Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy a demográfiai katasztrófahelyzet súlyosságát egyre többen felismerik Magyarországon. Az utóbbi tíz évben számtalanszor volt alkalmunk irritáló és az ember jóérzését birizgáló demográfiai trendfordulóról hallani, vagy arról, mintha bizonyos folyamatok megfordultak volna Magyarországon. A termékenységi arányszám a vitathatatlan és üdvözlendő átmeneti emelkedése után sem érte el sajnos azt a szintet, ami elegendő lett volna ahhoz, hogy legalább csak ugyanannyian maradjunk ebben a hazában, mint ahányan most vagyunk. Tehát egyáltalán nem túlzók azok a jóslatok, amelyek az évszázad végére egy 6,5, nagyon jó forgatókönyvek esetén 7 milliós Magyarországról szólnak. Egy ilyen mértékű népességcsökkenés egy gazdasági kataklizmahelyzetet teremtene elő. Kevesen beszélnek arról, hogy az infrastruktúránk, a különböző ellátórendszereink egy sokkal nagyobb létszámra lettek kidolgozva, tehát egy alacsonyabb népességszám mellett ezeknek a hatékonysága elképesztő mértékben fog romlani.

Azt látjuk, hogy ami ebben a javaslatban van, az szerintem jó, nagyon sok képviselőtársam elmondta, hogy miért jó, nem szeretném ezt ismételni, nem szeretném tovább mantrázni. Szerintem ezt támogatni kell. Arról viszont nagyon is érdemes beszélni, ami nincs benne ebben a javaslatban. Őszinte leszek, én nem értem a kormány bátortalanságát ezekben az ügyekben. Látom, hogy vannak alapfilozófiák: munkaalapú társadalom, támogatom, járjon alanyi jogon minél kevesebb, és járjon a munkához kötötten minél több, ezt is támogatom. Ebben nincs vita közöttünk. A kivitelezést nem értem nagyon sok esetben. A diplomásgyeddel kapcsolatos változásokat is üdvözöljük, de helyesen elhangzott egy ellenzéki képviselőtárs részéről, hogy ezzel 1300 érintett sorsát igyekszünk egy kicsit könnyebbé tenni. Ez jó, csak közben ott vannak százezrek rendezett sors nélkül.

Azt is látjuk, hogy az egész családtámogatási rendszer a bevezetése pillanatában rendelkezett egy pozitív aurával. Bejött a családi adókedvezmény, látszott, hogy befagyasztották a családi pótlékot 2008-09-es szinten, de a másik oldalon ott volt a családi adókedvezmény. S valami érthetetlen módon ennek az értékét folyamatosan inflálják el, tehát évente nem növelik minden esetben az inflációval súlyozott módon. Ezzel párhuzamosan viszont a családi pótlék befagyott értéke ma már olyan parányi érték, hogy egy átlagos, egy gyermeket nevelő család által a gyermeknevelési cikkek után befizetett áfa összege meghaladja a családi pótlék összegét. Tehát most már a magyar költségvetést nagyobb mértékben támogatja egy egy gyermeket nevelő átlagosan, mint amennyi támogatást onnan alanyi jogon a gyermeke nevelésére megkap.

(Az elnöki széket Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A családi pótlék egy örök vita közöttünk, szerintem érdemes ebben őszintének lenni. Értékének a befagyasztását látjuk, és a mögötte álló célokat is. Én abban partner vagyok, hogy alanyi jogon ne járjon senkinek a mostani családipótlék-érték háromszorosa. Erre találtuk ki ugyanakkor a családi kártya intézményét, amely képes lenne megduplázni a családi pótlékot. Ez nagyjából annyit érne most már, mintha inflációval súlyoznánk a 2010-es kormányváltás óta, viszont ezt ne lehessen bármire elkölteni. Mi vállaljuk ezt a vitát és ezt a küzdelmet, igen, kijelentem, hogy ne a félkarú rablóban végezze, ne szerencsejátékra és ne bizonyos élvezeti szerekre lehessen fordítani ezeket a pótlékösszegeket, hanem alapvető élelmiszerre, gyermeknevelési cikkre, a gyermek lakhatási költségeire, és egyébként a szellemi és fizikai fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat is lehetne fizetni vele. Így egyértelműen a gyermek érdekkörében hasznosulnának ezek az összegek.

Értetlenül állok az előtt, hogy a kormány még csak végig sem gondolta a családi kártya intézményének ily módon történő bevezetését. Ennek a költsége az ebben az évben áfabevételből megjelenő pluszbevétel egyötöde lenne. Még egyszer mondom, a nem várt pluszbevétel egyötödéből lehetne ily módon nagyon-nagyon komoly, kiemelt mértékben támogatni a gyermeknevelést, gyermekvállalást.

Ott meg már tényleg értetlenül áll az ember a kormány viselkedése előtt, amikor az SNI-s gyermekek, az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek családjai esetében van egy támogatási igény, egy örökké visszatérő igény. Ez egy olyan kilométerdíj formájában testesül meg, amit akkor igényelhet az érintett család, ha az állam nem teljesíti a vállalt kötelezettségét, például ha egy SNI-s gyermek esetében nincs olyan fejlesztőintézmény a városban, a lakóhelyen, ahol az ő fejlesztését el lehetne látni, és máshova, más településre kell őt elszállítani, akár napi szinten. Erre lehet egy kilométerdíjat igényelni, ami igazából arra jó, hogy a család által jellemzően kapott gyod összegét ne párologtassa el pusztán az, hogy benzinre költenek az adott hónapban. Ez a kilométerdíj jelen pillanatban 21 forint/kilométer, egy elképesztően alacsony összeg, ami igazából az amortizáció megtérítésére sem elég.

Benyújtottuk azt a teljesen logikus, az érintettektől származó javaslatot, hogy mindez legyen 50 forint/kilométer. Ennek a költségét is meg tudtuk jelölni. Az akkori 700 millióról nagyjából másfél milliárdra emelkedett volna az az SNI-s gyermekek családtagjainak járó támogatás, ami, még egyszer mondom, körülbelül arra elég, hogy a gyodot ne párologtassa el. Első körben a Népjóléti Bizottságban egy ígéretet kaptunk arra, hogy ezt támogatni fogják a kormánypárti képviselők, minimális módosítás után. Amikor a minimális módosítás megtörtént, akkor pedig egy félre-, összevissza szavazással, sok tartózkodással elkaszálták ezt a javaslatot, majd a TAB előtt közölték, hogy igazából azért nem fogják tudni támogatni, mert ez a másfél milliárdra történő emelés ‑ ami azóta egy kicsit több, de még mindig hasonló nagyságrend ‑ nem fér bele a költségvetésbe, mert értsük meg, hogy a háborús helyzet és a szankciók meg az infláció.

Ezenközben egyetlen ilyen tárgyban megjelent plakátkampány költsége a sajtóhírek szerint 8 milliárdos nagyságrend volt. Tehát ennek a negyede biztos, hogy elég lett volna az összes érintett SNI-s gyermeket nevelő és igénylő család kiemelt támogatására. Értetlenül állok önök előtt! Még ha csak a politikai PR-szempontok mozgatják önöket, abban az esetben is ilyen alacsony költségvetési forrásból ennyi emberrel jót tenni nagyon nehéz. Tehát ez egy win-win szituáció lett volna. Én tehát arra kapacitálom önöket, hogy gondolják végig, nyújtsák be a saját nevük alatt, én meg fogom szavazni ezt a javaslatot, és vigyék végig, mert nem kerül sokba, viszont rettenetesen sokat segít az érintett családokon.

Ugyanerre kapacitálom önöket a gyermeknevelési cikkek áfacsökkentése érdekében is, ami nagyon helyesen elhangzott már több képviselőtársam részéről. Még egyszer hangsúlyozom, csak a gyermeknevelési cikkek áfájára egy átlagos, egygyermekes család többet fizet be, mint amennyit családi pótlék formájában megkap. Itt a családi adókedvezmény érvényesíthetősége egy kérdés és egy feltételes móddal értékelendő vívmány. Ha nem tudják ezt igénybe venni vagy nem teljes egészében, akkor látható, hogy erőteljesen csorbulnak a gyermek érdekei. Teljesen logikus lenne tehát a családi kártya intézményének bevezetése, a gyermeknevelési cikkek áfájának lenullázása.

S van még egy faktor: az egészségpénztár, a korábban lakhatásra vagy nyugdíj-előtakarékosságra visszaigényelhető, igazából adókedvezmény vagy támogatási forma. Ezt is nagyjából tíz éve vezették be, és ismereteim szerint ennek az összege szintén változatlan. Vegyünk egy tipikus példát: gyermeket nevelő család egészségpénztári kártyával egy csomó gyermeknevelési cikket meg tud vásárolni. Az ez után érvényesíthető adókedvezmény éves limitösszege talán 120 ezer forint, ami tíz éve változatlan. Itt is az inflációval kellene önöknek súlyozniuk, hogy ha egy gyermeket nevelő család hasonló termékeket vásárol, akkor ezt a 20 százalékot egy bizonyos értelmes összeghatárig igényelhesse vissza.

A nyugdíj-előtakarékosság szintén hasonló történet, itt is van egy felső kalap. Az infláció robog, zabálja ezeknek a támogatási formáknak az értékét, ugyanakkor a felső kalap, a limit ugyanakkora nagyon-nagyon hosszú évek óta. Tehát az adó-visszatérítés mértékét szintén emelni kellene.

Itt sokszor szóba került, hogy miért nem vállalnak gyermeket a családok. Ez egy évtizedek óta visszatérő kérdés. Az biztos, hogy két olyan területet látok, ahol a kormány beavatkozhatna, lenne kézzelfogható demográfiai eredménye a beavatkozásnak, de valamiért mégsem csinálják.

(11.10)

Teljesen egyértelmű, hogy a lakhatás frontja az egyik. Gondoljanak bele, önök tudták előre, hogy az osztrák, illetve a német munkaerőpiac mikor fog nyitni, a 2010-es években lehetett előre számítani arra, hogy Nagy-Britanniába nagyobb tömegű magyar munkaerő mikor tud kivándorolni jellemzően a magasabb bérek reményében, mégsem támasztottak semmi visszatartó erőt a szülőföldön boldogulás érdekében. Egy bérlakásprogram, egy állami hátterű, amit mi a „Mi Várunk” program néven letettünk az asztalra nagyon hosszú évekkel ezelőtt, segített volna ezen, mert egyre szélesebb az a társadalmi réteg, amely most már az anyagiak hiánya miatt egy hitel önrészére is nagyon nehezen tudja letenni az asztalra a szükséges pénzösszeget, viszont vannak családalapítási céljai, vannak tervei, szeretne gyermeket, gyermekeket vállalni.

A mi igazi rejtett erőforrásunk, Magyarországé, az még mindig az a statisztikai mérés, amely a magyar hölgyek által vágyott gyermekek számáról szól, és itt kettő-három környéki, közötti értékeket kapunk. Az óriási szakadék a vágyott gyermekek és a valóban világra jött gyermekek száma között van, és akkor vagyunk sikeresek, ha ezt a szakadékot csökkentjük. Én állítom, hogy egy bérlakásprogram, ahol akár bizonyos feltételek mellett az a bérlakás egy pár év után, gyermekvállalás, családalapítás esetén akár bekerülési költségen megvásárolható is lehetne, nagyon komoly demográfiai hatással járna, de az biztos, hogy a kényszerű kivándorlás tendenciáit lassítaná. Ezt tehát azért lenne érdemes végiggondolni, mert erre is lenne pénz a költségvetésben.

A másik ilyen terület pedig egyértelműen a bérkérdés, tehát a lakhatás mellett az anyagiak hiánya a másik jellemzően megjelölt ok. Tudom, hogy nagyon sok minden egyéb faktor van, ami miatt a gyermekvállalás elmaradhat, de nem lehet nem észrevenni azt a bérstratégiát, amit ez a kormány követ. Jellemzően a magasabb bérekre vágyókat hagyta kivándorolni, nem támasztott ellenerőt, és egyre nagyobb számban hozza azokat a vendégmunkásokat, akik meg alacsonyabb bérekért vállalják ugyanezeket a munkákat vagy más munkaköröket, de belekényszerítik az itt lévőket is abba, hogy rosszabb munkakörülményeket és alacsonyabb béreket fogadjanak el. És egyébként a korábbi béruniós koncepciónk lenne még a nyugdíjkérdés megoldása is, de számos demográfiai részkérdés megoldását is nyújthatná. Aki például most másfél-kétszeres nyugdíjemelést ígér, az hazudik, akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalon, ha ilyet hallottam, mindig megjegyzem, hogy ez hazugság, nem tudja kitermelni a rendszer. Egy esetben lehet érdemben nyugdíjakat emelni: ha a magasabb fizetések után a magasabb szociális meg járulék jellegű befizetésekből emelkedik a kasszában lévő teljes összeg, mert a demográfiai viszonyokat megváltoztatni nyilván több évtizedes folyamat, és nem is nagyon látunk sikerprojekteket ezen a téren.

Önmagában tehát a magasabb fizetések azok, amelyek egyébként a demográfiai célok megvalósításához is közelebb vezetnek, összefüggnek egyébként a lakhatási kérdésekkel is, de azt látjuk, hogy három terület is van, ahol beavatkozhatna ez a kormány, és ha legalább csak az egyiket elkezdené, már kézzelfogható lenyomatot képezne mindez a demográfiai adatokon.

Az egyik, hogy itt van rengeteg multicég. Magasabb fizetést biztosítanak átlagosan, mint, mondjuk, az MKKV-szektorban? Jelen pillanatban igen, és szerintem ezt üdvözölni kell, nem büntetni kell őket érte, bár a vissza nem térítendő támogatások, a 200-300 milliárd forint teljesen értelmetlen nagy tömeg, de ha már van ilyen, azt miért nem nyitják ki a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások felé? Ha viszont a multicégek képesek egy kicsivel magasabb fizetéseket kitermelni, az adófizetési hajlandóságuk legalábbis csonka ‑ ezt azért látjuk a társaságiadó-soron, tessék összehasonlítani, államtitkár úr, mondjuk, az szja-befizetési sorral, tehát azt látja, hogy a társaságiadó-befizetés egy ilyen kis parány ahhoz képest, amit mondjuk áfa formájában a családok befizetnek ‑, ha az adófizetési hajlandóság csorba, legalább a stratégiai szerződéseket módosíthatnák annak szellemében, hogy a termelékenység által megengedett szintig egy lassú bérkiegyenlítési procedúra induljon el. Ugye, normális béreket kellene megcélozni egy normális országban normális munkáért. És azt látom, hogy a Jobbik-Konzervatívok közössége letette ennek a koncepcióját az asztalra. Három beavatkozási lehetőség lenne, de nem látjuk, hogy a kormány a multikkal újra akarná tárgyalni ezeket a szerződéseket, pedig kellene és lehetne; még egyszer mondom, nem elüldözve bárkit a piacról, de az itteni kiszámítható feltételeknek az egyik alappillére az, hogy a munkaerő biztonságban a szülőföldjén tudjon boldogulni, enélkül senki nem tud gazdasági prosperitást elérni.

A másik lehetőség a már említett mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások szektora. Itt egyrészt a befagyasztott EU-forrásokat be kéne tenni a mikróba, kiengedni őket gyorsan, hazahozni és felhasználni, mert ezek járnak Magyarországnak ‑ csak ehhez egészen más gazdaságfilozófia és politikai viselkedés kellene a kormány részéről ‑, és ezeket egy olyan alapba lehetne becsatornázni, ahonnan a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások számára bérfejlesztési támogatást lehet nyújtani. A kohéziós források is alkalmasak erre és egyébként a már említett vissza nem térítendő támogatások megnyitása is a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások előtt.

De van ám egy harmadik terület, ahol senkire nem kell várni, ez pedig az állami szektor. Az állami szektorban elkezdeni a béreket tisztességes szintre növelni, ez minden szempontból kifizetődő, egyébként a versenyszférát is képes maga után húzni, ahogy a versenyszféra is elkezdte húzni bizonyos szektorokban az állami szférát.

Azt látjuk, hogy ha a szülőföldön boldoguláshoz ez a három beavatkozási lehetőség vagy ezek közül akár csak egy vagy kettő hozzásegít bennünket, akkor bizony a családtámogatásoknál is sokkal racionálisabbak lehetünk, és azt látjuk, hogy sokkal több családnak fog sokkal több jutni, és a demográfiai mélyrepülést is tudjuk lassítani, vagy ha valami csodát teszünk, akkor egy idő után megállítani. Ennél kisebb célt megfogalmazni pedig nem lenne értelme a magyar parlamentben. Köszönöm a figyelmet.