Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valószínűleg minden magyar szívét melegség járta át arra a két hírre, amely a múlt héten Stockholmból érkezett: orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin, és fizikai Nobel-díjat kapott Krausz Ferenc. Ezúton is gratulálunk nekik a kiemelkedő tudományos munkájuk elismeréséhez. Örülhetünk annak, hogy ilyen tehetséges honfitársaink vannak.

Abba most nem mennék bele, hogy a Svéd Tudományos Akadémia döntése miként viszonyul házelnök urunk azon örök érvényű megállapításához, hogy ‑ idézem -: Svédország a saját hazájára is köp, nemhogy ránk.

De menjünk tovább. A két igazán jó hír tudomásulvétele után azonban érdemes két dolgon elgondolkodni. Egyfelől: miért külföldön érte a két kutatót a kitüntetés? Miért külföldön végzett munkájuk kapta a nagy elismerést? Miért nem itthon tevékenykedtek? Persze ezt ki lehetne terjeszteni a távolabbi múltra is, mert korábban is így volt, az egy tucatnyi magyar Nobel-díjasból mindössze kettő volt, aki az itthon végzett munkájáért kapta meg a díjat. Másfelől pedig ha ilyen tehetséges a magyar nép ‑ és ebben nyilván nincs okunk kételkedni ‑, akkor miért kullogunk hátul a nemzetek rangsorában az innováció és a versenyképesség tekintetében? Miért olyan gyalázatosan gyenge gazdaságunk hatékonysága és termelékenysége?

A feltett kérdésekre könnyen lehet válaszolni, de egyáltalán nem szívderítők ezek a válaszok. Azért van egy így, mert Magyarország nem kedvez a tehetségeknek. Nálunk a múltban sem érvényesült és most sem érvényesül a tudományos szabadság, a jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog. Ezt nemcsak én mondom, erre vonatkozóan éppen az Alkotmánybíróság határozata a bizonyíték, amely éppen ebben a két ügyben marasztalta el a kormányt és az Országgyűlést a 2019-es akadémiai törvény módosítása kapcsán. Hiába tehát a tehetséges emberek nagy száma, ha ők nem tudnak együttműködni, mert törvényileg nem biztosított az együttműködésük feltételrendszere, mert az intézmények nem őrködnek a szabadverseny és a demokratikus elvek érvényesülése felett. Nálunk az erősebb visz mindent ‑ lásd a napszemüveges emberek megjelenését a sikeres vállalkozóknál ‑, a hatalomnak mindig igaza van, de ha nincs, akkor az ÁSZ, vagyis a Versenyhivatal majd gondoskodni fog erről.

A tőlünk nyugatabbra lévő országok emberei nem okosabbak és nem szorgalmasabbak, mint a magyar emberek, de ők tudnak produktívan együttműködni. Az ő egyéni teljesítményeik összeadódnak, és így kooperálva sokkal többre képesek, mint elszigetelt egyénekként. Nálunk viszont az együttműködés nem produktív, a kiemelkedő egyéni teljesítmények leromlanak, elvesznek a közös produktumban.

Miért van ez így? Azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök urunk nem megszervezni akarja a társadalom együttműködését, hanem uralni akarja a társadalmat, minden szegmensét kézi vezérléssel akarja irányítani. Nem tűr semmiféle szabadságot, autonómiát, ha valamit nem uralhat, akkor azt elpusztítja. Lásd például a Közép-európai Egyetemet, amely a legjobb magyar egyetem volt (Rétvári Bence: Milyen szempontból volt a legjobb?), Orbán nem tudta az uralma alá hajtani, ezért aztán elüldözte. (Rétvári Bence: Megsértett húsz magyar egyetemet. Gratulálok!) S ugyanezt teszi sok-sok tehetséges fiatal magyarral is, többek között azzal, hogy lerombolta a hatékony oktatási rendszert és megszüntette az egyetemek autonómiáját.

Minél tovább lesz miniszterelnök Orbán Viktor, annál nagyobb lesz a hatalma ‑ ez kétségkívül így van ‑, de az ország gazdaságilag annál szegényebb lesz, és a társadalom annál inkább ki fog ürülni, mert a legjobbjaink elhagyják Magyarországot. Adytól kölcsön vett parafrázissal, ad absurdum végül az fog bekövetkezni, hogy Orbánnak abszolút hatalma lesz a semmi fölött. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Momentum soraiban.)