknak a privatizációs folyamatokkal és döntésekkel együtt, és ennek az lesz a következménye, hogy vagy a költségvetésből kell finanszírozni ennek a fedezetét, vagy el kell fogadniuk az Európai Unió vagy az Európai Bizottság azon javaslatait és elvárásait, miszerint a fogyasztókat ilyen formában semmiféle védelem nem illeti meg.

Tehát egy esetleges privatizáció azt jelenti, hogy a költségek megnövekednek, a fogyasztói szempontok és érdekek pedig háttérbe kerülnek. Ezért tisztelettel azt javaslom önöknek, hogy fontolják meg a stratégiailag fontos, nemzetbiztonsági, üzemeltetési, magának az ország üzemeltetésének szempontjából fontos vagyonnak, nemzeti vagyonnak a bent tartását a sarkalatos törvények között. Azt gondolom, hogy mindannyian nyugodtabbak lehetünk akkor, mi mindenképpen, a fogyasztók kiváltképpen, de talán önök is. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)