Dr. Pósán László (Fidesz)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Néhány felvetésre szeretnék csak reagálni, mert azt gondolom, hogy az eddigi hozzászólások is azért alapvetően tárgyilagosak voltak, az érvek pró és kontra ütköztetése zajlott, úgyhogy remélem, ebben a keretben tudunk is maradni.

Az egyik ilyen kérdés, ami több felszólalás során szóba került, közoktatási tartalmú. Én csak szeretnék arra emlékeztetni, hogy a mostani javaslat nem közoktatási tárgyú, még akkor sem, ha egyébként van relevanciája, én ezt nem vitatom. De például a pedagógusképzés mikéntje vagy az ezzel összefüggő ügyek jóval fontosabbak annál, hogy ne átgondolt, tartalmi kérdésekre is kitérő felvetés legyen. Tehát csak jelzem, hogy ez nem a mostani törvénymódosítás tárgya. Ugyanakkor viszont volt néhány olyan felvetés, ami szerintem megéri azt, hogy visszatérjünk rá.

(13.10)

Az egyik ilyen a nyelv, az idegen nyelvek kérdése, ez több felvetésnél előjött. Én egyetértek azzal, amit Barkóczi Balázs idézett a hallgatói önkormányzati vonalról, hogy a nyelvismeret és a nyelvtudás és a nyelvvizsga, a hozzá kapcsolódó papír nem feltételezi egymást, nem egy és ugyanaz. Én csak szeretném megjegyezni, hogy jómagamnak, mivel középkori történelemmel foglalkozom, viszonylag több nyelvet kell használni, hivatalosan viszont nyelvvizsgám egy nyelvből van. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám használni a latint vagy éppenséggel az angolt vagy egyéb nyelveket.

Tehát az egyetemi világ, egyetértek Brenner Kolomannal, nem nyelviskola kell hogy legyen, hanem a szaknyelvet kell megtanítani. És egyébként a legtöbb egyetemi szakon az ehhez kapcsolódó nyelvi kompetenciák és képzési struktúra meg is van, közgazdaságnál, orvostudománynál, műszaki tudománynál és így tovább. Tehát ez meg is van. Ebből a szempontból szerintem itt nincsen probléma, csak ezeket valóban jobban kell működtetni.

A másik dolog, amire szeretném felhívni a figyelmet: a nemzetköziesítése a felsőoktatásnak egy nagyon jó eszköz ahhoz és egy jó útja annak, hogy a hallgatók hamar, életszerűen idegen nyelvvel találkozzanak. Én a Debreceni Egyetemet ismerem legjobban, gondolom, ez nem meglepő, hiszen mégiscsak ott vagyok oktató, ott van 30 ezer hallgató, a 30 ezerből 7 ezer külföldi. Tehát ott nem telik el nap, hogy a magyar hallgatók ne találkoznának külföldi hallgatókkal, azokkal kommunikálni kell ‑ és a külföldi hallgatók képzési nyelve túlnyomó többségében angol. Tehát vannak ilyen típusú érintkezések. És más egyetemeken is természetesen vannak külföldi és magyar hallgatók, ott használni kell idegen nyelvet. És a mai világban pedig, azért tegyük hozzá még egyszer, középiskolai szinten a nyelvórák száma, amit technikailag ehhez oktatáspolitikai oldalról biztosítani lehetett, kétszerese annak, ami átlagosan a nyelviskolákból kikerülő, nyelvvizsgát tevő fiatalok vagy nem fiatalok nyelvtanulását jelentette.

Barkóczi Balázs szóvá tette, hogy szerinte nem kérdezték meg a hallgatókat, oktatókat a modellváltásról. Én csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy majd lapozza vissza akkor a jegyzőkönyveket. A szenátusok egyébként mindenhol szavaztak erről, és a szenátusoknál magasabb döntéshozatali szerve az egyetemeknek nincsen.

És ha az a kérdés, hogy kik döntenek arról, hogy kit foglalkoztatnak tovább 70 éves kor fölött, azt kell mondanom, hogy mindenhol ez az egyetemi szenátusok jogköre, ott kell az SZMSZ-be beletenni az erre vonatkozó szabályokat, és az SZMSZ-ek pedig nyilvánosak és bárki meg tudja nézni. Tehát ilyen szempontból nem valami sötétben kitervelt összeesküvésről van szó.

Szabó Szabolcs szóvá tette, hogy eltérő a finanszírozás az állami és a nem állami egyetemeknél. Kétségtelenül igaz. Tegyük hozzá azt, hogy az ezzel kapcsolatos jogok és kötelezettségek is, ha úgy tetszik, eltérők. Tehát azok az egyetemek, amelyek maguk döntöttek, mindegyik egyetemnek nyitva volt a lehetőség a modellváltás mellett, azok valóban kaptak vagyonelemeket is, amelyekkel gazdálkodnak; lehetőséget kaptak a megváltozott jogi környezet apropóján, hogy vállalati kapcsolatokat építsenek ki; és amikor a forrásokat nézzük, akkor jó, ha belekalkuláljuk bizony, hogy nagyon sok forrást ‑ a Debreceni Egyetemnél ez biztosan így van ‑ nem az állami támogatás adja, hanem a vállalati kapcsolatok, a piacról szerzett forrás. Ez teszi lehetővé azt, hogy valóban, a többi felsőoktatási intézményhez viszonyítottan viszonylag jelentős béremelést tudtak megvalósítani. Ez gyakorlatilag 80 százalékos béremelést jelentett a Debreceni Egyetemen, és ez a Debreceni Egyetemhez tartozó közoktatási intézményeknél is érvényesült. De ez gazdálkodást jelent. És másik oldalon pedig van egy komoly elvárása jog szerint az államnak, nevezetesen mindenféle indikátorokat és kritériumokat kell teljesíteni. Már most az idei nyár erről szólt a modellváltó egyetemeknek, hogy rengeteg ilyen típusú adminisztrációt kellett végigcsinálniuk, ami egyébként az állami fenntartású intézményeknél, csak megjegyzem, hogy nincs ilyen arányban jelen.

Szóba került az Barkóczi Balázs felvetésében, hogy kik ellenőrzik azokat az orvosokat, ápolókat és így tovább, akiknek az elismerés oldaláról nézve könnyíteni szeretnénk. Csak jelzem, meg kell nézni a szöveget, ott van benne, hogy egy évig hazai gyógyszerészek, orvosok vagy éppen ápolói vonalon dolgozók felügyelete alatt, az ő jelenlétükben végzik a tevékenységüket. Tehát a gyakorlatban, életszerűen lehet azt megnézni, hogy tudják, milyen szinten tudják és így tovább. Nyilvánvalóan nem önmagában a papír fogja eldönteni ezeket a dolgokat.

A Kossuth-díj kérdése is szóba került. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy persze ízlések és pofonok, hogy konkrétan aktuálisan kinek melyik előadó tetszik vagy nem tetszik, de azért a Kossuth-díj nem egyszerűen csak arról szól, hogy megkapja‑e, mondjuk, az Omega együttes vagy éppen a Beatrice, hanem arról is szól, hogy vannak szobrászok, vannak festők, vannak természetesen írók is és így tovább. És az világos, hogy ez csak a művészeti képzésben értelmezendő és nem máshol. Ebből a szempontból pedig, én azt hiszem, hogy rendben van. Csak azért, mert valamikor az operához képest az operett számított egy könnyebb műfajnak, a mai világban meg, mondjuk, a hangszerek köre másabb, mint volt, teszem azt, ötven vagy száz évvel ezelőtt, az még nem jelentett értékbéli különbözőséget. Az olyan területen, amire leegyszerűsítve azt mondjuk, hogy könnyűzene, vannak olyan alkotások, amelyek szinte szimfonikus komolyságúak és bonyolultságúak, és lehetne az ellenkezőjét is hozni. Én azt hiszem, hogy egy jó dzsesszzenész legalább olyan komoly képzettséggel bír, mint egy komolyzenei zongoravirtuóz. Tehát azért ebből a szempontból nehéz megtalálni.

Az ilyen képzéseknél mégiscsak az a legfontosabb, hogy nem elméleti tudományos tevékenységet várunk el, nem az kell, hogy hosszas értekezések szülessenek ‑ hasra ütve mondok valamint ‑ Mendelssohn zenei világának a nem tudom, mi, hanem el tudják‑e az adott területen tanuló hallgatók majd játszani az adott darabokat az adott hangszereken. Szerintem ez nem ördögtől való, úgyhogy nem biztos, hogy ezzel túlságosan komoly probléma lenne.

A nyelv apropóján én nem érzem azt továbbra sem, hogy az problémás, ha akár doktori képzésnél azt mondjuk, hogy ezt az adott doktori iskolák, az adott egyetemek döntsék el. Én azt látom, hogy például az orvosképzés területén az angolon kívül más nyelv lényegében nincs, de az angolt viszont tudni kell. És a legtöbb orvosképző helyszínen, szerintem meg tudják erősíteni az intézmények részéről, nem is kérdezik egyszerűen a diákot, hogy tud angolul vagy sem, elé teszik a legújabb irodalmakat és online elérhető tananyagokat, nagy része angolul van, tessék megnézni. És nem kérdezik, hogy tudja vagy nem tudja, elvárják, hogy tudja.

Csak a nyelvtudáshoz kapcsolódóan meg a szakmai színvonalhoz kapcsolódóan: a legtöbb ilyen komoly, felelősséggel járó szakterületen, az orvosképzés ilyen, ott emberi életek múlnak majd rajta, az orvoskarok már most egyeztettek arról, hogy a későbbiekben is a felvételin mit kívánnak majd érvényre juttatni szakmai szempontból. Tehát akkor, amikor a felvételi rendszerről beszélünk és arról, hogy kapnak‑e nagyobb mozgásteret az intézmények vagy sem, lesz‑e nagyobb autonómiájuk a mostanihoz képest, azt kell mondani, hogy igenis lesz. Eddig a hozott pontszám, érettségivel és néhány figyelembe vehető pluszponttal lényegében bejutottak, és az egyetemek, leegyszerűsítve, de azt mondták, hogy hozott anyagból dolgozunk, már bocsánat a triviális kifejezésért, megkapták a hallgatókat. Most lesz beleszólásuk az intézményeknek is abba, hogy kiket akarnak és hogyan felvenni, és milyen szempontokat szeretnének még, szakmai szempontokat érvényre juttatni, ami az adott intézményben lesz fontos. Én azt hiszem, hogy ez az autonómia növelése és gyarapítása. Lehet persze, hogy ez valakinek más tartalmat jelent, de mégiscsak az autonómiát én úgy tudom értelmezni, hogy a döntések jelentős hányada ott születik meg, ahol legközelebb van az oktatás világához, a tudomány világához, az oktatókhoz, a hallgatókhoz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)