Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy minden jó szándékú ember lelkében a béke lakozik, és a békére törekvés a legfontosabb vágyunk akkor, amikor a szomszédban háború zajlik. Ennek különös apropója, hogy történelmünk során úgy alakult, hogy magyar ajkú kisebbség él ott, amely a háborúnak most az egyik elszenvedője.

Le kell szögezni azt is, és a Jobbik-Konzervatívok ezt komolyan gondolja és ebben hisz, hogy minden ellen, ami a magyar ajkú kisebbséggel szembeni visszaélés, jogfosztás, tiltakozni kell; ebben mi magunk kihasználjuk minden lehetőségünket. Voltunk kint az elmúlt napokban is Kárpátalján, szóvá tettük azokat a magyar kisebbséggel szembeni atrocitásokat, jogfosztásokat, amelyek számunkra elfogadhatatlanok. Ebben világos nemzeti minimumnak kell lennie, és mindenkinek úgy kell gondolnia, hogy az ott élő lakosság anyanyelvi, illetve kulturális önazonosságának a megvédése a magyar nemzetnek, a magyar államnak is a kötelezettsége.

Köszönjük szépen azoknak a részvételét a humanitárius akciókban, akik a háború kitörésekor vagy utána ‑ akár szervezetten vagy szervezetlenül, civilként, a családdal összefogva vagy akár egyénileg, vagy intézményként ‑, az elmúlt időszakban segítették azoknak az ukrán menekülteknek az ellátását, tartózkodását, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni az otthonukat.

Világosan kell látni azt, hogy amikor a békéről beszélünk és a béke igényéről beszélünk, akkor, úgy tűnik, itt kétfajta békéről beszélnek. Önök egy olyan békét javasolnak és azt a békét javasolják a határozati javaslatukkal, és ez a saját békejavaslatuk, ami, úgy tűnik, nem egy igazságos béke, márpedig az igazi különbségtétel ez: önmagában csak azt mondjuk, hogy béke legyen, vagy elmondjuk, hogy az igazságos békét kell megkötni, aminek az egyik feltétele az ‑ ezt ki kell mondani, és ebben önök élen jártak a rendszerváltáskor ‑, hogy „Ruszkik, haza!” (Egy hang: Na!) Az orosz csapatoknak nincs helye ukrán területeken, el kell hagyniuk azt a területet, amelyet megszálltak, amelyet agresszorként elvettek az ukrán emberektől. Az igazságos békének ez az egyik feltétele, és ezt nemcsak a Jobbik-Konzervatívok gondolja így, hanem így gondolja a Vatikán is, hiszen ők is álláspontjukat így fogalmazták meg. Ha önök úgy gondolják, hogy már csak ketten maradtak a béketáborban, akkor a másik társuknak ‑ ha az ellenzéknek nem is ‑ az álláspontját fogadják meg.

Világosan látszik tehát, hogy nincs tartós béke addig, amíg az orosz csapatok az ukrán területen vannak. Az is világosan látszik, hogy ha valaki nem igazságos békét akar, akkor valójában az akasztófák békéjét, november 4‑e békéjét akarja. Az is világosan látszódik, hogy aki egy ilyen békét szeretne, az azt az utat választja, hogy hazánk az európai érdekkörből, abból, amelybe Szent István is vezette, sodródik, attól távolodik; aki egy ilyen békét szeretne, az valójában ki akarja vezetni hazánkat az európai közösségből, az Európai Unióból.

Pedig fontos leszögeznünk: a mi biztonságunk Európa, a mi biztonságunk az a kultúrkör, amelyhez ezeréves, ezer évnél is régebbi történelmünk során tartozni akartunk, tartozni kívánunk, és amit magunkénak vallunk. Súlyosan érinti a kárpátaljai magyarok helyzetét, ami most történik. Ebben világosan le kell szögezni, hogy egységre, nemzeti egységre van szükség, ebben ránk számíthatnak, ebben mi mindig partnerek leszünk. De le kell szögezni azt is, és legyenek ezek a közös követeléseink, hogy legyen igazságos béke, merjük kimondani, merje ön is kimondani, és a képviselőtársai is merjék kimondani azt, hogy „Ruszkik, haza!” Ha ezekben az alapvető pontokban nem tudunk megállapodni, akkor enélkül nem tud létrejönni a békével kapcsolatos nemzeti minimum, amire mindannyiunknak szüksége lenne.

Mi éppen ezért azt fogjuk önöknek javasolni, hogy merjenek elszakadni Putyintól, merjenek elszakadni az orosz állásponttól, képviseljék az igazságos békének az álláspontját, és térjenek vissza azokhoz a gyökerekhez, amelyeket még pontosan tudtak, és 1956-ból 1990-re le lehetett vezetni. Sok bátorságot kívánunk önöknek, álljanak erre az útra, és merjék kimondani, hogy „Ruszkik, haza!” Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd soraiban.)