Gréczy Zsolt (DK)

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy a Demokratikus Koalíció számára kiemelten fontos a magyar kulturális örökség védelme, annak ápolása és az, hogy a következő generációk számára ezt az örökséget mindenképpen meg tudjuk mutatni ahhoz méltó módon, ahogyan ez az örökség létrejött. Igaz ez természetesen Madách Imre életművére is, és éppen ezért az a javaslatom van a tisztelt döntéshozók számára, hogy érdemes kiszabadítani Madách munkásságát, életművét, egész életét és üzeneteit a napi politika fogságából.

Gyakran előkerül az a politikában, hogy amikor úgy gondolják egy íróról, egy költőről, hogy éppen beleillik az akkori kurzusnak a mondandójába az illető életműve, akkor természetesen táblára szegezik a fényképét, melldöngetésre teszik alkalmassá a politikai beszédek számára. Én azt gondolnám, hogy Madách Imre életműve ennél sokkal rétegzettebb, bölcsebb, nemesebb, és éppen ezért azt javaslom, hogy az emlékév egész tartalma valóban Madách Imréről szóljon, az ő életművének állítson emléket, és nem érdemes kifejezetten pártpolitikai célokra felhasználni.

Madách ráadásul egyébként valóban liberálisnak tartotta önmagát, irodalomtörténészek szerint egyenesen kozmopolitának, aki valóban nagyon kemény szavakkal bírálta azt a kort, amelyben élt és azt a ‑ mondjuk ‑ vármegyerendszert vagy ispánrendszert, amelyben ő élt, és sajnos nagyon fiatalon elvesztette életét, így igazából meg sem tudta élni azt, hogy fő műve, Az ember tragédiája, amely már megjelenése pillanatában nagy figyelmet kapott, valóban megszerezze azt a dicsőséget és elhozza neki azt az elismerést, amire joggal számított volna.

Egy mondattal azért, miközben sokan idézik az „ember, küzdj és bízva bízzál” című rendkívül fontos mondatot és veretes mondatot, azért én egy mondatot csak szánnék a Mózes című művére is, amelynek alapvető üzenete az, hogy aki rabságban született, az hiába kapja vissza a szabadságát, az a szabadságában is rabnak fogja magát érezni. Szerintem ez is egy rendkívül fontos üzenete Madách Imrének.

Azt is fontosnak tartom, tekintettel arra… ‑ és itt egy kicsit kapcsolódnék Hiller István képviselőtársam szavaihoz, hogy próbáljuk meg átörökíteni azokat a mozgóképes lehetőségeket, amelyek megvannak az adattárakban, mert el kell hogy ismerjük, Madáchot ma nehéz olvasni, ráadásul nagyon oda kell figyelni minden egyes szavára, ha az ember olvassa, tehát olyan tömény esszenciája az életbölcsességnek, és olyan tömény esszenciája annak, hogy hogyan ütköztet érveket, viszonyokat férfi és nő között, lélek és test között, és végigkísérve az egész történelmen, hogy tulajdonképpen egyrészt valóban egészen elképesztő, hogy egy ember, egy magyar nemes a magányában ezzel bíbelődik, és ez kijön a kezei közül, és miután, mondom, ez nehezen olvasható, és a mai fiatalokat, és most nem a mai fiatalokat bírálom, már az én korosztályomat is nagyon nehéz volt rávenni arra, hogy kötelező olvasmány, tessék elolvasni, hát, vagy elolvasták, vagy nem, inkább nem.

Viszont eszembe jutott itt, miközben készültem erre a kis beszédre, két olyan mozgóképes feldolgozás, amelyről azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes megőrizni, megmutatni televízióban, moziban, bárhol. Az egyik egy 1969-es tévéfilm, megvan az archívumokban, Szinetár Miklós rendezte, Huszti Péter, Mensáros László és Moór Marianna játssza a főszerepeket, ez egy 1969-es tévéfilm, a másik pedig Jankovics Marcell rajzfilmje, amelynek az előkészítése már a rendszerváltás előtt elkezdődött, de végül is csak 2011-ben készült el. Mind a két alkotás, azt gondolom, méltó arra, hogy leporoljuk, elővegyük, mind a két mű mögött olyan alkotógárda áll, amely, azt gondolom, érdemes arra, hogy ezt a nemes örökséget továbbvigye, ezért ajánlom a szervezők figyelmébe, hogy erről se feledkezzenek meg.

És azt gondolom, hogy volt például díszkiadása is 1888-ban ‑ Madách már, ugye, nem élte meg ‑ Az ember tragédiájának, amely könyv Zichy Jenő rajzaival illusztrálva jelent meg. Azt gondolom, ennek is egy reprint kiadását érdemes megfontolni, és esetleg eljuttatni a könyvesboltokba. Ez nyilván nem lesz egy olcsó mulatság, ahogy azt manapság mondani szokták, de azt gondolom, hogy a gyűjtők, vagy akiknek fontos a magyar irodalom vagy a magyar kultúrtörténet, lehet, hogy beáldoznák ezt a pénzt, és megvásárolnák, hogy ott legyen a könyvespolcukon.

Amit még fontosnak tartok ez ügyben megjegyezni, hogy ha keresünk még aktuális mondandókat Madách üzenetei között, akkor a falanszter- és az eszkimójelenet nemcsak arról szól, hogy most akkor kommunizmus vagy nem, hanem ott nagyon-nagyon fontos mondatok és gondolatok fogalmazódnak meg arról, hogy milyen veszélyben van a Földünk, a természeti örökség. Olyan, minthogyha a mai korról beszélnénk. Olyan, mintha azokat az aggodalmakat fogalmazná meg, amelyeket ma, ha úgy tetszik, környezetvédelmi mozgalmak vagy civil mozgalmak jeleznek hatalmas felkiáltójellel a világ számára.

És hadd idézzek még így a beszédem végére néhány mondatot a prágai színből, mert ha mindenféle diktatúrának problémája van Madách Imrével, akkor azt gondolom, hogy az nagyon helyes, legyen is problémája, mert Madách Imre kellően okos és bölcs volt. A prágai színből idézek.

„Egykor nevetni fognak az egészen. / Az államférfit, kit nagynak neveztünk, / Az ortodoxot, akit bámulánk, ‑ / Komédiásnak nézi az utókor, / Ha valódi nagyság lép helyébe, / Az egyszerű és a természetes, / Mely ott ugrat csupán, ahol gödör van, / Ottan hagy útat, ahol nyílt a tér. / S a tant, mely most őrültséghez vezet, / Szövevényes voltával, akkoron, / Bár nem tanulja senki, mindenki érti.”

Legyen ez tanulság mindenki számára, éljen Madách Imre, éljen a madáchi örökség, és éljen a madáchi emlékév! Köszönöm szépen. (Taps.)

(17.20)