Gréczy Zsolt (DK)

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Már nagyon sok mindenről beszéltünk itt ma este, és még nagyon sokféle téma vár itt ránk, hogy megvitassuk. A szociális rész és az egészségügy összekapcsolódására szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis Magyarországon nagyjából 3 millió olyan magyar ember él, aki nem fogja tudni ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni. Látva azt, hogy milyen rettenetes megélhetési válságba sodorta az Orbán-kormány Magyarországot és a Magyarországon élőket, itt ez egy különösen nagy veszély, ami leselkedik sok millió magyarra. Például a megélhetési válság része az az iszonyatos, elszabadult infláció, ami a magyar embereket sújtja. Elég bemenni egy közértbe, és megnézni, hogy mibe kerül egy bevásárlás, és mondjuk, mibe került öt évvel vagy tíz évvel ezelőtt, ha ugyanazokat a termékeket szeretnénk megvásárolni. Képzeljük el, hogy mondjuk, valakinek van egy 100 ezer forintos nyugdíja, és azt látja, hogy ugyanazért a pénzért feleannyit sem tud vásárolni, mint akár két évvel ezelőtt a közértben. Ez azt is jelenti, hogy az egészségügy szolgáltatásaihoz is sokkal kevésbé fog tudni hozzáférni az ellehetetlenült szociális helyzete miatt.

De nemcsak az infláció sújtja az embereket ez ügyben, hanem a rezsiemelkedés is. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy teljesen elszabadultak a rezsiárak. Az Orbán-kormány az áprilisi választás előtt rezsicsökkentést hazudott, majd április 3-a után szépen duplájára emelte az áram díját, és hétszeresére emelte a gáz árát. Ez azt is jelenti, hogy a magyar családoknak, tehát mindazoknak, akiknek igénybe kell vennie a magyar egészségügy szolgáltatásait, sokkal több pénzt kell fizetni egyáltalán a napi létezésre. Márpedig akinek arra kell költenie a jövedelme vagy a nyugdíja nagy részét, hogy egyáltalán fűteni tudjon vagy világítani tudjon, vagy meg tudjon otthon fürdeni, arra az a lehetőség is vár, hogy nem fog tudni megélni a fizetéséből, és amikor egészségügyi szolgáltatást akar igénybe venni, akkor erre sem lesz lehetősége.

(23.20)

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy a gyógyszerárak emelkedése hogyan hat például ezekre az emberekre. Ez a szociális válság, amit az Orbán-kormány rászabadított a magyar állampolgárokra, az egészségügyi szolgáltatások területén is rendkívüli válságot fog okozni rengeteg magyar embernek.

Szó esett itt arról, hogy elégedettséget mérnek, amikor az emberek orvoshoz fordulnak, és akkor megmondják, hogy mennyire voltak elégedettek a szolgáltatással. Én még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki ne lett volna elégedett azzal az orvossal, vagy legalábbis ne azt mondta volna, mikor végre eljutott egy orvoshoz, mondjuk, este hétkor egy törött karral bement egy sürgősségi ellátásra, és hajnali háromkor már végre foglalkoztak vele, és akkor sem üvöltözött, és mondta azt, hogy mi folyik itt a magyar egészségügyben, hanem örült, hogy végre valaki szóba állt vele, és végre valaki megröntgenezte és begipszelte a karját.

Tehát ez az elégedettségmérés az egészségügy esetében, hogy úgy mondjam, kicsit bizonytalanul fogadott tényállítás a részemről, egész egyszerűen azért, mert emberek vagyunk, és ha meglátunk egy fehér köpenyes embert, akkor azt reméljük, hogy az megment minket vagy megvéd minket, vagy gondoskodik a hozzátartozónkról, és ezáltal minél hamarabb haza tudjuk őt vinni, mondjuk, egy kórházból. Ezt is egy súlyos problémának látom.

Azt is szeretném elmondani, hogy itt előkerülnek azok a témakörök, hogy 2010 előtt milyen iszonyatos helyzet volt itt, és bezzeg 2010 óta minden milyen fantasztikus. Ha minden olyan fantasztikus lenne 2010 óta, négy kétharmaddal és teljes felhatalmazással, amit önök mindenféle jogi köntösbe bújtatva megszavaznak maguknak, ez azt jelenti, hogy itt ülünk hajnalig vagy reggelig, vagy nem is tudom, meddig, az mind azt jelenti, hogy az egészségügy és a szociális rendszer Magyarországon válságban van, és ezt a válságot önök idézték elő a négyszer kétharmados tevékenységükkel. Senki más, erről csak önök tehetnek.

Csak szeretném jelezni, hogy az is sokszor elhangzik, hogy 2010 előtt milyen rettenetes állapotok uralkodtak, mondjuk, a szociális szférában vagy a gazdasági helyzetben. Akkor azért szeretném jelezni, hogy 2002-ben, amikor az első Orbán-kormány megbukott, akkor a következő kormány egy 50 százalékos egészségügyibér-emeléssel kezdte meg a ciklust, és ez, azt gondolom, azóta is egyszeri emelésben egészen példátlan az elmúlt több mint 30 év történetében. Lehet, hogy önök ezt nem szavazták meg, mert ilyenkor mindig az szokott jönni, hogy az ellenzék ezeket nem szavazza meg, tehát akkor az egyik azt mondja, hogy én 55 százalékot adtam volna, és nyilván ezért ezt nem támogatom, de az 50 százalékos béremelést egész egyszerűen nem lehet elvitatni.

Mint ahogy azt sem lehet elvitatni, hogy abban a bizonyos nyolc évben, 2002-2010 között tették teljes lefedettségűvé a légimentést Magyarországon. Több száz kórházat, kórházi osztályt, mentőállomást újítottak fel, többek között a Gyurcsány-kormány, és ezt bizony nem lehet elvitatni attól az időszaktól.

És hogy a szociális ellátásról is mondjak néhány adatot: szélesedett a szociális támogatások rendszere 2002-2008 között; most a válság előtti időszakról beszélek. 2002-2008 között 31 ezerről 53 ezerre nőtt az ápolási díjban, 175 ezerről 326 ezerre emelkedett a pénzbeli vagy természetbeni lakásfenntartási támogatásban részesültek száma; ez volt az állítólagos szociális válság, amiről önök beszélnek, meg maga a pokol. 2005-2007 között 5400 család 1988 előtt felvett hitelei hitelhátralékának konszolidálására került sor. 2009-ben került bevezetésre az adósságkezelési szolgáltatás, amely évente több ezer család lakhatással összefüggő tartozásainak rendezését tette lehetővé.

Míg korábban az adórendszerben nyújtott családtámogatás azoknak adott többet ‑ az Orbán-kormány idején ‑, akiknek magasabb a jövedelmük, addig a családi pótlék azonos összeggel támogatott minden gyermeket, vagyis az alacsonyabb jövedelmű családoknak arányaiban nagyobb hozzájárulást biztosított a gyermeknevelés költségeihez, és jelentősen csökkentette ezáltal a Gyurcsány-kormány a gyermekszegénységet. Sőt, 2009-től nemcsak arányaiban, de abszolút összegben is többet kaptak a legalacsonyabb jövedelműek. A családi pótlék 2009 második felétől adóterhet nem viselő járandósággá vált, vagyis a bérjövedelemmel nem vagy csak alacsony keresettel rendelkezőket nem érintette. Nyolc év alatt, 2002-2010 között, a gyarapodó Magyarország idején, a gyermeket nevelő családok támogatására, a gyesre, gyetre, gyedre fordított kiadások a 2002-es, tehát az első Orbán-kormány utolsó évéhez képest 250 milliárdról 530 milliárdra nőttek, 250:530.

Más: célzott szociális támogatássá vált a korábban alanyi jogon járó gázártámogatás. 2007-től a család egy főre jutó jövedelmétől függött a gáz- és távhőtámogatás, míg korábban mindenkinek járt az elfogyasztott energia mennyisége alapján. 2009-től az energiaszolgáltatókra kivetett Robin Hood-adó 2009 májusában 1,6 millió háztartásban segített szociális alapon a gáz- vagy távhőtámogatás kifizetésére, és további 350 ezer távfűtéses lakásban lakó család kapott havi 1150 forint támogatást. Tehát egész egyszerűen más volt a világ 2010 előtt.

És még egy nagyon fontos szempont, ha önök valóban családbarát kormányként határozzák meg önmagukat, akkor mondjuk, meg kellett volna emelni már a családi pótlékot. A családi pótlékot azonban utoljára 2009-ben a Gyurcsány-kormány emelte, és 2002-ben 4700 forint volt az Orbán-kormány idején a családi pótlék, ez emelkedett 13 300 forintra, ez nominális növekedésen 283 százalék. A fogyasztói árindex 144 százalék volt, a családi pótlék reálnövekedése 196 százalékos volt. 2009 óta önök nem emelték a családi pótlékot, és ezzel egyébként súlyosan károsították azokat a családokat, akiknél ez a pár ezer forint is rendkívül fontos lenne.

És ha már a szociális ügyek és az egészségügy összefüggéséről beszélek, nehéz arról nem említést tenni, hogy például, amikor áfacsökkentést követel az ellenzék, az is egyfajta családtámogatás lehetne például azokra a termékekre, amelyek a gyermekneveléssel összefüggenek. Ha például a családok azt látnák, hogy a 27 százalékos áfát nem kellene kifizetni a babakocsira is meg a pelenkára is, vagy mondjuk, nem azt látnák, nem azt olvasnák hírben, hogy a Honvédkórházban megszűnik a gyermekorvosi ellátás, mert egész egyszerűen nincs megfelelő személyzet ehhez (Dr. Takács Péter: Nem is volt.), akkor sokkal nagyobb lenne a szociális biztonság, sokkal nagyobb lenne a gyermekszületések száma, és sokkal nagyobb biztonságban éreznék magukat a magyar emberek. Azonban sajnos nem ez a helyzet.

Most ott tartunk per pillanat, hogy azért ülünk itt és vitatkozunk, mert 12 év teljhatalma után a magyar egészségügy olyan mély válságba került, amikor már önök is úgy érezték, hogy lépni kell. Lehetett volna ezt a válságot kimondani már öt évvel, nyolc évvel ezelőtt is. 2010-ben önök egy működő egészségügyet vettek át. Nem volt nyilván minden tökéletes, de az, hogy működött és létezett, teljesen egyértelmű. És azt is tudjuk már, mert Sebián-Petrovszki László képviselőtársam ismertette az adatokat, hogy főleg, ha még az inflációt is számoljuk, akkor önök reálértéken ma kevesebbet költenek az egészségügyre, mint amit 2010 előtt például a Gyurcsány-kormány költött.

Azt is szeretném még elmondani kiegészítőként, mert már kevés időm maradt, hogy itt szó esett a vakcinákról és szó esett a koronavírusról: nem halálkampány folyik itt, hanem egész egyszerűen tényleg arról van szó, hogy közel 50 ezer magyar belehalt ebbe a betegségbe. Orbán Viktor azt mondta ‑ ha jól emlékszem, a Kossuth Rádióban ‑, hogy aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk. Nyilvánvalóan ilyet komoly ember nem mond, hiszen mi tudjuk, hogy ebben a betegségben meg lehet halni, de Orbán Viktornak mit számított ez, ő csak egy nagyot akart mondani, hogy majd mindenkit meggyógyítanak; közel 50 ezer magyar ember.

Ebben az időszakban fordult elő az is, hogy betegeket hazaküldtek a kórházból, olyan betegeket ‑ ez is a magyar egészségügy egyik drámája ‑, akik egyébként kórházi ellátásra szorultak, és azt mondták a rokonoknak, hogy zsuppolják össze a betegüket, és vigyék haza, csináljanak vele, amit akarnak, vagy meghal, vagy túléli.

(23.30)

Ez nem halálkampány, ez a zord magyar valóság. És a magyar nyilvánosságot pedig elzárták az információk elől azáltal, hogy a kórházakat rendőrökkel meg katonákkal vették körbe, a sajtót nem engedték be, mindenhol a világban lehetett látni, hogy milyen iszonyatos, áldozatos munkát folytatnak orvosok, ápolók a lélegeztetőgépek mellett, hogy megmentsék ezeket az embereket. Nálunk sehol semmi, csak kijött a szikár adat, most éppen ennyi történt, hozzáírták, hogy más krónikus betegsége is volt, és közben pedig valóban az történt, hogy egészen dermesztő drámai halálozási statisztikát produkált a magyar egészségügy; nem az orvosok miatt, nem az ápolók miatt, nekik köszönjük a hősies munkát, hanem azért, mert önök lerohasztották, szétzüllesztették a magyar egészségügyet. És sajnos ez a legnagyobb probléma.

Az is elhangzott itt a vitában, hogy több magyar orvos időnként kimegy külföldre, aztán pedig visszajön, és itt is dolgozik, meg ott is dolgozik. Hát, nem az lenne a magyar emberek érdeke, hogy ne menjenek ki, hanem itt maradjanak? Hát, van itt elég beteg, van itt elég probléma. Az összes létező statisztika szerint a magyar emberek kevesebb ideig élnek, mint, mondjuk, a skandinávok. Miért van ez így? Nem kell nekem jönni a bolgár, az albán meg a macedón adatokkal, ezek a magyar embereket nem vigasztalják. Olyan egészségügyet kell biztosítani önöknek, főleg 12 év kormányzás után, ahol az emberek nem attól rettegnek, hogy bemennek egy kórházba és meghalnak. És ha nem is attól halnak meg, hogy mondjuk, nem kapnak megfelelő ellátást, akkor esetleg a kórházi fertőzés fogja őket elvinni, mert még ez a probléma sincsen megoldva Magyarországon.

Tehát ott tartunk jelenleg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a válság, amit önök előidéztek ezekkel a kapkodó intézkedésekkel, sem a szociális területen, sem az egészségügyben nem orvosolható. Az igazi társadalmi egyeztetés elmaradt, önök milliárdokat költenek el bombás plakátokra. Erről miért nem tartottak nemzeti konzultációt akár heteken, hónapokon keresztül? Lett volna mit megbeszélni az emberekkel, és az egészségügyhöz valószínűleg nagyobb kedvvel szóltak volna hozzá az emberek, elvégre az életükről van szó. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a DK soraiból.)