Dócs Dávid (Mi Hazánk)

DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Örömmel tudom konstatálni, hogy az előttünk lévő törvénymódosítás, amely 33 törvényhez nyúlna hozzá, tartalmaz számunkra is üdvözlendő részeket, hiszen az osztatlan közös tulajdonforma felszámolása már régóta várat magára, hiszen az egész országban rengeteg olyan föld van, amit nem lehet igazán művelés alá vonni, amin nem lehet hatékonyan gazdálkodni.

Az átlagosnál jobb minőségű földek védelme szintén örvendetes, bár egy kicsit álságosnak hangzik azután, hogy az önök kormányzása alatt lehetett megtenni azt a szégyenletes dolgot, miszerint Debrecen mellett a legjobb magyar termőföldeken, 45 aranykoronás földeken létesül koreai akkumulátorgyár.

A külföldi pénznemben történő földvásárlás megszüntetése is szintén örvendetes, hogy csak magyar forintban meghatározott áron lehet ezeket a földeket megvásárolni, ámbátor én azt gondolom, ezzel elismerik a külföldiek által iparszerűen szerzett magyar termőföldek adásvételét; hiszen én többször felvetettem már itt a parlament előtt és a Mezőgazdasági Bizottságban is ezt a kérdést és ezt a problémát, és akkor mindig nemleges válaszokat és számomra nem, de a közönség és a közvélemény számára megnyugtató válaszokat kaptam; ám a Dunántúlról, gazdatársaimtól nem ilyen válaszokat és nem ilyen üzeneteket kapok.

Itt van az ukrán import magyar mezőgazdaságra gyakorolt hatásra, amely kézzelfogható több téren is, hiszen nemcsak az olajos magvak és a gabona tekintetében, de a méhészek tekintetében is óriási pusztítást végzett és eredményezett. Ennek okán elég sok gazdálkodó tevékenysége, sőt egész egyszerűen a fennmaradása vált kérdésessé, hiszen a tárolóik teli vannak a jobb ár érdekében betárolt tavalyi gabonával, amit most a tavalyi aratási ár egyharmadáért sem tudnak értékesíteni, tehát egy óriási csapdába kerültek. Ezt a csapdát, én azt gondolom, hogy kormányzati segítség nélkül nem lehet megszüntetni, nem lehet feloldani, éppen ezért én arra kérem legnagyobb tisztelettel a kormányzatot és az Agrárminisztériumot, hogy ez legyen az elsődleges prioritás, és ezeknek a gazdálkodóknak a túlélése érdekében legyenek szívesek, mindent tegyenek meg. Most pedig engedjék meg, a gondolataimat megpróbáltam rendezni, de ha már salátatörvényről beszélünk, akkor túl nagy falat ez, úgyhogy én egy salátaválasszal készültem, és ezt most akkor szeretném önöknek is ismertetni.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy hazánk elsősorban mindig is a mezőgazdasági adottságaira tudott támaszkodni a történelmünk során. A magyar gazdák azonban nem tudnak a magyar kormányra támaszkodni ebben a vészterhes időszakban sem, hiszen a megnövekedett terheik enyhítése helyett azok tovább növekednek, gondolok itt a kutak engedélyeztetési eljárásának a költségeire, és örömmel hozzáteszem zárójelben, hogy az Agrárminisztérium a kormányzattal szembemenve megpróbálta gyakorlatilag kivezetni még a közvélemény elől is ezt a kérdést, és reméljük, hogy ez a moratórium tovább lesz tologatva.

Aztán itt vannak a megemelkedett energiaárak, a növekvő kamarai tagdíjak, ami szintén a kicsiknek nehezmény, a nagyok pedig köszönik szépen, a felső összeghatár miatt kevesebbet fognak fizetni, mint eddig, de még sorolhatnám a problémákat, valamint az agrárium prosperáló útra állítása helyett továbbra is a multiknak járó végtelen támogatás, és ugyanúgy a külföldi munkavállalóknak épített akkumulátorgyárak a kormány gazdaságpolitikájának legfőbb irányai, ahelyett, hogy tényleg a magyar agráriumot próbálnák helyre tenni 13 év kormányzás után.

A koronavírus időszaka is bebizonyította, hogy mekkora katasztrófához és pánikhoz tud vezetni, ha egy ország kiszolgáltatott az élelmiszer-önellátás és az élelmiszer-beszerzés terén, és most erre tett még rá egy lapáttal az óriási élelmiszer-infláció is.

Hazánknak a mezőgazdaság talpraállításával és az erre épülő iparral ismét Európa éléskamrájának szerepét kellene betöltenie a mi álláspontunk szerint, ezért hazánk gazdasági húzóágazata az élelmiszer-termelés, nem pedig a vitatott, megosztó és rendkívül környezetkárosító akkumulátorgyártás kell hogy legyen.

Ezzel szemben mi az önök álláspontja, és mikor kezdett kilógni a ló lába? A debreceni CATL gyár körüli botrányok után kapott országos reflektorfényt a Fidesz-kormány új csodafegyvere, az akkumulátorgyártás. Azonban hogy ezt a tendenciát megértsük, pár évet vissza kell mennünk az időben. Orbán Viktor 2017-ben arról beszélt a gödi Samsung-gyár átadó ünnepségén, hogy a magyar gazdaság jövőjét erre a területre szeretné alapozni. Ennek a gazdasági iránynak viszont számos, önmagában is problémás vonzata van. Elsőként azt a tényezőt említeném, amely szívemhez a legközelebb áll, a mezőgazdasági aggályokat. A debreceni akkumulátorgyár területe ebből a szempontból kifejezetten megbotránkoztató, mint ahogy azt az előbb is említettem, hiszen az ország legértékesebb földjeiről, sok esetben 45 aranykoronás földekről van szó, amelyeket 221 hektárnyi területen tesznek terméketlenné és megművelhetetlenné. Ezeket a területeket új tulajdonosaik zsarolással, fenyegetéssel és kisajátítási eljárásokkal tudták korábbi gazdáiktól megszerezni, akik egészen eddig gazdálkodtak rajtuk, és rendeltetésüknek megfelelően használták azokat.

Különösen érthetetlen, hogy amikor a termőföld védelmét az Alaptörvény is kimondja, amikor tudjuk, hogy a föld egy korlátozott számban rendelkezésünkre álló erőforrás, amikor tudjuk, hogy földjeink folyamatosan erodálódnak és kimerülnek, akkor miért a zöldmezős beruházásokat részesíti előnyben az ilyen építkezések esetében a kormány, amikor a szocialista időkből megörökölt gyárterületek használatlanul pusztulnak el országszerte? Rekultiváció vagy újrahasznosítás helyett most újabb termőföldterületek ipari lepusztítását teszik lehetővé, és mindezt állami százmilliárdokkal támogatják.

De nézzük, hogy mit is támogatnak pontosan a magyar adófizetők pénzén! A gyár éves szén-dioxid-kibocsátása 288 ezer tonna, a napi vízigénye akár 6200 köbméter is lehet a becslések szerint. De a száraz számok mellett a helyiek rövid távon leginkább a tömegével érkező vendégmunkások jelenlétét ‑ sok esetben terhelő jelenlétét ‑, a megnövekedett személy- és teherforgalmat fogják megérezni.

Az előző rendszerben már bebizonyosodott, hogy mi nem a vas és acél országa vagyunk, hanem Európa éléskamrája voltunk mindig is. Nürnbergben egy magyar szürke marha szobra áll a piac előtt, ami azt bizonyítja, hogy az első osztályú magyar marhát egész Európa-szerte igen preferálták és előnyben részesítették. A Mi Hazánk Mozgalom szerint nekünk élelmiszeripari nagyhatalommá kellene válnunk, nem pedig akkumulátorgyárrá vagy autóipari összeszerelő nagyhatalommá.

A földjeink beépítése mellett van még több olyan megmagyarázhatatlan bűne az elmúlt három évtized kormányainak, amelyet nyugodtan nevezhetünk a szó legszorosabb értelmében is hazaárulásnak. Az elmúlt 30 évben sajnos egyre több magyar család hagyta el jobb esetben csak a magyar vidéket, rosszabb esetben pedig magát az országot is, és ez most újra reneszánszát éli a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi folyamatok okán. Így nemcsak a földjeink erodálódnak, de a nemzetünk is; és ebből adódik, hogy mivel a föld stratégiai jelentőségű, nem marad parlagon, hiszen a tőkeerős nagygazdálkodók sok esetben külföldiek; minden egyes négyzetcentimétert felvásárolnak, így a haza árulása, kiárusítása jelenleg is zajlik, és valódi védelem helyett megyényi területeket vesztettünk már most is el.

A Dunántúlon egyre nagyobb ezeknek a területeknek a száma, és az ezeket birtokló külföldi gazdák és befektetni vágyók étvágya csillapíthatatlan, így terjeszkedésük is garantált, hiszen amióta világ a világ, eddig még minden földnek volt gazdája. És ha nem a magyarok, akkor majd birtokolja azt más; csak éppen nem szülőföldjeként, megélhetése helyéül fog tekinteni rá, pusztán kizsákmányolható erőforrásként.

A Mi Hazánk olyan mezőgazdaságot szánna hazánknak, ahol a magyar kisgazdák, családi gazdaságok tudnak érvényesülni, nem pedig az osztrák nagygazdák kerülnek monopolhelyzetbe. Éppen ezért nem mondhatunk le róla, és alapjaiban kell a magyar földhöz és a magyar mezőgazdasághoz való hozzáállásunkon változtatni. Vissza kell vezetni a földtől elszakított, a nagy bevásárlóközpontok polcaitól függő, kiszolgáltatott és kizsákmányolt embereket az agrárium, a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az önfenntartás világába; annál is inkább, mivel több mint ezeréves agrárország vagyunk, mára mégis leszállópályán kap helyet a mezőgazdaság, amelyet nemzetgazdaságunk egyik húzóágazatává kéne varázsolni, és ha a Mi Hazánkon fog múlni, akkor az is lesz egyszer. Szégyen, hogy az élelmiszer-önrendelkezés terén csak Bulgária kullog mögöttünk a sorban az egész Európai Unióban.

A következő szégyenünk, hogy a másik nemzetstratégiai kérdés, a helyes vízgazdálkodás is romokban hever, hiszen hiába élünk egy medencében, ha szépen lassan kiszáradunk és elsivatagosodunk, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Magyarországot, hiába van egy medencében elhelyezkedve, ezt a csonka országot is több víz hagyja el, mint amennyi beérkezik. Így könnyen belátható, hogy megfelelő vízgazdálkodás nélkül aligha tudja a magyar gazdaság elérni azt az állapotot, amit röviden önrendelkezésnek, önfenntartásnak szoktunk hívni. Folyamatos lépéshátrányban van országunk a változó klíma okozta helyzetek kezelésében, ezért az érintettek sem kaptak elegendő segítséget a regnáló kormányoktól, illetve több olyan beruházás kivitelezése is várat magára, amely már régen szükségszerű lett volna.

(18.40)

Konkrét példaként említeném, hogy a Tiszára tervezett duzzasztógát megépítése Csongrád és Bokros között vagy a Duna-Tisza-csatorna évek, de inkább évtizedek óta csúcsik, pedig a helyiek szerint még egy ilyen aszályt a térség már nem fog kibírni, mint ahogy a mezőgazdasági termelők sem, akik közül 2022-ben is sokan tönkrementek a vízhiány és az ebből adódó termelési nehézségek, kieső termésátlagok miatt.

Írásbeli kérdéssel fordultam az Agrárminisztériumhoz, melyet átpasszoltak a Belügyminisztériumnak, melyre aztán Rétvári Bence államtitkár úr adott választ, de a háromszori benyújtott írásbeli kérdésemre sem kaptam egyértelmű választ, csak visszautalt az előző válaszaira, és nem tudtam meg továbbra sem, hogy ez a vízlépcső egyáltalán valamikor meg fog‑e épülni, vagy terv marad örökre.

Amellett, hogy egyre fogy a vizünk, annak egyre romló minőségét is meg kell említeni, hiszen a KSH tanulmánya szerint több mint ezer olyan település van Magyarországon, ez hazánk településeinek az egyharmada, ahol egyáltalán nincs közüzemi szennyvízelvezető hálózat, ami azt jelenti, hogy rendkívül nagy talajterhelést jelent az adott régióra, mely értelemszerűen a természetes vizeinkre is óriási terhelést jelent.

Mi a politikai akarat hiánya és a mulasztások okozta károk helyett a valódi gyakorlati eredményeket, egy fenntartható vízgazdálkodást szeretnénk. A Duna-Tisza- és más csatornák megépítése mellett víztározó rendszerekre is szükség van, nemcsak az öntözés lehetőségének biztosítására, hanem az ökológiai katasztrófa elkerülésének céljából a talaj vízszintjének a megtartása érdekében is.

A jövőnk, a következő generációk érdekében a föld, a víz, a természet és a levegő védelme elsődleges cél kell hogy legyen. Ez mind a nemzeti kincseink közé tartozik, azonban annak érdekében, hogy a Trianonban megcsonkított országunk ilyen értékeit meg tudjuk őrizni, arra kell törekednünk, hogy egy szinergiát hozzunk létre. Ez azt jelenti, hogy ezeket az ágazatokat, ezeket a szegmenseket egyként kell kezelni, hiszen kihatnak egymásra. Éppen ezért a föld védelme, magyar kézben és művelésben tartása nemzetstratégiai cél kell hogy legyen, akárcsak a helyes és előremutató vízgazdálkodás, valamint a fenntartható flóra és fauna jegyében az egymással szinkronban működő mező- és erdőgazdálkodás; valamint a földtulajdonosok bevonásával és szakmai észrevételével a vadászati törvény módosítására is nagy szükség lenne, mivel a jelenlegi szabályozás egyértelműen a vadászatra jogosultnak kedvez, az erdőgazdálkodót, mezőgazdasági termelőt és földtulajdonost pedig teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza, és megfosztja alapvető jogának gyakorlásától, valamint a hatékony és rentábilis gazdálkodás lehetőségétől is.

A vadászattal kapcsolatos jogszabályok pont az erdőgazdálkodókat és mezőgazdászokat, földtulajdonosokat hozzák nehéz helyzetbe, holott az szervesen összefügg ezzel a tevékenységgel, hiszen az ő területükön zajlik a vadgazdálkodás, az ő rovásukra és kárukra. A jogszabályi környezetet úgy kell módosítani és finomra hangolni, hogy a földtulajdonosokat ne elnyomja, hanem egyenlő partnerként kezelje, és lehetőséget biztosítson alanyi jogon, földtulajdonosi alapon arra a gazdálkodónak, hogy megvédjék és megőrizzék az általuk művelt területeket és az azon termelt javakat, hogy a vadászat ne a politika kegyeltjeinek és kiszolgálóinak a privilégiuma legyen, hanem egy nagy múltra visszatekintő, elismert, megbecsült és valóban a vadászatról és a természeti egyensúly fenntartásáról szóló szakma.

Mi azt gondoljuk, hogy az agrárium kell hogy legyen a jövőnk záloga, de ehhez szükségesek az általam is ismertetett változtatások, az, hogy az Agrárminisztérium ne politikai, hanem valódi szakmai alapokon működjön, mely a jelenlegi törvénymódosításnak köszönhetően nyomokban tartalmaz ilyen szakmai javaslatokat is.

Összefoglalva tehát: az a különbség a Fidesz és a Mi Hazánk politikája között, hogy míg önök a fontossági sorrendben nem a magyar kisvállalkozásokat, családi gazdaságokat helyezik első helyre, hanem a külföldi gigacégeket és honfoglaló vállalkozókat, addig számunkra a magyar föld, a hazai vízkincs és természet a legfontosabb, ezért mindent meg fogunk tenni azok megvédése érdekében. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)