Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Varga Képviselő Úr! Sok dologban egyetértünk, sok dologban nem értünk egyet, nyilván nem véletlenül nem egy pártban politizálunk.

Én azt gondolom egyébként, nyilván nem vagyok feljogosítva, hogy tanácsot adjak önnek, de a jelenlegi kormányzat rengeteg súlyos intézkedésének a bírálatát szerintem akkor lehet hitelesen elvégezni, hogyha a korábbi kormányok által elkövetett hibákat sem tagadjuk el.

Tehát 2010-ben az akkori balliberális kormány rengeteg olyan döntést hozott, amelyek ellentétesek voltak a nemzeti érdekekkel, rengeteg hibát elkövettek, akár egyébként a víziközmű-hálózat tekintetében is, a víziközműrendszer tekintetében, amelyek óriási károkat okoztak. Azt gondolom, hogy nem volt véletlen az, hogy 2010-ben kétharmados felhatalmazást tudott kapni a Fidesz.

(17.00)

Tehát én azt gondolom, hogy kell és fontos kritizálni a jelenlegi kormányt, de soha nem lehet eltagadni a 2010 előtti kormányzat hibáit.

A víziközmű-hálózat, a víziközmű-infrastruktúra nemzeti kézben tartása. Azt gondolom, hogy ezt kiszervezni súlyos bűn, súlyos bűn a nemzet ellen. Ez a legfontosabb alapvető infrastruktúra, ezáltal tudjuk biztosítani az ivóvízellátást a magyar emberek számára, ezáltal tudjuk megvédeni a vízkincsünket. A nemzet jövője múlik azon, hogy meg tudjuk‑e őrizni a természeti kincseinket, meg tudjuk‑e óvni, meg tudjuk‑e őrizni a vízkincsünket.

Tehát idegen, külföldi nagyvállalatoknak kiszervezni a víziközműveket ugyanolyan hibának tartom, mint egyébként hazai oligarcháknak. Mert a nemzet zsebét összekeverni a saját zsebbel súlyos bűn, az a nemzeti érdekek elárulása. Ez legyen világos. Azt gondolom ‑ és mi ebben mindig következetesek voltunk, a pártunk is ‑, a legfontosabb infrastruktúrát, a víziközműrendszert nemzeti kézben kell tartani, de jellemzően egyébként a hozott példákkal is alátámasztva, ahol önkormányzati tulajdonban van, ott önkormányzati fenntartásban, hiszen a helyi felhatalmazással, a helyi tudással sokkal hatékonyabban meg lehet óvni ezt az infrastruktúrát és lehet üzemeltetni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Igaza van Cseresnyés képviselő úrnak, én is nagyon sok önkormányzatnál látok, egyébként pártpolitikai színezettől függetlenül rossz döntéseket. Egyértelmű, önkormányzati szinten és kormányzati szinten is lehet rossz döntéseket hozni, ez mindenkinek, egy testületnek, egy kormánynak a saját felelőssége, de alapvetően ez nem határozhatja meg azt, hogy el kell‑e vagy el lehet‑e venni az önkormányzatoktól ilyen gazdasági kényszer folytán a víziközműveket. Tehát nyilván egy polgármester, egy képviselő-testületi többség felelőssége, hogy helyes döntéseket hozzon.

Ami Debrecent illeti, Varga képviselő úr felrótta nekem, hogy a Duna vízhozamáról beszéltem. Ezt az idézetet azért hoztam ide, hogy azt mutassam meg, hogy mondjuk, mennyire egzakt alapokon nyugszik a kormányzati fősodrú döntéshozatal, úgymond. Ezért idéztem miniszterelnök úrnak a Duna vízhozama és az akkumulátorgyárak közötti hasonlatának rendkívül erőteljes megalapozatlanságát.

De itt utaltam már rá, amit Palkovics miniszter úr is világossá tett, hogy ezek az akkumulátorgyárak tiszta vizet igényelnek. Nacsa képviselő úrnak is mondom, hogy Debrecenben is valóban elhangzott az, hogy ugye, beszélnek a politikai kommunikáció szintjén szürkevízről, de ez be sem lett tervezve. Egyébként ebben igaza van Varga képviselő úrnak, nincs kiépítve az az infrastruktúra, ami által szürkevízzel lehetne kielégíteni a debreceni akkumulátorgyárnak a vízigényét. Tehát valójában azért is utaltam rá, hogy párhuzamba hozni a Duna aktuális vízhozamát az akkumulátorgyárak vízigényével azért megalapozatlan, mert itt a vezetékes ivóvízből, tiszta vizet igényelnek ezek a gyárak. S ezért vannak egyébként ilyen anomáliák, mint ahogy például a komáromi ipari vízigények növekménye miatt a tatai karsztról szállítják a rendkívül jó minőségű vizet. Ezért van rengeteg probléma ezzel kapcsolatban, és ezért is mondom, hogy mennyire súlyos kihívás az, ahogy amikor már most sok esetben kihívás az ivóvízellátás biztosítása, akkor rászabadítunk ilyen elképesztő mennyiségű vizet igénylő ipari monstrumokat egyébként Magyarország vízkincsére, ezért is tartjuk ezt súlyos hibának.

S akkor nagyon röviden beszélnék csak a vízgazdálkodás kérdéséről, ezt néhány képviselőtársam említette. A víz maga az élet ‑ ezzel kezdtem a felszólalásomat ‑, miközben láthatjuk, hogy milyen súlyos kihívások rendszere érinti a víz ügyét, a víziközművek ügyét. A víziközművek kérdését most alaposan kitárgyaltuk. De látható, hogy milyen súlyos veszélyben vannak a felszíni vizek és a felszín alatti vizek, milyen súlyos szennyezések történnek. Adott esetben egyébként, hogy milyen súlyos szennyezések történnek a határon túl. Nemrég láthattuk a Sajó folyót érintő borzalmas szennyezést, hogy annak milyen hatásai voltak. Tehát veszélyben vannak a közös természeti kincseink, és nyilván ilyenkor nem lehet elfelejteni, hogy a Kárpát-medence nemcsak egy történelmi régió, hanem egy természetes régió, és egy természetes egység, ezért úgymond, egymásra vagyunk utalva a tekintetben, hogy megvédjük a közös természeti kincseinket, és ebben is sokkal aktívabb részvételt kellene tanúsítania a magyar kormánynak.

De ugye, nagyon-nagyon komoly kihívás, és ez messze a legsúlyosabb kihívás jelenleg is, hogy a most érvényben lévő és alkalmazott vízgazdálkodási elképzelések és rendszerek szerint az ország lecsapolása, az ország kiszárítása folyik. Itt említette képviselőtársam, hogy a homokhátság már valóban, hivatalosan is félsivatag. Ez bizony azért van, mert a jelenlegi koncepció szerint minél előbb levezeti a vízügy a vizeket, és ezért van az, amit egyébként nagyon helyesen idézett miniszterelnök úr is, hogy több víz folyik ki az országból, mint amennyi beérkezik. Minden évben három Balaton vízmennyiségének megfelelő vizet veszítünk el, és ez egy őrületes, súlyos hiba.

Ugyanakkor abban téved miniszterelnök úr, ugye, arra utalt, hogy ezt a többletvizet, amit ő feleslegként fogalmazott meg, ezt bárhova igény esetén el tudjuk vezetni a csatornahálózaton keresztül. Ez nem így van. Nem lehet mindig elvezetni ezeket a vizeket. Az időszakos többletvizek esetén, jellemzően a tél utáni, tavaszi időszakban lehet ezeket a többletvizeket megtartani. Ezért mondjuk azt, hogy szakítva a jelenlegi koncepcióval, egy vízmegtartó vízgazdálkodásra lenne szükség.

Ugyanakkor itt van nagyon súlyos vitánk egyébként például a Mi Hazánkkal. Most a képviselő úr megerősítette azt, amit a Virradat-programban is írtak, de ezeket a többletvizeket nem beton műtárgyakba, nem csatornákba kell vezetni, nem ilyen módon kell tárolni, hanem a tájba kell visszavezetni, a tájba kell bejuttatni. Az egykori vízjárta terekbe, az egykori árterekbe kell eljuttatni ezeket a vizeket; és nem lehet a folyókból vízlépcsőzéssel, ilyen mesterséges műtárgyak által tavak rendszerét felépíteni, hiszen azzal több kárt okozunk.

Amikor ilyen vitákra kerül a sor, akkor rendszerint az öntözésről beszél a kormány, ugyanakkor most az öntözött területek aránya körülbelül 1-2 százalék. A jelenlegi kormányzati tervek szerint ezt 6 százalékra akarják fölvinni. Tehát eleve egyértelmű, hogy nincs is kimondva, hogy bármiféle szándékuk lenne ezzel a súlyos nemzetstratégiai kérdéssel, hogy ennek a megoldására vállalkoznának az öntözéssel, de az is világos, hogy ilyen félsivatagi körülmények között az öntözés nem is lehet megoldás. A táj vízkörforgását kell biztosítani, a tájba kell visszajuttatni a vizet és a tájban kell megtartani a vizet. Erre megvannak a lehetőségek, megvannak a szakmai koncepciók, valóban pontos geodéziai mérések alapján, láthattunk olyan elemzéseket, ami által meg lehet állítani, meg lehet fordítani ezt a folyamatot, ami gyakorlatilag valóban az ország kiszárításával egyenértékű.

Az a tragédia számomra, hogy bő egy évvel ezelőtt, októberben volt egy olyan bizottsági ülés, ahol a Vízválasztó kezdeményezésnek a képviselői jelen voltak, amikor egy rendkívüli bizottsági ülést kezdeményeztem. Ott volt agrárminiszter úr is, államtitkár úr is ‑ a természetvédelemért felelős államtitkár úr, csak a pontosítás kedvéért, nem V. Németh Zsolt államtitkár úr ‑, és láthatták azt is, hogy pontosan a számok nyelvén bemutatva milyen tragédiát fog okozni, ha nem nyúlunk bele ebbe az ország lecsapolását jelentő vízgazdálkodásba, és nem találjuk meg a tájban a helyet ezeknek a többletvizeknek.

Azt is láthatták, hogy ha ezt sikerül megvalósítani, konkrét, aktuális, pontos geoinformatikai alapokon bemutatott példák szerint, még meg lehetne állítani ezt a folyamatot, és rengeteget tudnánk tenni ennek érdekében. De úgy, ahogy tavaly volt a nagy történelmi aszály, ezt követően a Tiszán egyébként az árvizes időszakban, a téli árvizek idején közel 1000 köbméter/szekundum víz ment el a Tiszán keresztül, miközben a nyári átlagvízhozam 100 köbméter/szekundum körül van. Tehát a történelmi aszály után is ennyi vizet elveszítettünk. Tehát nem történtek meg azok a lépések, hogy megtartsuk a vizeket. Ilyen módon mondhatjuk azt, hogy részben igaza volt miniszterelnök úrnak, mert valóban több víz megy ki, mint amennyi beérkezik, de pontosan a felelősséget ‑ és akkor húzzuk alá kétszer, hogy minden lehetősége megvan a kormánynak, ott van a kormány asztalán a szakmai koncepció, ami alapján meg lehetne állítani hazánk kiszárítását. Ez egy rendkívül fontos feladat, ugyanúgy, ahogy rendkívül fontos feladat a magyar emberek ivóvízellátását biztosító rendszer rendbetétele.

Arra kérem a kormányt, hogy az évek óta tapasztalt stratégiaalkotás, tervezés helyett a konkrét cselekvést kezdjék meg, mert ennek az ágazatnak nincs egy-két éve. Tehát azért az látható, hogy ha elmaradnak a karbantartások, akkor olyan rendszerek is tönkremennek, amelyek még menthetőek lennének. Látjuk azt ‑ éppen a szigetvári példát hoztam, ahol percekkel ezelőtt kezdődött el egy lakossági fórum ‑, hogy ha elhanyagolják ezeket a rendszereket, akkor milyen átfogó problémákat tud ez okozni, és milyen súlyos műszaki kihívásokkal szembesülnek a szakemberek. Azt gondolom, hogy azt, hogy a víz maga az élet, nem mondogatni kell nagyon sokszor, hanem lefordítani cselekvésre, és alapvetően most a cselekvésre a magyar kormánynak van lehetősége. A magunk részéről ehhez azt a támogatást, amit mi tudunk, meg fogjuk adni. Köszönöm szépen, elnök úr.