Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mondhatnám, hogy ha nem jöttem volna, akkor úgy gondolnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, de azért igenis van. Az egymást követő kormánypárti felszólalók egyébként professzionális módon és valóban a többséget megnyugtató módon elmondják, hogy ezek szükséges dolgok, fontos vívmányok, és hogy ezeknek a lépései és elemei mennyire elkerülhetetlenek. Az ellenzéki képviselők pozíciója rendre az, hogy elmondják, hogy mi az, ami hiányzik ebből, mit tennének hozzá. De itt azért lesz egy mélyfúrása ennek a történetnek, mert három olyan témakört csatol össze a jogalkotó, ami szerintem külön-külön is megállná a helyét. A platformszabályozás külön egyébként biztos, hogy konferenciákat fog megtölteni a következő időszakban is, a kriptokérdés pedig néha már-már ilyen hitvitákra emlékeztető vitákat szokott takarni.

Viszont érdemes szerintem megfejteni azt, hogy a szakcikkek miért beszélnek arról, hogy igazából a kormány mindent tudni akar arról, hogy a magyar állampolgárok milyen kriptoműveleteket végeznek belföldön vagy külföldön. Én azt mondom, hogy ennek vannak pozitív magyarázatai, és lehetnek igen komoly adatvédelmi aggályai is. Ha itt a visszaélések megelőzése a cél, akkor azt mondom, hogy ez egy abszolút legitim elgondolás lehet, de érdemes, és miniszterhelyettes úr figyelmébe is ajánlom, vizsgálják meg azt, hogy Magyarországon hogyan tudott szárba szökkenni a kriptó, és miért van az, hogy Revolut-kártyát egyébként egyre több embernél találunk, miért van az, hogy a klasszikus bankrendszeri, pénzpiaci termékekből nagyon sokan szabadulnak, és valahol máshol találják meg a boldogulást, vagy éppen a befektetési lehetőséget, legyen ez kriptó, legyen ez a korábbi időszakban, a bitcoin térnyerésekor másfajta alternatív eszköz, de az egészen biztos, hogy egy ilyen „szabadulhatnék” érzete van a klasszikus banki termékekből. Ezt egyébként Európa minden jegybankja érzi, és a bankok érzik. Magyarországon ‑ én azt állítom, és ez a prekoncepcióm ‑ fokozottabban van jelen ez a jelenség, mint más európai országokban. A jegybankok kétségbeesetten próbáltak erre reagálni úgy, hogy a digitális jegybankpénz konstrukcióját elkezdték kitalálni, de ez igazából még nem szökkent szárba.

A helyzet az, hogy a megoldáshoz és a válaszhoz, hogy Magyarországon miért menekülnek nagyobb arányban a klasszikus banki termékekből, érdemes a bankok árazási gyakorlatát megvizsgálni. Rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Banknak az a háttéranyaga, amely bár csak angol nyelven érhető el a neten, mégiscsak azt takarja, hogy Magyarországon kirívóan drága a bankrendszer. Bár itt a jövedelemhez képest 0,52 százalék, meg ilyesmi számok vannak, a magyar érték így is két-háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. Tehát nálunk jobban prosperáló országokban, ahol magasabb a fizetési szint, százalékos arányban sokkal alacsonyabb a bankok terhelése, a számlavezetés, a készpénzfelvétel a tranzakciók után. Magyarországon pedig nemcsak sokkal magasabb ennek a szintje, hanem az itt működő bank a bankadót és a tranzakciós illetéket is zavartalanul háríthatja át. Kialakult nemcsak egy olyan képzet, hanem életérzés az emberekben, hogy irreálisan, idegesítően drága a magyar bankrendszer. Én részben ennek tudom be azt, hogy mint ahogy említettem, egyre több revolutos kártyát látok, egyre több kriptobefektetésre szóló felhívást látok.

Ha a kormány ezen érdemben akar segíteni, akkor két irányban tud elindulni, amellett, hogy bárki nyugodtan döntse el, hogy mibe fektet, mit csinál. Ami legális befektetési forma, abba ne szóljunk bele, hogy ki mit csinál. De ha szeretnének alapvető ismereteket átadni, akkor talán arra lenne érdemes koncentrálni, hogy a különböző kriptó jellegű befektetések mögött álló vagy nem álló biztosítási jogviszonyokat érdemes megismertetni polgártársaink széles körével. Nagyon kevesen tudják, hogy a klasszikus banki befektetésekhez képest sokkal gyengébb lábakon áll az a védelem, amit esetleg egy bedőlés vagy egy ilyen katasztrofális hatás esetén a fogyasztó élvezhet. Ez kétségtelenül hátránya a kriptónak és egyéb eszközöknek, de az is igaz, hogy ez még nem fog visszatartani sok mindenkit attól, főleg akkor nem, ha a klasszikus bankrendszer valami egészen idegesítően drága, és mindezt úgy teszi, hogy kétezer milliárdos profitot generál.

Ha meghallgatták volna a mi ingyenes bankolási koncepciónkat, és magukévá tették volna, hogy átlagbérig ingyen legyenek legalább az alapműveletek, akkor ez a folyamat is jobban kezelhető lenne. De bennünk azért mindig felébred valami gyanú, hogy miért akar mindent tudni a kormány a digitális vagyonokról, tehát hogy a digitalizáció általam egyébként soha nem dicsért jelensége és folyamata közepette miért szeretne a kormány mindent tudni. Tehát én arra kérem az előterjesztőt, hogy erre azért válaszoljon. Nyilvánvaló módon kiskapukat és szürkezónákat igyekeznek ezzel leszűkíteni.

Nekem erősek a fenntartásaim, tehát én azt állítom, hogy ez így ezekkel az eszközökkel sem fog tudni sikerülni, de nyilván egyfajta biztosítási jogviszonyra való rászorítás egy pozitív irányt jelenthet és a bankrendszer drágaságának a leépítése is. Még mindig várjuk például ‑ szegény miniszterhelyettes urat célzom meg mindig ezzel ‑, hogy a nálunk, a Fogyasztóvédelmi Albizottságban egy erőteljes ajánlás jelleggel megszavazott ingyenes készpénzfelvételi összeghatár-emelés, amit a kormány és az ellenzék megszavazott, mikor manifesztálódik, mikor testesül meg. Tehát mikor vezeti keresztül a jogalkotó a rendszeren, hiszen a parlament teljesen mindegy, hogy melyik bizottsága, de ezt megszavazta, és azóta is ez egy ilyen stand by üzemmódban ketyeg, és igazából nem látjuk. Vártuk ezt az adótörvények módosítása során, vártuk azt, hogy mikor fog megjelenni, de legkésőbb január 1-jétől nagyon jó lenne. Egyébként már egy 300 ezres ingyenes készpénzfelvételi határ lenne a minimum indokolt. Én az 500 ezres javaslatot is megszavaztam bizottsági szinten.

Áttérve a platformokon generált jövedelmekre, itt arra kapacitálom a jogalkotót, hogy inkább a platformmunka-irányelvet vizsgálja meg alaposabban, és segítsen azoknak a magyar munkavállalóknak, akik valamely óriásplatformnak úgy vannak kiszolgáltatva, hogy bár dolgoztatják őket, de a klasszikus munkavállalói jogviszonyt megillető védelmi hálót nem élvezhetik. Tehát gyakorlatilag kizsigereli őket egy futárcég vagy bármi más, de ha megbetegednek, akkor sem rendes táppénz, sem a fizetésnek bizonyos százaléka nincs, tehát addig kellenek, amíg kizsigerelhetők.

A platformmunka-irányelv igyekszik érdemben hatni erre a kérdéskörre, de én úgy gondolom, hogy bár a maximumharmonizáció korában vagyunk, tehát nagyon nem szeretik a különböző uniós meg egyéb szabályok, ha valamit hozzátesz a nemzeti jogalkotás, én mégis azt mondom, hogy ezt nemcsak megpróbálni lehet, de sikerrel keresztülvinni is. Tehát nagyon fontos, hogy a platformokon generált jövedelmeknél az adóelkerülést megszüntesse a jogalkotó. Az én szememben legalább ilyen fontos, hogy védje azokat a munkavállalókat, akik erősen ki vannak szolgáltatva a digitális kor közepén ezeknek a platformoknak.

Védeni kell azokat a fogyasztókat is, akik ezeken a platformokon vannak, például ott vásárolnak valamit. Ezt kevesen tudják, de a platform felhasználója nem ekvivalens a fogyasztóval. Tehát azok a fogyasztói jogok, amelyek egy fogyasztói jogviszonyban megilletik az ügyfelet, ha vásárol valamit, hogy ha egy nagy óriáscégtől valamilyen szolgáltatást igénybe vesz, ezek automatikusan nem illetnek meg minden felhasználót.

(15.10)

A világ szerencsére elindult arrafelé, hogy minden felhasználó a fogyasztói jogokhoz hasonlót, vagy pont azt élvezzen, de ez nem automatikus. Tehát azért ebben is lenne önöknek feladata, hogy ezt legalább a tematizálás szintjén felhozzák.

Az óriásplatformok tekintetében ez a monopolisztikus vagy oligopol helyzet rettentő idegesítő. Tehát ha bejönne egy piacképesebb, munkavállaló-barátabb, emberbarátabb szolgáltatás, de egyszerűen nem tud, mert van néhány óriáscég a világon, amely a méreténél meg a tőkeerejénél fogva kiszorít mindenfajta innovációt, vagy bekebelezi, felvásárolja, felzabálja. Ezzel is lesz elég küzdelmünk, de ezt nyilván nem lehet egy nemzetállamon számonkérni, és egy európai államnak nagyon nehéz ezzel felvenni a versenyt, de az egészen biztos, hogy az érintett platformokkal is asztalhoz lehet ülni, lehet őket szabályozni, és lehet olyan előírásokat foganatosítani, amelyek legalább megnehezítik ezeket a visszaéléseket.

Az ezeken előforduló sötét mintázatok tekintetében pedig igenis van a nemzeti jogalkotásnak feladata, és egyébként a GVH ebben élen is járt az utóbbi években, amikor fogyasztókat, ügyfeleket próbálnak teljesen kamu módszerekkel lehúzni, ez csepegtető árazásos, meg már csak 2 darab marad, már csak 9 percig érheted el, és megy a visszaszámláló. És ha tudjuk, hogy hazugság az egész, akkor igenis a nemzetállam és a hatósága is felléphet. Teljesen egyértelmű, hogy itt nagyon sok feladatunk van.

Tehát akceptálva azt, amit ezzel az egész javaslattal szándékoznak végrehajtani, azért felteszem a kérdést: miért akarnak tudni mindenféle, digitális vagyonelemet illető mozgásról? Ez szerintem egy releváns kérdés, amit meg kell tudni válaszolniuk akkor, ha leteszünk vagy letesznek egy ilyen javaslatot az asztalra.

Ezenfelül arra hívom fel önöket, hogy bár a platformok világát globális szinten lehetne szabályozni, én soha nem szeretem a globális szabályozást, mindig a nemzetállamit szeretem, de európai szinten ezzel valamit kezdeni kell. Ezzel kapcsolatban is mondjanak valamit, hogy mik a terveik, mik a kilátások, mert pusztán annyi, hogy átvesszük az európai uniós szabályokat, és mondjuk, majd valamikor a platformmunka-irányelvet önök átültetik ‑ nagyjából egy ilyen copy paste vagy fordítás után ‑, ez nagyon kevés lesz, mert rengeteg kiszolgáltatott munkavállaló és egyébként kisvállalkozó vár arra, hogy legalább a fogyasztókat általában érintő védelmi pajzsot megkapják, de még inkább annál többet. Köszönöm a figyelmet.