Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam az előttem szólók szavait, a KDNP-s vezérszónok asszony amúgy szimpatikusan felvezetett előadását is. Egy pontjával vitatkoznom kell. Ez a javaslat lényegében három, kicsit összefüggő vagy össze sem függő területet próbál szabályozni, és ha tényleg az lett volna a cél, hogy az ellenzékieket jóhiszeműen támogassák, akkor ezt a hármat szépen szétszálazták volna, és külön-külön került volna a Ház elé, hiszen egészen biztos, hogy másfajta szinkront tudunk elérni a dohánytermékek esetén, és megint más a közmegegyezés lehetősége, ha mondjuk, a geotermikus energia hasznosításáról beszélünk.

Kezdjük azzal, ahol én még nyitottabb tudok lenni, és abszolút üdvözlöm azt, ahogy beszéltük, hogy végre megmozdult valami a geotermikus energia terén. Mi jó másfél évtizeddel ezelőtt ezt már szorgalmaztuk. Csalódottak voltunk amiatt, hogy akkoriban és 2010 után az első kormányzati ciklusban sem sikerült érdemi elmozdulást elérni, és mindig azt szoktam mondani, hogy az a fájó nekem ezekben, és az élelmiszeripar területén is ezt érzem, hogy a nyugodt békeévekben nem mozdulunk meg. Tehát a nemzeti önrendelkezés érdekében ezek a kormányok nem tettek eleget, és most, amikor egy káoszhelyzet köszönt be, és jön egy válságidőszak, akkor hirtelen elkezdünk kapkodni, hogy hát, hoppá, azért a Kárpát-medence közepén igazából van nekünk rengetegféle aranytartalékunk.

És ezt éreztem akkor is, amikor az élelmiszerárak elrobbannak, elszállnak, és egy mezőgazdasági alapú országban szégyenszemre a hazai előállítású bizonyos élelmiszerfajtákból hiány mutatkozik. Ezt érzem az energetika terén is, hogy 12 év állt volna rendelkezésre, hogy azt az egészen egyoldalú függőséget, amely a magyar energiapolitika terén azért még mindig fennáll, oldjuk. Bizonyos területeken ez még súlyosbodott is az elmúlt években, és nagyon csalódottan látom azt, hogy most kezdünk el kapkodni olyan területeken, ahol a kész beruházások birtokában, tehát ha a 12 év alatt ezeket megvalósítjuk, most éppen sokkal könnyebben vészelnénk át egy nemzetközi szintű válsághelyzetet, mint mondjuk, a szomszédos országok vagy az érintett országok. Tehát azt, hogy megmozdul valami, én üdvözlöm.

A geotermia kapcsán, hogy a bányafelügyelet hatáskörébe kerül a történet, és ezt lényegében azzal indokolják, hogy egyfajta szabályozás érvényesüljön a terület fölött, és ez jogalkalmazói szempontból mennyivel könnyebb, ezt én vitatom. Tehát ha nincsenek ott a szükséges kontrollmechanizmusok, amelyek akár környezetvédelmi, akár rekultivációs kérdésekben biztosítékokat adnak, hogy az öröklött természeti kincseink, amelyeket egyébként az unokáinknak szeretnénk továbbadni, csorbítatlanul tudják átvészelni ezeket az éveket, ha ez nem garantált, az nagyon nagy baj.

És itt a visszasajtolás ‑ egyébként nagyon helyesen ‑ kötelezettsége kapcsán is meg kell jegyezzem azt, én nem feltétlenül üdvözlöm azt, hogy itt lesz mozgástér. Én azt mondom, hogy akkor lehessen és olyan körülmények között lehessen ilyen típusú energiaforrást hasznosítani, ahol a közeg megóvásának a lehetősége százszázalékosan rendelkezésre áll. Ha vannak olyan objektív okok, amelyek ezt lehetetlenné teszik, akkor ne egy most és ilyen módon meghatározott mozgástéren belül dőljön el az, hogy mi lesz az adott területtel, hanem egyértelmű kötelezettség legyen, relativizálhatatlan kötelezettség arra, hogy óvjuk meg azt, ami egyébként a mienk, és amit tovább akarunk adni.

A visszasajtoló kutak tekintetében a teljes költségnek lényegében a pár év alatti leírhatóságát én tudom támogatni. Még jobban támogatnám azt, hogyha a nagy és megacégek esetében, ahol nincs rászorultság ilyen támogatásra, ott ebben kevésbé gondolkodnánk, viszont azon belátható méretű és jellemzően magyar tulajdoni hátterű vállalkozások esetén, amelyek valóban értelmes tevékenységet folytatnak, bizonyos üzemméret alatt sokkal kiemeltebb, sokkal terjedelmesebb támogatást lehetne, és álláspontom szerint kellene is adni. Ennyit tehát a geotermikus kérdésekről.

Ugyanakkor ne menjünk el egy szó nélkül amellett, hogy a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség az utóbbi hetekben komoly kiállást tanúsított a bányajáradék eltörlése érdekében, tehát olyan beavatkozások érdekében, amelyek egyébként megint csak két irányban kedvezhetnek: kedvezhetnek oligarcháknak, olyan személyeknek Magyarországon, akiknek üzleti érdekeltségek kizárólagosan a kezükbe kerültek és őrületes profitokat hajtanak, és legyünk őszinték, természetesen kedvezhetnek olyan cégeknek is, amelyek belátó, tisztességes tevékenységet folytatnak. Még az importőrök versenyelőnyének a kiegyenlítésében is partner tudnék lenni, más módozatokban persze, de az alapfilozófiát nem vitatom.

Ami előtt viszont elképedve állok: ha tényleg az a célunk, hogy legyen egy magyar termelő és alapanyagot beszállító háttéripar, akkor mi történt az elmúlt 12 évben? Mi történt akkor, amikor engedték leépülni, és egyébként nemcsak 2010 óta, hanem azelőtt is a történelmi termelőkapacitást? Hol voltak akkor, amikor elképesztő importszükséglet és -függőség alakult ki majdnem a teljes építőipari alapanyagskála területén? Hol voltak akkor, amikor ezek az alapanyagárak úgy elszálltak, hogy még a kormány által kitalált támogatási formák értékét is lefelezték? Gondoljunk csak a tetőtér-beépítési programra: mire azt érdemben igénybe lehetett venni, addigra az alapanyagárak elszállása azt a helyzetet idézte elő, hogy a megítélt támogatási összegnek már csak a felét érte az, ami eredetileg hozzáférhető volt.

2010 környékén elhangzott egy ígéretük, ami arra vonatkozott, hogy épületszigetelés tekintetében akár évente az ingatlanállomány 10 százalékát tudják támogatni abban, hogy érdemi hatékonysági beruházások induljanak el. Ha tartották volna a szavukat, akkor egy-két évvel ezelőttre tulajdonképpen a teljes magyar ingatlanállomány támogatott módon megújulhatott volna. Úgy mentünk volna bele egy válsághelyzetbe, hogy az önök rezsiháborújának a költségei nem szakadtak volna ilyen szinten a magyar polgárok nyakába, de sem a panelprogram, sem érdemi megújulóprogram nem került a horizontba, sőt gondoljunk csak a napelemipar teljes kivéreztetésének az esetére, ahol támogatott program, bár korlátozott módon, de rendelkezésre állt, de amikor az árak, a költségek elszálltak, akkor a kormány a költségkiegyenlítéshez érdemi segítséget már nem nyújtott. Amikor pedig ez érdemi költségvetési forrásokat emésztett volna fel, akkor a betáplálási lehetőség megszüntetésével tömegek kedvét vették el attól, hogy egyáltalán bármilyen szinten részt vegyenek ebben az egészben, tehát a megújuló energiaforrásokkal szembeni magatartást tanúsítottak.

És továbbra is várjuk azt, hogy mikor lesz egy épeszű feltételekkel kikötött panelprogram. Abszolút jó megoldások lettek volna erre. Én nem vagyok a rajongója annak, hogy közösségi forrásokat kutassunk minden ilyen területhez, hiszen a magyar költségvetésnek is lett volna mozgástere, mondjuk, egy állami hátterű bérlakásprogramhoz, de kimondottan az épületek energiahatékonysága az a terület, ahol lett volna közösségi forrás, és a magyar kormánynak lehetősége lett volna a magyar emberek felé kinyitni ezt az egészet, mégsem tette meg. Azt mondta, hogy a közintézmények felújítására ad ebből a forrásból, a lakosság számára már nem. És ez nagyon káros döntés volt. Most a válságidőszakban bizonyosodik be, hogy hány száz milliárdba kerül ez az elhibázott kormányzati döntés.

Harmadsorban pedig a javaslat szól a hevítéses termék fogalmáról. Ezeket lényegében megpróbálja úgy beterelni a dohányboltokba, hogy a kormányzat egy felismerésén alapulva megpróbálnak kannibalizálni egy piacot. A helyzet ugyanis az, hogy rájöttek, hogy ezekből a hevítéses termékekből jövedékiadó-bevételt nem lehetett realizálni, mert nyilván ez azokkal versenyző termék, amiket a dohányboltokban árusítanak. Mi a megoldás? Nem feltétlenül a polgárok egészségének a védelmére irányulva, de mindenképpen az, hogy bővítik a dohányboltok portfólióját, és úgy módosítanak a törvényeken, hogy ezután a keletkező adóbevétel már a kormánynál csapódjon le, az árusítás utáni bevétel pedig a dohányboltosoknál.

Tehát átgondolásra javaslom ezt az egészet, hiszen ha tényleg az egészség megőrzése a cél, akkor valószínűleg a reklámtörvényhez is egészen máshogy, sokkal drámaibb módon kellett volna, lehetett volna nyúlni. A helyzet az, hogy sokkal keményebb üzleti érdekeltségnek való útcsinálás érhető tetten ahhoz, hogy portfólióbővítést érhessenek el az érintett nemzeti dohányboltok.

Nem tudom, később mi következik majd, hogy ételt, italt is korlátok nélkül fognak ott árusítani, teljes falvakat esetleg majd onnan akarnak ellátni, ahol éppen most bezárják a postát, az orvosi ügyelet éppen most megszűnik az új terveknek megfelelően. Lehet az egyetlen dohánybolt lesz ott, ahol majd önök fognak kiszolgálni mindenkit mindennel. Ez nyilván nem egy csábító jövőkép, éppen ezért javaslom azt, hogy gondolják át ezt a javaslatot, és mivel előttünk ebben a csomagban háromféle fajsúlyos, nagyon komoly terület fekszik, és sajnos egyiket sem sikerült úgy kivitelezni, ahogy ez élből és csípőből elfogadható lehetne egy ellenzéki képviselő számára, az a kérésem, hogy tervezzék újra ezt az egész csomagot, mert vannak nagyon komoly részei.

Tehát én a geotermikus energia térnyerését korrekt, tisztességes feltételek között nagyon-nagyon tudnám, tudom támogatni, az összes többi esetben viszont nagyon-nagyon komoly aggályaink vannak. Köszönöm a figyelmet.

(13.30)