Komjáthi Imre (MSZP)

KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú és friss hír, hogy az ajkai erőműbaleset egyik munkása elhunyt a kórházban. A Magyar Szocialista Párt nevében innen is részvétemet fejezem ki a családnak, a kollégáinak és a szeretteinek. Sajnos ez a tragédia is rávilágít arra, amire a napirend előtti felszólalásomban szeretnék hangsúlyt helyezni.

Komoly baj van a munka világában. Komoly baj van, mert önök nem hajlandók vállalni a felelősséget, és amikor segítő kezet nyújtanánk, és olyan törvényjavaslat-csomagot nyújtunk be a parlament elé, amely segítene abban, hogy a munkások, a dolgozó emberek ma Magyarországon nagyobb megbecsülést kapjanak, nagyobb védelmet és biztonságot kapjanak, akkor ezt önök politikai okokból leszavazzák; leszavazzák, annak ellenére, hogy egyébként a bizottságban látható módon egyetértenek a javaslatunkkal; leszavazzák, annak ellenére, hogy nyáron államtitkári szintű tárgyalások és egyeztetések voltak ezekkel a törvényjavaslatokkal kapcsolatban. Éppen ezért arra kérném önöket, hogy ezt gondolják újra, és azt sem bánom, ha előveszik ezeket a törvényjavaslatokat, behozzák saját javaslatként, és megszavazzák. Ez lenne a biztosíték arra, hogy a magyar dolgozók sokkal nagyobb védelmet kapjanak, és úgy menjenek haza a szeretteikhez, hogy másnap is el tudnak menni dolgozni, mert védik őket a jogszabályok.

John Steinbeck amerikai író azt írta az egyik könyvében, hogy a szomorú lélek gyorsabban öl, mint a bacilus. Néhány nappal ezelőtt szomorú lelkű bányászokkal találkoztam Oroszlányban. Szomorú a lelkük, mert a munkáltatójuknak csak addig voltak fontosak, amíg hasznot hajtottak. De hát ezek az emberek egykoron legendák hősei voltak. Ők voltak a bányászok, csupa nagybetűvel, átadták nekik a helyüket az emberek a kocsmában, előre köszöntek nekik az utcán ‑ és megrokkantak a munkahelyükön, otthagyták az egészséges tüdejüket és derekukat a tárnák mélyén. Ők a csillék csörgő-zörgő hangja mellett dolgoztak, azért, hogy ne álljanak le a gyárak, hogy legyen világítás a lakásokban, s hogy működjön a magyar gazdaság, és amikor megrokkantak, akkor azzal szembesültek, hogy járadékosok lettek. És emiatt szomorú a lelkük, és emiatt halnak ebbe bele, hogy a munkáltató olyan-amilyen, de hogy az állam, hogy önök nem gondoskodnak róluk, az szégyenteljes. Az, hogy nekik hosszú éveken keresztül kell pereskedniük azért, hogy a jogos jussukat megkapják, hogy megkapják azokat az emeléseket, amelyek nekik járnak, és egészen a Kúriáig kell menniük, az szégyenteljes.

Éppen ezért arra kérem önöket, hogy legyenek partnerek, én parlamenten belüli és parlamenten kívüli eszközökkel mindent el fogok követni, hogy ezek az emberek megkapják a jogos járandóságukat, de legyenek partnerek abban, hogy ezek a parlamenten belüli javaslatok át is menjenek! Álljanak egyszer végre valahára azok mellé a dolgozó emberek mellé, akik ezt az országot felépítették; igaz, hogy nekem édesapám annak idején azt mondta, hogy ezt az országot munkásruhában építették újjá, de öltönyben lopják szét. Ne ez a mondat maradjon meg az önök fejében, hanem az, hogy a szomorú lélek gyorsabban öl, mint a bacilus! Ne hagyjuk, hogy az oroszlányi bányászok meghaljanak a szomorú lelkük miatt! A magyar embereknek, a magyar dolgozóknak a nevét írják újra nagybetűvel, legyenek a bányászok, a szociális munkások, a tanárok, és minden olyan dolgozó embernek nagybetűvel írják a nevét, és önök is úgy ejtsék ki a parlamentben, ahogy az illik, ahogy az megfelelő, ahogy az járja! Egyenes gerinccel és tiszta hittel álljunk itt, a parlamentben, és képviseljük a magyar dolgozókat!

Önöknek minden eszköz a kezükben volt 15 éven keresztül, nem éltek ezzel a lehetőséggel. Van még nagyjából fél évük, legalább egyszer tudjanak a tükörbe nézni, tegyék meg ezt a dolgozók érdekében! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)