Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt belevágnánk az önök egészségügyi törvényjavaslatába és a módosításokba, engedjék meg, hogy egy szélesebb kitekintést villantsak ide önöknek.

Önöknek úgy alakult a politikai lehetőségük, hogy 2010 óta szinte folyamatosan megvolt az a kétharmados szilárd felhatalmazás, amellyel nagy ellátórendszerekhez hozzá lehet nyúlni: szociális rendszer, egészségügyi rendszer, oktatás, valamennyi rendszer, amely krízisben volt és válságba került 1990 után, a rendszerváltás után, az egyébként balul sikerült rendszerváltás után. Önöknek megvolt a lehetősége, a társadalmi támogatottság mögötte és a szakmai konszenzus is e mögött, hogy reformokat hajtsanak végre, jó értelemben vett reformokat.

Így kell mérleget vonni, és azt kell mondani, hogy önök ezt a 12 évet, ezt a felhatalmazást mind ez ideig elpazarolták. Én ezt elmondtam önöknek többször, meg lett volna az a szakmai, sőt politikai konszenzus is, amellyel meg lehetett volna teremteni az egészségügy reformjának alapjait. És akkor nem lenne az a helyzet, és egyetlenegy példát hadd említsek, hogy minden év végén a kormánynak arról kell gondoskodnia, hogy a kasszamaradványból ‑ ki tudja, az idén mennyi lesz? ‑ kórházi adósságrendezést kell tennie. Gyorsan kiszámoltam, öt év adatát néztem meg: 243 milliárd forintot kellett kifizetni minden évben az eladósodó intézmények után, ami egyébként helyénvaló, hiszen a tartozásaik piaci tartozások, nélkülük azok a vállalkozások, akik beszállítók, nem élnének, de ez arra mutat rá, hogy a rendszer súlyos válságban volt. Ezt nem az ellenzék mondta, ezt nem azok mondták, akik önöknek esetleg ellenszurkolói, ezt a szakma mondta, sőt az Állami Számvevőszék is mondta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen és ehhez hasonló lehetőséget mulasztottak el, amikor a háziorvosi ellátórendszerrel, az alapellátással mint teljes egészével nem tudtak mit kezdeni 2010 óta, ilyet mulasztottak el, amióta, 2010 óta érdemben a szakellátáshoz nem tudtak hozzányúlni, a kórházi ellátást nem tudták megújítani, nem tudták arra a XXI. századi lehetőségnek megfelelően felfejleszteni, amelyre mindannyian szerettük volna. Pedig hozzáteszem és hangsúlyozom: önök mögött a társadalmi támogatottság, hogyha a választási számokból indulunk ki, mindvégig megvolt, és a szakma is ezt kívánta.

De nézzük meg, hogy akkor hogyan alakult ez az időszak! Önök is előszeretettel szoktak idézni számokat, és akkor engedjenek meg pár mutatószámot, amely mint tengerben a csepp, cseppben a tenger megmutatja a nagy egészben a legkisebb részletekben, hogy milyen hibák vannak, és az ellátórendszernek milyen balul sikerült, kialakult működési modellje lett.

Itt van a GDP-arányos költés. Az elmúlt időszakban önök hitelt érdemlő és nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy az egészségügyre fordított nemzetiössztermék-ráfordításunk érdemben növekedjen. De előtte, amikor már a gazdaság lehetővé tette, erről hallani sem akartak.

Elvesztegettek a 12 évből legalább nyolc vagy kilenc évet, hogy érdemben felzárkóztassák az egészségügyre való költést, és olyan hátrányból indulunk, amit nem is biztos, hogy be tudunk hozni. És hogyha az előttünk álló időszakra nézünk, különösen úgy, hogy az Európai Bizottság ma azt mondta, hogy nemcsak 3000 milliárdot, hanem akár még több pénzt is visszatart, az szerintem tragédia. Hozzáteszem, mi azért támogattuk az Európai Bizottsággal való megegyezésnél az összes törvényjavaslatot, hogy ilyen ne történjen, hogy a magyaroknak járó pénz hazajöhessen; szóval, hogyha ezt nézzük, akkor az elkövetkezendő időszakban a gazdasági teljesítményünkkel arányos költéstől és növekedéstől elbúcsúzhatunk.

Szintén az önök ideje alatt történt az, hogy a betöltetlen praxisok száma 2015-ben még 287 volt, ez 2022. januárra 645-re hízott. 2019-től 200 ezer fővel, most már közel 800 ezer főre nőtt azok száma, akiknek nincs saját háziorvosuk. A törvényjavaslatban szereplő megoldási javaslat, miszerint a praxis- és a körzethatárokat igazítanák a népességhez, az pedig, hadd hívjam fel államtitkár úr figyelmét, különösen érdekesen hat például olyan településeken, mint Pécel és Maglód, ahova a kiköltöző lakosság jómódban, jó egészségi állapotban, jó szociális helyzetben él, és ilyen adatokkal, ilyen képességekkel és ilyen adottságokkal jár háziorvoshoz. Ehhez képest gondoljon bele a Debrecen melletti falusi vagy városi körzetekbe vagy akár Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vagy ‑ szomorúan kell mondanom ‑ a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városi körzetekbe, hogy milyen korösszetétellel, milyen szociális háttérrel és milyen egészségi állapottal tartozna bele ugyanez az 1500 fő.

Nos, az egészségügy átalakításának nyilván nem így lehet nekikezdeni. Az is világosan látszik, hogy önök ‑ és ez egy apró, de kirívóan szomorú helyzet ‑ az egészségügyre nagyon sokszor úgy tekintettek, mint valami vasökölre, ami oda sújt, ahol éppen az elhajlók vannak. Egyetlenegy apró, pici dolgot mondok önöknek, de az jól mutatta, hogy milyen morális helyzetbe jutott 2018-19-re az egészségügy: az önök kormányzása alatt fordult elő, hogy az egyik akkor aktív országgyűlési képviselő egyébként halálos beteg édesanyjával kapcsolatosan önök a legféltettebb egészségügyi adatot hozták nyilvánosságra a Honvédkórházból. Ez mutatja azt a morális válságot, ahova az egészségügy az egyébként nagyon nehéz helyzetéből eljutott az önök kormányzása alatt. És utána jött a titkolózás ezekről az esetekről.

Önök ígértek népegészségügyi fordulatot, és ott tartunk, hogy Magyarországon hitelt érdemlő alkoholellenes stratégia nincs, sőt sokan büszkén reklámozzák a házipálinkát, mely tudom, hogy hozzátartozik nemzeti öntudatunkhoz, de hogyha ezt kormányfő és vezető politikusok teszik, az a magyar népbetegségnek is mondható alkoholizmust nem segíti, és az ellene való küzdelmet egyáltalán nem segíti.

Magyarországon az egyik vezető halálok a daganatos megbetegedés, ahol Kásler miniszter úr minisztersége alatt ‑ egy vezető onkológusról beszélünk ‑ sikerült odáig fejleszteni a megelőzést, hogy bocsánat a szóért, ott tart a megelőzés és a vizsgálat, hogy a kakit küldözgetjük levélben. Ez lett a legnagyobb eredmény, amit Kásler Miklós minisztersége alatt sikerült megvalósítani a megelőzésből.

Nos, az önök ideje alatt történt meg az is, hogy az önálló Egészségügyi Minisztériumot megszüntették. Sokat vitázunk azon a minisztériumok felosztásánál, a minisztériumok kialakításánál, hogy a kormánynak mire van lehetősége és joga. És igen, önöknek joguk van arra, hogy bármilyen formában megszervezzék a legmagasabb állami igazgatást.

(18.20)

De azt a tényt elvitatni minden egyes ilyen vitánál ‑ és önök ezt tették ‑ , hogy szükség lenne Magyarországon is, mert olyan helyzetben van az egészségügy általában, egy önálló minisztériumra, önök mindig megtették, és óriási hiba volt. Higgyék el, a szakmával sokkal nagyobb szimbiózisban lehet lenni, és talán önök nagyobb szimbiózisban és egyetértésben is voltak a kezdeti, 2010-14 közötti időszakban, amikor volt önálló szakmai vezetés. Most ott tartunk, hogy a Belügyminisztérium államtitkárságaként funkcionál az egészségügy vezetése.

Kórházi rekordadósságokról beszéltem ‑ a rendszer egyik legnagyobb hibája volt. Ugye, ezért súlyos pénzeket, mint mondtam, 240 milliárd forintot is meghaladó összeget ‑ és ez csak egy töredéke annak, amit az elmúlt időszakban önök erre költöttek ‑ ilyenre fordítottunk, ahelyett, hogy az egészségügy érdemi megújításával lehetett volna előre haladni.

Önök az egészségügy digitalizációjában az egyébként általam mindig is támogatott és nagyra tartott EESZT-n kívül szinte semmit nem tudtak felmutatni. Minden projekt, amit elindítottak, ami az egészségügy digitalizációjával kapcsolatos, valahogy úgy alakult ki, hogy vagy a Miniszterelnökség vagy később a Belügyminisztériumhoz szorosan kötődő ÁEEK, utána OKFŐ lényegében ezeket a projekteket nem valósította meg. Elfüstölték azokat a pénzeket, és most is ott tartunk, hogy elfüstölték azt a pénzt, ami erre való.

Amikor önök arról beszélnek, hogy nemzeti laborhálózatot hoznak létre, és ennek a logisztikai beszerzését már ebben az évben meg kell indítani, akkor a logisztika egyik legfontosabbja az informatika megvalósítása. Önök valószínűleg még mindig keresik, hogy milyen informatikai rendszert tegyenek emögé, mert még mindig úgy hallottam, és azt mondja a szakma, hogy semmit nem tudtak felmutatni. Talán ideje lenne odaszólni Szabó Bálintnak, hogy egy kicsit lépjen oda a gázra.

Ami az elmúlt időszak egyik eseménye, és nem lehet szó nélkül elmenni mellette, az a koronavírus-járvány, a pandémia kezelése. Vitathatatlan tény sajnos, hogy Magyarországon volt olyan időszak, hogy az egymillió főre vetített halálozásban sajnos világelső volt, és nagyon sokszor a lehető legrosszabb számokat tudta felmutatni. Ennek az időszaknak az ideje alatt, miközben az országban rengetegen védekeztek ‑ innen köszönjük nekik az ebben végzett munkájukat ‑, önök hirtelen felindulásból, de talán még menthető is lett volna ez a hirtelen felindulás, 300 milliárd forintért lélegeztetőgépeket vettek. Itt nem azzal van a gond, hogy önök ezt megtették, a magyar kormánynak az a dolga, hogy megvédje a lakosságot, és megtegyen mindent az ő biztonságuk érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! A lélegeztetőgép-biznisszel az a gond, hogy önök azóta sem számoltak el vele. Amikor megkerestük az államtitkárt, amikor megkerestük a minisztériumot, hogy mutassák meg, hol vannak a lélegeztetőgépek, nem tudták megmondani. Sőt, volt olyan gyártó, aki azt mondta, hogy nem megy ki szervizelni ezeket a gépeket, amelyek ki lettek helyezve közülük ‑ ezt sem tudjuk, hogy pontosan mennyi ‑, mert nem fogja vállalni azt, hogy ezeket a gépeket különböző módon összetákolgatták egy-egy más donorgépből. Óriási problémák voltak, óriási kritika érte az üzletági beszállítóknál is ezt a projektet.

Azt is látjuk, hogy önök állandóan titkolóztak erről. Miről másról szólt a koronavírus-járvány, mint hogy önök meghosszabbították 45 napra (sic!), ami 45 nappal megint meghosszabbította az adatkéréseknek a lehetőségét. Szóval, egy sunyi, kommunista tempóval mindent, amit lehetett, a föld alá próbáltak söpörni.

És emlékezzünk, igen, tisztelt képviselőtársaim, emlékezzünk, hogy önöknél ültek azok a képviselők, akik azt mondták, hogy a teremben ülők összevissza fertőzhetik egymást, mert úgysem lesz semmi bajuk ‑ Gulyás Gergely valahogy így fogalmazott. Sőt, Müller Cecília volt az, aki a maszkviselés ellen szólalt fel, és erről világos anyagok vannak. Meg ők mondták, és az önök miniszterelnöke mondta, hogy nem kell bezárni az iskolákat, aztán egy rádióriportban azt mondta, hogy mégis be kell zárni az iskolákat. Szóval, az, ami itt történt, nem volt egy jó helyzet, és ez is az önök egyik hozadéka.

Itt voltak a tányérsapkás reformok. Önök, amikor a Belügyminisztérium szépen lassan a pandémia alatt átvette az irányítást, akkor az egészségügyi dolgozókat fogták, és úgy, mint a belügyi dolgozókat, megfosztották attól a szabadságtól, ami egy konzervatív idea szerint a gyógyító szakmának, az egészségügyben dolgozó orvosoknak, ápolóknak a saját tulajdonsága, az a szabadság, a gyógyítás szabadsága. Önök megfogták, és megkövetelt szigorú intézkedések mellett vezényelhető dolgozókká tették őket. Valóban, szükség volt arra az emelésre, amit a törvény előirányzott, de arra, hogy a dolgozókat ilyen módon léptessék vissza, arra nem volt.

És mi történt eközben? Kilőtt a magánegészségügy. Ez is az önök 12 évéhez tartozik. A magyar magánegészségügy megerősödése az önök és az önökhöz közeli gazdasági körök egyik sikersztorija. Magyarországon ezen a félig szabályozott vagy teljesen szabályozatlan piacon mindenki sajátosan tudott nyerészkedni, miközben az állami várólisták folyamatosan növekedtek. Való igaz, önök vezették be, hogy a várólistákról egyáltalán beszélni lehessen, de aztán utána egyenes pályára állították az emelkedésben.

Így hát világos, hogy a mostani törvényjavaslattal nem engem, nem az ellenzéki képviselőket kell meggyőzni, tisztelt államtitkár úr, nem engem kell elhívni egyeztetni egy nappal a törvényjavaslat előtt, hogy milyen szakmai álláspontjuk van, hanem szakmával kell közös konszenzusra jutni. (Nacsa Lőrinc: Meg el kell menni!) Nem egyeztetésről, a közös konszenzusról beszélek.

Az önök jelenlegi törvényjavaslata ‑ és ezt ki fogom önöknek fejteni ma este több felszólalásban is ‑ egy központosítás és egy ámokfutás. Önök hozzák azt a komcsi tempót és azt a fajta központosítást, amit a Belügyminisztérium most már nagyon régóta gyakorol. Így fogják kiüresíteni a legkisebb kórházakat, azzal, hogy az „egy megye-egy kórház” koncepciót bevezetik; és azokat a kórházakat, amelyeket az itt ülő képviselőtársaim, vidéki képviselőtársaim felépítettek, és kisvárosokban voltak, és a lakosság igényéhez szabtak, most fogják leépíteni, és most fogják elvinni onnan a szolgáltatásokat a megyei kórházba.

És ennek még a következménye lesz, hogy háromórás távolságba még akár vezényelhetik is a dolgozókat. Ez az én megyémben például úgy nézhetne ki, hogy a szolnoki kórház, amit egyébként az önök volt fideszes megyei közgyűlési elnöke irányít ‑ talán érdemes lett volna itt is valamit tenni, hogy ne a választókerületi elnököknek legyen lehetőségük a saját fideszes grémiumokból kórházigazgatókat kinevezni, tehát ez is az önök rendszerével jött ‑, ő fogja majd meghatározni, hogy az az orvos, aki, mondjuk, Karcagon dolgozik, hogyan menjen át Jászberénybe, vagy hogyan menjen el Mezőtúrra, hiszen ez is a megye ellátási területe, és a megyei kórház irányítása alá fog tartozni. Szinte elképzelhetetlen, miként lesz.

Hogy egy fókuszban foglaljam mégis össze, hogy mi történik: az egészségügy sikeres átalakításához és abban való reformhoz társadalmi és legfőképp szakmai konszenzusra van szükség. Azt világosan láttuk az elmúlt időszakban, hogy bármikor, amikor ehhez hozzáfogtak ‑ és az itt ülő képviselőtársaim, akik korábban baloldali képviselőként politizáltak, talán rá is jöttek, hogy akkor tévedtek ‑, hogy ha nincs társadalmi konszenzus valami mögött, akkor az a reform nem lesz sikeres. És akkor sem lesz sikeres, ha nincs mögötte a szakma teljes egészében. És én úgy látom, és önöknek ismertetni fogom mind az Orvosi Kamarának, mind a Szakdolgozói Kamarának, sőt az összes többi szakmai szervezetnek, amelyek érdemben reagáltak az önök javaslatára, azokat a kívánságait és azokat a kritikáikat, amelyek azt mutatják, hogy önök ehhez a reformhoz úgy kezdtek hozzá, hogy egyelőre sem a társadalom, sem a szakma széles körű támogatását nem bírják.

Ez már csak egyetlenegy dolog miatt lesz gond: önök a következő kétharmadot is, úgy tűnik, apró, piszlicsáré módosításokkal próbálják majd átvészelni, és az egészségügy ügye nem fog előre haladni. Azt az ideát, amit 1990-ben átvettünk, hogy rendszerváltás lesz, és Magyarországon lehet XXI. századi, jól működő és robusztus állami egészségügy ‑ és a Jobbik ebben hisz, ebben hiszünk konzervatív pártként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy erős, robusztus állami egészségügy kialakítható ‑ önök nem fogják tudni beteljesíteni.

A kritikákat a további felszólalásomban természetesen ismertetni fogom. Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)