Dr. Matolcsy György

DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselő Hölgyek és Urak! Először is a hölgyeket szeretném a mai nappal tisztelettel köszönteni; nagymamákat, édesanyákat, lányokat, hölgyeket az összes férfi, de különösen a Magyar Nemzeti Bankban dolgozó férfiak nevében.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztem szerint a Magyar Nemzeti Bank 2021-es működéséről és eredményéről lehet és kell beszélnem. Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy egy éves jelentést készítettünk, mint mindig. (Felmutatja.) Feltételezem, mindenki aprólékosan átolvasta. Mi ezt tettük, és éppen ezért azt javaslom, hogy tekintsünk el attól, hogy ezt részletesen ismertessem.

(Dócs Dávid elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

Hasonló módon kérem, hogy tekintsenek el attól, hogy a Gazdasági Bizottság előtti beszámolómat is megismételjem. Feltételezem, hogy legalább hírből mindenki hallotta. Az ott tett megjegyzések, elemzések, következtetések továbbra is érvényesek, de engedjék meg, hogy egy kicsit máshogy közelítsem meg a 2021. évünket, illetőleg a Magyar Nemzeti Bank 2021-es tevékenységét és eredményeit.

Az elmúlt 32 évben volt néhány év, amely különösen jelentős egy gazdaságtörténeti horizonton. Nyilván ilyen a rendszerváltoztatás, nyilván ilyen a Bokros-program ideje, nyilván ilyen a kilencvenes évtized első fele, amely lényegében két különböző politikai gondolkodású pártcsalád egymást követő sokkterápiája volt. Nyilván ilyen a 2000-2002 közötti dicsőséges időszak, amikor az elmúlt 32 év alatt Magyarország a legmagasabb ütemet, sebességet, felzárkózási teljesítményt érte el valójában két év alatt, két programnak köszönhetően, az első Széchenyi-tervnek és az új otthonteremtési programnak.

Azóta sem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, de miután egyszer elértük ‑ Horváth János arra tanít minket, hogy ami létezik, az lehetséges ‑, ezt kell megcéloznunk. Ebből a szempontból szeretném önöknek elmondani a 2021. évi magyar nemzeti banki működés felől azokat a lényeges pontokat, amelyek részben persze következnek a korábbi évtizedekből, de meghatározzák előre tíz évvel nagy valószínűséggel, ahogy ezt Demján Sándor mondta 2002-ben a száznapos programról. Sajnos igaza lett, tízéves árnyékot vetett a magyar gazdaságtörténetre az akkor elkövetett óriási hiba, a száznapos program. Nos, van úgy, hogy egy év gazdaságpolitikai karaktere és az abból következő döntések árnyékot vetnek akár egy egész évtizedre.

Ebből a szempontból szeretném értékelni a 2021. évet, és engedjék meg, hogy elmondjam: a 2010-19 közötti korszak valóban a Trianon utáni mintegy százéves magyar gazdaságtörténet legjobb évtizede volt. Tudjuk, hogy miért, tudjuk a receptet; ahogy tudjuk, hogy a 2000-2002 közötti rövid szakasz miért volt olyan sikeres, most is tudjuk, hogy a száz év alatt legsikeresebb évtizedünk milyen rugóra járt, mi volt a titok, mi volt a rejtély. Ezt úgy hívjuk, hogy reformok és egyensúlyi növekedés.

2010-2013 között Magyarország, persze kényszerből is, de politikai döntés után, a gazdaságpolitika fordulatával végrehajtott egy nagyon sikeres reformprogramot. Nem lehet mindent felsorolni, nem is érdemes, de engedjék meg, hogy csak három dolgot emeljek ki. Beállítottuk a költségvetés egyensúlyát, ami egy óriási siker volt. Előtte soha nem alakult ki egy olyan költségvetési szerkezet, amelyet bevételi oldalon szanáltunk. Nem kiadási oldalon, bevételi oldalon. Ez volt az új adórendszer. Engedjék meg, hogy ezt nevezzem meg másik sikerforrásként; és harmadikként nyilvánvalóan a munkaerőpiaci reformok sorozata. Annak a három tényezőnek az egyenes és nagyon sikeres eredménye volt az egymillió új munkahely tíz év alatt. Magyarországnak volt jövőképe 2010-ben, a gazdaságpolitikára ez egy egymillió új munkahely közös megteremtését jelezte és jelentette, és ezt el is értük. Egy világos, tiszta, erős jövőkép, cél egy eredményes tíz évet hozott. Egymillió új munkahely.

Igen, de a 2019. év után valami más következett, például egy másik évtized. Mi azt mondjuk, hogy részben visszatértek ‑ a történelem nem ismétli magát, de azért a hajlamai és a mintázatai bizony-bizony emlékeztetnek bizonyos korábbi korszakokra ‑, visszatérnek, visszatérőben vannak az 1970-es évek és az 1940-es évek. 2019-ben ezt a Magyar Nemzeti Bank jelezte előre, nem sok sikerrel, mind a globális térben, a globális jegybanki csatornákon keresztül, mind pedig Magyarországon a kormány és a gazdaságpolitika számára.

A hetvenes évtized visszatérése nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy már akkor lehetett látni, hogy lesz árrobbanás, mégpedig energiaár-robbanás, a nyomában egy sor más területen is robbannak az árak, például az élelmiszeriparban, de máshol is, a közszolgáltatásoknál, szolgáltatásoknál; lesz háború, hiszen volt a hetvenes évtizedben is; lesz recesszió, válság, hiszen 1970-ben az amerikai gazdasági válsággal indult a hetvenes évtized; lesz egy nagyon erős inflációs nyomás, inflációs hullámok lesznek, sőt, ha nem vigyázunk ‑ jeleztük már 2019-ben előre ‑, akkor bizony elérkezhet az a pont, hogy nem is tudjuk megfékezni az inflációt. Ez történt a hetvenes években, amikor 1982-ben kellett egy új kiváló amerikai jegybankelnöknek az egekbe emelnie a kamatokat annak érdekében, hogy megfékezze az inflációt.

És bizony visszatér az a korszak, amikor nagyon kell küzdeni a nagyon kicsi növekedésért is. Így hívjuk, hogy stagfláció.

(9.10)

Tehát egy stagnálásközeli növekedés, vagy van, vagy nincs, kicsi, és egy magas infláció ‑ ez a stagfláció korszaka ‑ köszönt be. Jeleztük előre, bekövetkezett.

A Magyar Nemzeti Bank 2020 őszén jelezte, hogy visszatér az infláció. Nagyon kevés nemzetközi globális jegybank volt, amelyik elhitte ezt ‑ volt, aki tudta, de nem mondta, volt, aki nem mondta, mert nem tudta, a kormányok közül szinte senki ‑, és 2021 elején pedig a saját gazdaságtörténeti összehasonlító elemzéseink során arra jutottunk, hogy nemcsak hogy visszatér az infláció, hanem tartós lesz, tartós és magas szinten tartós.

Miután ezt tettük, 2021 közepén a Magyar Nemzeti Bank egy teljes monetáris politikai fordulatot hajtott végre. Elindította a kamatemelési ciklust, visszavonta a korábbi gazdaságélénkítő programjait, és nagyon erőteljesen és nagyon sikeresen megindult az infláció megfékezése, letörése irányában. Itt történt egy törés a kormányzat és a Magyar Nemzeti Bank között. Míg a Magyar Nemzeti Bank kötelezően rálépett a fékre, addig a kormány ‑ nem kötelezően ‑ rálépett a gázra. Mikor már megindult az infláció első hulláma ‑ hiszen ne felejtsük el, hogy 2021-ben, az év egészében már 5,1 százalékos infláció van ‑, a kormány nem vette figyelembe, sajnálatos módon, a Magyar Nemzeti Bank jelzéseit, elemzéseit és javaslatait, a fékre (sic!) lépett. Nem kellett volna, volt más út, meg lehetett volna kezdeni az inflációellenes politikát már akkor, amikor éppen elindult. Könnyebb az elején megfékezni valamit, mint a végén keresni a nagy tömlőket, amelyekkel a tüzet oltjuk.

A Magyar Nemzeti Bank azért is tehette, hogy megindította ‑ kötelező volt, de megindította ‑ az inflációellenes küzdelmet, mert sikeresen kezeltük együtt ‑ kormány, jegybank, bankrendszer, üzleti szektor és a családok ‑ a Covid-19 névre keresztelt összetett válságot. A válságkezelést 14 hónap alatt megoldottuk, korábban négy év alatt sem; gondolok és utalok a 2008 utáni óriási válságra. 2009-ben Lengyelországhoz képest 9 százalékkal maradtunk el. Tehát lehet rosszul kezelni, meg lehet jól kezelni a válságot. A Covid-válságot Magyarország jól kezelte. Az Európai Unió középmezőnyében volt a válságkezelés, és ebben döntő szerepet kapott az együttműködés, a szövetség, valamint a hitel.

Ez egy hitelalapú válságkezelés volt, ahol döntően a Magyar Nemzeti Bank 11 000 milliárd forintos pénzügyi vérátömlesztése adott pénzügyi forrást a túlélésre; hitelalapú válságkezelés volt. A mi számításunk szerint 2020-21-ben, de még egy kicsit 2022-ben is ennek eredményeképpen plusz 10 százalékos magyar gazdasági többlet jött létre, GDP-többlet. Ha az nem lett volna, még ma sem, még ma sem léptünk volna ki a Covid-válság, a Covid által keltett összetett válság, ezen belül a gazdasági válság összecsapó hullámai közül. Döntő volt tehát a pénz, és döntő volt az is, hogy minden válság volt, de pénzügyi válság nem volt, a pénzügyi rendszer nem került egy pillanatra sem veszélybe.

Miután volt egy sikeres évtizedünk, és miután sikeresen kezeltük a Covid-válságot, ezért a Magyar Nemzeti Bank teljes mellszélességgel ráfordulhatott az új válság megelőzésére, az infláció kezelésére. A kormány nem így gondolta, és ez nagy kár, mert ezzel a korábbi évtized igazi sikerkulcsát, az egyensúlyi növekedés kulcsát, tehát hogy egyszerre van egyensúly, költségvetési egyensúly ‑ ez 3 százalék körüli deficitet jelent ‑, külkereskedelmi egyensúly, folyófizetésimérleg-egyensúly, munkaerőpiaci egyensúly és minden, az infláció körébe tartozó tényező egyensúlya, tehát a piaci kínálat-kereslet közötti egyensúly.

Megbomlott ez a gazdaságpolitika, ez a közös sikert adó gazdaságpolitika, és azt gondolom, hogy ez az egész évtizedre árnyékot vet. Sajnos Demján Sándor már nincs közöttünk, de elmondaná, hogy barátaim, ti azért most mintha megismételtétek volna a száznapos program hibáit. Kár volt feladni, nagyon nehéz lesz visszatérni innen. Nagyon könnyű elrontani valamit, és nagyon nehéz megjavítani. Ha valaki gyerekjátékokat szerel otthon, főleg, ha egy három és fél éves kisfiú gyerekjátékait, pontosan tudja, hogy csak kibontani nagyon nehéz, meg utána a kereket visszaszerelni. Tehát ez az egyensúlyi megbomlás, ami tehát egyszerre fakadt a költségvetés, a külkereskedelmi mérleg, a folyó fizetési mérleg és a piaci egyensúlytalanság területein, ami inflációban jelent meg, ez sokáig velünk lesz.

Ez azért is így van, mert ha a magyar gazdaságpolitika számait 2021-ben összehasonlítjuk a térséggel ‑ és a legjobb összehasonlítást Lengyelország kínálja ‑, akkor azt látjuk, hogy Lengyelországban a költségvetési deficit 1,9 százalékos volt, 2022-ben 3 százalék, Magyarországon 6,8 százalékos volt, Lengyelországban a 2022-es 3 százalékkal szemben a magyar államháztartási deficit 6,1 százalékos volt. És még 2023-ra is inflációs költségvetés készül. Ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy a gazdasági növekedésnél magasabb költségvetési hiány ‑ GDP-arányos költségvetési hiány ‑ inflációt gerjeszt. Tehát még a 3,9 százalékos idei előirányzott költségvetés is, úgy, ahogy a 6,8 százalékos meg a 6,1 százalékos, inflációt gerjeszt. Már nem olyan mértékben, mint a korábbi, de ezt teszi.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Magyarország a hibás kormányzati gazdaságpolitikai fordulat következtében 2022 második felére három csapdába sétált be, lépett be. Az első a pénzügyi csapda. A pénzügyi csapda az már olyan, hogy nem egy, hanem több csapdából, alcsapdából áll ‑ mint a Széchenyi-kártya és más kártyák zsebei ‑, szóval, van benne egy kamatcsapda. Míg 2021-ben 2,3 százalék volt az államadósság utáni kamatfizetés GDP-arányosan, ez most, 2023-ra 3,7 százalék, és meg fog duplázódni a 2,3 százalékhoz képest jövőre. Ez egy kamatcsapda. Mielőtt még bármi elindult volna, felébredünk január 1-jén minden évben, és nagyon súlyos összegeket, ezermilliárd forint feletti összeget kell fizetnünk kamatra.

A másik pénzügyi csapda a külföldi működőtőke-beáramlás csapdája. Jó a fejlett technológia behozatala, jó a kiegyensúlyozott, földrajzilag, sőt geopolitikailag kiegyensúlyozott külföldi működőtőke-bevonás, de nem lehet arra építeni egy ország felzárkózását! Soha, sehol nem sikerült egy olyan felzárkózási modell, ami külső tényezőre épített; csak belső tényezőkre lehet építeni.

(9.20)

Ezeket mi nem nagy sikerrel, 330 pontban, 144 pontban, 50 pontban elemeztük, átadtuk a kormánynak, de azt gondolom, hogy ezt nem figyelembe véve ma Magyarországon belesétáltunk egy működőtőke-csapdába. Ez azért csapda, mert minél jobb az adott befektetés, annál nagyobb a hozama, és annál nagyobb hozamot kell kifizetnünk. Hiába fektetik be, mondjuk, a felét Magyarországon, az olyan, mint a kamatos kamat, attól még egyre többet kell fizetnünk. Saját magunknak kellene fizetni, nem másnak. Ez a külföldi működőtőke-befektetés, még egyszer, jó, ha jó, új, modern technológiát hoz be, ha innovációt hoz be, ha menedzsmentet hoz be, ha nyit új piacot. Na de, ha ezt nem teszi és alacsony a hozzáadott értéke, például 18 százalék az akkumulátorágazatban, akkor ez csapdaként működik. Csapdaként működik, mert a hitelkamatoknál magasabb a külföldi működő tőke megtérülése. A hitelnél magasabb, ezt mutatják az MNB elemzései.

A harmadik csapda a cserearánycsapda. Magyarországon 2010-ben a kormány ‑ s amikor kormányt mondok, akkor, nem magyar sajátosságok szerint, természetesen mindig a miniszterelnök urat értem ez alatt, szóval, a magyar kormány ‑ nem fogadta el a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát, hogy egy 2 ezer megawattos megújulóenergia-programot indítsunk el. Ha az megindult volna, nem sok problémánk lenne. Lenne mindenfajta problémánk, háború, szankciók, a Budapest-Brüsszel közötti száraz polgárháború, amit abba kellene hagyni, de valójában az energiafronton Magyarország kifejezetten jól állna. Nem indult el a program. S a 2010-es évtized közepére már ez a program hozott volna megnyugtató eredményeket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kamat, a külföldi működő tőke és a cserearányromlás, ami mögött energiacsapda van, együttesen a magyar új jövedelem, ami évente létrejön, 10-15 százalékát fogja felemészteni. Ez egy csapda. Míg Románia fenntarthatatlan társadalmi csapdában van, Magyarország nem kevésbé fenntarthatatlan pénzügyi csapdában van.

Az okok tehát, amik miatt itt tartunk, teljesen világosak: Magyarország besétált csapdákba, ezen belül az energiacsapdába. Magyarországon a régióban a legmagasabb az importált energiától való függés, 50-70 százalék volt a múlt évtizedben, Lengyelországban, Csehországban és Romániában ez 20 és 40 százalék között van, Szlovákiában nagyjából ugyanott van, mint nálunk. Besétáltunk egy termelékenységi csapdába, mert a 2010-es évtizedben nagyon szép eredményeket értünk el a mennyiségi növekedésben, létrejött egymillió munkahely, ami fantasztikus eredmény, 1920 után a legjobb mennyiségi eredmény, de nem indultak el a minőségi fordulatok, például a termelékenységfordulat. Sőt, 2019-ről 2022-re még romlott is a magyar gazdaság termelékenységi relatív szintje, a negyedik legrosszabb helyről sikerült visszasettenkednünk, csúsznunk a harmadik legrosszabb szintre, már alig vannak mögöttünk.

Mindezek eredményeképpen, tisztelt hölgyeim és uraim, mélyen tisztelt elnök úr, ma Magyarország két nagyon erős kihívás előtt áll. Az egyik a felzárkózási kihívás, a másik pedig az inflációs kihívás. Mind a kettőnek ugyanazok az okai vannak. A növekedési, felzárkózási kihívás azt jelenti, hogy míg 2019-ig egy sor országot megelőztünk, először Görögországot, majd Szlovákiát, majd Lengyelországot és végül Portugáliát, most, 2021-ben, a beszámolóm idején visszaelőzött bennünket Lengyelország, rendesen el is hagyott, és visszaelőzött bennünket Portugália. Magyarország 75 százalékon állt az EU-átlaghoz képest 2021-ben, Portugália nem sokkal jobban, 75,1 százalékkal, de a trend a lényeges. A trend az, hogy Portugália 2022-ben jobban teljesített, mint mi, tehát már jelentősen elhagyott minket. S bizony a nyakunkba loholt, de lehet, hogy már fej-fej mellett, sőt kicsit előttünk találjuk Romániát. Ez pontosan mutatja, hogy Magyarországnak növekedési, felzárkózási problémája lett.

Amit tehát megoldottunk a 2010-es évtized elején, amikor az első három évben az egész évtized reformjának a 85 százalékát teljesítettük, utána sajátos módon reformsivatag alakult ki. Az utolsó nagy reform 2014 őszén a 9 milliárd eurós forintosítás volt, ezt követően voltak szép eredmények ‑ babakötvény, kiváló, más is, 9 százalékos társasági adó ‑, de igazi nagy reform nem volt. Reformok nélkül azonban nincs fenntartható felzárkózás. Akkor csak hitel van, vagy külföldi működő tőke, ami még nagyobb csapdaként működhet, ha rosszul bánunk vele, mint a hitel.

A termelékenységnél egy fájó pont ‑ s ezt most látjuk, és az ársapkák ezt nem oldották meg, sőt az élelmiszeripari ársapkák rontották a helyzetet, az inflációt 3-4 százalékkal mesterségesen és feleslegesen feltornázták ‑, hogy az élelmiszeripar termelékenysége nem a harmadik legrosszabb az Európai Unióban, hanem a második legrosszabb. Itt állunk egy kiváló mezőgazdasági adottságú országban, potenciálisan fantasztikus élelmiszeriparunk lehetne, mégis az Európai Unió második legalacsonyabb termelékenységét mutatja. S ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy végül egy ország sikerét a termelékenységi szintje határozza meg. Nem lehet többet elosztani! Lehet hitelt felvenni egy ideig, amíg adnak, na de az már csapdaként működik. Lehet bevonni külső tőkét, kell is megfelelő magas technológiával, de nem lehet arra építeni a felzárkózást. S persze nagyon fájó az elmaradt oktatási reform, felsőoktatási reform és az egészségügy, az egészségipar, az egészségi szolgáltatások reformja, hiszen ez is egy minőségi fordulat része lehetne.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen a Magyar Nemzeti Bank 2015-16-tól az elmúlt hat-hét évben rendszeresen publikálja azokat az elemzéseket, amelyekkel szerettünk volna a kormány szívére és agyára hatni, hogy indítsa meg a szükséges reformokat, de ez nem történt meg. Ilyen lett volna a lakáspolitika reformja, az öntözés reformja, az egész vízágazat fejlesztése. Tehát azt kell mondanom önöknek, hogy a 2021-es évet az jellemzi, kettős természettel, hogy utolértek bennünket gondok, utolértek bennünket a 2010-es évek stratégiai hibái. Minden olyan hiba, amit a 2010-es év fantasztikus eredményei mellett elkövettünk, utolért bennünket. Csak villámfényben látható, hogy mi van körülöttünk, és most villámfény van, sőt, rendes vihar.

A másik pedig, hogy a 2021-es évben egy negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, eleresztette az egyensúlyt, és utána persze jött a 2022-es évben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások. De már előtte, 2021-ben, a beszámolóm idején elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért ‑ és ezzel a gondolatmenettel szeretném a fő kiegészítő beszámolómat zárni ‑ most úgy állunk, hogy meg kell előznünk, hogy 2030-ban mi és az utódaink föltegyenek nekünk egy kérdést: miért nem sikerült? Hol és hogyan tévesztettünk utat? Pető Tibor egyszer már föltette ezt a kérdést a Magyar Nemzetben, nem most, hanem 80 évvel ezelőtt, az is egy ciklus volt. S azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben, és még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek vagyunk‑e módosítani. Elvileg igen, mert megtettük korábban is, többször, de most még nem látható.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ahhoz, hogy ezt a kérdést ne tegyük föl magunknak és az utódaink ne tegyék föl nekünk, azt gondolom, hogy le kell vonnunk, mondjuk tíz következtetést, tíz tanulságot meg kell fogadnunk, meg kell magunkban számolnunk a hatásait.

(9.30)

Szóval, tíz következtetést le kell vonnunk az előző évtized sikereiből, az előző évtized elhalasztott és elszalasztott reformjaiból, az előző évtized stratégiai hibáiból és a most bekövetkezett gazdaságpolitikai műhibákból, mert ne legyen kétségünk, a költségvetési hiány eleresztése… ‑ Lengyelország ott a tükör. Lehetett volna máshogy, és a lengyelek most már messze előttünk járnak, jobban működnek, jobb a kormányzati munka ‑ a két jegybank teszi a dolgát. A lengyel-magyar összehasonlítás azt mutatja, hogy tehát az egyensúly eleresztése az egyik műhiba, a másik pedig az ársapkákkal megnövelt infláció, amit már régen… ‑ hát, nem kellett volna bevezetni, de ha bevezetik, már régen, január 1-jén ki kellett volna vezetni.

Szóval, tíz tanulság, engedjék meg, hogy gyorsan végigsoroljam őket, talán gyerekeink és unokáink szájából előre véve ezeket a tanulságokat. De ‑ még egyszer ‑ annak érdekében, hogy ne tegyék fel nekünk azt a kérdést, hogy miért nem sikerült, miért nem sikerült a felzárkózás, miért nem sikerült az első öt legjobb, munka és élet szerint legjobb ország közé kerülnünk, miért vagyunk az utolsó ötben… ‑ mert hogyha elhagyott minket Lengyelország, Portugália, és Románia nagyon közel áll hozzá, akkor nem marad ám a hátunk mögött sok ország, négy-öt, és Horvátország abból kilő. Az öt legrosszabb ország között lehetünk, ezt el kell kerülni.

A tíz tanulság: a múlt stratégiai hibái akár tíz évre is árnyékot vetnek, el kell őket kerülni.

A második: világos cél kell. Magyarországnak volt a ’10-es években egymillió új munkahellyel világos célja. Most nincs. A miniszterelnök úr azt mondta nekem, amikor ‑ hogy mondjam? ‑ udvariasan, ámde tapintatosan, ámde szívósan kértem tőle, hogy egy mérhető célt rajzoljunk fel az évtizedre: ha mérek, veszítek. Nincs igaza. Aki nem mér, biztosan veszít. Aki mér, az nyerhet. Például a választásokon mérünk, nem? És nyert a miniszterelnök. Nem igaz a tétel. Mindent mérni kell, a gazdaságban különösen. Aki nem mér, veszít.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az is nagyon fontos, hogy lássuk a jövőben azt, ami látható ‑ ehhez a múltat kell egy kicsit megnézni, a ’70-es évtized és az 1940-es évtized lényegét. Hát, ez nem szívderítő, a ’40-es évtized első fele forróháború, a második fele hidegháború, megismétlődhet. A ’70-es évtizedet pedig tudjuk: a stagfláció ideje van.

Mindig jönnek válságok ‑ ez is egy tanulság ‑, az nyer, aki a válságot reformokra, átalakításra használja fel. Mi ezt tettük 2010-ben. Most nem ezt tettük. Elpénecoltunk, ahogy ezt Kecskeméten mondjuk, elpénecoltunk, elblicceltünk egy jó válságot 2020-21-22-ben. Nincsenek meg azok a nagy átalakulások, amiket a válságnak ki kellett volna váltania.

A régiók együtt mozognak ‑ ez is egy tanulság ‑, és a többit majd később mondanám el.

Egy utolsó mondat, gondolat: sértődött‑e a jegybankelnök? Frusztrált-e? Összeveszett‑e a miniszterelnökkel? Nem, isten őrizz! Elvi ellentét van a kormány és a jegybank között. A Magyar Nemzeti Banknak kötelessége az inflációellenes küzdelem, és ehhez várjuk a kormány segítségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps. ‑ Dr. Apáti István: Nem mondta el a tízet.)