Virág Barnabás

VIRÁG BARNABÁS, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először, legelőször én is azzal szeretném kezdeni, hogy köszöntöm a Házban ülő hölgyeket, köszöntök minden édesanyát, feleséget, kislányt, nagymamát. Isten éltesse őket a nőnap alkalmából! És akkor térjünk át a szakmai részekre! Igyekszem a lehető legszélesebb körben reagálni az elhangzott kérdésekre, értelemszerűen arra, amire tudok is.

Tudom azt, hogy a jegybankok hatásköre az elmúlt bő évtizedben a világon mindenütt egy komoly növekedésen, szélesedésen ment át, tehát nagyon sok mindenre, egyre több mindenre kezdtek el figyelni a jegybankok, viszont vannak olyan területek, amelyekkel még egyelőre ‑ helyesen egyébként ‑ nem foglalkoznak vagy nem tudnak foglalkozni. Tehát mondjuk, azt, hogy milyen igazságügyi reformok történnek, és ezek éppen hogyan állnak, vagy a különböző földügyeket érintő jogszabályokat illetően milyen döntések születtek, azért ezt kevésbé vagy egyáltalán nem fogják tudni megítélni a jegybankok, így a Magyar Nemzeti Bank sem.

Engedjék meg, hogy egy általános gondolattal kezdjem. Több sporthasonlat is elhangzott itt a felszólalások során. Én magam is mondhatom azt, hogy a jegybank mellett talán a sportpályákon töltöttem a legtöbb időt. Húsz évet töltöttem az életemből a jegybankban, most már több mint harminc éve versenyszerűen a kosárlabdapályákat koptattam még mellette. Ott volt egy alapszabály, ami szerintem általában minden sportra igaz, hogy mi az, ami megkülönbözteti a jó sportolót, a jó versenyzőt a sikeres versenyzőtől. Erre a válasz általában az, hogy a jó sportoló megelégszik akár a kis győzelmekkel is, a lényeg, hogy zsákban legyen a két pont. A sikeres versenyző és aki a végén bajnokká válik, rá az jellemző, hogy sohasem azt nézi, hogy most zsákban van‑e a két pont, hanem mindig ahhoz viszonyít, hogy ő mire képes, mit tud elérni, és ahhoz képest próbálja a maximumot nyújtani.

Tehát, én azt látom, hogy ebben a helyzetben is mi a Magyar Nemzeti Bankban, ahogy az elmúlt években minden alkalommal, ezúttal is úgy gondolkodunk, hogy azt nézzük, hogy mi mint Magyarország, mint magyar nemzetgazdaság mire vagyunk képesek, mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen működést kell tennünk, illetve milyen működést kell végrehajtanunk. Úgyhogy ezen a téren mi egy sikeres országot, egy sikeres nemzetgazdaságot és egy folyamatosan felzárkózó, emelkedő Magyarországot szeretnénk látni a továbbiakban is.

Azt hiszem, talán Dávid Ferenc képviselő úr tette föl a kérdést felszólalásának a végén, hogy van‑e kiút. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy kiút mindig van. Tehát kiút mindig van, kiút most is van, és hogy ezen a téren mi az, amit a jegybank tud adni, és mi az, amit a jegybank tett az elmúlt években, akár itt a 2021. évben is, én azt gondolom, azt három szóval jellemezhetjük: stabilitás, biztonság és esély. Esély arra, hogy egy olyan reformkörnyezetet alakítsunk ki, amelynek következtében a magyar gazdaság a 2010-es évtized után a 2020-as évtizedben is képes lesz egy valóban nehezített pályán, tehát egy nagyon veszélyes időszakban folytatni a gazdasági felzárkózását.

Többször elhangzott a felszólalásokban az önkritika fontossága. Azt gondolom, ez megint egy olyan terület, amiben csak egyetérteni tudunk. Viszont itt ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet; tudom azt, hogy a történelem egy speciális műfaj, ahol múltbeli folyamatokat mindenki egy picit más szemszögből lát. A gazdaságtörténelem olyan szempontból viszont egy kivételes terület, hogy ott vannak számok is, amelyek segítik a tisztánlátást, és segítik azt, hogy helyesen ítéljünk meg múltbeli folyamatokat. És ami bizonyosan nem visz közelebb minket a megoldáshoz, az, ha egyértelműen negatív tendenciákat próbálunk más színben feltüntetni, megpróbálunk pozitívan keretezni.

Tehát, én azt gondolom, hogy abban azért konszenzus van gyakorlatilag minden hazai közgazdasági élettel foglalkozó szakember között, hogy az, ami 2002 után és 2010-ig történt, azt nem lehet sikerként keretezni, bármennyire próbálunk ehhez adatokat találni.

(11.40)

Tehát ez egy olyan időszak volt, aminek a végén egy súlyos pénzügyi válságba kerültünk; amelynek a végén a magyar gazdaság felzárkózása megállt, és egy leszakadó pályára kerültünk. Tehát én azt szeretném kérni, hogy bármilyen vitában ezeket a típusú újrakeretezéseket ‑ még egyszer, az önkritikára való felhívást elfogadva ‑ kerüljük el.

És akkor engedjék meg, hogy általánosan szóljak hozzá azokhoz a kérdésekhez, amiket a tisztelt képviselő urak feltettek. Infláció. Megint csak tényeket szeretnék mondani, elkerülve azt, hogy mindenféle tény nélkül próbáljak pozitív vagy negatív tartományban feltüntetni folyamatokat. Mikor kezdődött az infláció Magyarországon? Több ilyen állítás is volt, hogy ez nem 2020-21 terméke, hanem ez már egy sokkal korábban elindult folyamat terméke. Statisztikai adatokat mondok. Tehát 2017-21 között ‑ ez négy év, 48 hónap ‑, ebben az időszakban az átlagos infláció Magyarországon 3 százalék volt. Magyarországon az árstabilitás, tehát a jegybank inflációs célja 3 százalék. Tehát ez azt jelenti, hogy ebben a négy évben Magyarország képes volt elérni a 3 százalékos inflációs célt, tehát 2017-2020 között. Tehát nem igaz az az állítás, hogy az infláció már korábban elkezdett nagyon gyors ütemben emelkedni, illetve ez a folyamat kontrollálhatatlanná válni.

48 hónapot említettem, tehát 4 évet. 48 hónapból 44 egy viszonylag magas arány, amikor az infláció ebben az időszakban a 2-4 százalékos sávban van. Tehát a 3 százalékos sáv úgy van meghatározva, hogy plusz-mínusz 1 százalék, tehát ennek megfelelően azt gondolom, hogy ebben az időszakban ‑ még egyszer, Magyarországon 2001-ben vezettük be az inflációs célkövetés rendszerét ‑, tehát első alkalommal 2017-2020 között a Magyar Nemzeti Bank sikeresen érte el a jegybanki mandátumában első helyen szereplő árstabilitást, tehát 2017-2020 között. Tehát azt gondolom, hibás az az értelmezés, hogy ez a folyamat már jóval korábban megkezdődött.

Én azt gondolom, valóban nagyon összetett folyamat az, ami a 2020-as évtizedet jellemezte, tehát gyakorlatilag három éven belül szembesült a világ, szembesült Európa és szembesült Magyarország két olyan válsághelyzettel, tehát a koronavírus-járvánnyal, illetve az orosz-ukrán háborúval, amivel, nyugodtan mondhatjuk, hogy korábban százévente jó, ha egyszer. Tehát még egyszer, három év alatt két ilyen válságot élt át a világ, élt át Európa és élt át Magyarország.

Megint csak ténykérdés, hogy ezeknek a hatásoknak így egymás után, egymásra rakódva, tehát a Covid utáni helyreállásnak, az újraindulásnak, illetve az azt követően nagyon gyorsan kirobbanó háborúnak komoly következményei voltak a globális inflációs folyamatokra, és akkor majd közelebb lépek a hazai folyamatokhoz is, tehát nem véletlen az, hogy a hetvenes évtized óta nem látott inflációs hullámot él át a világ. Több mint ötven országban van jelen pillanatban a világon két számjegyű infláció, tehát mindenki a magas inflációval küzd. Valóban vannak különbségek aközött, hogy ki milyen magas inflációval küzd.

Hogy kezdetben mik voltak ennek a legfontosabb komponensei, az a 2021-es időszakban még egyértelműen döntően a nyersanyagpiacokhoz volt köthető. Ha megnézzük, nagyjából a 2021-es év volt az, amikor nagyon gyors áremelkedésen ment át a földgáz ára, a kőolaj ára, és gyakorlatilag az acéltermékektől a fatermékekig bezárólag nagyon sok terméknek az ára. Itt se szeretnék abba belemenni, hogy emögött milyen okok állnak, megint összetett a folyamat, de hogyha, mondjuk, csak azt nézzük, hogy az energiahordozók piacán, tehát a kőolaj és a földgáz piacán, azért nagyon sok elemzés azt mutatja, hogy ez a folyamat részben már a háborúhoz is kapcsolható volt, az európai piacon a gázkínálat elkezdett szűkülni jóval 2022. februárt megelőzően.

Tehát ennek megfelelően a 2021. év tekintetében az inflációs ráták a régió minden országában emelkedtek, sajnálatos módon sokkal gyorsabb volt a növekedés a kelet-európai régióban. Ez ’22-ben a háborúval is folytatódott. 14,5 százalék volt a ’22-es átlagos infláció. Ez gyakorlatilag hasonló érték, mint ami a régió szintjén megfigyelhető, hozzátéve, hogy az év közepétől viszont azt látjuk, hogy a magyar inflációs ráta gyorsabb növekedéssel magasabb szintre ért el ‑ ’22. végére 25 százalékos tartományba ‑, mint ami a régiós átlagban megfigyelhető. És itt jönnek be a hazai sajátosságok. Én azt gondolom, hogy tipikusan az élelmiszeripar és az élelmiszerpiac helyzete egy olyan tényező, ami pluszban emelte a magyar inflációt ebben az időszakban.

Mit lehet tenni, illetve mi az ára annak, hogy ezt az inflációt letörjük? Tudom azt, hogy az elmúlt években ezen a téren is komoly vita volt arról, hogy egy ilyen közegben, amikor egyszerre jelenik meg az infláció és van egy gazdasági lassulás, mi az, amire fókuszáljunk, mi az, amire a hangsúlyt érdemes helyezni. És akkor elindult a dilemma, hogy igazából a növekedést vagy az inflációt kell‑e első helyen kezelni.

Mi a jegybankban korábban is azt gondoltuk, azt gondoljuk jelenleg is, hogy az elsődleges ellenség vagy a legfontosabb ellenség az infláció, tehát a gazdaságpolitika minden elemét ennek letörésére kell alárendelni. Ha magas az infláció, az minden növekedésnek, gazdasági felzárkózásnak az esélyét elapasztja; hogy elapasztja, azt gondolom, ezt látjuk az elmúlt negyedéves GDP-adatokból is. Az látszik, hogy ha magas szintre kerül az infláció, akkor nincs esély növekedésre, tehát csökken a belső kereslet, csökkennek a beruházások, nehezen tervezhető általában a gazdasági környezet egy két számjegyű inflációs közegben. Úgyhogy ennek megfelelően a cél az, hogy ezt a két számjegyű, 20 százalék fölötti inflációs rátát minél gyorsabban, a lehető leggyorsabban egy alacsony tartományba, a jegybanki célokhoz közeli tartományba szorítsuk. Azt gondolom, ennek kell mindent alárendelni. A jegybank ezt teszi, és nyugodtan mondhatom, hogy a jegybank a következő időszakban is ezt fogja tenni, tehát azt gondolom, itt nem lehet engedni a 21-ből. Egy nagyon fegyelmezett és szigorú monetáris politikával szükséges az inflációt letörni, illetve a pénzügyi stabilitásunkat megőrizni.

Van egy másik terület, amire több képviselői kérdés is vonatkozott, ez az úgynevezett termelői költségek fölötti fogyasztói árazás, mondjuk így, tehát hogy gyakorlatilag egy többletprofit keletkezett a 2022. év során több szektorban. Ezzel kapcsolatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy erre Magyarországon első alkalommal a Nemzeti Bank hívta fel a figyelmet, tehát pont a tavalyi év végén mi vezettük be ezt a fogalmat, hogy profit húzta infláció, tehát azt látjuk, hogy az infláció emelkedésének az elmúlt év második felében, tehát kifejezetten 2022 második felében egy nagyon jelentékeny része ebből a profit húzta inflációból adódik. Számításaink szerint ennek a mértéke akár a 3 százalékpontot is elérhette év végére. Tehát én azt gondolom, hogy ez ellen fel kell lépni.

Hogy lehet fellépni a profit húzta infláció ellen? Bizonyosan a verseny erősítésével, tehát a Gazdasági Versenyhivatalnak az elmúlt időszakban tett lépései egészen bizonyosan ebbe az irányba mutatnak, és hamarosan meghozhatják majd az eredményeket. Tehát azon a piacon, ahol nincs verseny, ott versenyt kell generálni, vagy annak megfelelően, hogy a versenyhivatal az ott lévő szereplőket ösztönzi folyamatosan egy erősebb versenyre, vagy értelemszerűen azzal a lehetőséggel, hogy új szereplők jelennek meg a piacokon, és ők próbálják meg katalizálni a versenyt. Én azt gondolom, hogy mind a kettőt használni kell, tehát le kell törni ezt a profit húzta inflációt, és igen, el kell érni azt, hogy azok az árazási többletek, amik benne vannak jelen pillanatban a fogyasztói árakban, a következő időszakban kezdjenek el szűkülni, és igenis a költségcsökkenésnek, ami elindult a világban, egyre nagyobb részét adják majd át a termelők a fogyasztóknak.

Tehát globálisan azt látjuk, hogy az energiaárak, az élelmiszerárak azért az elmúlt hónapokban, az elmúlt negyedévben érdemben csökkentek. Azt gondolom, hogy ennek a következő időszakban fontos elemei a verseny erősítése, a versenyhivatali vizsgálatok és ilyen módon a profit húzta infláció mérséklése ahhoz, hogy az inflációt a következő időszakban képesek legyünk csökkenteni. Még egyszer, amit jegybanki oldalról ezért a folyamatért teszünk, az az, hogy a pénzügyi stabilitást kőkeményen megőrizzük, tehát a pénzpiaci stabilitás ebben az időszakban is a legfontosabb pillére annak, hogy az infláció csökkenő pályára álljon.

A válságkezelés kapcsán hangzott el több kérdés, több észrevétel. Hogyan néz ki a válságkezelés Magyarországon gazdasági értelemben? Én alapvetően a gazdasági kontextusokkal szeretnék foglalkozni.

(11.50)

2020-2021. Azt láthatjuk, ha önmagában a GDP-adatokat vizsgáljuk, akkor 2021 során egy valóban gyors gazdasági helyreállás következett be. Azt gondolom, megint nem szabad egy olyan vitába belemenni, hogy próbáljuk a statisztikai adatokat újrakeretezni. Tehát másfél év alatt sikerült azt a GDP-szintet elérni, ahol 2019-ben volt a magyar gazdaság. Azt mondhatjuk, hogy a koronavírus-járványból egy gyors helyreállás következett be, egy gyors gazdasági növekedés, mondjuk, míg ez 2009. után 6,5 évet vett igénybe, most hat negyedév alatt megtörtént ‑ azt gondolom, hogy ez az, amit nem szabad elvitatni ‑ olyan módon, hogy közben a foglalkoztatás szintjét is egy átmeneti munkanélküliség-csökkenést (sic!) követően sikerült újból nagyon gyorsan a teljes foglalkoztatás közelébe emelni.

Mit tett ebben az időszakban a jegybank? Többször elhangzott, hogy a jegybank 11 000 milliárd forintot biztosított a válságkezelésre. Ez a 11 000 milliárd forint gyakorlatilag a hazai gazdaság szereplőinek széles körét elérte. Többször elhangzott, ezzel maximálisan csak egyet tudok érteni, hogy a magyar gazdaság gerince a hazai kis- és középvállalati szektor. A Magyar Nemzeti Bank 2013 óta képviseli azt az alapállást, hogy a hazai kis- és középvállalati szektornak a lehető legkedvezőbb finanszírozási környezetet kell biztosítanunk. 2013-ban indult el a növekedési hitelprogramunk, hogy ezen keresztül olyan fejlesztéseket, beruházásokat tudjanak eszközölni, amelyek képesek hosszú távon is majd a növekedést erősíteni. De ugyanúgy a költségvetés finanszírozását stabilizálta a jegybank, a nagyvállalati finanszírozást erősítette, és időközben befizetett 600 milliárd forint osztalékot. Azt gondolom, hogy ha az a kérdés felmerül, hogy hol van abból az árfolyampályából adódó eredmény, amely ebben az időszakban bekövetkezett, akkor azt tudjuk mondani, hogy ennek egy jelentős vagy döntő részét osztalék formájában minden alkalommal a jegybank a költségvetésbe befizette.

Összességében azt gondolom, hogy a válságkezelés a reálgazdasági oldalon a koronavírus-járványt követően gyorsan megtörtént, és azt gondolom, hogy ez jelentős tartalékot ad a jövőt illetően is. Tehát még egyszer: most úgy vitatkozunk itt a 2023-as év folyamatairól, és tudom, hogy van eltérés még akár az én esetemben is ahhoz képest, amit az elemzőknél látunk, hogy nagyjából mindenki azt mondja, hogy az idei évi növekedés nulla, 0,5, 1, 1,5 százalék, nagyjából ebben a tartományban zajlanak most a kommentárok. Tehát egy olyan pályáról indulhatunk útnak e reformváltás kapcsán, amelynek a tétje, hogy a 2020-as évtizedben megőrizzük a felzárkózási pályánkat, amely mindenesetre egy közel teljes foglalkoztatás és legalábbis egy nem durván csökkenő GDP-pálya mentén zajlik.

A lakhatás, lakáspiac kapcsán volt egy konkrét kérdés. Két dolgot szeretnék említeni. Egyrészt azt gondolom, önmagában az a monetáris politika, amelyet jelen pillanatban az infláció letörése érdekében folytat a Magyar Nemzeti Bank, hasonló hatásokkal fog bírni a lakáspiaci árakra is. Bizonyos vagyok abban, hogy az a nagyon gyors lakásár-növekedés, amely az elmúlt 4-5-6 évben jellemezte Magyarországot és ilyen módon a lakáspiac elérhetőségét szűkítette, ez a következő időszakban meg fog állni, ezen keresztül, azt gondolom, a lakbérek növekedési üteme is lényegesen alacsonyabb tempóra fog váltani. Ilyen módon önmagában a monetáris politika következménye az lesz, hogy a lakáspiacon az a nagyon brutális árnövekedés, amely az elmúlt időszakban volt, jelentősen lassulni fog.

Emellett pedig, azt gondolom, általános tanulság nemcsak a lakáspiac, hanem általában a teljes gazdaság szintjén, hogy amikor hozzányúlunk egy-egy piachoz, nem elegendő önmagában a keresletről gondolkodni. Azt gondolom, hogy olyan reformokat, olyan lépéseket kell hozni, ahol a kereslet, illetve a kínálat kéz a kézben együtt tud mozogni, azzal tudjuk elkerülni az ilyen túlzott áremelkedési folyamatokat, mint amilyet a lakáspiac esetében is láttunk. Tehát itt a megoldásunk megint csak ebben a pillanatban ‑ ezzel, azt gondolom, nem mondok újat, hiszen az elmúlt években folyamatosan hoztuk azokat a versenyképességi javaslatokat, amelyek pontosan ezt célozták a lakáspiac esetében is ‑, hogy ezt a 0,5 százalék körüli megújulási rátát, amit a képviselő úr is említett, egyértelműen növelni kell legalább a duplájára. Ha a régiós tapasztalatokat nézem, körülbelül 1 százalékos szintet kell elérni a megújulási ráta esetében, amihez bizonyosan kínálati lakáspolitikára lesz szükségünk, és az építőiparnak is a már sokat emlegetett termelékenységjavítását kell elérni új technológiákkal a közeli jövőben.

Szintén sok kérdés felmerült az élelmiszeripar jövőjét illetően. Itt megint csak a jegybanki elemzés mutatta be azokat a kihívásokat, illetve azt az alaphelyzetet, amelyben a magyar élelmiszeripar jelen pillanatban van, és azt, hogy ennek milyen következményei vannak az infláció alakulására. Itt is azt gondolom, újdonságot nem fogok mondani, ezek mind-mind olyan állítások, amelyeket az elmúlt években a jegybank folyamatosan megtett. Azt hiszem, volt is egy képviselői kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mi a helyzet a versenyképességgel, meg hogy erről kevesebbet beszélünk talán manapság, és kevesebbet érintjük ezeket a folyamatokat. Azt tudom mondani, hogy részünkről minden évben ugyanolyan hangsúlyosan beszélünk a versenyképesség kérdéséről.

Mi magunk is 2016-ban Versenyképesség és növekedés címmel egy tanulmánykötetet publikáltunk a jegybanki elemző csapatnak köszönhetően. Azóta minden évben folyamatosan ‑ kezdtünk 50 ponttal, utána volt 144 pont, 330 pont ‑ versenyképességi javaslatokkal álltunk, illetve állunk elő. Azt gondolom, ezen a téren a kulcs a mérés, tehát folyamatosan mérni kell, hogy egy-egy területen milyen elmozdulásra voltunk vagy vagyunk képesek akár pozitív, akár negatív irányba.

Az élelmiszeriparra visszatérve, azt gondolom, hogy ez egy olyan terület, amely tekintetében egészen bizonyosan komplex, átfogó megoldásra van szükség. Bizonyosan szükségünk van egy teljesen új öntözési struktúrára, azt gondolom, az öntözőrendszereket fundamentálisan kell megújítanunk, és emellett pedig el kell indulni az élelmiszeriparon belül egy mélyebb, sokkal erőteljesebb vertikális integráció felé, ahol alapvetően a termelőtől egészen a logisztikán át, a branding folyamatának bezárásáig hazai kézben erős élelmiszeripari szereplőket tudunk felépíteni. Ebben látom azt a jövőt, amelyben ezt a helyzetet, hogy egy erős agrárország a legmagasabb élelmiszer-inflációval szembesül, képesek lehetünk majd kezelni.

Többször elhangzott az infláció kapcsán az a kérdés, hogy lehetséges‑e az egy számjegyű infláció az év végére. (Dr. Apáti István: Valamelyik év végére!) Ezzel kapcsolatban megint csak a gazdaságtörténetet tudom segítségül hívni. A gazdaságtörténeti tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor az infláció 20 százalék fölé lendül, akkor egy kemény meló azt ismét egy számjegyű tartományba csökkenteni, viszont vannak rá példák. Azt gondolom, ez azt jelenti a magyar gazdaságpolitika számára, hogy az egy számjegyű infláció az év végére elérhető, viszont ehhez vállvetve szükséges a gazdaságpolitika minden ágának és ‑ még egyszer ‑ a profit húzta infláció megszüntetésén keresztül a hazai vállalkozói szektornak is majd hozzájárulni a következő időszakban. Még egyszer: a 20 százalék fölötti inflációt a gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint nagyon kemény munka egy éven belül egy számjegyű tartományba hozni. Ehhez még nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennünk. Bízom benne, hogy ehhez megvan az erőnk és ezeket az erőfeszítéseket meg tudjuk tenni.

Milyen ára van az infláció letörésének? Van‑e ára ennek a monetáris politikának, amelyet az elmúlt időszakban folytattunk? Azt gondolom, minden politikának van ára. Értelemszerűen, amikor egy ilyen válságközegben működik egy gazdaság, amikor egy ilyen magas inflációval néz szembe egy gazdaság, akkor azt szoktam mondani, hogy fájdalmas és még fájdalmasabb lépések vannak.

(12.00)

Én azt mondom, hogy jobb ezeket a lépéseket minél korábban megtenni, és minél gyorsabban megelőzni a bajt, illetve kezelni a problémákat.

A jegybank esetében értelemszerűen annak, hogy magasabb kamatkörnyezet alakul ki, a jegybank mérlegére lesz hatása, illetve már van hatása jelenleg is. Amit itt hangsúlyoznunk kell, az az, hogy a lépések előnyei viszont majd makrogazdasági szinten fognak realizálódni, illetve már realizálódtak.

Mi az, amit emögött láthatunk? Egyrészt ott van az a 11 000 milliárd forint, ami a mai napig gyakorlatilag ott van a pénzügyi rendszerben. Tehát amikor arról beszélünk, hogy 11 000-12 000 milliárd forint likviditás van ma, jelen pillanatban a pénzügyi rendszerben, annak a döntő része ezen jegybanki programok keretében 2020-2021 során került be. Azt gondolom, ezek a források, ez a likviditás ott van most is a magyar gazdaság szereplőinél. Talán csak egy példa: a magyar vállalkozások likvid eszközállománya ebben az időszakban nagyon komoly növekedésen tudott átmenni, tehát 20 százalék körüli értékről 30 százalék fölé emelkedett. Ebből is látszik az, hogy tudtak a vállalkozások olyan puffereket építeni, amelyekkel majd a válság során is képesek lesznek gazdálkodni. Tehát még egyszer: ez a pénz ott van a gazdaságban.

A másik pozitívum pedig önmagában az infláció letörése. Azt gondolom, hogy az infláció letörése egy nemzetgazdasági érdek. Még egyszer: magas inflációval nem lehet növekedni, magas inflációval nem lehet felzárkózni. Minél gyorsabban képesek vagyunk az inflációt csökkenteni, annál gyorsabban lesz képes a magyar gazdaság visszatérni a növekedési pályára, egy olyan pályára, ahol a belső beruházások megfelelő mennyiségben rendelkezésünkre állnak, illetve a reálbérek ismét növekedő pályára állnak.

Úgyhogy azt gondolom, ezt kell látnunk: költségei vannak, költségei lesznek ennek a monetáris politikának, viszont az előnyök pedig a teljes makrogazdaság szintjén jelentkeznek.

Végezetül csak itt az árfolyam kapcsán, azt gondolom, volt néhány olyan állítás, megfogalmazás, amit érdemes pontosan látnunk. Azt, hogy pénzpiaci stabilitásra van szükségünk, pontosan ugyanígy látja a Magyar Nemzeti Bank is, ezért hozta meg azokat a lépéseket, amelyeket az elmúlt hónapokban láthattunk; még egyszer: azért, mert egy rendkívül magas infláció ellen küzdünk.

Annál, hogy a törvényben mit lehet, illetve mi van benne, fontos tisztázni, hogy a törvényben nincs olyan passzus, hogy a jegybank célja, mondjuk, az árfolyam bármilyen konkrét szintjének az alakítása. A jegybanktörvény e tekintetben egyértelműen fogalmaz: a cél az árstabilitás újbóli elérése, ez az elsődleges feladat, illetve a pénzügyi stabilitás biztosítása. Tehát azt tudom mondani az árfolyam-politikát illetően, hogy a jegybank olyan politikát fog folytatni, amelynek eredményeként képesek leszünk az árstabilitást a lehető leggyorsabban a magyar gazdaság számára ismételten biztosítani és az árstabilitási céljainkat elérni.

Azt hiszem, talán a legfontosabb kérdéseket ezen a téren érintettem, úgyhogy én szeretném megköszönni minden hozzászólónak a vitában tett állításait. Még egyszer: azt gondolom, egy olyan időszakban vagyunk, amikor a most meghozott döntéseink nemcsak a következő negyedévet, nemcsak a következő évet, hanem az egész következő évtizedet meghatározhatják. Mi a jegybankban azt gondoljuk, hogy a magyar gazdaság nemcsak jó sportoló tud lenni, hanem sikeres sportoló is tud lenni, ezért fogunk a következő időszakban is dolgozni, és ezért fogunk a következő időszakban is mindent megtenni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)