Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már a kérdéseknél tartunk (Dr. Fónagy János: Nem tartunk ott.), valóban izgatna az, hogy mennyiben gondolják azt, hogy az önkormányzatok jobban meg tudnak felelni annak az állami elvárásnak, hogy majd ők gondoskodnak a rászorultakról, hiszen látjuk, hogy az önkormányzatok nagyjából milyen helyzetben vannak.

Én azt az előző felszólalásomban el is mondtam, hogy a polgármesterek egyáltalán hogy gondolják a jövőjüket, hogy gyakorlatilag minden önkormányzati vezető attól retteg, hogy ő lesz az első, aki padlót fog, akinek be kell jelenteni, hogy nem bírja tovább, és bedobja a törölközőt, és csődöt jelent, és nem tudja fönntartani egyáltalán a város működését; lásd például Debrecent is, ahol már a közvilágítások mértékét próbálják csökkenteni. (Rétvári Bence: Mint Kölnben!) Hozzá kell hogy tegyem, teljesen őrült módon, hiszen tudjuk azt nagyon jól, hogy technikailag megoldhatatlan az, hogy egy egységes közvilágítási rendszerbe belenyúljanak, és azon kívül, hogy minden második ledlámpát kicsavarnak, vagy szólnak esetleg T. Istvánnak vagy Istvánkának, hogy jöjjön már, és szerelje meg ő, mert akkor biztos nem lehet majd látni, azon kívül mást elérjenek.

De valójában önök most az államot hátrébb sorolták, leghátulra sorolták, és még az önkormányzatokat is elé vették, hiszen látjuk azt, hogy mindezek ellenére is az önkormányzat nemhogy arra képtelen, hogy átvegye az állam szerepét a szociális gondoskodásban, hanem arra is, hogy önmagát fönn tudja tartani. Mennyiben látják azt biztosítottnak például Debrecen esetében, ahol a hithű fideszes polgármester azzal a jajkiáltással áll a kamerák elé, hogy megpróbálja elérni azt, hogy az irdatlan magas és még inkább megemelt szolidaritási hozzájárulást, amennyire lehet, mérsékelje a kormány, tudnak‑e ebben például Debrecen városának segíteni, vagy tudnak olyan ellenzéki városoknak segíteni, amelyek hasonló problémával küzdenek?

És mit fognak tenni azokkal az önkormányzatokkal, amelyek tönkremennek és becsődölnek? Mi fog történni, árulja már el, legyen szíves, államtitkár úr! Köszönöm szépen. (Csárdi Antal tapsol.)