Kósa Lajos (Fidesz)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Fontos kérdést tárgyal a parlament, a Svéd Királyság és a Finn Köztársaság NATO-csatlakozását, mérsékelt érdeklődés mellett. Ha elfogadnánk, csak úgy, ab start, az ellenzéki képviselők egynémely megnyilatkozását, vagy ha úgy tetszik, kinyilatkozását, és mondjuk, ez az ügy hazafias ügy lenne, akkor az ellenzék tömött sorokban ülne itt. Vagy teljesen hazafiatlanok, mert annyira nem érdekli őket egy ilyen rendkívül fontos hazafias kérdés.

De mondhatnám azt is, hogy ha komolyan vennénk a vitában eddig elhangzottakat, akkor jelentősen összeakasztanánk a bajszot a Svéd Királyság és a Finn Köztársaság egynémely, egyébként fontos posztot betöltő politikusával, hiszen maga Harangozó úr azt javasolta nekünk, hogy jó, jó, beszélnek ezek ott mindent, ott is vannak fura figurák, beszélik az összevisszát, nem kell ezt komolyan venni. Nos, akik Magyarországgal kapcsolatban teljesen valótlan kijelentéseket tettek, azok konkrétan kormánytagok voltak, frakcióvezetők, meg ilyen jelentéktelen lesajnálandó emberek. Mi ezeket komolyan vesszük, tehát nem fogadjuk meg Harangozó úr tanácsát, hanem természetesen figyelembe vesszük. Hozzáteszem, hogy ebben az értelemben az egésznek a NATO-csatlakozáshoz semmi köze nincs. (Dr. Harangozó Tamás tapsol.) Hiszen adott esetben más olyan országok is vannak a NATO-ban, amelyekkel vitát folytatunk, mégsem javasoltuk sohasem, hogy valakit zárjanak ki a NATO-ból vagy valamilyen retorziók érjék. Gondoljanak csak a Törökországgal való, a menekültekkel és a menekültügyi eljárások betartásával kapcsolatos vitáinkra.

Bár lehet azt mondani, hogy itt a vitában szerteágazó volt a szempontrendszer, sok kérdés is felmerült, például az ukrán háború sok érdekes tényének a megvitatása vagy egyes tényállítások ex cathedra kijelentése, én inkább két szempontot szeretnék figyelembe venni. Egyrészt a NATO bővítését, ennek a biztonsági, katonapolitikai és nemzetközi együttműködésbeli szempontjait, másrészt pedig kapcsolatunkat a két tagjelölt országgal.

(15.10)

Ahhoz, hogy a NATO-val kapcsolatos szempontokat mérlegeljük, fel kell vetni néhány nagyon komoly és nagyon súlyos kérdést, amit nem szokás, sőt mélyen hallgatunk róla, de attól még, hogy hallgatunk róla, nem lehet a dolgokat meg nem történtté tenni, és végképp nem lehet súlyos tényeket letagadni. Van a NATO-nak a védelmi szerződése, annak van egy 5. cikkelye, amely azt mondja, hogy ha egy NATO-országot támadás ér, akkor a szövetség arra kötelezi magát, hogy megvédi azt az országot.

A közelmúltban, tavaly ősszel egy nagyon brutális terrortámadás ért egy NATO-tagállamot, Németországot, egy olyan támadás, nevezetesen az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, aminél nem jöhet szóba az, hogy unatkozó könnyűbúvárok szórakoztak a dinamittal, és véletlenül felrobbantották a vezetéket. Mindenki egybehangzóan állította, hogy ilyen támadást kizárólag hivatalos hadseregek rendkívül felkészült alegységei képesek megvalósítani, fel is soroltak néhányat, ezek ‑ Oroszország kivételével ‑ mind NATO-tagok. Mind NATO-tagok!

Azt a verziót ‑ Egyesült Államok, Anglia, Norvégia, Lengyelország s a többi, egyébként Németországgal bezárólag ‑ mindenki elvetette, hogy Oroszország öncsonkítást hajtott végre, és felrobbantotta a saját gázvezetékét, már csak azért is, mert elég lett volna elzárni, ha nem akarna gázt szolgáltatni a vezetéken. De ma már tudjuk, hiszen részint az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden elszólta magát egy sajtókonferencián, és megmondta, hogy ki fogják iktatni, akármi legyen is ez, de kiiktatják a vezetéket. Tudjuk, hogy a volt lengyel külügyminiszter köszönő sms-t küldött, tudjuk, hogy a pillanatnyilag akkori angol miniszterelnök szintén sms-t küldött, hogy megcsinálták, s a többi, s a többi. Elég az hozzá, hogy ma már nagyon-nagyon komoly, és egyébként az asztalról lesöpörhetetlen vélelem az, hogy ezt maga az Egyesült Államok hajtotta végre Norvégia segítségével.

Az a cáfolat, amit az Egyesült Államok közölt, hogy nem, az a semminek a semmije. De ha bárki is robbantotta fel, egyvalami kétségtelen: egy NATO-országot példátlanul súlyos támadás ért, mégpedig a nemzetközi jog sztenderd felfogása szerint terrortámadás. Az, amit csinált a NATO, nevezetesen, hogy eltekintett ettől a ténytől, és úgy tesz, mintha ennek a kivizsgálása teljes mértékben érdektelen lenne, és senkit nem érdekel az, hogy egy nagyon sok milliárd dollár befektetéssel létrehozott gázvezeték, amire egyébként maga Joe Biden mondta korábban még az akkori német kancellárnak, hogy az Egyesült Államok nem ellenzi ennek a befejezését és aktiválását, mégis valaki felrobbantotta.

Akkor az a kérdés, hogy komoly szervezet vagyunk‑e mint NATO, és ha észleljük, hogy támadás ért egy NATO-tagállamot, mi a teendő. Nincs 5. cikkely? Érdektelenség van? Mindenki hazament, az utolsó leoltotta a villanyt? Emlékezzünk rá, amikor Lengyelországot ért az orosz-ukrán háború kapcsán rakétatámadás, mekkora aggodalom volt! Két ember meghalt, szörnyűség, és valóban egy SZ-300-as rakéta becsapódott, vagy annak a maradványai becsapódtak Lengyelországba. Az egész világ aggódva figyelte, hogy eszkaláció lesz, vagy nem, mi fog itt történni. Az ukránok váltig állították, hogy az oroszok átlőttek, aztán persze kiderült, hogy a harcok kapcsán az ukrán légvédelem lőtt le egy orosz indítású rakétát. Ilyen történik a háborúban, félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy mindenki meglepődött, hanem arról volt szó, hogy mindenki rendkívül komolyan vette az 5. cikkelyt. Egy példátlan nemzetközi terrorcselekmény esetén meg nem vesszük figyelembe? Érdektelenség?

Csak azért mondom ezt, mert a probléma a következő: mi táplálja a NATO-t? A bizalom. Az a bizalom, hogy komolyan vesszük az 5. cikkelyt. Az a bizalom, hogy Portugália és a portugál katonák, ha kell, eljönnek Magyarországra harcolni a Magyarországra rárontó ellenség ellen. Az a hit és az a becsületbeli vállalás, hogy ha Norvégiát vagy Izlandot támadás érné, a magyar katonák odamennek és védekeznek, vagy a NATO kötelékében elvégzik azt a feladatot, ami ránk hárul. Ha ez a bizalom nincs, akkor nincs NATO, félreértés ne essék, nincs NATO! Ez egy védelmi szervezet, és ha egy védelmi szervezet egy eddig soha nem látott terrortámadásra semmit nem reagál, az bizony roncsolja azt a bizalmi szövedéket, ami a NATO-t összetartja. Ezt azért hangsúlyozom, mert nem hiszem, hogy ennek a dolognak vége van. Végül is a gleiwitzi rádióadó kapcsán is kiderült, hogy végül a németek szervezték az ürügyet, és minden ilyen ügyről kiderül a végén, hogy mi történt. Kétségtelen, hogy ez a NATO-nak és a NATO-t övező nemzetközi bizalomnak biztosan nem tesz jót.

Hasonlóképpen több, a NATO részvételével zajló nemzetközi katonai vagy szövetségi akciót komoly kérdések öveznek annak kapcsán, hogy egyébként pont itt van ez a rettenetes orosz-ukrán háború, az oroszok támadtak, az orosz az agresszív fél, és természetesen, ahogy minden szuverén országnak, Ukrajnának is teljes mértékben joga és kötelessége megvédeni a területi integritását és harcolni a támadó oroszok ellen, de ez a tény mindent nem ír felül, a józan észt nem írja felül. Tehát elismerjük Ukrajnának ezt a jogát, ettől még Ukrajna nem lett a nyugati demokrácia bástyája, merthogy konkrétan betiltották az ellenzéket meg a komplett ellenzéki sajtót, és egyébként mi tudjuk, a kárpátaljai magyar testvéreinket korábban is meg most is olyan retorziók érik, amik mellett nem lehet elmenni. De ez a történelemben sem volt máshogy.

Azért, mert Sztálin felvette a harcot a rárontó náci Wehrmacht ellen és Hitler ellen, nem vált a szabadság katonájává, nem írta felül a gulágot meg azt a kommunista, bolsevik rettenetet. Még azt sem írta felül, hogy egyébként azzal a Németországgal harcolt, akivel korábban örök barátsági és megnemtámadási szerződést kötöttek Molotov-Ribbentrop-paktum néven. Félreértés ne essék, az egész nem von el Ukrajnától semmilyen olyan jogot, ami a védekezés kapcsán megilleti, és Putyint sem menti semmi alól fel, csak azt szeretném mondani, hogy ebben a kérdésben, mint olyan sokszor a politikában, ne hajítsuk el a józan eszünket, egy picit maradjunk a talajon. Én értem a lánglelkű szónoklatokat Putyinról meg másokról, de valahogy használjuk itt a józan ész, a nemzetközi jog által kialakított kereteket, amelyek egy pici iránymutatást adnak, ha most már egyébként a nemzetközi jogban, mondjuk, az Északi Áramlat felrobbantása után nem is nagyon lehet bízni. Ezzel kapcsolatban a magyar parlament bármelyik képviselője természetesen ex cathedra kijelentheti, hogy Putyin háborús bűnös, sőt megengedem, lehet.

Néhány tényt hadd mondjak el! Mỹ Lai 1968, vietnámi háború. Március 16-án az amerikai hadsereg több mint 500 vietnámi civil lakost mészárolt le, így, a szó szoros értelmében. Megvolt az eljárás, elítélték a bűnösöket, ettől egyébként az Egyesült Államok elnöke nem lett háborús bűnös, megjegyzem, nem is vonták eljárás alá, sőt!

Sepregessünk a saját házunk táján! 1942 januárja, de már egyébként 1941 decembere, Újvidék, hideg napok: a Magyar Honvédséghez tartozó katonák kisegítő erőkkel bizony vérengzést követtek el ott. Ettől egyébként Horthy Miklóst a nürnbergi perekben nem vonták eljárás alá, sőt!

(15.20)

Sőt, lehetett volna, félreértés ne essék! Csak két dolgot akarok mondani ezzel az egész háborús bűnössel kapcsolatban. Churchillnek van egy remek mondása: nincs történelem, csak történetírók vannak. És van egy másik vitathatatlan tény. Azokat a bíróságokat, amelyek a háborús bűnökről döntenek, az esetek döntő többségében a győztesek állítják fel, és ez a háborúsbűnös-dolog minimum sikamlós, mert rettenetes emberiségellenes bűncselekményeket hajtottak végre most is, Ukrajnában. Az embernek forr az igazságérzete, és azt mondja, hogy ezt nem lehet eltűrni, és ez ellen valóban fel kell lépni, és ezt nem lehet elnézni. De ettől függetlenül ezekkel a szavakkal dobálózni, ez a politikai közbeszéd olyan következményét vonja maga után, mint az antiszemitizmussal való riogatás. Ma már nem jelent semmit, mert mindenkire rámondták, akár volt köze hozzá, akár nem. Sőt, olyan cinizmust is elkövettek legutóbb az ENSZ egyik ilyen megbeszélésén, hogy az amerikai ENSZ-nagykövet egy svéd példára hivatkozva Magyarországot vonta egyébként a vádlottak padjára, majd úgy korrigáltak, hogy ja, bocs, Svédország volt. Nekünk nem adtak szót, és nem a nyilvános vitán, hanem majd később a „Magyarország” szót kihúzták.

De ez olyan mértékben inflálja ezeket a fogalmakat, ami veszélyes, mert mindnyájan tudjuk, hogy a kiskakas meséje hogyan ért véget: mikor jött a róka, már senkit nem érdekelt. Pedig a róka jön. Meg kell nézni, mi történik Ukrajnában. Ott van, a legordasabb eszmék követői ott harcolnak, épphogy csak a horogkeresztet még nem rajzolták fel, csak ezt a másik szimbólumot egyébként, ami szintén vitatható, és a Bandera egy legitimizált nemzeti hős. Tehát eljutunk olyan pontokra, ami tényleg az európai civilizációs, keresztény hagyományokon alapuló erkölcsi rendünket alapvetően áshatja alá.

Azért gondoltam ezt a bizalom kapcsán felvetni, mert meggyőződésem, hogy az 5. cikkely és az egész NATO addig tart és addig ér valamit, amíg hiszünk abban, hogy ide portugál katonák jönnek, ha baj van, és mi is hajlandók vagyunk elmenni Norvégiába, az északi határra, és ott küzdeni a betörő oroszok ellen, hogyha erre sor kerül; és hát ez komoly probléma. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Időkorlát van?