Dr. Hiller István (MSZP)

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Urak! Ennek a törvényjavaslatnak nagyobb a jelentősége, mint amennyit a parlament plenáris ülésének részvételi száma mutat. Nemcsak azért, mert a világ legkülönbözőbb pontjain működnek ENSZ egyetemek, hanem azért is, mert én is úgy látom, hogy hozzájárul a felsőoktatás egészének, ezen belül egy megadott régiónak a fejlesztéséhez. Ezzel szeretném azt előrebocsátani, hogy ezt a nemzetközi megállapodást, amely az ENSZ Egyetem és a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, illetve Magyarország között létrejön, mi támogatjuk, meg fogjuk szavazni; szerintem ez helyes dolog.

Azt azért hozzá kell tenni, főleg egy ilyen nagy történelmi múltú város esetében, mint Kőszeg, hogy azért legyünk annyiban pontosak, hogy bármilyen furcsa, Kőszeg és ennek az intézetnek a története sem akkor kezdődött, amikor önök kormányra kerültek. Ezért tisztelettel felhívom a figyelmet arra, hogy bármilyen furcsa, talán elismerni is nehéz, de 2010 előtt is volt magyar felsőoktatás, ezenkívül létezett Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete. Miszlivetz Ferenc meghívására én is, más is számos alkalommal látogattunk el oda, támogattuk ezt az intézményt, tartottunk előadást. Ez leginkább persze csak a történelmi múlt helyességéhez tartozik.

Az, hogy egy különmegállapodásban részletesen kerül majd kifejtésre az ENSZ Egyetem és Kőszeg, illetve Magyarország közötti megállapodás, ez is rendjén való. Néhány dolgot azonban érdemes fölvetni és megkérdezni, példának okáért, hogy mennyiben közös ennek a megállapodásnak a fényében az intézmény finanszírozása. Hogy fog kinézni a költségvetése? Az ENSZ Egyetemmel kötött megállapodás értelmében ez teljes egészében a magyar költségvetésre hárul, ahogy a törvényjavaslatban több helyen előfordul? Nyilvánvalóan külső pályázatok eredményeként gyarapodhat az intézmény költségvetése, de én olyan felsőoktatási intézményt még nem láttam Magyarországon, amelyik kizárólag külső forrásokból képes hosszú távon működni. És a közös megállapodás mennyiben fed közös finanszírozást?

Az is helyes dolog, hogy a végzettséghez megfelelő oklevél, diploma társul. Azt szeretném a miniszter úrtól kérdezni, hogy ez a sajátos státuszú egyetem, amelynek, még egyszer mondom, a létrehozását kimondottan helyeslem, hogyan illeszkedik bele a magyar, illetve európai diplomarendszerbe? Átvesszük teljes mértékben azt a formát, amit az Európában működő ‑ például Belgiumban, Olaszországban működő ‑ ENSZ egyetemek, mármint közös ENSZ egyetemek gyakorolnak, vagy pedig egy kicsit távolabbra nézünk? ‑ hiszen például Japánban is működik ENSZ Egyetem.

Mondjuk el, hogy az eddig létrehozott összes ENSZ Egyetem közül a világon egyetlenegy szűnt meg az alapítás után, ez az észak-koreai, már hogy az Észak-Koreában eredendően felállított ENSZ Egyetem, ami azóta már nem működik. Őszintén remélem és reméljük, hogy ez itt, nálunk, Kőszegen hosszú életű lesz, és gyarapítja a magyar felsőoktatást.

Ami tehát a törvény szűk értelemben vett tárgyát jelenti, ezzel egyetértünk. Nemcsak azért, mert nemzetközi megállapodásokat az esetek meghatározó és döntő többségében a Ház egyébként konszenzussal szokott elfogadni, hanem azért is, mert szakmailag helyesnek tartom.

Miniszter úr azonban a bevezetőjében ennél egy általánosabb képet adott, ami persze alkalmat biztosít arra, hogy a törvényben megjelenő konkrét intézmény, illetve intézményalapításon túl a magyar felsőoktatás távlatairól, illetve szélesebb összefüggéseiről is beszéljünk. Ezt az elmúlt hónapokban, években többször megtettük, de ha alkalom nyílik rá, akár itt, az Országgyűlésben, akár máshol, a legteljesebb nyilvánosság előtt szerintem nekünk, nyilván más pozícióban kormánypártiként és más pozícióban ellenzékiként, de képviselőként felelősek vagyunk ezért, ezt tegyük meg.

Nem szűnt meg a vita kettőnk között a megújult egyetemi struktúra sikerességét illetően. Szeretném megismételni, hogy a felsőoktatást és azon belül a tudományegyetemeket én a mi nemzetünk stratégiájának oszlopaiként tartom számon. Lehet azon vitatkozni, hogy ez jón, dór vagy korinthoszi, de hogy oszlop, az biztos.

Na most, ha ez így van, akkor, ha ez nemzetstratégiai ügy… ‑ és tisztelettel felhívom a figyelmet és az emlékezetet arra, hogy ugyan nem mindegyik, de például a szegedi egyetem a trianoni békekötés utáni kényszerből jött létre, úgy, hogy az országunk területén tudományegyetemeket, vidéki tudományegyetemeket működtessen, illetve hozzon létre az állam, a mindenkori magyar állam.

(12.40)

Amikor önök polgári meg nemzeti kormányról beszélnek, ha ez nem egy általánosság csupán ‑ megjegyzem, gyakran én ezt érzem ‑, akkor a felsőoktatás vidéki tudományegyetemeit kivenni ebből a körből szakmai, stratégiai tévedés. Amikor arra hivatkoznak, hogy ez a felsőoktatás színvonalát emeli, akkor azt kell mondjam, hogy ismerek olyan alapítványi egyetemet, amelyik kitűnően működik, és ismerek olyat, amelyik gyatrán, ismerek olyan állami egyetemet, amelyik kitűnően működik, és ismerek olyat, amelyik gyatrán, s nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, sőt világszerte. Ezért arra hivatkozni, hogy a struktúra átalakítása a színvonal-emelkedést és -emelést magával hozza automatikusan, tévedés, mert ez nem így van. Nincs semmi, ami ezt alátámasztaná.

De a szakmai, meghatározott területen dolgozó egyetemek körén túllépve, még egyszer mondom, a tudományegyetemeket ‑ mondjuk ki, hogy világosan beszéljünk, ezek a pécsi, a szegedi és a debreceni tudományegyetemek, a magyar vidéki felsőoktatás meghatározó intézményei és oszlopai ‑ kiadni a magyar állam tulajdonából és fenntartásából az én szememben nemzetstratégiai és szakmai hiba. Nem lehet ilyenkor azt állítani, hogy ezt taktikai távolságból kell mérni. Éppen ellenkezőleg, hosszabb távon kell ezt értelmezni. Ezért azokkal a feltételekkel és azzal a processzussal, amivel annak idején néhány hónap alatt egyszerre a magyar vidéki felsőoktatás egészét és ezen belül a magyar vidéki felsőoktatás oszlopait, a tudományegyetemeinket kiadták a magyar állam kezéből, ezt én sokkal inkább egy politikai, semmint szakmai meggyőződésnek látom, amit utóbb próbáltak szakmai érvekkel, ilyen-olyan látszat-, esetenként valós eredményekkel alátámasztani.

Nem szakmai meggyőződés vezette önöket, történetesen nem személy szerint önt, miniszter úr, hanem az akkori politikai vezetést, ami egyébként miniszterelnök úrnak egy korábbi kormánya volt. Én semmilyen módon nem láttam azt a szakmai vitát, amelynek eredményeként a mérleg két serpenyőjébe téve az érveket amellett kellett volna döntenie ennek az országnak, illetve a kormánynak, hogy a vidéki magyar felsőoktatást kivonjuk az előbb elmondott szférából. Általánosságban azt mondani, hogy a vidéki felsőoktatás az előző struktúrában gyengén teljesített, ezért struktúraváltás kell, én téves felfogásnak tartom. Volt olyan vidéki tudományegyetemünk és egyetemünk, amelyik kitűnően teljesített, és volt, amelyik kevésbé, de hogy ezt egy általános kalapba véve kiadni a kezünkből ‑ abban az értelemben, hogy az állam tulajdonából és fenntartásából ‑, ezt én sokkal inkább tartom, még egyszer mondom, egy elhamarkodott, átgondolatlan, politikai indíttatású lépésnek, semmint szakmai mérlegelésnek és annak végeredményének.

S ha már itt vagyunk, kérem, adjuk meg a lehetőséget magunknak és a legszélesebb nyilvánosságnak, hogy az elmúlt hónap eseményeit, amelyek például Brüsszelben, miniszter úr, az ön tárgyalásain, illetve a Miniszterek Tanácsánál történtek, próbáljuk meg tisztázni. Értem én, hogy a törvényjavaslat miről szól, és azt is tudom, hogy a házszabály hogyan szól, de élve azzal a lehetőséggel, hogy miniszter úr megemlítette a Pannónia és a Horizont, következésképpen az Erasmus és az Horizont programok kérdését, azt javaslom, hogy próbáljuk ezt tisztázni. Azt szeretném kérdezni, miniszter úr: ha ennyire igazunk van, ha ennyire valósak az állításaink, hogy nem sikerül az összes európai tagállam közül egyetlenegy szövetségest találni? Egyetlenegyet sem! A diplomácia, ezen belül a szakmai diplomácia, a kulturális és oktatási diplomácia nem csak arról szól, hogy a saját érveinket felsoroljuk, hanem hogy az érveink mellé társakat gyűjtünk, szövetségeseket, csapatot alkotunk, és megpróbáljuk a legkülönbözőbb módon, közös pontokat találva egyikkel-másikkal vagy többel az akkor még többségben, esetleg jövőben kisebbségben lévőket meggyőzni. Nem igaz, hogy az Európai Unióban nincs egyetlenegy tagállam sem, egyetlenegy miniszter sem, egyetlenegy oktatási rendszer sem, amelyik nem áll mellénk. Miért nem? Miért nem?

És ha már itt tartunk, ahogy ön beharangozta, hogy nagy csata lesz, kérem, szögezzük le az alapálláspontokat. Nekem az az alaptézisem, hogy az a helyes és normális, ha egy magyar egyetemista az Európai Unió tagállamának polgáraként részt vehet az Európai Unió bármely programjában, adott esetben felsőoktatási kutatóként kutatási programjában. Ami most történik, az az abnormális, de ettől még jelen pillanatban ez a helyzet. Ezért feltétlenül szeretném megkérdezni, egyben vitaként fölvetni, hogy ha ön szerint szakmailag ennyire megalapozott, s politikailag, mint hallom, más területeken tudunk hol esetenként, hol folyamatában magunk mellé állítani másokat, akkor ebben az esetben miért nem. Nem igaz, hogy mindenki a magyar egyetemisták ellen van. Értem én az önök vitáját Brüsszellel, illetve az Európai Bizottsággal, de hogy tagállami szinten nem sikerül senkit megnyerni, ezt én szakmai, diplomáciai hiányosságnak és gondnak látom.

Módom volt felelősséget viselni az oktatás, felsőoktatás terén, ezért pontosan tudom, hogy néz ki az európai uniós oktatási, kulturális miniszterek tanácsa. Nagyon sok vitát vívtam és nagyon sok csatát sikerült megnyerni. Volt, ahol fönnmaradt a vita, de ez magyar egyetemisták tízezreit érinti. Nem beszélve arról a sajátos helyzetről, hogy nem minden magyar egyetemistát érint, hiszen azok az egyetemek, amelyek az önök által dicsőített struktúraátalakítást nem vállalták, például az én alma materem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ‑ amely mégiscsak az ország legrégibb alapítású, mindmáig működő egyeteme, hogy a félreértéseket elkerüljük, olyan egyetem, amelyik ma is működik, s ezek közül a legrégibb alapítású és folyamatosan működő ‑ és még néhány más magyar egyetem hallgatói részt vehetnek ezekben a programokban. Van tehát A típusú magyar egyetemista és B típusú magyar egyetemista. Ez aztán végképp a magyar felsőoktatás egésze egységének megbontását jelzi.

Bármilyen furcsa, én azt szeretném, hogy önök ezt a problémát megoldják. Nem annak drukkolok, hogy ne oldják meg. Vannak ugyanis viták, amelyek lehetnek pártköziek, szakmaiak, így van, és van, ahol más érdeket kell nézni, például, hogy egy nemzetünk van, és hogy egy egyetemistának az egyetemista korában letöltött ösztöndíját később szinte semmivel nem lehet pótolni. Ezért a törvény tényleges tárgyát megerősítve azt elfogadjuk, miniszter úr felvezetője pedig alkalmat adott arra, hogy ezt a véleménykülönbséget, vitát itt az Országgyűlésben és a szélesebb nyilvánosság előtt is folytassuk és beszéljük meg. Tisztelettel köszönöm, elnök úr, a türelmét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.