Jámbor András Imre (Párbeszéd)

JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, és akkor ott folytatnám, ahol másfél órával ezelőtt abbahagytuk, a liberálbaloldali fasiszta marxizmusnál, ha jól értettem itt Répássy képviselőtársamnak a felolvasását. Ez kapcsolódik ehhez a vitához, mert itt arról van szó, hogy tudjuk‑e értelmezni azt, hogy mi az elmúlt 300 év politikafilozófiája, és tudjuk‑e értelmezni azt, hogy mit jelentenek ezek a kijelentések.

(Az elnöki széket dr. Oláh Lajos, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ha azt gondoljuk, hogy ezek a kijelentések nem rendelkeznek tartalommal, és az elmúlt 300 évnek a felvilágosodás utáni politikája, politikafilozófiája lényegtelen, akkor nagyon nehéz jogalkotásról beszélni például ennek a Parlamentnek a falai között, hiszen ennek a magyar jogalkotásnak és a nemzetközi jogalkotásnak is ‑ ahogy egyébként Vejkey képviselőtársam például Montesquieu-re hivatkozott ‑ a felvilágosodás utáni különböző politikai filozófiai gondolatok ágyaztak meg. Vissza lehet menni, és Werbőczy alapján törvénykedni, csak szerintem ez egy kicsit más stílusú parlamentet eredményezne és más stílusú törvényhozást ‑ bár néha egyébként megtalálom a jegyeket a fideszes törvényalkotásban a Werbőczy-féle gondolatmenetekre.

De hogy kapcsolódik ez a témához? Úgy kapcsolódik a témához, hogy most egy devizahiteles napon vagyunk itt, amit azért kezdeményezett az ellenzék, mert az Európai Unió Bíróságának született egy döntése. Ez a döntés pedig azt mondja ki, hogy bizonyos devizaalapú hiteleknél vissza kell fejteni azt, hogy mi történt, és eredeti állapotra, a hitelfelvétel állapotára kell visszaállítani azokat az eseteket, ahol nem volt megfelelő a tájékoztatás arról, hogy milyen kamatszabályok vonatkoznak rá.

És ugye, itt az a kérdés ‑ vagy legalábbis számomra az a kérdés ‑, hogy ha van egy ilyen európai uniós bírósági döntés, akkor hagyhatja‑e azt a magyar parlament, hogy ez csak és kizárólag azokra vonatkozzon, akiket Fónagy János államtitkár is elmondott, aki perel. Azt feltételezzük‑e a magyar társadalomról, azt gondoljuk‑e a magyar társadalomról, hogy minden egyes tagjának, aki érintett lehet egy ilyen esetben, van lehetősége, képessége és felismerése arra, hogy ő érintett ebben az ügyben, és jogi eljárást tud indítani?

Ha megnézzük azt ‑ statisztikailag elég jól lehet látni ‑, hogy kik vannak például még mindig végrehajtási eljárás alatt: a legkisebb településeken az alacsony végzettséggel, alacsony keresettel rendelkező emberek általában. Azok az emberek maradtak a devizahitelezés végén, akik nem kaptak segítséget, akik a legkevesebb jogtudatossággal rendelkeznek, a legkevesebb kapcsolati hálóval rendelkeznek, és a legkevesebb eséllyel rendelkeznek ahhoz, hogy önállóan egy pert indítsanak.

Egyszer Berki Sándor képviselőtársam még két évvel ezelőtt meghívott egy fórumra Nógrád megyében, Salgótarjánban, ahol a végrehajtásról beszéltünk. Utána mondtam Sándornak, hogy hát, ez egészen zseniális, hogy itt volt hetven ember, és tökéletesen eltaláltuk a célcsoportot, mert mindenkinek van egy végrehajtási ügye. Azt mondta Sanyi, hogy nem erről van szó, ők azok, akik általában jönnek, csak hát, itt mindenkinek van egy végrehajtási ügye Salgótarjánban, abban a közegben, ahol Sándor is van, egyébként szakmunkástól értelmiségiig. Ezek az emberek nagyrészt megmaradt devizahiteles ügyekben voltak ott.

Amikor beszélgettem velük, vagy beszélgetek emberekkel egyébként Józsefvárosban, Ferencvárosban vagy máshol az országban, én azzal találkozom, hogy nem a jogi tudás legnagyobb birtokosai ezek az emberek. Nagyon sokszor nem értik azt, hogy hogy kerültek ebbe a szituációba, és azért nem értik ezt, mert a magyar állam, a mindenkori magyar állam nem nagyon törődik azzal, hogy azok az emberek, akik belekerülnek egy ilyen szituációba, megkapják a megfelelő támogatást ahhoz, hogy megértsék azt a helyzetet, amiben vannak, és hogy ki tudjanak jönni ebből.

(19.20)

És az, amit mi kérünk, az, amit Marczingós László kért, Z. Kárpát Dániel kért, az két dolog; egyrészt az, hogy azokban az ügyekben, amelyek érintettek lehetnek az Európai Unió Bírósága döntésében, azokban az ügyekben legyenek a végrehajtási eljárások felfüggesztve. Mert függetlenül attól, hogy valaki perel vagy nem perel, jár neki az igazság, és az egy igazságtalan helyzet, legalábbis az én elképzelésem szerint igazságtalan helyzet, ha valaki azért nem kapja meg a segítséget, mert nem perel, mert nem tud arról, hogy neki perelnie kellene, vagy nincs képessége ahhoz, hogy pereljen, és ezért eljár vele szemben a végrehajtó, levonják a fizetését, kilakoltatják s a többi. Ez az első pont.

Szerintem ez egy olyan alapállás lenne, amiben meg kéne egyeznünk. Valójában a magyar parlamentnek, a magyar kormánynak két dolgot kéne tennie ebben az ügyben, vagy két lehetősége van. Az egyik az, amit Tasó képviselőtársam itt felvetett a múltra vonatkozólag, hogy maga a magyar állam segítséget ad minden lehetséges érintettnek abban, hogy perújrafelvételt kezdeményezzen és pereljen, aki érintett lehet ezekben az ügyekben; a másik lehetőség pedig az, hogy alkot egy törvényt, amely igazságot tesz úgy, hogy azok is, akik nem rendelkeznek megfelelő jogi tudással, akik nem tudják, hogy ez a helyzet rájuk vonatkozik, kapják meg azt az igazságot, ami az Európai Unió Bíróságának döntése után jár.

És lehet azt mondani, hogy ez a döntés nem mondott ki jogalkotási hiányosságot, de nem ennek a döntésnek, az Európai Unió Bírósága döntésének kell kimondania a jogalkotási hiányosságot, hanem nekünk kell kimondani azt, hogy van feladatunk.

Mert ez a kérdése ennek a vitanapnak a végére kanyarodva, hogy azt látjuk‑e, hogy ebben a helyzetben minden rendben van. Azt látjuk‑e, hogy a devizahitelezés helyzetében minden rendben van? Azt látjuk‑e, hogy a végrehajtás helyzetében minden rendben van? Ha önök ezt látják, akkor tényleg csomagoljunk, és akkor nyilván nehéz lesz átvinni önökön azt az akaratot, amit mi gondolunk, hogy nincsen minden rendben, és vannak olyan emberek, akiknek még járna az igazság.

Ha viszont azt gondoljuk, hogy vannak olyan emberek, akiknek járna az igazság, akkor azért ülünk mi itt 199-en, plusz kormánytagok ebben a parlamenti patkóban, hogy ezt az igazságot megteremtsük azoknak az embereknek, akiknek jár. És ez nem egy képzet, hogy ez az igazság járna nekik. Nem arról van szó, hogy én csettintettem egyet, vagy elgondoltam valamit, hogy mi történik, hanem van egy európai uniós bírósági döntés, és ez kimondja azt, hogy létezik valamifajta igazság. De ehhez az igazsághoz csak akkor juthat el valaki, ha van képessége arra, hogy pereljen.

Nekünk az a dolgunk, és szerintem egy mindenkori jogállamban az a dolga egyébként a parlamentnek és a kormányzó pártnak, hogy azt a különbséget, ami az igazság és a lehetőségek között van, minimálisra csökkentse, és adjon minél több embernek esélyt arra, hogy eljusson ahhoz, hogy igazságot tegyen saját magának a jogrendszer által.

Úgyhogy én azt szeretném önöktől kérni, hogy gondolják azt végig, amit mondtam, ha figyeltek; és gondolják azt végig, hogy van‑e még olyan ember ebben az országban ‑ és nyilván itt nem egy-két emberről beszélünk, szerintem sokkal többről beszélünk, és nem is ezres nagyságrendről, hanem tízezres nagyságrendről beszélünk ‑, aki nem kapta meg az igazságot. Ha van ilyen ember, aki nem kapta meg az igazságot, akkor nekünk feladatunk van azzal, hogy ezt az igazságot eljuttassuk neki. Ha pedig van feladatunk ezzel, akkor szerintem ez a két út van alapvetően: vagy egy, mondjuk, nagy jogsegélyszolgálat létrehozása, vagy pedig az, hogy olyan törvényt hozunk, ami ezt az igazságot elhozza ezeknek az embereknek.

Egyébként én nyújtottam be több mint hússzor végrehajtással kapcsolatos törvénymódosítást, ebben az, hogy hogyan lehetne átalakítani Magyarországon a jogsegélyszolgálatot, hogy az olyan emberekhez is eljusson, akik nem jogvégzettek, akiknek nincs pénzük arra, hogy egy jó ügyvédet béreljenek, akik nem rendelkeznek kapcsolati hálóval. Ez szerintem alapvetően is feladata lenne a magyar Országgyűlésnek, ha a jogállamiságot és az igazságosságot komolyan gondoljuk, de ebben az ügyben meg szerintem annyira láthatóvá válik a jogi hozzáférésben való különbözőség és ennek a kára a magyar emberek számára, hogy egyértelmű, hogy lépéseket kellene szerintem tennie a magyar Országgyűlésnek és Magyarország Kormányának. Köszönöm. (Csárdi Antal tapsol.)