Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Amikor 2002-ben a Fidesz elveszítette a választásokat és vele együtt a kormányzást is, akkor Orbán Viktor számára ez egy óriási sokk volt; s nemcsak azért, mert meg kellett válnia a miniszterelnöki széktől, hanem azért is, mert nagyon igazságtalannak tartotta a választás eredményét, az emberek döntését. S meg kell hogy mondjam, alapvetően igaza volt, az én véleményem szerint is az egyik legjobb kormányzási időszak volt az 1998-2002 közötti időszak.

A választási kudarc után Orbán azonban megfogadta azt, hogy ha még egyszer nyerni fog, akkor egy olyan rendszert épít ki, amelyben őt a választásokon nem lehet legyőzni. És ez sikerült is neki, hiszen immár harmadszor nyert a Fidesz kétharmaddal, és egyre kevesebben hisznek abban, hogy valaha is legyőzhető lenne a négyévente ismétlődő választásokon. A sikeres recepthez azonban nem kellett neki messze menni, nem kellett feltalálnia, elég volt visszatekintenie a Horthy-korszakra, amikor az ellenzék sohasem tudott nyerni, a kormánypárt győzelme viszont minden választáson borítékolható volt. Nos, ezt a rendszert kezdte el visszaépíteni Orbán Viktor. Kapott persze néhány korszerű ötletet Putyintól is, de alapvetően ez volt a minta. S ennek a visszaépítésnek látjuk most az újabb elemeit, a főispáni státusz és a vármegye elnevezés visszahozásával. Tehát Magyarország nem előre megy, hanem hátra, szemben a Fidesz választási szlogenjével.

De miért baj ez? Különösen miért baj ez nekem, aki magát konzervatív gondolkodónak tartja? Azért, kedves képviselőtársaim, mert a Horthy-korszak nem tartozik Magyarország legjobb hagyományaihoz, kiváltképpen nem ahhoz, amelyet most át kellene menteni a jövő számára. Elég csak arra utalnom, hogy több százezer magyar hagyta el az országot, köztük sok igen tehetséges értelmiségi, tucatnyi olyan, aki később Nobel-díjat kapott, és köztük a XX. század legismertebb magyar zsenije, nem az, akire önök gondolnak, nem Puskás Ferenc, hanem Bartók Béla; ő sem tudott megmaradni. Ők azért hagyták el az országot, mert nem tudtak az antidemokratikus, tekintélyelvű urambátyámvilágban élni, ahol mindent átszőtt a korrupció.

Manapság is sokan hagyják el az országot, főként a tehetséges és szorgalmas emberek, s nem pusztán a magasabb bérekért, hanem a kiszámítható életért, a megbecsülésért, a demokratikus viszonyokért. A kiművelt emberfők elvesztése azt is jelenti, hogy a fejlett világhoz való felzárkózásunk esélye egyre kisebb és kisebb lesz. Emlékezzünk rá, hogy a Horthy-korszakban sem sikerült a gazdasági felzárkózás, bár valamilyen stabilizáció mégiscsak megvalósult.

De van a felzárkózás elmaradásánál is egy súlyosabb probléma a választásokon leválthatatlan kormány vonatkozásában, ez pedig az alkalmazkodás hiánya. Demokráciákban a kormányváltások révén történik meg az alkalmazkodás a világpolitikai és a világgazdasági változásokhoz. Az új, más politikai színezetű kormány jobban tud válaszolni az új kihívásokra. Ha a kormányváltás nem lehetséges, akkor az alkalmazkodás elmarad, a régi kormány ragaszkodik a régi receptekhez, a saját rögeszméihez. A nagyvilág azonban nem vesz erről tudomást. Bár Orbán Viktor nagyon szerette volna a világot is megváltoztatni az elmúlt években, de ez idő szerint ez nem sikerült neki, így aztán az fog következni, hogy egyre nagyobb és nagyobb lesz a konfliktus, az összeütközés a világgazdasággal, a világpolitikával, és ennek az eredménye egy hosszú stagnálási folyamat lesz, egy lefelé menő spirál.

Önök most azt hiszik, hogy én túlzottan pesszimista vagyok. Nem, képviselőtársaim, ez az optimista forgatókönyv volt. Mert ne felejtsék el, ha van vármegyénk, akkor van vármegyeház is, és ha van vármegyeház, akkor arra előbb vagy utóbb, de föl fog szállni a páva. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.)