Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A gyakorlati problémák oldaláról közelíteném meg a büntetőjogi tárgyú javaslatcsomagot, és rögtön kezdeném a börtönök vagy összefoglaló gyűjtőfogalom használatával a büntetés-végrehajtási intézetek nagyon jelentős túlzsúfoltságával. Helyes lépés volt, hogy az úgynevezett heringpénzek megállítása érdekében másfél-két évvel ezelőtt döntéseket hoztak, hiszen gyakorlatilag adott esetben országosan ismert, jól képzett ügyvédek által vezetett üzletág vagy iparág települt arra, hogy a börtönök túlzsúfoltsága miatt akár sokmilliós kártérítésekkel távozhattak, mondjuk, büntetésük kitöltése után olyan bűnözők, akik gyakorlatilag vagy a hivatásos bűnözői kategóriába tartoztak, vagy egyébként el lehetett róluk mondani, hogy életük során hasznot nem termeltek, de annál több kárt okoztak a megvezetett vagy éppen megtámadott sértetteknek. Ez egészen elképesztő módon felháborító volt, azonban tudjuk azt, hogy a börtönök túlzsúfoltságának megoldását hosszú távon csak férőhelyek létesítése, a meglévő intézetek bővítése vagy új intézetek megépítése fogja jelenteni.

Valamikor 2015-16 tájékán önök nagy lendülettel, akkori árakon körülbelül 240-250 milliárd forint körüli költségvetés belengetésével kilenc új börtön vagy büntetési-végrehajtási intézet megépítését tervezték el. Ebből egyébként három helyszín kapcsán Északkelet-Magyarország is profitált volna. Értem a „profitált” alatt azt, hogy a megépítés ideje alatt munkahelyek létesülnek ezekben a hátrányos helyzetű térségekben, és a börtönök üzemeltetése is akár a szélesebb lakókörnyezet vagy adott járás számára jelent egyfajta fellendülést. Ez a három észak-magyarországi helyszín Ózd, Kemecse és szülővárosom, Csenger lett volna.

Nem lehet tudni, hogy a kilenc új intézet megépítését mikor csökkentették le háromra, és már arról sem igazán tudunk, hogy ez a három konkrétan még mely intézet, mely három maradt benne a kosárban. Annyit viszont tudunk, hogy ez a három aztán lecsökkent egyre, tehát végül a kilencből maradt egy. Ez, teszem hozzá, hála a jóistennek, pont a csengeri büntetés-végrehajtási intézet lett volna. Legjobb tudomásom szerint a közbeszerzési eljárást talán második nekifutásra, a megismételt eljárást eredményesnek nyilvánították, szerződéskötés is megtörtént. Ismereteim szerint 2022. december 31-éig érvényesített opciót tartalmaz. Ha idén év végéig, erre még, ugye, körülbelül bő hat hét van, nem kerül pont az ügy végére pozitív előjellel, tehát megindulhat, mondjuk, 2023 elején a csengeri börtön megépítése, akkor újabb eljárást kell lebonyolítani, illetőleg a bizonytalan, távoli, ködös jövőbe vész ennek az intézetnek a megépítése.

Annyit lehet tudni, hogy az eredetileg 500 férőhelyesre tervezett csengeri intézet végül ezerfős lenne, tehát közelítené Tiszalök szintjét, egy rendkívül magas biztonságú börtön épülne. Mondanom sem kell, államtitkár úr, bár ön aligha ismeri közelről a mi környékünket, hogy a Csengeri járás a legszegényebb térsége az egész országnak, tehát nem az egyik legszegényebb vagy a legszegényebbek között van, hanem a legszegényebb a Csengeri járás, az ország legkisebb járása is egyben, és ott azért egy ötszáz munkavállalót foglalkoztató állami beruházás további üzemeltetése mint börtönüzemeltetés egy szabad szemmel is jól látható mértékű fellendülést és fejlődést hozhatna. De úgy látszik, hogy az én szülővárosom, illetőleg az a választókerület, ami az önök szempontjából a top 5-ös vagy a top 10-es listán szerepel, nem érdemel ennyit. Úgy látszik, hogy nincs ennyi érdekérvényesítő képessége sem a környéknek, hogy egy ilyen beruházást sikerüljön áttolni, pedig ezt a miniszterelnök úr 2017. május 4-én a csengeri járási tanuszoda átadásakor megígérte. Erre a miniszterelnök úr úri becsületszavát adta, ettől függetlenül egy kapavágás nem történt, semmi nem történt még a börtönépítéssel kapcsolatban. Ettől tehát nem tudok elvonatkoztatni, vagy nem tudom megállni, hogy ne vessem a szemükre, amikor ilyen törvényjavaslatokat tárgyalunk.

Azzal természetesen a Mi Hazánk egyet tud érteni, hogy a modern technika vagy technológia vívmányait használják akár drónok alkalmazásával, akár beméréssel vagy blokkolásra használt technikai eszközök bevetésével, hiszen egyrészt rendkívüli módon sértette vagy tovább rontotta az egyenruhás állomány tekintélyét, a hivatásos bv-sek munkájának hatékonyságát és egyáltalán a mindennapok során az elítéltekkel való kapcsolatukat, hogy ‑ ahogy itt elhangzott előttem valóban ‑ a különböző videómegosztó portálokon akár éppen bokszedzéseket vagy egyéb küzdősport-bemutatókat, vagy különböző bűnelkövetési formákra való kioktatásokat tartalmazó videók sora jelent meg. Elnézést a kifejezésért, nem tudok ennél szebben fogalmazni, egyszerűen hülyét vagy majmot csináltak sokszor a tisztelt bv-sekből, önhibájukon kívül, akik nyilván erőteljesen korlátozott hatáskörrel vagy lehetőségekkel rendelkeznek az ilyen cselekmények megakadályozásában vagy felderítésében. Egyrészt egyre nagyobb a létszámhiány az állományon belül is, egyre nagyobb az elégedetlenség, egyre nagyobb az alulfizetettség.

(Az elnöki széket dr. Oláh Lajos, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nagyon fontos tehát, hogy ahol lehet, és amennyi pénz van rá, minél több helyen alkalmazzanak olyan eszközöket, amelyek blokkolják a meglévő mobiltelefonok és egyéb technikai eszközök, akár elítéltek közötti, tehát intézeten belüli, akár különböző bv-intézetek közötti kommunikációját, akár legfőképpen azt, hogy a börtönön belülről lehessen szervezni a külvilágban a bűnöző életet, ez, ugye, a szervezett bűnözői köröknek sajnos már hosszú évtizedek óta nagyon könnyen megy, nagyon könnyen működik. Ha ezt sikerül műszaki eszközökkel blokkolni, a meglévő eszközöket pedig, mondjuk, bemérésre alkalmas eszközökkel megtalálni, akkor sokat javul a büntetés-végrehajtás hatékonysága.

Ugyanakkor ki kell még itt térni egy olyan kérdésre, amely már nem kifejezetten a büntetés-végrehajtás, sokkal inkább a büntetőeljáráshoz kapcsolódik, ez pedig a súlyosítási tilalom kérdése. Egy meglehetősen bonyolult szabályozást kívánnak most behozni azok, akik ezen szabályozás hatálybalépését követően tesznek majd jogi szakvizsgát, főleg büntetőjogi szakvizsgát, azoknak rendesen fel kell majd kötni a gatyát annak érdekében, hogy az új, ilyen nagy terjedelmű szabályozás ismeretében tudják sikeresen abszolválni ezt az akadályt.

Itt is egy gyakorlati tapasztalatomat hadd osszam meg önökkel egy, legalábbis a mi környékünkön elhíresült bűncselekmény kapcsán, amely egyébként egy kirívóan súlyos cselekmény ‑ emberölés bűntettének kísérletéről van szó ‑, amelyet egyébként térfigyelő kamerák rögzítettek. Tíznél több hiteles szemtanú volt jelen az ügyben, ettől függetlenül nyolc és fél év után hozták meg a jogerős ítéletet, és a következő volt az ügymenet, a következő bíróságok az alábbi sorrendben hozták meg ítéleteiket. Egy mondatnyi túlzás nincs a szavaimban: Nyíregyházi Törvényszék, Debreceni Ítélőtábla, Kúria, Debreceni Ítélőtábla, Kúria, Debreceni Ítélőtábla. Ez volt egy ilyen flippergéphez hasonló módon, ha nem is a golyónak, hanem az ügyiratoknak a menete, ez járta meg a különböző bíróságokat, és pontosan az történt, amiről államtitkár úr beszélt. A Nyíregyházi Törvényszék képes volt és alkalmas volt arra, hogy helyesen minősítse azt a cselekményt, amire egyébként egy harmadéves joghallgató kapásból rámondaná, hogy amit látunk a videófelvételeken, az nem lehet más, csak emberölés kísérlete. Ettől függetlenül ezt a Debreceni Ítélőtábla, annak akkori elnöke képes volt életveszélyt okozó testi sértésnek minősíteni, és gyakorlatilag felmentéssel egyenértékű felfüggesztett szabadságvesztéseket kiszabni, a Nyíregyházi Törvényszék valamennyi vádlottra nézve végrehajtandó szabadságvesztéséhez képest.

(19.00)

Majd aztán a Kúria visszadobta ezt az ügyet, aztán a Debreceni Ítélőtábla másodszor is hozott egy teljesen szakszerűtlen, abszolút helytelen minősítésen alapuló, már-már nevetségesnek tűnő ítéletet, és amikor a Kúriához került másodszor az ügy, akkor sikerült úgy irányba állítani a Debreceni Ítélőtáblát, hogy annak egy vadonatúj összetételű tanácsa már képes volt arra, ami egyébként ki kellett volna hogy verje a döntéshozók szemét ‑ elnézést a kifejezésért ‑ az első perctől kezdve, és évekkel korábban le lehetett volna zárni ezt az eljárást. Ennek eredményeképpen sikerült a kilenc elkövetőből legalább hármat fejenként öt év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélni, ami az elkövetett cselekmény súlyához képest még mindig elég enyhe volt, de legalább annyit el lehetett mondani, hogy valami kézzelfogható hátrányos jogkövetkezmény mégiscsak származott abból a gyalázatos cselekményből, amit ők térfigyelő kamerák kereszttüzében képesek voltak elkövetni.

Ilyen módon egyáltalán nem lehetetlen az, hogy a súlyosítási tilalom ‑ finoman szólva is ‑ ilyen mértékű kiigazításának kivételes esetekben lehet helye, lehet létjogosultsága, hiszen az élet, mint ahogy az előbb elmondtam, és a joggyakorlat produkált olyan jogesetet és olyan nyolc és fél éves procedúrát, amelyre az íróasztal mögött ülő, még gyakorlott jogalkotók sem nagyon számíthatnak előre, egyszerűen ez egészen furcsa módon így alakult. Én mindenesetre örülnék, hogyha az ilyen jogeseteket legalább a jogi karokon, aztán a büntetőjogi képzés keretében oktatnák, mert rendkívül sok tanulsággal szolgál, főleg azon joghallgatók számára, akik utána, mondjuk, később a bírói pályára vagy ügyészi pályára kívánnak menni, illetőleg ott képzelik el a jövőjüket.

Úgyhogy meglehetősen vegyesek a Mi Hazánk Mozgalom benyomásai és érzései is ezzel a törvényjavaslattal vagy javaslatcsomaggal kapcsolatban, a végleges álláspontunkat később fogjuk kialakítani. Köszönöm.