Bányai Gábor (Fidesz)

BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt, a tisztelt Házban ülő képviselők nagyjából tudjuk egymásról, hogy ki-ki melyik térségből jött, honnét küldték a választópolgárok. De azért, hogy frissítsem, jómagam és a tőlem itt balra ülő képviselők, mi Bács-Kiskun vármegyéből érkeztünk, a Duna-Tisza közéről. Így van a térképeken is jelölve a szűkebb szülőföldünk, amely kiterjed Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli és délnyugati részeire és Csongrád-Csanád vármegye Tiszán inneni területére. Több mint 11 500 négyzetkilométernyi területen közel 800 ezer honfitársunk él, gyönyörű falvak, városok, folyóvölgyek, árterek, erdők, puszták, szőlők, gyümölcsösök, szántók tarkítják területét. Van még egy másik neve is, mégpedig az, hogy homokhátság, ami egyébként megtévesztő, mert a területének 40 százaléka egyébként kiváló adottságú szántóföldekből áll. Ez az országrész a hetvenes évekig tele volt tavakkal, 1920-ban még közel ezer tó volt a homokhátságon, napjainkra ezek száma száz alá csökkent.

A Duna-Tisza közi homokhátság sorsáról beszélek tehát, arról a térségről, amely az ország szívében fekszik, és amely hosszú ideje szárazságtól szenved, vízért kiált. A homokhátsági gazdák, családok és települések évről évre szembesülnek azzal, hogy elapadnak a kútjaik, kiszáradnak a legelőik, fogy víz nélkül a termőföld életereje. De lesz‑e víz híján jövő ezen a tájon, ott, ahol nem esik le eső formájában évente 5‑8 milliárd köbméter csapadék? Ma már kimondhatjuk, hogy lesz ott jövő, mert közösen teszünk, tettünk érte: 40 éven át talán csak a remény volt, ma már kézzelfogható kiviteli tervek és akarat van a homokhátság megmentésére.

Engedjék meg, hogy emlékeztessek: volt idő, amikor ezt csak a mi problémánkként kezelték, de mi, a Duna-Tisza köze képviselői a vízügy kiváló szakembereivel sosem adtuk fel. Most végre a kormány olyan kiváló és reménykeltő döntéseket hozott, amelyek új korszakot nyithatnak a homokhátság életében.

Képviselőtársaim! Az elmúlt 4-5 év fordulópont a homokhátság történetében, de különösen 2025. május 29-e: a kormány 1175/2025. (V. 29.) határozatának ‑ a homokhátság vízpótlása érdekében szükséges vízügyi fejlesztésekről, pénzügyi forrásairól ‑ értelmében végre elindulhat a homokhátság vízpótlását szolgáló átfogó vízügyi fejlesztések első üteme, amelynek 800 ezer honfitársunk életminősége, a magyar vidék több mint egytizedének sorsa a tétje. A kormányhatározat pedig világos fejlesztési listát ad: a Holt-Tisza-ágak vízpótlásától kezdve a dél-homokhátsági vízpótlással egyidejű tájrehabilitáción át a szikes tavak újraélesztéséig számos projekt indul. Ezek már nem pusztán ötletek, megvannak az engedélyeink, készen állnak a kiviteli terveink, kezdődhet a közbeszerzés és azután a kivitelezés. (Folyamatos zaj, többen állva beszélgetnek.)

Persze nem ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy mindent egyik napról a másikra megoldunk. Ez a beruházássorozat hosszú lesz, és az időjárás próbatételei közt zajlik majd. Lesznek még forró nyarak, lesznek nehéz kihívások is, de végre megvan a döntés, hogy szembenézzünk velük. A szakemberek figyelmeztetését is komolyan vesszük. Ők mondják, hogy a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlat fenntarthatatlan, váltanunk kell ‑ igazuk van. Nem vitás, hogy a homokhátság vízpótlása nem csak beton, szivattyúk és acél kérdése, itt szemléletet is kell váltani: a víznek teret kell adni, vissza kell hódítanunk azokat az elvezető csatornákat, tározókat, ahol felfoghatjuk a felpumpált víztömeget.

Tehát Bács-Kiskunban és a homokhátságon a legnagyobb kihívást, az ivóvíz és az élet vizének hiányát orvosolni fogjuk. Számomra és számunkra ez küldetés és létkérdés. (Az elnök csenget.) Látni az elszáradt vetéseket, mezőket, erdőket, az aggódó tekintetű gazdákat, a porzó kutakat, mindez mélyen érint bennünket, de ma sokkal inkább remény van bennünk, mint aggodalom. Magunkban látom az elszántságot itt, a parlamentben is, a kormányban is, látom a szakemberek lelkesedését és a gazdákét is, mert mindenki azt mondja, hogy meg kell mentenünk, amíg megmenthetjük. És látom, hogy van közös célunk: nem hagyjuk sivataggá válni a homokhátságot, az ország közepét.

Tisztelt Ház! A homokhátság vízpótlása nemcsak arról szól, hogy vizet vezetünk egyik helyről a másikra; arról szól, hogy felelősséget vállalunk azért a földért, ahol élünk; nem adjuk fel a küzdelmet a termőföldjeinkért, az ivóvizünkért, az unokáink jövőjéért. Ez az ügy így túlnő a politikai vitáinkon is: amikor a vízről van szó, mindannyian egy csónakban evezünk, és örömmel látom, hogy ebben az ügyben pártokon átívelő támogatás formálódik. Bízom benne, hogy néhány év múlva, amikor visszatekintünk, azt mondhatjuk, hogy sikerült, megérte, mert a homokhátság újra él és virul; megérte, mert ezzel példát adtunk a jövőnek is; és megérte, mert megőriztük az Alföldet magunknak, a magyaroknak, és nem lettünk sivatag. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)