Kálmán Olga (DK)

KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Mégis, mit szeretnének önök? Hogyan képzelik el ennek az országnak a jövőjét? Hogyan képzelik el a gazdaság, az egészségügy, az oktatás jövőjét? Hogyan képzelik el a most fiatalok, a gyerekeink, vagyis a következő generáció jövőjét? Érdekli önöket, hogy a gyerekeink mit és kitől tanulnak? Vagy a saját hatalmuk megtartásán kívül önöket már semmi, de semmi más nem érdekli?

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Letettek a parlament elé egy olyan költségvetést, ami pusztán az elviselhetetlen orbáni infláció kezelésére nem ad választ, sőt rátesz egy lapáttal. Letették az asztalra a további áremelések és adóemelések költségvetését. Így adtak önök választ a megélhetési válságra. Letettek az asztalra egy olyan bosszútörvényt, amit maguk státusztörvénynek becéznek, amiről nem egyeztettek érdemben, az érintettek véleményét nem hallgatták meg, amivel tovább nehezítik a pedagógusok és a gyermekeink sorsát, amivel pusztán megfenyegetni és megfélemlíteni akarják a tanárokat. Hát, így adtak önök választ az oktatás gondjaira: izomból, akarnokként, ez a maguk stílusa.

Ne higgyenek nekem, de legalább higgyenek a szakszervezeteknek: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, higgyenek nekik! Ők azt mondják, hogy a most beterjesztett törvénynek már a címe is hazugság. Nem igaz ugyanis, hogy a pedagógus-életpályára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazna. Semmiféle előmenetelt vagy kiszámítható pályaívet nem vázolnak benne. Bár a tárca átfogó egyeztetésről írt, önök itt szinte mindannyian az átfogó egyeztetést próbálták velünk elhitetni, de semmiféle átfogó társadalmi és szakmai egyeztetés nem történt. Ezt mondják a szakszervezetek. Az Orbán-kormány egyszer sem egyeztetett a szakszervezetekkel vagy a független diák- és civil szervezetekkel, a javaslataikat pedig nem tételszerűen átgondolták, megfontolták, beépítették ‑ a stilisztikai hibákat javítgatták ki.

(20.10)

A Belügyminisztérium állításával ellentétben a törvényjavaslat semmiféle szakmai megbecsülést és béremelést nem tartalmaz, ami pedig az utóbbit illeti, az Orbán-kormányt semmi nem akadályozta volna meg, és nem akadályozza meg ebben a pillanatban sem, hogy a központi költségvetésből biztosítsa a béremelés fedezetét ahelyett, hogy az Európai Unióra mutogat.

Noha a tárca azt állítja, hogy létrejön a pedagógusok többsége által is támogatott teljesítményalapú bérezési rendszer, erről nem készítettek előzetes felmérést. Következésképpen hazugság az, hogy ez a pedagógusok többsége, és ezt támogatta volna.

De még egyszer mondom, ne higgyenek nekem, ne higgyenek az ellenzéki politikusoknak, de higgyenek a szakma képviselőinek, az érintetteknek. Ők azt mondják, hogy szemenszedett hazugság az is, hogy ez a törvény majd egyszer valamikor 800 ezer forintos fizetésemelést biztosítana, ahogy az sem igaz, hogy pusztán uniós forrásból kellene elérni, hogy a pedagógusok legalább a felsőfokú végzettségűek átlagkeresete 80 százalékának megfelelő bért kapjanak.

Adjanak már nekem választ arra, hogy ha önök szerint ez a státusztörvény annyira zseniális, és annyira fantasztikus feltételeket jelent az oktatás szereplőinek, akkor mégis miért tiltakozik a szakma. Önök mit mondanak erre? Önök szerint a pedagógusokat képviselő érdekképviseleteknek az a céljuk, hogy egy biztonságos, kiszámítható jövőt, kiszámítható szakmai munkát, magas szintű oktatást és tisztességes béreket garantáló törvényt elutasítsanak? Tényleg ezt feltételezik? Önök szerint a pedagógusok saját maguk ellenségei? Azért mondják, hogy ez a törvény rossz, mert egyébként azt akarják, hogy nekik még rosszabb legyen, az oktatás még rosszabb legyen, a pedagógusoknak még rosszabb legyen? Tényleg hülyének néznek mindenkit? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csak téged!) Azt gondolják, hogy azért tiltakozik a szakma, mert ezt a zseniális törvényt valamilyen hátsó indok alapján vagy szándékok alapján inkább elutasítják, hogy mindenkinek rossz legyen? Elképesztő! Végre javulna a munkakörülményük? Nőne a bérük? Szakmai és anyagi megbecsülést kapnának, de ők ezt nem szeretnék, ezért utasítják el az önök státusztörvényét?

Önök csak maguknak hazudnak ‑ ezen már elgondolkodtam többször, hogy önök csak maguknak hazudnak‑e, vagy pedig az egész országnak. Szerintem ez utóbbi az igaz. Ki mindenkivel akarják még tényleg feltörölni a padlót? A rendvédelmisekkel, a rokkantnyugdíjasokkal, az ápolókkal, a filozófusokkal, a tudósokkal már megtették. Most a pedagógusokkal és a diákokkal? 13 év alatt bebizonyították, hogy maguknak ez nem megy, nem megy a kormányzás. (Derültség a Fidesz soraiban.) A gazdaság, a költségvetés romokban. Az egészségügy romokban. Ezen nevetnek, hogy az oktatás, az egészségügy romokban? Ezen nevetnek? (Cseresnyés Péter: Nem! Amit mondasz, azon nevetünk! ‑ Zsigó Róbert: Rajtad nevetünk! ‑ Az elnök csenget.) Szerintem nem vicces. Rajtam nevethet, és tudom, hogy fáj is az igazság.

A gazdaság tehát, a költségvetés romokban. Az egészségügy romokban. Most is nevessenek hangosan! Az oktatás is romokban. És ez utóbbira mi a válaszuk? Az a válaszuk, hogy félemlítsük, regulázzuk meg a pedagógusokat, és akkor majd háromszor is meggondolják, hogy felemelik‑e a hangjukat az oktatás színvonalának javítása, a gyerekek jövője érdekében. Ennyi! Ez a maguk válasza.

Mindeközben naponta olvassuk a hírekben, hogy vészforgatókönyvvel készülnek a szeptemberi évkezdésre az iskolák, hogy egyáltalán hogyan élhetik túl szeptembertől az egyre nagyobb tanárhiányt, egy fővárosi pedagógus azért megy vidékre tanítani, mert ott legalább kifizetik az ebédjét. Ha ezt a hírt olvassák, nem szégyellik el magukat? Nem érzik rosszul magukat, hogy ezt tették a pedagógustársadalommal?! Ilyenkor is csak a saját luxusukra, jachtjaikra, strómanjaikra, az oligarchabanda-tagjaikra, a saját hatalmukra (Derültség a kormánypártok soraiban.), nevetgélésükre tudnak gondolni?

Máshol megszüntetik a napközit, a nevelők alsós tanítónak állnak. Hiány van biológia, földrajz, fizika szakos tanárból, már mindenki helyettesít mindenkit. Az egyik fővárosi iskolában egy fiatal matematika szakos kolléga vállalta, hogy fizikát is tanít, bár nincs fizikatanári végzettsége. A napközis nevelők tehát tanítói feladatokat fognak ellátni az alsós osztályokban, felsős évfolyamokban pedig nem lesz napközi. A könyvtáros tanár besegít, munkaideje felében tartja nyitva csak a könyvtárat, a másik felében tanít vagy felzárkóztató foglalkoztatásokat tart. A differenciált órákat is megszüntetik, szakköröket pedig már két éve nem tartanak. És ez csak egy példa, és egy iskola a sok közül. De önök pontosan tudják, hogy ez a magyar valóság.

Van, ahol nyolc alsós osztályra négy tanító jut. Így a felső évfolyamokon dolgozó magyar szakos tanárokat küldik az alsós osztályokba tanítani. Mindemellett osztályfőnököket is nagyon nehéz találni. Sok helyen az igazgató még most sem tudja, hogy a szeptembertől induló osztályokban kik lesznek majd az osztályfőnökök.

Egy dabasi általános iskola a Facebookon tett közzé álláshirdetést, amiben egyszerre nyolc különböző szakos pedagógust keresnek. A különböző állásportálokon pedig ‑ önök is nyugodtan keressenek csak rá ‑ már a tanév vége előtt több ezer iskolai és óvodai álláshirdetést találhattunk. Hát, ezt tagadják önök? A valóságot? Amit mindannyian látunk és tapasztalunk? És amikor a büszke kétharmados hatalmuk birtokában egy bosszútörvényt tesznek le az asztalra, amit a szakma elutasít, akkor azt akarják elhitetni, hogy mindenki téved? Azt akarják elhitetni, hogy a pedagógusok saját maguk ellenségei, és azért tiltakoznak a maguk zseniális státusztörvénye ellen?

Persze, hogy ez hazugság, tisztelt kormánypárti képviselők. A pedagógusok, diákok, szülők és mindenki, akinek fontos a jövő generációjának sorsa, azért tiltakozik, mert maguk bosszút akarnak állni a pedagógusokon, amiért ők felemelték szavukat az oktatás színvonala és annak tönkretétele miatt.

Egy évvel ezelőtt egy pedagógus nyílt levelet írt a társaihoz és a szülőkhöz. Egy éve ezt írta: „Nem magunkért sztrájkolunk, hanem a gyerekedért. Ha csak a pénz érdekelne, eleve nem mentünk volna tanárnak, vagy elszegődnénk pénztárosnak valamelyik nagy céghez. Azért sztrájkolunk, mert nem látjuk biztosítva, hogy a gyereked megfelelő oktatást kap. Ez a rendszer nem jó neki. A reggel nyolctól délután négyig 45 percekre beosztott idő, a rengeteg lexikális adat, a 30 fős létszám, ami ellen már semmit nem tudunk tenni, nem jó neki. És nem jó neki az agyonhajszolt, alulfizetett, lenézett tanár sem.

Voltál már csak azért türelmetlen a gyerekeddel, mert fáradt voltál? Fáradtak vagyunk. 26 órát kell megtartanunk egy héten. Egy nap négy óra tanítás után már fáj beszélni, és az agyunk kiürül. Egy megtartott óra 2-3 végigült órával ér fel ‑ 25 évet töltöttem el diákként, nagyjából ugyanennyit tanárként, össze tudom hasonlítani. És hol van akkor a készülés, ha jól akarjuk csinálni?

Amikor tanítani kezdtem, 18 órát kellett megtartanunk. Azóta egy teljes munkanappal többet préseltek az időnkbe. A fizetésünk reálértéke nem nőtt, viszont már nincs kafetéria, ruhapénz, étkezési jegy, ami kezdő tanár korunkban még megvolt. És semmi nem maradt a szabadságunkból. Abból a tankönyvből kell tanítanunk, amit megmondanak, és azt, amit megmondanak.

Te szeretnéd, ha a gyereked szolga lenne, aki azt csinálja szó nélkül, amit mondanak neki? Mi mással tanítanánk a szabadságra, mint példaadással? Azért is sztrájkolunk, mert meg akarjuk tanítani a gyerekednek, hogy álljon ki magáért, amikor megteheti, ne hagyja, hogy feltöröljék vele a padlót.

Kezdő tanár koromban egy diákom meglátta a fizetési igazolásomat, rajta a havi bérem összegével. Felnevetett: tanárnő, ennél a zsebpénzem is több! Azt szeretném, ha a fizetésünk a diplomás átlagot elérné, ha az emberek megbecsülnék, amit teszünk, és a gyereked szívesen menne tanárnak. Hogy legyen, aki tanítja az unokádat. Mi magunk is többségében anyák, kisebb részben apák vagyunk vagy leszünk. Szeretjük a gyerekedet, ahogy a magunkét. Ez az oktatási rendszer nem jó senkinek. Se szülőnek, se tanárnak, se gyereknek. Megváltoztatni csak akkor tudjuk, ha ugyanazt akarjuk. Állj mellénk! Nélküled nem sikerülhet.”

2022 januárjában írta ezt a nyílt levelet Kiss Judit Ágnes tanár. Azóta eltelt több mint egy év. Önök ez alatt az egy év alatt sem voltak képesek meghallani a pedagógusok, a diákok, a szülők hangját. Egyetlenegy dologra koncentráltak ebben az egy évben: hogyan tudják megfélemlíteni a pedagógusokat, hogy hallgassanak, és törődjenek bele, ez van, ezt kapják, ez a hatalom ennyire becsüli őket ‑ semennyire.

(20.20)

Tudják, a tudás az szabadság. A szabad ember nem fog hajbókolni, megtörni. Most eltaktikázták magukat, ha azt gondolják, hogy a szabadságra született és szabadságra nevelt gyermekeink ezt meg fogják önöknek bocsátani.

Eltaktikázták magukat, ha azt gondolják, hogy bosszúval, fenyegetéssel elhallgattathatják a mi szabadságra nevelt gyerekeinket és a pedagógusainkat. Köszönöm. (Taps a DK padsoraiban.)