Gy. Németh Erzsébet (DK)

GY. NÉMETH ERZSÉBET, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Biztonságot és méltóságot a fogyatékossággal élőknek! Ez a DK mottója a 150 pontos programunk fogyatékossággal élőkkel foglalkozó fejezetének.

Kicsit konkrétabban: a fogyatékossággal élő honfitársaink önálló életének, méltóságának és biztonságának garantálásához állami támogató rendszereket kell létrehozni, akadálymentesíteni kell a közszolgáltatásokat, megfizethető, az egyes igényeket kielégítő lakhatást kell biztosítani, a fogyatékossággal élő emberek szempontjából is kulcsfontosságú az ápolási díj emelésének, összegének emelése, a szociális szolgáltatások rendszerének újragondolása és a szociális szféra leépülésének megállítása. Ezen javaslataink hangsúlyozása mellett a Demokratikus Koalíció a programot támogatni fogja.

Tisztelt Ház! A kormány nevében benyújtott határozati javaslat egy új, tízéves nemzeti stratégiát vázol fel Magyarország fogyatékosságügyi politikájára a 2026-2036 közötti időszakra, amely a 2015-2025 közötti programot váltja fel. A dokumentum alapvető keretét a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ’98-as törvény, az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye és az Európai Bizottság vonatkozó stratégiája adja, következetesen érvényesítve az emberi jogi alapú megközelítést.

A dokumentum célja, hogy a fogyatékossággal élő személyek élethelyzetének javítását és a teljes körű közösségi részvételüket biztosítsa, összhangban az ENSZ-egyezménnyel. A javaslat bemutatja az eddigi eredményeket, különösen a demográfiai adatok, az oktatás, a foglalkoztatás és az önálló életvitel terén elért fejlődést, kiemelve a népszámlálási adatok változásait.

Végül meghatározza a jövőbeli beavatkozási területeket és tematikus célokat, amelyek magukban foglalják az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás és az egyenlő esélyű hozzáférés további fejlesztését. A program helyzetértékelése több kulcsfontosságú területen azonosít jelentős elmozdulásokat és sajnos fennmaradó kihívásokat is.

A 2022-es népszámlálás szerint 274 ezer fő vallotta magát fogyatékossággal élőnek, ami jelentős csökkenés a korábbi évtizedekhez képest. Ugyanakkor az ENSZ-módszertan szerinti funkcionális korlátozottságot mérő adatok alapján egy jóval nagyobb, 690 ezer fős csoport súlyosan korlátozott az élet valamely területén, ami reálisabb képet ad az érintettek köréről.

Különösen figyelemreméltó az autizmusspektrum-zavarral élők számának közel háromszorosára való növekedése. A foglalkoztatás esetén a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási rátája a 2010-es 18 százalékról napjainkra közel 50 százalékra emelkedett. Ezt a sikert a kormányzati ösztönzők, rehabilitációsjárulék-hozzájárulás, adókedvezmények és a gazdaság szereplőinek nyitottsága együttesen eredményezte. Az érintettek mintegy 75 százaléka a nyílt munkaerőpiacon dolgozik.

Az oktatásban az SNI-s gyerekek 75 százaléka integrált oktatásban részesül, ami a befogadó szemlélet erősödését jelzi. Azonban továbbra is kihívást jelent a szakember-ellátottság, a területi egyenlőtlenség és a növekvő számú autizmussal élő gyermekek ellátása.

Az önálló életvitel területén jelentős előrelépés történt az intézményiférőhely-kiváltás, úgynevezett kitagolás területén: 2025 végéig több mint 3500 férőhely kiváltása és közel 4800 támogatott lakhatási férőhely létrehozása valósult meg. Ezzel szemben súlyos aránytalanság mutatkozik az önrendelkezés terén: a gondnokság alatt állók száma több mint 57 ezer fő, sokszorosa a támogatott döntéshozatalban részesülőknek, akik kevesebb mint 450-en vannak.

A demográfiai helyzetképről már beszéltem itt, az önbevallásról, illetve az ENSZ módszertanával érintett két csoportról, és azt gondoljuk, hogy ennek a csökkenésében meghatározó szerepet játszott az ‑ mármint az önbevallás alapján megvalósuló adatsorban ‑, hogy az egészségi állapothoz kapcsolódó szociális ellátások rendszere a vizsgált időszakban jelentős mértékben átalakult. Megszűnt a rokkantsági nyugdíj, felülvizsgálták az érintett fogyatékossággal élő személyeket, ennek eredményeként sok embert minősítettek úgy, hogy nincs fogyatékossága, nem fogyatékossággal él, és visszahelyezkedhet a nyílt munkaerőpiacra. Ezzel a rokkantnyugdíjukat és a státuszukat is elveszítették. Erre mondjuk azt, hogy sajnos a NER átalakította a jogosultságuk feltételeit.

A másik ok pedig a fogalmak, kategóriák következetlen használata. A ’98. évi XLVI. törvény négy fogyatékossági klasztert ismert el: látás-, mozgás-, hallás-, értelmi fogyatékosságot. A fogyatékosság fogalmába újabb elemek kerültek: pszichoszociális, autista. Az ENSZ-egyezmény pedig nem is állít fel kategóriákat, hanem csak a társadalom részvételében megmutatkozó, a társadalmi életben akadályozott hátrány szerint tekint valakit fogyatékossággal élőnek. Az emberek nagy többsége a fogyatékosságát nem szeretné nyíltan vállalni, köszönhetően a kedvezőtlen társadalmi előítéletnek, így az önbevallásos kérdőíveknek köszönhetően alacsonyabb lett a magukat fogyatékossággal élőnek vallók száma.

Ennek azért van jelentősége, mert ha 577 ezerről 274 ezer főre csökkent a fogyatékossággal élő emberek száma, akkor az nem is igazán társadalmi jelentőségű probléma, és a kormány úgy tekinthet erre a területre, mint aminek társadalmi relevanciája kicsi ‑ sajnos 2010 óta egyébként is így tekint ezekre az emberekre.

A kor- és nemi eloszlás is jelentős eltérést mutat, hiszen a súlyosan korlátozottak körében jelentős a nők, a hölgyek aránya: 60 százalék, ami az idősebb korosztályok nőtöbbletével magyarázható. A fogyatékossággal élők 76 százaléka 40 év feletti. A súlyosan korlátozottak mindössze 17 százaléka foglalkoztatott, míg 74 százalékuk valamilyen ellátásban részesülő, inaktív.

(14.10)

Oktatás és képzés. A köznevelési rendszerben jelentős lépések történtek a befogadó oktatás felé, de a kihívások továbbra is fennállnak. A felsőoktatásban tanuló 328 562 hallgató közel 1 százaléka fogyatékossággal élő, és az iskolai végzettség bár 2011-hez képest javult, még mindig elmarad a teljes népesség átlagától. 33 százalékuknak 8 általános a legmagasabb végzettsége, és mindösszesen 12 százalékuk rendelkezik diplomával.

Önálló életvitel és egyéb szociális szolgáltatások. A szolgáltatási rendszer a nagy intézményi ellátásról a közösségi alapú, önálló életvitelt támogató formák felé mozdult el; ez egyébként egy üdvözlendő fejlemény. Az intézményi férőhelykiváltás 2011 óta uniós és hazai forrásokból zajlik, a nagy létszámú intézményeket így váltja ki az állam. 2025 végéig több mint 3500 férőhely átalakítása valósult meg, 2025-re reményeink szerint már több mint 4800 támogatott lakhatási férőhely működik. A támogató szolgáltatások esetében az országban közel 349 támogató szolgálat, 1524 falugondnoki és 622 tanyagondnoki szolgálat segíti az otthonukban élőket.

Pénzbeli ellátások. A gyod bevezetése jelentősen javította az önellátásra képtelen, gyermeküket otthon ápoló szülők helyzetét, de egyúttal nagymértékű különbséget is teremtett a hasonló célt szolgáló, de nem gyermekekre irányuló ápolási díjhoz képest.

Tisztelt Ház! Most engedjék meg nekem, hogy Schilling Magdolna, egy súlyos fogyatékossággal élő, gyermekét egyedül nevelő hölgy és több ilyen társa nevében írt leveléből idézzek önöknek: „Jelen levelet több édesanya írja több száz hasonló helyzetű szülő nevében, akik már nyugdíjasok és súlyosan halmozottan fogyatékos, magas támogatási szükségletet igénylő gyermekük napi gondozása mellett, a nyugdíjuk előtt napi nyolc órában dolgoztak. Mára már idősödő gyermeküket otthonokban gondozzák, és semmilyen ellátásra nem jogosultak ‑ gyod, ápolási díj, tartós ápolást végzők időskori támogatása ‑ csupán azért, mert korábban teljes munkaidőben dolgoztak.

Az egyedülálló anyák döntő többségében egy-két gyermekkel sem a gyesből, sem pedig az ápolási díjból annak idején nem tudták eltartani gyermekeiket, tehát dolgozniuk kellett a megterhelő gondozási feladataik mellett. Az ő gyermekeiket az 1980-as években még képezhetetlennek nyilvánították, az akkor működő gyógypedagógiai óvodákba, iskolákba sem vették fel őket. A szülők mára megöregedtek, egészségi állapotuk megromlott, a végletekig kimerültek, fogyatékos gyermekük állapota is romlik, nagy fokban érzékelhető ez a mozgásuk terén.

A gyodot 2019. január 1-jén vezették be, és az ő aktív korukban nem volt az a lehetőség, amelynek jelenlegi összege biztosította volna, hogy napi négyórás munkavégzés mellett az alapvető megélhetéshez szükséges jövedelempótló támogatást is megkapják. Az ápolási díj igénybevétele szintén maximum négyórás munkavégzéshez volt kötve, és méltánytalanul alacsony összege nem volt elegendő a négyórás munkabér kiegészítésére, így nem vették sokan igénybe. A tartós ápolást végzők időskori támogatását 2018. január 1-jétől vezették be, amelyre ezek a szülők szintén nem jogosultak, mivel ez csak abban az esetben jár, ha ők a nyugdíjuk előtt gyodban vagy ápolási díjban részesültek volna. A méltánytalanságot azért érzik ezek a szülők, mert a nyugdíjuk mellett nem igényelhetnek sem gyodot, sem ápolási díjat, sem a tartós ápolást végzők időskori támogatását.”

A levél aláírói között olyan idős emberek és idős hölgyek vannak, mint például a 65 éves Schilling Magdolna, akit már emlegettem, aki 42 éves súlyosan halmozottan fogyatékos fiát gondozza egyedül, vagy Fiedler Krisztina, aki 70 éves nyugdíjasként halmozottan sérült 39 éves gyermekét gondozza egyedül, vagy az a Vass Krisztina, aki 68 éves nyugdíjas, előtte hivatásos rendőr volt, és 34 éves gyermekét gondozza otthon, szintén egyedül. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt kormány, hogy ezekre a helyzetekre is megoldást kell találni, hiszen azért valaki nem járhat rosszabbul, és nem lehet nehezebb az élete, mert egy ilyen nehéz élethelyzet mellett még munkát is vállalt nyugdíjas kora előtt.

A hozzáférhetőségen is mindenképpen változtatni kell. A kormányablakok akadálymentesítése nagyon jó példa a fejlesztésre, de például a MÁV-csoport állomásainak csupán 8,5 százaléka rendelkezik akadálymentes WC-vel, és 2,1 százalékán található emelőberendezés. A vasúti kocsik 20 százaléka, míg a távolsági buszok mindössze 56 százaléka akadálymentesített.

Szakértői vélemény az országos fogyatékosságügyi programról. A következő tízéves időtartamra szóló program szerkezetében megegyezik az előző programéval. A preambulum szóhasználatában, megfogalmazásaiban az ENSZ-egyezmény elveit plasztikusabban használja, mint az előző program. Beemeli ide a CRPD-bizottság magyarországi vizsgálatát is, mint amire alapozva készült ez a mostani program. A bizottság rövid összefoglalóját azért érdemes még idézni, mert joggal várhatjuk el, hogy ezekre a komoly aggályokra ez a program válaszolni fog.

A bizottság megjegyezte, hogy a jelenlegi, 2025-ig szóló nemzeti stratégia nem számolja fel az intézményi környezetet és annak jellemzőit, és nem veszi figyelembe annak különösen káros és megkülönböztető hatását a fogyatékossággal élő gyermekek integritására, családi életére és jólétére. A fogyatékossággal élő gyermekeknek és családtagjaiknak nagyon nehéz támogatásban részesülniük a környezetükön belül, ezért gyakran intézményekben kerülnek elhelyezésre, ami rendkívül nehéz lehet mind a fogyatékos embereknek, mind a szüleiknek. A program mind a helyzetértékelés részben, mind a beavatkozási területek részben próbál választ adni a felmerülő problémákra, de koherens, ütemezett programtervet a szakértő véleménye szerint nem tud felmutatni.

A végére engedjenek meg nekem még néhány megállapítást. A helyzetértékelés valóban sok esetben pozitív tendenciákat, elemeket mutat be, de ezek az elemek elszigeteltek, nem kapcsolódnak rendszerekbe, tulajdonképpen pilotprogramok vagy annak elemei, ezáltal felnagyítja azt a kormányzati törekvést, hogy a fogyatékosügyi területen is rendületlen a fejlődés, ami persze nem igaz, sőt azt mondhatjuk el, hogy a korszerű szemléletet tükrözni kívánó megfogalmazások is súlyukat vesztik.

A beavatkozási terület részben írtak több esetben olyan pozitív állításokra épülnek, melyek valóságtartalma jogosan megkérdőjelezhető. Példa erre a kiváltási folyamat eddigi történetének pozitív alapként történő leírása. A programok között azonban több olyan elem van, amelyek eddig minden programban szerepeltek kicsit módosítva. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Végül, ha az itt tárgyalt program előremutató elképzelései nem párosulnak valódi, tisztességes kormányzati szándékkal ‑ sajnos erre utal az elmúlt 15 év kormányzati alibizése ‑, akkor lehet bármilyen korszerű, lehet bármilyen jónak mondható a program, csak írott malaszt lesz, semmi több.

Kérem, tegyünk ez ellen közösen. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Barkóczi Balázs tapsol.)