Barkóczi Balázs (DK)

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pósán úr hozzászólásában is többször elhangzott, hogy most a törvény megnöveli a felsőoktatási autonómiát. Hát, látszólag, képviselő úr! Tényleg úgy néz ki, mintha növelné a felsőoktatási autonómiát, és megkönnyítené a külföldről érkezők foglalkoztatását, de szeretném hangsúlyozni, hogy csak látszólag, mert számos problémás kérdés akad azért ebben a törvényjavaslatban, és ahogy megszokhattuk már, az ördög mindig a részletekben rejlik. Például amikor arról beszélünk, hogy a javaslat megteremti a feltételeit annak, hogy a külföldről érkező orvos, fogorvos, gyógyszerész minél gyorsabban bekapcsolódjon a munkaerőhiánnyal küzdő magyar egészségügybe, akkor az kérdés, hogy ezek az emberek milyen elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek, hogyan fognak beilleszkedni úgy az egészségügyi rendszerbe, hogy talán a szolgáltatás színvonala nem esik, ezt ki fogja ellenőrizni, és a többi, és a többi.

Az előttünk lévő törvényjavaslatból ugyanakkor én két pontról szeretnék most részletesebben beszélni. Ezek közül az első a nyelvvizsga-követelmény eltörlése, vagyis az, hogy az egyetemek a jövőben maguk határozhatják meg, hogy milyen nyelvtudást várnak el a hallgatóktól, és maguk szervezhetik meg az ehhez szükséges képzéseket is. Ez is csak látszólag jelenti az egyetemi autonómia növelését, mindjárt el is mondom, hogy miért.

Nézzük először azoknak a véleményét, akiket az intézkedéseknek ez a része érint. Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke azt mondja: „Ez az egész európai Magyarország számára egy rendkívül káros és nem előremutató üzenet. Most is tízezrek vannak, akik nem tudták megszerezni a nyelvvizsgájukat, és úgy kaptak diplomát. A kormány lemondott tehát arról,” ‑ még mindig idézet ‑ „hogy megoldja azt a rendszerszintű problémát, ami az általános és a középiskolában gyökerezik.” Szerintem ez az utolsó mondat nagyon fontos, erről majd fogok én is részletesebben beszélni. Légrádi szerint: „Nehéz olyan egyetemi szakot mondani, ahol nincs szükség nyelvtudásra, minden szakterületen képesnek kell lennie egy diplomásnak arra, hogy elolvasson egy idegen nyelvű cikket, és képes legyen külföldi kollégákkal kapcsolatot teremteni. Ezek nélkül nem tekinthető európai tudásnak a megszerzett ismeret.” Hangsúlyozom tehát, hogy ezt a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke mondja.

Nyilvánvalóan vannak ellenvélemények is, egy újabb példa: Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szóvivője szerint a kutatásokból egyértelmű, hogy a nyelvvizsga nem egyenlő a nyelvtudással. Ő azt mondja, hogy a fiatalok beszéljenek idegen nyelvet, de ezt a nyelvvizsga-kötelezettség láthatóan nem oldotta meg. Már két évtizede Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol elvárják a diplomához a nyelvvizsgát, ennek ellenére a nyelvi kompetenciák tekintetében az utolsók között kullogunk. Ugye, ez a mostani módosítás ehhez a szemponthoz vagy ehhez a véleményhez áll közelebb, hiszen a javaslatban szintén az szerepel, hogy a nyelvvizsga mint adminisztratív követelmény önmagában nem biztosít kellő idegen szaknyelvi ismeretet ahhoz, hogy a végzett hallgatók megfeleljenek a munkaerőpiaci követelményeknek.

Kérdéses ugyanakkor, hogy ez a módosítás, tehát a nyelvvizsga-követelmény eltörlése mennyiben fogja ezt pozitívan befolyásolni, ha és amennyiben ‑ és erre még vissza fogok térni ‑ mindannyian tudjuk, hogy a közoktatásban milyen problémák vannak. Nincs olyan iskola most már lassan, ahol ne hiányozna legalább egy nyelvtanár, és most már nemcsak a vidéki középiskolákban vagy kis iskolákban, hanem Budapesten is; egyébként mind a kettő tragédia.

Tehát én most nem szeretnék sem pró, sem kontra állást foglalni, de úgy gondolom, hogy mind a kettő általam ismertetett véleményben vannak megfontolandó gondolatok.

Ahogyan, ugye, azt is tudjuk mindannyian, hogy a kormány két éven keresztül egyébként minden differenciálás és előzetes felmérés nélkül, sőt visszamenőlegesen 15 évre is nyelvvizsga-amnesztiát biztosított a már államvizsgával rendelkező hallgatóknak, és az nagyon fontos, hogy nemcsak azoknak, akiknek a pandémia miatt ragadt be a diplomája, hanem azoknak is, akiknek hosszú évek óta be volt ragadva a diplomája, és nem ez a rendkívüli helyzet hozta azt, hogy ezt nem tudták kézhez kapni. Majd ugyanígy minden előzmény nélkül egyébként kivezették ezt a könnyítést.

Itt a Házban olvastam fel annak a 46 éves jövőbeni óvodapedagógusnak a levelét, aki a pandémia alatt több családtagját is elveszítette, és nem értette, hogy amikor ők a pandémia alatt nem részesültek jelenléti oktatásban, és nem volt megteremtve az online oktatásnak minden feltétele, azt is mondhatjuk, hogy szinte egy sem, akkor miért kell nyelvvizsgázniuk. Ők pont akkor álltak államvizsga előtt, amikor az elmúlt hat félévből ötöt a Covid jelentette váratlan és kiszámíthatatlan helyzetek jellemeztek, ez a bizonytalanság. Online oktatásban töltötték, és pont akkor volt ez, amikor átlagosan, egyébként minden más mellett ‑ hozhatnánk itt nagyon sok mindent, elhangzottak itt az előző vitában az inflációs adatok ‑, 15-20 százalékkal drágultak a nyelvi képzések díjai, és még ennél is nagyobb arányban emelkedtek a vizsgadíjak. Ugye, ebben a levélben, amelyet az előbb említettem, az is szerepelt, hogy a több családtag eltemettetése sajnos olyannyira megviselte a családi kasszát, hogy ha még lehetősége lenne rá, akkor sem tudna elmenni nyelveket tanulni és lenyelvvizsgázni, ugyanis abban sem tett semmit a kormány, és annyira elszálltak az árak, hogy ez már számára lehetetlenség. Nekik nyilvánvalóan a most tárgyalandó módosító javaslat könnyebbséget jelent.

Ugyanakkor hadd idézzem az Eurostat felméréseit, amelyek szerint a nyelvtudás tekintetében Magyarország rendre a leggyengébb három ország között szerepel. A 2016-os felmérésben például ‑ kimondani is szörnyű ‑ Romániát és Nagy-Britanniát tudtuk csak megelőzni, az akkor publikált adatok szerint pedig a magyarok 58 százaléka nem beszélt idegen nyelvet. Ez az arány azóta is csak alig-alig javult, és ebben a javulásban sincs szerepe a közoktatásnak sajnos. Ez pedig egyértelműen az állami, jellemzően a közoktatásban megvalósuló nyelvoktatásnak a csődje és az elmúlt 12 év oktatáspolitikájának a csődje, tegyük hozzá.

Rozgonyi Zoltán, A Nyelvtudásért ‑ Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke azt mondta, hogy nemhogy reform, de semmilyen változás nem volt az elmúlt tíz évben, nem volt olyan reform, amely az oktatást, a tanári munkát segítette volna ‑ most a közoktatásban megvalósuló nyelvtanulásról beszélek ‑, sem olyan, ami az iskolák munkáját támogatta volna. Infrastrukturális beruházások voltak, de ezen a területen már azok is nagyon régen. Néha felmerültek ugyan teljesen kósza, véletlenszerű ötletek, de a tényleges oktatási helyzetet figyelembe vevő, széles körű fejlesztési terv nem volt.

(12.20)

Ugyanúgy akkor most megint visszaérkezünk a pandémiára, a tanárok, köztük a nyelvtanárok semmilyen állami segítséget nem kaptak ahhoz, hogy minél gördülékenyebb legyen a digitális oktatásra való átállás.

Beszéltünk itt a javuló mutatókról, valamennyit tényleg elmozdult a holtpontról, tehát ez az 58 százalék azért tragédia, de egyértelműen ez annak köszönhető a kutatók és a szakemberek szerint, hogy a magyarok jóval szorosabban vesznek részt az európai mobilitásban egyrészt, másrészt pedig az internetes médiaszolgáltatóknak és a streamszolgáltatóknak köszönhetően egyre intenzívebbek a kulturális kapcsolódások, magyarul, nagyon sok fiatal nyitottabb az idegen nyelvek iránt, és ezt jellemzően sajnos nem az iskolában tanulja meg, hanem a Netflixen keresztül, legalább valamilyen módon el tud sajátítani egy idegen nyelvet.

Ugyanúgy nem változott a tanárok módszertani felkészültsége, sajnos sokszor a nyelvtudása sem, nincsenek erre utaló és ezt támogató programok, és az oktatás rugalmasságában sem sikerült előrelépnünk. Azt hiszem, most nem akarok sokat a közoktatásról beszélni, de tényleg nem ördögtől való az, amikor azt mondjuk, hogy például egy nyelvóra ne 45 perces legyen, hanem lehetőleg hosszabb, szánjunk rá több időt, nyilvánvalóan ez már strukturális átalakításokat igényelne, de meg kell nézni, hogy mire van szükség, milyen kompetenciák elsajátítására.

Ezért van az, hogy a magyar diákok hiába tanulnak nagyon magas óraszámban idegen nyelvet, nincs lehetőség rá, hogy az iskolák maguk szervezzék meg saját nyelvoktatásukat a felsőoktatásban sem. Egész egyszerűen ezek a feltételek nincsenek megteremtve. Nem látom, hogy most hirtelen, ahogy ez a törvény elfogadásra kerül, vagy ez a módosítás bevezetésre kerül, akkor ebben mi fog változni. Tehát nem látok előremutató tendenciákat, hogy eddig nem sikerült megoldani a felsőoktatási nyelvoktatást, és akkor most hirtelen kilövünk, és mindenki nyelveket fog tanulni a felsőoktatásban. Valóban jó lenne, ha a főiskolák és egyetemek maguk szervezhetnék meg a végzettséghez igazodó nyelvi ismeretek elsajátítását és mérését, de egyelőre azonban ennek semmi jelét nem látni, és az elmúlt 12 évben nem is történt ebben semmifajta előrelépés.

Így pedig az előttünk fekvő módosító indítvány nem más, tisztelt államtitkár úr és tisztelt képviselőtársaim, mint a beismerése annak, hogy az állami szintű nyelvoktatás nem működik, az egészségügy, a szociális szféra ‑ és sorolhatnánk nagyon sokat ‑ után ez is csődöt mondott a Fidesz kormányzása alatt.

Ha pedig a közoktatásban nem történnek meg ezek az átfogó reformok a nyelvtanulás terén, akkor továbbra is teljesen koncepciótlanul sodródunk bele a semmibe, mint például volt az a kéthetes külföldi nyelvtanulási program, ahol nagyobb csoportokat vittek volna ki alacsony óraszámban átgondolatlanul. A szakemberek ezt is bírálták, hogy ez minden, csak nem az idegennyelv-tanulásnak az elősegítése, és továbbra sem számíthatunk akkor változásra.

A másik pont, amiről beszéltem, az egyházi, a magán-, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemeken az oktatók és a kutatók foglalkoztatásában a 70 éves korhatár eltörlése, erről is már volt szó. Az egyetemek modellváltásánál, hívjuk eufemisztikusan így az egyetemi vagyon kiszervezését a fideszes alapítványokba, tehát ennél a „modellváltásnál” sem a hallgatókat, sem az oktatókat nem kérdezték meg. Ez már szokás a kormány hatalomgyakorlásában, hogy csak az érintetteket nem kérdezik meg egy-egy átalakítás kapcsán. Csodálkoznék, ha most történt volna egy ilyen érdemi egyeztetés az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban, pedig a tervezett módosítás nagyon fontos kérdéseket vet fel.

Milyen szakmai szempontok alapján fogják engedélyezni egyes egyetemi oktatók 70 év feletti foglalkoztatását? Bele fognak‑e számítani politikai szempontok a foglalkoztatásba? Mondjuk ki ezt is, hogy önök az elmúlt 12 évben azért sikeresen megszállták az egyetemeket, az egyetemi vagyont éppen most szervezik ki maguknak. A fideszes állami vezetők kuratóriumi tagságával kapcsolatban nagyon sokáig azt mondták, hogy nem fogadnak el pénzt ezek az állami vezetők ezért a munkáért, aztán pont tegnap derült ki, hogy többek között a külügyminiszter úr 1,5 millió forintos havi juttatást kap azért.

Tehát mi garantálja a mostani módosítás után, hogy nem politikai alapon fognak válogatni a 70 év felett is foglalkoztatott oktatók között? Nyilvánvalóan, ha az oktatás és a felsőoktatás szabad lenne, és ténylegesen létezne egyetemi autonómia, ami most nem létezik, akkor az ilyen döntéseket az egyetem vezetésére és az egyetem polgáraira lehetne bízni, illetve csak rájuk tartozna. Viszont sem a felsőoktatás, sem a közoktatás nem szabad Magyarországon, az elmúlt 12 évben gyönyörűen megszállták ezt is többek között, mindent, amiből lehet zabrálni valamit. Tehát félő, hogy most is az fog történni, hogy a saját embereikkel kitömött alapítványok fogják kitenni a végső pontot egy sikeres oktatói pályafutás végére, vagy fognak rábólintani egy-egy, a kormányhoz vagy a Fideszhez lojálisabb oktató további foglalkoztatására.

Tehát emiatt, ezek miatt a szempontok miatt a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja nem támogatja a törvény elfogadását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)