Dömötör Csaba (Fidesz)

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én igyekszem figyelembe venni a kérését, hogy ne beszéljünk arról, hogy hol is áll az MSZP támogatottsága. Nem is terveztem erről beszélni, de a sajtó ezt megteszi, tehát beszámol róla, hogy 1 százalék körül állnak. Én a magam részéről a sajtót semmiképpen nem szeretném ebben korlátozni; majd ők megteszik. Egyébként meg közérdeklődésre számot tartó dolog az, hogy az egyes pártok hogyan állnak, aztán majd a választók döntenek a választásokon. (Dr. Molnár Zsolt: Bízzuk a választókra!)

A dollárok ügyében: erről sem terveztem beszélni. De ha már felvetette: hogyha amiatt szeretnének panaszkodni, hogy nem kaptak elég dollárt, azt ne nálunk tegyék meg, hanem valahol a szövetségeseiknél, mert ha rajtunk múlik, akkor egyetlenegy pártnak nem szabadna kapnia dollárt Magyarországon, nemcsak azért, mert ez egyértelmű beavatkozás a választásokba, hanem azért is, mert ezek a dollárok azóta is beépültek a baloldali politikába. Tegnap is beszéltünk erről. Egyetlenegy pártot nem tudok mondani, 1 százalékosat sem meg 10 százalékosat sem, amelyik a háborúpárti álláspontból ki tudná magát vonni, vagy amelyik ne támogatta volna azokat a szankciós döntéseket, amelyek egyébként az egész európai gazdaságot térdre kényszerítik versenyképességi szempontból is.

Ami az ön által felvetett kérdést illeti: azért vagyunk érzékeny helyzetben, mert mégiscsak egy elhunyt emberről van szó, és azt gondolom, hogy az ilyen korszakok, illetve miniszterelnökségek megítélése sokkal inkább már a történészek dolga. De hogyha már felhozta a kérdést, azért Horn Gyula politikai tevékenysége meglehetősen ellentmondásos (Dr. Apáti István: Nagyon finoman szólva…), ahol is valószínűleg az ellentmondásos szó használatáért kritikát kapok, mert nem fejezi ki azt az indulatot, amit nagyon sokan érezhetnek ebben az országban. (Novák Előd: Így van!) Mert nagyvonalúan elhallgatta azt a tényt ‑ nagyvonalúan, csak kicsikét utalt rá ‑, hogy Horn Gyulának milyen szerepe volt az 1956-os megtorlásokban.

És hogyha önök ezt megpróbálják a szőnyeg alá söpörni, vagy elbagatellizálni, vagy azt mondani, hogy ez nem is annyira fontos, akkor azt kell hogy mondjam, hogy mind a mai napig az erőszakhoz ellentmondásos a viszonyuk. Akkor mind a mai napig nem tudták lezárni a Tanácsköztársaság időszakát politikai értelemben, 1956-ot és 2006-ot sem. Tehát hogyha még mindig az az ember a vezetője a baloldalnak, aki 2006-ban a sajátjaira lőtt, a saját állampolgáraira, akkor még mindig nem rendezték ezt a viszonyt. És hogyha ön azért kampányol az Országgyűlésben, hogy Horn Gyula kapjon nagyobb elismerést, akkor az szintén ezt bizonyítja.

Egy dolgot hadd kérjek öntől: kérdezze meg azokat a magyar állampolgárokat, akiket üldöztek, fenyegettek, kisemmiztek, vagy akiknek a családtagjait megölték, vagy éppen kínozták a kommunizmus évtizedei alatt, és hogy ha megkapta az ő véleményüket, akkor legyen szíves újra visszajönni ide, és beszéljünk arról, hogy érdemel‑e szobrot vagy utcát Horn Gyula.

Nos, ami a baloldali kormányzást illeti ’94-98 között, ön azt mondta, hogy ennek a kormányzásnak egy nagy érdeme az, hogy önmegtartóztatás volt. Önmegtartóztatás! Az volt az az időszak, amikor odadobták a magyar ipar jelentős részét külföldi tulajdonosoknak úgy, hogy annak a következményeit nem pár évig, hanem mind a mai napig érezzük. Eladták, bagóért eladták az energiaszektort, a bankszektort odadobták. (Nacsa Lőrinc: Gyurcsány…) Akkor volt az az időszak, amikor külföldi kiskereskedelmi láncok elkezdtek bejönni (Gréczy Zsolt közbeszól.), ami miatt egyébként mind a mai napig a magyar kisvállalkozók versenyhátrányban vannak. (Cseresnyés Péter: Így van!) Legyalulták a magyar piacot.

És hogyha nem lett volna, így mondom: az a rablóprivatizáció, akkor nem itt tartanánk, sokkal nagyobb lehetett volna már sokkal hamarabb a magyar gazdaság mozgástere. Tehát abból a típusú önmegtartóztatásból, amely az országot majdnem térdre kényszerítette, na, abból a típusú önmegtartóztatásból, köszönjük, nem kérünk. Az elhunytaknak megadjuk a tiszteletet, de ha már felhozta, akkor a politikai életutakról is el fogjuk mondani a véleményünket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Nacsa Lőrinc: Így van!)