Rétvári Bence (KDNP)

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzászólt a vitában, azoknak is, akik egyetértettek velünk, és azoknak is, akik nem értettek egyet velünk. Így van ez rendjén.

Messzebbről indítanék, aztán konkrétumokra térnék, aztán megint messzebbre távoznék. Ha megnézzük szinte bármely humán területen azokat a társadalomnak a mélyébe, szövetébe hatoló kutatásokat, kimutatásokat, statisztikákat, amik az elmúlt években készültek, valahol a végén mindig ugyanarra jutunk, hogy Magyarországon a lakosság, a települések elsöprő többségében úgy működnek a dolgok ‑ egészségügy, oktatás, szociális helyzet, szűrésre járás, és a többi, és a többi, tehát nagyon sokféle területen ‑, ahogy egy erősödő közép-európai országban annak történnie kell. De van a társadalomnak egy olyan része, amelyik viszont ehhez képest viszonylag nagy távolságra van, és az egész átlagot is nyilván negatív irányban befolyásolja.

(17.50)

Nem a társadalom nagy többségénél van lemaradás, azok szépen gyarapodnak évről évre, de van egy olyan rész, akinél ha nem avatkozunk be, akkor az egy egyre bővülő nehézség lesz az egészségügyi rendszernek, az oktatási rendszernek, a szociális rendszernek, de minden más együttműködési formában is, egészségügyi mutatókban is és egyebekben, átlagéletkorban, egészségben eltöltött évek számában, végzettségben, iskolai végzettségben, bűnözési térképben, sok minden másban. Ezért ha az egész országunkat akarjuk fölemelni… Egyszerűbb helyzetünk van, mint Széchenyinek anno, amikor a Hitelt meg a Világot meg a Stádiumot összeállította, mert ő azt mondta, hogy 9 millió embert kell beemelni a nemesség soraiba. Nálunk a társadalom elsöprő többsége szerencsére a saját erejéből is tud előrelépni, ha az állam ezt nem akadályozza, hanem segíti, de vannak olyanok, akiknél tényleg erősebb ‑ erősebb! ‑ beavatkozásra van szükség.

Ezért mondtuk azt, hogy hároméves kortól kötelező az óvodáztatás ‑ hogy most az oktatás területére koncentráljak. Ezért mondtuk azt, hogy állami fenntartásba, állami működtetésbe vesszük az iskolákat, mert az volt látható, hogy ha nem avatkozik be az állam, akkor az a különbség, ami az előző évtizedekben felhalmozódott, az ugyanúgy marad, ha meghagyjuk ezt az önkormányzati fenntartási rendszert, mert nyilván a nehezebb sorsú önkormányzatok, ahol kevesebb a munkahely, kisebb az iparűzésiadó-bevétel, kevesebb a saját pénze, az iskolát is nehezebben tartották fenn, akadozva jöttek a bérek, nem volt fejlesztés, rossz volt az állapot, nem voltak jó technikai eszközök. Ezért mondtuk azt, hogy itt két radikálist lépünk: hároméves kortól kötelező óvodáztatás, hogy a gyerekeknek a teljesítménykiegyenlítése ne hatéves korban kezdődjön, hanem hároméves korban; és állami fenntartás pontosan azért, hogy az iskolák mindenhol tudják ugyanazt a színvonalat hozni, és ne döcögjön egyik terület a másikhoz képest. És ennek, ugye, van pozitív visszajelzése is, bár, ugye, önök ezeket az ellenzéki oldalon nyilván, nem nyilván, de azért erősen kerülték, a PISA-mérésekben ez látható is, hogy ebben az évtizedben, amely már nem önkormányzati, hanem állami fenntartásban telt az oktatásban, érezhetően csökkentek a különbségek, az otthonról hozott különbségek az iskolákban, 26 százalékról 19 százalékra. Tehát meglett az eredménye az állami fenntartásnak, és ez a különbség, otthonról hozott különbség elkezdett csökkenni, ráadásul érezhető mértékben, nem tizedszázalékokkal, hanem 26-ról 19 százalékra ‑ ez azért egy jelentős változás.

Ennek része ez a mostani törvényjavaslatunk is, amely azt mondja, hogy az iskolában a hátrányos helyzetűek aránya nagyjából meg kell hogy egyezzen a településen a hátrányos helyzetűek arányával. Ez egy méltányos és igazságos elvárás mindenki kapcsán, mert nyilván vannak nehezebben kezelhető gyerekek, ne egy iskolában legyenek a nehezebben kezelhető gyerekek többségben, és a többiben meg alig, hanem arányosan, ki-ki részesedjen ebből a többletfeladatból. Hiszen ez többletfeladat valóban, mert vagy a gyerekeknek a képességei vagy az otthoni nevelés hiánya vagy éppen az otthoni rossz környezet miatt őket valóban nehezebb az iskolában kezelni. Ezt a feladatot akarjuk kiegyenlíteni a település iskolái között; és ha pedig az egész településen magasabb az ilyen gyerekeknek az aránya, akkor mindenkinek megemelni a fizetését 20 százalékkal. Tehát itt egy mínusz 10, plusz 20 százalékos eltérés van. Aki nem hajlandó részt vállalni abból a közös feladatunkból, hogy a társadalmi ollót zárjuk jobban össze ‑ itt azért hála istennek Magyarországnak a fölső és alsó tizede közötti különbségben jóval jobb eredményei vannak, mint a legtöbb nyugat-európai országnak, ahol ez az eredmény egyébként nem a hagyományos társadalmi viszonyok miatt rossz, nem amiatt nyílt ki a társadalmi olló, hanem az illegális migráció miatt nyílt ki, mert ott is megvan a normál, szokásos középosztály, megvannak a tehetősebbek, és bejött egy olyan réteg a távolról érkező illegális migránsokból, akik aztán nagyon le vannak szakadva az ottani társadalomhoz képest, ezért ott az iskolának hihetetlen nehéz feladata van, mert nem társadalmi különbségeket kell áthidalni, hanem nyelvi különbségeket, kulturális különbségeket. Amikor egy német iskola udvarán harmincféle nemzetiség szólal meg, és elhangzott, hogy a szülői értekezleten tolmácsot kell hívni, hogy a szülők és az iskolában a tanár megértesse egymást. Tehát ehhez a problémához képest nekünk még egy kezelhetőbb problémánk van. Másrészről viszont a mi problémánk meg már nemzedékek óta itt van, nemzedékek óta ismert, mégse sikerült se a 20-as években, se az 50-es években, se a 80-as években, se a rendszerváltás utáni években átütő megoldást találni, még ez a 26-ról 19 százalékra csökkenő társadalmi különbség az iskolában, még ez az egyik leglátványosabb eredmény, az elmúlt tíz év eredménye, ha az elmúlt egy évszázadot nézem, amikor ez a probléma már sokszor felvetődött.

Ebben a folyamatban kell tehát lássuk ezt a mostani intézkedést, ami azt mondja: arányosan mindenki vegye ki a részét abból, hogy azok a kulturális különbségek, tudományos vagy oktatási különbségek, társadalmi különbségek, amelyek most vannak, azok kisebbek legyenek a következő generációnál, mert ezt a kérdést nem három év alatt fogja tudni senki sem megoldani, hanem itt arra van szükség, hogy valaki tényleg beleszokjon egy másfajta közegbe, mint amit otthonról hoz. Ez a legnehezebb. De ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha az iskolában ők tényleg látják maguk körül a másfajta közeget, hogy milyen emberré válhatnak vagy lehetnek, milyen felnőttek lehetnek majd a későbbiekben; ne csak az otthoni mintát, ami érezhetően leszakad a többségi társadalomtól, hanem egy középosztálybeli mintát is lásson, és az legyen többségben, hogy ne a hátrányos helyzetű mintához igazodjanak a középosztályból vagy a jobb otthoni, pedagógiai, figyelmességi körből érkező diákok, hanem éppen segítsünk mindenkinek legalább az átlag szintjére odalépni. Úgyhogy ez ennek a javaslatnak a célja, nem más.

Nyilván itt mindenki elmondta a maga politikai mantráit, ez a demokráciában szokás, nem hiszem, hogy ez bárki számára meglepetés volt, de azért volt sok minden, ami az oktatással vagy a javaslattal párhuzamos is volt.

Egy-két dolgot azért helyretennék, amelyek valótlanok. Iskolatej-, iskolagyümölcs-program. Itt, ugye, megtízszereztük ennek a forrásait a kormányzásunk alatt, 391 ezer gyermek kap iskolatejet, tejet és tejterméket, gyümölcsöt, zöldséget. Szerencsére ma már tízszer akkora forrás van erre, 600 millióról 6 milliárd forintra emelkedve, mint a kormányzásunk kezdetén.

Óvodákban jóval több mint tízezer új férőhelyet hoztunk létre, nyilván bölcsődékben, óvodákban egy százmilliárd forintos fejlesztési programot indítottunk el, így van több férőhely az óvodákban. A DK-s vezetésű XV. kerületben meg hárommal kevesebb óvoda van, ott meg azokat bezárták a DK-s helyi vezetők. (Barkóczi Balázs: Mert felmondtak az óvónők, államtitkár úr!)

A felsőoktatás kapcsán azért nem sírná vissza senki sem azt az időszakot, amikor tandíj volt a felsőoktatásban, és a pedagógushallgatóknak tandíjat kellett fizetniük, és senki sem tud mondani sem a Medgyessy-kormány időszakából, sem a Gyurcsány-kormányok időszakából, sem a Bajnai-kormány időszakából olyan évet, amikor több pedagógushallgatót vettek volna fel a felsőoktatásba, mint idén. Minden évben kevesebbet vettek fel, és a mostani évben minden évhez képest többet vettek fel. Mi nem tandíjjal csábítjuk be ‑ idézőjelben ‑ a diákokat, hanem ösztöndíj-lehetőségekkel és ingyenes felsőoktatással, a tandíj láthatólag távol tartotta a fiatalokat a felsőoktatástól.

Időről időre előjön az a vád, hogy az egyházi iskolákban, ugye, most, ma az hangzott el, hogy négyszer akkora pénzből gazdálkodhatnak. Hát akkor négyszer annyit kéne hogy keressenek az egyházi iskolákban a tanárok, márpedig ha ön egy egyházi iskolai tanárral beszél, nem fogja azt mondani, hogy négyszer annyit keres, mint a szomszéd utcában lévő állami iskolában. Ezek nyilván valótlan állítások, viszont előrevetítik, hogyha azok, akik ezt mondják ‑ itt a baloldalról, főleg a DK-ból, de néha talán más helyről is, amikor ezt mondják, mondjuk a Párbeszédből talán ‑, ha ők valaha kormányra kerülnek, akkor biztosan radikálisan csökkentenék az egyházi iskolába járó gyermekek utáni támogatásokat (Barkóczi Balázs: Nem, kiegyenlítenénk!), ami viszont eléggé diszkriminatív, hiszen senki sem érhet kevesebbet az államnak azért, mert katolikus, református, zsidó vagy más iskolába jár. (Barkóczi Balázs: Az állami iskolába járó gyerekek most sem érnek kevesebbet!)

Az életbelépés, hatályosulás kapcsán, ugye, itt maga a törvény is, annak 2. §-a rögzíti, hogy az átmeneti rendelkezéseket és a hatálybalépést külön törvény rendezi.

Milyen időközönként vizsgálják felül, hogy megfelelőek‑e, tehát hogy a települési arányoknak megfelelő‑e az iskolában a hátrányos helyzetűek aránya? Ez évente kerül felülvizsgálatra.

A forrás természetesen az oktatási rendszeren belül marad, itt az egész oktatási költségvetésben kell gondolkoznunk.

Ugyanakkor azt el kell mondjam önöknek ‑ és ez nagyon fontos kérdés, úgyhogy örülök, hogy ezt önök is érintették a felszólalásaikban, csak nem ebben a kontextusban; kiegészíteném most akkor az igazságot a maga teljességében ‑, hogy elfogadtuk azt a törvénymódosítást, önök ez ellen tiltakoztak, az új pedagóguséletpálya-törvénynél, hogy 20 százalékkal többet keresnek azok, akiknél a legnagyobb arányú a hátrányos helyzetű gyerekeknek a száma, tehát akik a legnehezebb pedagógiai munkát végzik. Ugyanakkor az Unió továbbra sem ad egy fillért sem erre a célra sem, ezért ezt költségvetési forrásból fogjuk kifizetni, tehát nincs uniós forrás, de vállaltuk, és novemberben fogjuk nyilvánosságra hozni, hogy azok, akik tényleg azoknak segítenek, akiknek jóval nehezebb ‑ mindenkinek van ilyen emléke, ismerete akár a saját osztályából, akár a gyerekei osztályából, akár ismerősök elmondásaiból ‑, szóval azok a pedagógusok, akik az átlagnál több ilyen gyerekkel is foglalkoznak, ők hogyan, miként fogják utólag megkapni ezt az összeget visszamenőlegesen azért, mert tényleg nehezebb munkát visznek nap mint nap. Úgyhogy ha van EU-s forrás, ha nincs, mi ezt a többletet kifizetjük a tanároknak, ez benne is van a költségvetésben, az idei törvényben meg a jövő évi törvényben is.

(18.00)

Voltak érdekes felszólalások. Amikor a Mi Hazánk csillogó szemmel beszél a francia példáról, ez például egy érdekes rész volt. Amikor a jobbikosok, mi hazánkosok etnikai alapú felzárkózásról beszélnek, ami pont ugyanaz, mint amit az SZDSZ mondott, csak fordított előjellel, vagy amikor az LMP padsoraiból elhangzott, hogy nincs már vizünk, nincs már levegőnk Magyarországon… ‑ tehát színessé tették önök azért ezt a vitát.

Az iskolai biztonság egy fontos kérdés, mert minden szülőnek biztonságban kell éreznie a gyerekét az iskolában, nem érezheti úgy, hogy ott nagyobb veszélyben van, mint bárhol máshol, ahol a gyerek megfordul. Ezért vezettük be az iskolaőrök rendszerét. Emlékezhetünk, hogy a baloldali liberális oldalon mekkora iszonyatos támadás ért minket, és ezt a rendőrállam egyik újabb attribútumának próbálták bemutatni, miközben rendkívül népszerű, és már kétszázzal több iskolába hívtak iskolaőrt, mint a bevezetéskor. Úgyhogy szerencsére itt az iskolaőrök kiképzésével próbáljuk lekövetni az igényeket, amelyek a korábbiakban fölmerültek, a mindennapokban fölmerülnek, és az iskolaőrök azért eredményesek, pozitív a visszaigazolás az iskolaőrök kapcsán az iskoláktól.

Szabálysértési eljárások, büntetőeljárások indultak; illetéktelen személyek ne lépjenek az iskola területére, illetőleg a szülők ne lépjenek föl erőszakosan az iskolában levőkkel szemben ‑ sok ilyen és hasonló eljárást indítottak. De mindenféle tiltott eszközöket, szúró-vágó eszközöket, drogot is felfedeztek, és el tudták indítani a büntetőeljárást, hogy azokat elvegyék az illetőktől. Nagyon ritkán kellett kényszerítő eszközt használniuk, mint mondjuk, bilincset, de amikor erre volt szükség, ezt is megtették, hogy mindenki biztonságban érezze magát az iskolában. Ez a fizikai része, az iskolaőrök. Örülünk, hogy azért van, aki elismerte az iskolaőrök programjának eredményességét itt is. A hétköznapokban az iskolákban azért jóval többen ismerik el, mint itt a parlament baloldali padsoraiban.

A másik viszont a gyermekvédelmi törvény, hiszen itt sok más gyermekvédelmi kérdést is említettek. Ott viszont akkor nagy tisztelettel várjuk a baloldal képviselőit, ha itt az őszi ülésszakon benyújtásra kerül a gyermekvédelmi törvény, azt majd akkor támogassák a szavazataikkal, hogy még inkább a gyerekek számára biztonságos gyermekkort tudjunk biztosítani.

Zárásként pedig engedjenek meg még egy megjegyzést! Sok mindenki beszélt sokféle problémáról, ezeknek egy része valós probléma, egy része nyilván inkább politikai természetű, volt, ami túlzó volt, de sok olyan kérdés merült fel, ami valós problémákról beszélt. Nyilván talán az lehetne az elvárásunk sokszor, hogy amikor egy-egy ilyen vitában arról beszélünk, hogy mik a problémák, akkor mindenki elmondja, hogy a kormány ezt így csinálja ebben a javaslatban, mi pedig úgy csinálnánk, szerintem a kormánynak ez az útja rossz, a miénk pedig jó, és mi így csináltuk akkor is, amikor kormányon voltunk, hiszen azért sokan kormányon is voltak már a baloldal képviselői közül.

De nem ezt a vitát éltük meg, nem a versengő megoldások vitáját, hanem hogy nekünk voltak már lépéseink, most van egy következő lépésünk, és nyilvánvaló, világos, hogy mi a célunk. Még a célokban nagyjából egyet is értünk nagy általánosságban: nyilván ne legyenek szegény gyerekek, ne legyenek leszakadó társadalmi csoportok. De ehhez képest a baloldal nem alternatívák versenyét indította el, hanem elmondta ma is, mint ahogy a tegnapi ülésnapon, hogy minden itt a legrosszabb, hogy Magyarországnál rosszabb hely nincs, itt minden rosszul működik.

Azt nyilván megértem, hogy egy kormánypárti képviselőt, államtitkárt önök nem kedvelnek vagy kritizálnak, de hát itt nem erről van szó, hanem itt pedagógusok munkájáról, 170 ezer pedagógus munkájáról, szülőkről, diákokról, akik szép eredményeket tesznek le. A szakképzésről is ma szó esett, a „Szakma Sztár” vetélkedő, nemzetközi vetélkedőkön a második legtöbb díjat hozzák el, nemzetközi diákolimpiákon a legjobbak között szerepelnek, sokféle mérésben messze az európai átlag fölött vagyunk ‑ ezeket el lehetne ismerni. Az egész országunknak jót tenne, hogy ami jó Magyarországon, azt közösen mondanánk, hogy jó, mert akkor az emberek jobban hinnének önmagukban, nagyobb önbizalmuk lenne.

Ha önök megnéznek egy hollywoodi filmet, az nem arról szól, hogy Amerikában mi a fonákja a dolgoknak, hanem a nagy filmek mind az önbecsülés-növelés és „mi vagyunk a legjobb nemzet a világon”, és bár ezzel nem értünk egyet, mert szerintem mi vagyunk a legjobb nemzet a világon, de hát mégiscsak a mi parlamentünkben jó lenne, ha a valós hibák, valós problémák mellett nem arról szólna tényleg a baloldalnak szinte minden felszólalása, hogy minden szörnyű ebben az országban, hanem van egy kormány, amely valamit így csinál, mi meg úgy csinálnánk, de én ilyen alternatívát nem láttam.

Biztató volt számomra, többen azt mondták, hogy majd akkor alakítják ki az álláspontjukat, ha a törvényjavaslat a bizottsági vitán is túl van, és esetleg látszódik a végső formája. Köszönöm mindenkinek, hogy legalább a vita elején nyitott volt, hiszen itt egy valós társadalmi problémáról beszélünk, amit mindnyájan elismertünk, hogy létezik, tehát ebben nem volt szerintem vita.

Szerintünk egy megfelelő eszközt próbálunk ennek a problémának a hosszú távú kezelésére bevetni. Úgyhogy örülök, hogy mindenkiben legalább nyitottság volt. Illúzióim nincsenek azért, hogy a szavazásnál majd hogyan fog kinézni a monitor, de azért köszönöm mindenkinek, hogy ebben a mai vitában tényleg itt volt, alaposan, hosszú távon, és a véleményét, álláspontját elmondta. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)