Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször Dunai Mónika felszólalására szeretnék reagálni, bár most már, nem is tudom, talán másfél órája hallhattuk.

Én jóindulatúan közelítem meg ezt a felszólalást. Ez a vita tegnap 9 óra 6 perckor kezdődött, rengeteg felszólalás volt. Néhány órára el kellett mennem, de végig követtem ezt a vitát. Azt gondolom, hogy Dunai Mónika képviselő asszony nem teljesítette volna a kötelezőt, ha hallotta volna például Fónagy János miniszter felszólalását, amely egy szívhez szóló felszólalás volt, és voltak benne elemek, amelyekkel nem értettünk egyet, de azt gondolom, a személyes részével maradéktalanul egyetértettünk, és azzal a hangvétellel is, amit ő használt. Ennek nyomán egyébként az a hangvétel, amit Rétvári államtitkár úr is használt, és annak a közös megállapítása, hogy tudunk egymással ‑ hogy mondjam ‑ szokatlanul normális hangnemben is beszélni, mindenkit kicsit átfordított ebben a vitában, ezért tudott egy mély, mondhatjuk, értékes szakpolitikai vita kialakulni. Azt gondolom, ha ezt átélte volna személyes jelenléttel Dunai Mónika, akkor biztosan nem teljesítette volna a kötelezőt, amit most teljesített, hogy egy ilyen hideg kézzel, hideg fejjel megírt kommunikációs panelt közkinccsé tett itt. Úgy gondolom, kicsit más hangulata lett volna.

Viszont volt egy konkrét megállapítása, őrült szankciókról beszélt. (A jegyzeteibe pillant.) Igen, őrült szankciókról beszélt Dunai Mónika képviselő asszony. (Dunai Mónika: Eszement!) Bocsánat, eszement szankciók. Fontos, hogy itt pontosan idézzünk. Eszement szankciók. Én úgy tudom, hogy Orbán Viktor ezeket az eszement szankciókat megszavazta, és alapvetően Magyarország nevében Orbán Viktornak volt lehetősége szavazatot leadni. Tehát gyakorlatilag tényszerűen megállapíthatjuk közösen, hogy Orbán Viktor eszement szankciókat szabadított Európára (Dunai Mónika: Nem.) és eszement szankciókat szabadított Magyarországra.

(2.20)

Vannak dolgok, amiket azért, hogy úgy mondjam, korrigálnom kell Dunai Mónika felszólalásából. Amikor elindult egyáltalán a szankciós politikáról való gondolkodás, akkor az LMP nagyon világosan elmondta az állásfoglalását, hogy nyilván törekednünk kell valamiféle közös fellépésre az agresszorral szemben vagy az agresszor lépéseinek a hatására. Itt Oroszország kezdett el egy háborút. Mi határozottan elmondtuk, hogy nem támogatunk semmi olyan lépést, ami a magyar embereknek elviselhetetlen nehézségeket okoz, és nem támogatunk olyan lépéseket, ami a magyar gazdaságot térdre kényszeríti. Tehát ez volt a mi állásfoglalásunk ehhez a politikához.

Az európai uniós forrásokkal kapcsolatban pedig ez már fölmerült egyébként korábban valamelyik képviselőtársától, ott is világosan elmondtam, hogy mi nemcsak ebben a ciklusban, nemcsak az előző ciklusban, hanem azt megelőzően is mindig azt képviseltük, hogy az önök korrupt kormányának a hibái miatt nem érheti kár a magyar embereket. Tehát mi soha nem támogatnánk olyan intézkedéseket, hogy az önök korrupciója miatt, az önök korrupt politikája miatt olyan lépések történjenek Magyarországgal szemben, amik konkrétan a magyar embereknek olyan károkat okoznak, amik felmérhetetlenek.

Tehát az LMP-nek ezek voltak az állásfoglalásai, ezért én azt gondolom, hogy előremutató lenne, ha az ilyen jelzéseket konkrétan, mondjuk, olyan szereplők felé intézi, akik mondjuk, kimerítik azokat a tevékenységeket, amit ön megfogalmazott vádként.

Mi is törekszünk arra ‑ én személy szerint egészen biztosan ‑, hogy amikor látunk egy jelenséget, mondjuk, Völner Pált, akkor Völner Pál tetteit elítéljük, nyilván azt a rendszert, amiben Völner Pál éveken keresztül azt végrehajthatta, amit az ügyészség szerint végrehajtott, de akkor sem próbáljuk az összes fideszes képviselőt azonosítani Völner Pállal vagy éppen Szájer képviselő úrral. Tehát mi erre azért próbálunk figyelni. Nyilván vannak közös felelősségek, van egy kormányzati politika, aminek van egy országgyűlési leképeződése, egy országgyűlési képviselő szavazatával tud egy kormány cselekedni, de én azt gondolom, hogy fontos, hogy különbséget tudjunk tenni, és fontos, hogy a kritikáinkat, a politikai odaszúrást azoknak címezzük, akire az tartozik.

Itt egyébként egy kérdést is szeretnék megfogalmazni. Tegnap valamikor estefelé kaptam egy választ egy írásbeli kérdésemre, amit egyébként Répássy államtitkár úrnak föltettem szóban is, és ő azt mondta, hogy majd megkapom az írásbeli választ. Ez konkrétan arra vonatkozott ‑ ugye, itt van az Európai Bizottságnál egyfajta ilyen tárgyalási folyamat ‑, hogy egy olyan helyzet alakult ki, hogy látható, hogy a végrehajtó-maffiának az egyik fejét, egyik főemberét már lassan egy éve előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyészség szerint ez az ember, Schadl György éveken keresztül kenőpénzzel találta meg Völner Pált, aki felhasználta az ügyészség szerint a befolyását, és ilyen módon hajtották végre, gyakorlatilag képviselték a végrehajtói maffiának az érdekeit.

Na, ez a Schadl György még a mai napig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke lehet. Rétvári államtitkár úr még július környékén azt mondta egy vitában szó szerint, hogy nem elviselhető az az állapot, hogy Schadl György még mindig ezt a fontos funkciót tölti be, és gyakorlatilag utalt rá, hogy változtassunk ezen. Én benyújtottam egyébként hetekkel ezelőtt a sajtóban lex Schadlként említett törvényjavaslatot, ami arról szólna, hogy ha ezt megszavazzák önök, a Fidesz-KDNP képviselői, akkor gyakorlatilag azonnal le kell váltani ebből a fontos funkcióból Schadl Györgyöt.

Én ezt a kérdést szeretném föltenni Dunai Mónikának, Hollik Istvánnak, államtitkár úrnak, hogy támogatják‑e ezt a javaslatot, támogatják‑e, hogy ezt az ügyészség szerint végtelen korrupt és kártékony figurát el lehessen távolítani ebből a funkcióból. Hiszen abban, azt gondolom, egyetérthetünk, hogy drasztikus mértékben csökkenti az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat az, hogy egy ilyen súlyos korrupciós vádakkal illetett, és azt gondolom, hogy megalapozottan gyanúsított személy egy ilyen fontos funkciót még a mai napig betölthet. Egyébként az én megítélésem szerint ‑ nyilván én nem látok rá arra a tárgyalási folyamatra, amit önök folytatnak az Európai Bizottsággal ‑ ez sem azt az irányt erősíti, ami az Európai Bizottság számára garanciákat jelentene, hogy a kormány meg kíván küzdeni azzal az elképesztő mértékű korrupcióval.

Hozzáteszem, tényleg csak zárójelben, hogy Völner exállamtitkár úr, Varga Judit miniszter asszony korábbi bizalmasa és első számú helyettese, akire most az ügyészség nyolc évet kért, nemcsak hogy szabadlábon van, de még ügyvédként praktizálhat is. Ez is millió kérdést felvet, de most azt gondolom, hogy ha egy olyan lépést meg tudunk tenni közösen, hogy Schadl Györgyöt eltávolítjuk ebből a funkcióból, akkor már nagyon elégedett leszek ezzel a helyzettel kapcsolatban, legalábbis úgy részlegesen.

Hollik Istvánnak szeretnék én is kérdéseket föltenni. Hollik István képviselőtársunk úgy fogalmazott, hogy a politika egy gyakorlati műfaj. Most már 17 és negyed órája folyik ez a vita, és az egyik fontos törvényi állítás kapcsán még mindig nem kaptuk választ. Kicsit engedékenynek tűnt Kanász-Nagy Máté képviselőtársam, aki azt mondta, hogy ha itt a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos szándékaiknak a magyarázatát, a törvényjavaslat indítékát úgymond el tudják végre magyarázni, akkor talán hazamehetünk. Én ehhez hozzátenném, hogy nem kisebb fontosságú feladat az, hogy a magyar emberek számára, Magyarország számára, a magyar nemzet számára az ivóvíz biztosításának a kérdésével kapcsolatban is kell hogy valamiféle konkrétumot kapjunk. Nem elég az, ami ebben a salátatörvényben szerepel, hogy majd valamiféle kormányzati szintű jogszabállyal fogják ezt biztosítani.

Gyakorlati kérdéseket szeretnék feltenni Hollik képviselő úrnak, akár egyébként örömmel veszem bármelyik kormánypárti képviselő válaszát, esetleg államtitkár úr válaszát. Csak nyilván nem lenne, hogy úgy mondjam, sportszerű, mert nem a Belügyminisztériumhoz tartozik a víziközművek rendszere, de ez a törvény is megfogalmazza, hogy állami feladat az ivóvíz biztosítása, másik oldalól valamiféle ködös utalást tesz, hogy ezt majd valami kormányzati szintű intézkedésre teszi, miközben jól látható, hogy erre egyszerűen önök nem képesek. Tehát olyan helyzetbe került a magyar ivóvízellátás, a víziközműszektor, ami 2017-ben a Megyei Jogú Városok Szövetségének értékelése szerint válságos. Tehát szó szerint ezzel a kifejezéssel éltek.

Az ágazat helyzetével kapcsolatban itt már különböző sokszor idézett különböző dokumentumok is leírják azt, hogy itt gyakorlatilag katasztrofális a helyzet. Gondolhatunk itt a Magyar Víziközmű Szövetség által megrendelt stratégiai anyagra, vagy a különböző önkormányzati szövetségek által megrendelt dokumentumokra. Tehát, hogy hogyan képzeli a kormány, mit fognak tenni annak érdekében, hogy Magyarországon a legfontosabb közszolgáltatás, az ivóvízellátás biztosítható legyen?

És akkor, Hollik képviselő úr, ugye, körülbelül 25-26 százalék a hálózati veszteség. Mit kívánnak tenni ez ellen, hogy a megtermelt ivóvíz egynegyede felhasználás nélkül elfolyik? Hogyan próbálják azt a helyzetet áthidalni, kezelni, hogy mindössze 20 százalék a megfelelő minősítésű vízrendszerek aránya, és 80 százalék kockázatos vagy kiemelten kockázatos? Mit tudnak tenni ezzel a helyzettel?

Megfogalmazta egyébként Debrecen fideszes többségű önkormányzata egy általuk elfogadott előterjesztésben, hogy önök ugyan belengették ezt, hogy aki nem adja át a víziközművagyont a kormánynak, akkor az már semmiféle támogatásra ne számítson, majd oldja meg a problémáit, miközben elmondja Debrecen polgármestere, hogy ez stratégiai ágazat, nem adhatja ki a kezéből az önkormányzat, és nincs garancia a kormányzati oldalon. Mit tud erre mondani államtitkár úr, mit tud erre mondani Hollik képviselő úr?

Miért nem végezte el a feladatát a kormány, hol van az információ, hogy összességében a gördülő fejlesztési tervek összesítése alapján mekkora összegre van szükség néhány éves távlatban, 10 éves távlatban, 15 éves távlatban, hogy az ivóvízellátás és a vízbázisok védelme megoldható legyen? Ezt önök most egy törvényben állami feladatként deklarálják. Hol a gyakorlati megoldás? Hollik képviselő úr, gyakorlati kérdések, gyakorlati probléma, gyakorlatias választ szeretnénk erre kapni. Nem nekünk tartoznak önök válasszal, hanem a magyar embereknek elsősorban, de természetesen az önkormányzati vezetőknek, szakmai szervezeteknek, víziközműcégek vezetőinek is válasszal tartoznak annak érdekében, hogy miért nem végezték el a feladatot, miért nem összesítették ezeket a problémákat.

Hol vannak továbbá a források a költségvetésből? Én szorgalmasan fölteszem a kérdéseimet szinte hétről hétre a víziközmű-ágazattal kapcsolatban, és akkor évekig Schanda Tamás államtitkár úrtól, most Koncz Zsófia államtitkár asszonytól kapjuk meg a sablonszerű, panelszerű válaszokat, hogy de hát ‑ nem tudom ‑ másfél milliárdot, kétmilliárdot vagy négymilliárdot biztosítanak a víziközmű rekonstrukciós kerete megnövelésére, holott éves szinten minimum 200 milliárd többlet kéne a jelenlegi költségvetési sorokban, hogy egyáltalán valamiféle esély legyen, hogy ezt a szolgáltatást meg lehessen menteni.

Önök el akarják venni a közművagyont az önkormányzatoktól, államosítani akarják, meg akarják oldani ezt a rendkívül szerteágazó feladatot, az ivóvízrendszer fenntartását. Hol van az a szakmai tudás, hol van az a szakmai szervezet, hol van az az intézmény, ami ezt a feladatot el tudja végezni, és hol vannak a költségvetési források? Mert ha most valamennyi forrás van a költségvetésben, mondjuk, a regionális víziközmű-szolgáltatók működésére, miegyéb, de nincs értelmezhető, hasonló nagyságrendű forrás az állam hasonló jellegű feladataihoz. Tehát önök, hogy úgy mondjam, vakon, vagy nem tudom, tehát megalapozatlanul akarják elvenni az önkormányzatoktól a víziközmű-vagyont.

És itt mi sem tudunk másra gondolni, mi sem tudunk mástól tartani, mint hogy az az önök szándéka, hogy első körben államosítanak, majd kiszerveznek, és az autópályákhoz, a gyorsforgalmi úthálózathoz hasonlóan kiszervezik ezt a rendkívül fontos feladatot.

(2.30)

Én nagyon örülnék lassan tizenhét és fél óra vita után egy határozott és világos kijelentésnek, hogy azt a fontos alapelvet, miszerint a víziközmű-infrastruktúrának, a vízbázisok feletti ellenőrzéseknek, ezek védelmének a feladatát nem akarják kiadni nemzeti kézből, tehát alapvetően önkormányzati és állami kézből. Én nagyon szeretnék egy ilyen kijelentést hallani.

És akkor visszautalnék itt Nagy Csaba baranyai képviselőtársam felszólalására. Az egyik korábbi felszólalásomra reagált, nem voltam itt, de hallottam ezt a felszólalást, és szeretnék itt visszautalni rá. Nincs itt most Nagy Csaba képviselő úr, ezért annyi dicséretet elmondhatok talán, hogy én abban egészen biztos vagyok, hogy sok vitánk is van egymással, de ő elkötelezett egyébként a vidéki térségek fejlesztése, a vidéki térségek sorsa iránt. Tett néhány utalást, hogy a vízgazdálkodás tekintetében vannak már olyan jellegű kormányzati lépések, amelyek Magyarország lecsapolása, Magyarország kiszárítása helyett a víz megtartásának irányába törekednének. Egy nagyon helyes példát mondott itt a Dráva mentén, ahol a Drávából próbálnak vizet juttatni vissza a tájba, és ilyen módon próbálják a talajvizet felhozni, ez fontos törekvés. Ugye, erről szólt annak idején már az Ős-Dráva-projekt is, ez volt az eredeti cél. Nagyon sajnáljuk, hogy itt rengeteg milliárdot gyakorlatilag bemutatóközpontokra, fesztiválokra, rendezvényekre költöttek el, csak éppen a vízmegtartásra nem. Ha most talán elindul egy ilyen törekvés, annak nagyon örülünk.

Nagy Csaba képviselő úr beszélt a Barátúri-tóról is. Ez egy csodálatos tó, gyakorlatilag egy víztározó, és említette azt képviselőtársunk, hogy ez is arról szól, hogy árvizek idején meg tudja tartani a vizet, amúgy pedig használható víztározóként. Erre azt tudom mondani, hogy nyilván a szándék becsülendő, de összességében teljesen egyértelmű az, hogy nem a víztározóké a jövő, hiszen olyan szintű párolgási veszteséget szenvednek el a víztározók, hogy az nem igazán fogja megoldani Magyarország vízháztartását, és nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a vizeket, és Magyarország lecsapolását megállítsuk. Tehát itt ami életképes koncepció és egyébként szakemberek által bemutatott, modellezett egyedüli megoldás, az a vizeknek a tájban történő megtartása.

Itt, ugye, arról szól ez a politika, hogy alapvetően vissza kéne térni ahhoz, hogy az egykori vízjárta területek, egykori árterek a nagyvizek idején újra vízjárta terek legyenek, tehát ezeket kell vízzel megtölteni. Ehhez néminemű, nem túl nagy mértékű, nem túl nagy léptékű infrastrukturális beruházás kell, tehát alapvetően ez nem egy jelentős költségvetési tétel, viszont nagyon fontos, hogy a gazdálkodás rendjét és a támogatáspolitikát is ehhez kell igazítani, hiszen ha azt szeretnénk, hogy az egykori vízjárta tereken adott esetben megjelenjen ismét a víz, és az egykori olyan területek, amelyek ilyen mocsaras, lápos, tavas területek voltak, ismét így működhessenek, ehhez a tulajdonosoknak is meg kell kapniuk természetesen a megfelelő anyagi kompenzációt. Tehát itt egy átfogó kormányzati intézkedésre van szükség.

Örülök egyébként, több helyen látom, hallom, hogy már felismerte ennek fontosságát a kormány. Én azt szeretném, ha ‑ nagyon szűkösek itt a határidők ‑ egy éven belül valóban egy ilyen alapvető szemléletváltás meg tudna valósulni Magyarországon, és a vizek minél előbb történő levezetése helyett, Magyarország lecsapolása helyett végre a vizek megtartására fordítana figyelmet a kormány, ilyen módon alakítaná ki az agrárpolitikáját. Ilyen módon ez az egyetlenegy járható út, amit bejárhatunk annak érdekében, hogy a magyar gyermekek számára a jövőt biztosítani lehessen, meg lehessen állítani az Alföld sivatagosodását, és a mezőgazdasági termelés lehetőségeit is biztosítani lehessen a jövőben. Köszönöm a türelmét, elnök asszony. (Taps az ellenzéki sorokból.)