Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólókhoz hasonlóan én is kissé csalódott vagyok az érdeklődés visszafogott mivolta miatt ezen napirendi pont kapcsán, mert azért itt nemcsak világélelmezésről van szó, hanem kicsit szűkebben fókuszálva azért hazánk biztonságáról is. És örülök, hogy nem én vagyok az első a vezérszónokok sorában, aki arról beszél, hogy a magyar élelmiszer-biztonság kérdése azért némiképp összefügg azzal, hogy amikor a világélelmezési program kapcsán teszünk egyébként szerintem támogatható lépéseket, akkor mi a helyzet itthon.

Fontos tisztáznom, miért mondom azt, hogy szerintem támogatható lépéseket. A parlament stílusának eldurvulása egyenesen vezetett oda, hogy nagyon kevés olyan javaslat van, amely körül konszenzus mutatkozik, és néha ‑ oldalaktól függetlenül ‑ a kákán is a csomót keressük. Én igyekeztem ezt elkerülni a törvényjavaslat vizsgálata során.

Ugye, az aláírt megállapodás, amelynek értelmében Magyarország kötelezettségeket vállal, 15 évig marad hatályban, nyilván szerintünk szerencsésebb lett volna, mondjuk, 5 évre megállapodni, aztán felülvizsgálni, ha kell.

(16.00)

De ha így köttetett meg egy szerződés, akkor nagyon nehéz ezt utólag a jóváhagyási szakaszban befolyásolni. S azt is látjuk, hogy további tízéves periódusokra automatikusan meghosszabbodik ez a megállapodás. Ez már a kérdés kisebbik részlete, hiszen az első terminus számít igazán.

De azt is látnunk kell, hogy az akkreditált diplomáciai képviseletekhez hasonló mentességeket biztosítanak itt bizonyos érkezőknek, ugye, mentesek a bírósági eljárás minden formájától. Itt adózással és poggyásszal kapcsolatos mentességek is szóba kerülnek. Ez egyébként nem ismeretlen akár a diplomaták, akár a konzulok világában, tehát nem gondolom, hogy ebbe kellene bárkinek belekötnie. Nyilván lesz, aki majd beleköt, hogy a házastársak mellett a közös háztartásban élő eltartott hozzátartozókra is kiterjed mindez. Ez egyébként szintén nem példa nélküli. Nem gondolom, hogy ez lenne a javaslat legmarkánsabb része.

Viszont nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy beszéljünk Magyarország élelmiszer-biztonságáról. És egyébként egy, az ENSZ égisze alatt működő szakmai műhely idehívása, támogatása arra is területet és teret engedne, hogy a magyar szakértők sokkal mélyebb szinten tudjanak beszélni arról, hogy mi van és mi történik velünk itthon. Talán a Covid-időszak volt az, amikor kiderült, hogy ezek a nagyon hosszú ellátási láncok, ami egyébként az élelmiszer beszerzésére is rendre vonatkozik, mekkora zavarokat tudnak okozni. Az autógyártásnál elhíresült ez a „just in time” stílusú, tehát minimálisabb raktárbázissal dolgozó és a gyors beszerzésekkel operáló gazdálkodási technika. Ez az utóbbi évtizedekben azért erősen elterjedt a világban. És pontosan a „just in time” jellegénél fogva akkor sérülékeny, ha nem sikerül rövid idő alatt beszerezni a megfelelő alapanyagokat. A chiphiánytól kezdve számos más világgazdasági folyamat bizonyította azt, hogy itt bizony az ellátási láncok rövidítése jelenthet megoldást egy nemzetállam számára a lehető legtöbb területen. Nem véletlen, hogy az előző napirendnél is mindez szóba került, államtitkár úr. A magyar ellátásbiztonság nem választható el a magyar élelmiszer-biztonságtól sem.

További példák: a briteknél volt saláta-, zöldségügyben az utóbbi hónapokban nagyon komoly fennakadás. Az általuk elfogyasztott paradicsom 95 százaléka, a saláta 90 százaléka import, és elég egy kicsit rosszabb időjárás Spanyolországban vagy, mondjuk, Marokkóban egy áradás, a beszerzési források fő területén, hogy akár egy több országnyi vagy fél kontinensnyi területen a mindennapi ellátásbiztonság veszélybe kerüljön. És azt látjuk, hogy a holland példa is kijózanító, a magyarok számára különösképpen, ha megnézzük, hogy mennyi importtermékünk van az élelmiszerfronton is. Hollandiában a magas gázárak miatt a termelők elkezdték visszafogni az üvegházi termesztést, mert ez egyre kevésbé érte meg nekik, és egyes mezőgazdasági vállalkozók egyenesen el is adták a gázkvótájukat, mert ennek az értékesítését jövedelmezőbbnek találták és tartották az üvegházak fűtésénél.

Tehát azt látjuk, hogy ez a globális ellátási rendszer tényleg a szuperszállítókra épül. Vannak olyan élelmezés alapjául szolgáló terménytípusok, ahol három-négy nagy ország szállítása befolyásolja az egész világpiacot. A mostani napokban is tapasztaljuk azt, hogy akár Ukrajna tekintetében, akár más piacok tekintetében micsoda ellátásbiztonsági zavarokat tud okozni egy-egy nagyobb piaci szegmens kiesése. Még egyszer mondom, ez a „just in time” típusú rendszer arra jó, hogy egy kisebb sokk is nagyobb problémákat tudjon okozni akár világszinten is.

Tehát ha a magyar helyzetre koncentrálunk, akkor egy nemzetállam mikor és hogyan járhat el a legjobban? Akkor, ha az önellátását a lehető legnagyobb mértékben képes szavatolni. S Magyarországon pontosan az a baj, hogy ha az egyszeri vásárló betér egy hipermarketbe, akkor papíron lehet, hogy most már magasabb arányban talál magyar terméket, mint, mondjuk, tíz évvel ezelőtt, de még mindig nem elégséges mértékben. Napjainkban, amikor egy csomag, öt-hat darabból álló paprika ezer forintnál többe kerülhet, amikor egy darab kígyóuborka 400-500-600 forintba is kerülhet, akkor azt kell lássuk, hogy egy alapvetően mezőgazdasági bázisú országban nem feltétlenül érhető el az alapvető élelmiszerek tekintetében az a mindennapi fogyasztói biztonságérzet, ami egyébként az ellátásbiztonságnak szintén része. Mert mondhatja azt államtitkár úr, hogy ne mondja az ellenzéki képviselő, hogy nincsen, amikor van. Igen van, de ha olyan áron van, amely egy egyre szélesedő, terebélyesedő kör számára megfizethetetlen vagy nehezen megfizethető, számomra ez is ellátásbiztonsági kérdés, sőt ellátásbiztonsági vákuum.

Én azt mondom, hogy egy magára valamit is adó, egyébként agráriumalapú országban az élelmiszer-önrendelkezés nem egy feladható vívmány. S azt is látom, hogy az élelmiszerárak robbanásszerű drágulása európai uniós rekordot ütött az utóbbi hónapokban, években, és ez az európai uniós rekord most kezelhető lett volna a költségvetést módosító csomagban. Ugyanakkor nem látom tetten érhető módon, hogy akart volna foglalkozni ezzel a kormány, ami azért nagyon durva, mert ha az áfabevételi sor várakozásait és a realizált bevételeket megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy 3 ezer, majd 5200 milliárd forint volt az áfabevételi várakozás, ez fölment 7 ezerre, aztán 7900 valahány milliárdra. Tehát ezermilliárdos váratlan pluszok jelentek meg az utóbbi években a költségvetésben.

Ebből bőven tellett volna az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésére, és egy olyan monitoringrendszer kidolgozására, amely garantálja, hogy egy áfacsökkentés után nem a kereskedő nyeli le a különbözetet, hanem az a polgároknál marad. Nem véletlen, hogy Európa országai versenyeztek azt illetően, hogy hogyan segítsék meg a családokat, a polgárokat. S mindjárt kitérek egy szó erejéig a mezőgazdasági vállalkozásokra is, mert Magyarországot pont azt illetően érte kritika az utóbbi hónapokban, hogy az agráriumban dolgozó vállalkozások termelékenysége olyan alacsony, hogy ez teszi nagyon nehézzé a kilábalást ebből a helyzetből. Van olyan európai ország, amely arra az útra indult, hogy a kis- és közepes méretű vállalkozásoknál az áfabefizetési kötelezettséget egy időre elengedi. Ez a magyar agráriumhoz kötődő vállalkozások esetén is járható út lenne még ezekben a napokban is. Államtitkár úr szakmai véleménye érdekel azt illetően, hogy hogyan lehetne őket kedvezményezni, mert ez mind az ellátásbiztonsághoz kapcsolódó kérdés.

Nagyon jó, hogy a világélelmezési program előtt kinyitjuk a kapukat. Arra kapacitálom önöket, hogy támogassuk ezt, vegyünk részt benne, de attól még van egy saját hazánk, amelynek a szolgálatára, képviseletére felesküdtünk, és a saját ellátásbiztonságunk is óriási kérdéseket vet fel. Arra biztatom tehát önöket, hogy sokkal bátrabban beszéljenek a hazai helyzetről is, az alapvető élelmiszerek áfáját nullázzák le a lehető legrövidebb időn belül, legalább a válság végéig, utána üljünk le ugyanitt beszélgetni róla tovább, és az agráriumhoz köthető mikro-, kis-, vagy akár még a közepes méretű vállalkozások esetén is az áfa frontján olyan kedvezményt vigyenek keresztül a rendszeren, amely mérhető könnyebbséget okoz. Ha mindezt megteszik, akkor büszkén állhatnak oda a világélelmezési program szakértői elé is, és elmondhatják, hogy a saját hazájukért mindent megtettek. Én erre kapacitálom önöket. Köszönöm a figyelmet és a türelmét, elnök úr.