Dúró Dóra (Mi Hazánk)

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom a magyar nemzetgazdaság építését hiányolja leginkább ebből a költségvetésből, amely sokkal inkább tekinthető a multik költségvetésének, semmint a magyar emberek érdekét szolgálná, és egyértelmű vesztesei ennek az előterjesztésnek az állami dolgozók.

Elsőként a legfontosabb területről szeretnék beszélni. Úgy gondolom, nem is lehet kérdés, hogy mi a legfontosabb problémája ma hazánknak, mint a demográfiai helyzetből való kilábalás, hiszen ez az alfája és ómegája mindennek. Gazdasági értelemben is természetesen, hiszen ha ugyanezen a vágányon halad tovább a magyar családpolitika és a demográfia, akkor egész egyszerűen fenntarthatatlanná fog válni az államháztartás, másrészről pedig értékrend szempontjából is a Mi Hazánknak a magyar gyermekek, a magyar gyermekek megszületése és biztonságos felnevelése a legfontosabb.

A családpolitika tekintetében nagyon sok mindennel szokott a kormányzat védekezni, és nagyon sok pozitív előrelépés történt, ez kétségtelen, ugyanakkor egyetlen mérőszám az, ami a családpolitikában mérvadó, ez pedig az, hogy gyarapodik‑e lélekszámában a nemzet, vagy nem gyarapodik, hanem fogy. Azt láttuk az elmúlt 12 évben is, hogy nem sikerült azt a demográfiai trendet, ami az elmúlt 42 évre már jellemző, megfordítania a kormánynak. Valóban történtek eredmények a termékenység vonatkozásában. S ha valamit szeretnénk fontos mérőszámnak tekinteni, akkor az egy anyára eső gyermekek számát mindenképpen annak kell, és ebben valóban történt előrelépés. Egyébként 2010-11 volt a mélypont, onnantól kezdve folyamatosan nőtt Magyarországon a termékenység, ezzel fölösleges vitatkozni, egészen mostanáig; mert most ismételten csökkenő tendenciát mutat. A tavalyi 1,59-es szám az idei év első hónapjaiban 1,55-re mérséklődött, tehát ha valamikor, akkor most meg kell kongatni a vészharangot, mert nemhogy nem sikerül a fogyásunkat lassítani még az első időszakban, hanem az még nagyobb fokozatra fog kapcsolni.

Amikor a magyar családpolitikáról, illetve a jövő iránti aggódásról beszélek, akkor higgyék el, hogy semmiféle politikai indíttatás, politikai szándék nincs bennem. Szeretném, ha közösen megoldanánk a magyarság legnagyobb sorstragédiáját, mert ha nem tudunk a magyar gyermekekről beszélni, akkor nincs értelme semmi másról beszélni, nincs értelme semmi másért dolgozni, hiszen a magyar mezőgazdaság, a magyar építészet kincseit, a magyar oktatási rendszert és egészségügyet végső soron a gyermekeinknek szeretnénk átadni. Azért dolgozunk nap mint nap, hogy nekik jobb, szebb jövőjük legyen. Ezért fontos, hogy a családpolitikáról őszintén, tabuk nélkül és megoldási javaslatokat keresve beszéljünk.

Amikor Orbán Viktor bejelentette a családvédelmi akciótervet, akkor 2030-ra tűzte ki azt a célt, hogy 2,1 legyen a termékenység Magyarországon, ez jelentené azt, ha a halálozások számát változatlannak tekintjük, hogy lélekszámában újra gyarapodni tudna a nemzetünk. Azonban ha megnézzük azt, hogy az elmúlt 12-13 évben mennyit sikerült előre mozdulni és mennyi idő van még hátra 2030-ig, akkor azt látjuk, hogy ez valószínűleg nem fog sikerülni.

(10.00)

Tehát még 2030-ra sem várható, hogy elérjük azt a termékenységi számot, amivel a magyarság lélekszámában ismételten gyarapodó nemzetté tudna válni.

Nagyon fontos, ahogy említettem, hogy tabuk nélkül beszéljünk erről, ezért fel szeretném arra is hívni a figyelmet, hogy az a brutális visszaesés, ami a megszületett gyermekek létszámában januárban és februárban bekövetkezett, az éppen kilenc hónappal azt követően történt meg Magyarországon ‑ Tóth G. Csaba, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója hívja fel erre a figyelmet ‑, tehát pont kilenc hónappal azt követően történt meg, hogy az oltások száma megugrott Magyarországon. Ez a születések számának visszaesését hozta kilenc hónapos eltolódással. Ennek következtében most januárban majdnem 20 százalékkal esett vissza a gyermekek születése a járvány előtti időszakhoz képest. Erre egyébként, ilyen mértékű visszaesésre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon, tehát az elmúlt évtizedekben semmi más nem okozott olyan gyermeklétszám-visszaesést Magyarországon, mint az oltások tömegessé válása hazánkban.

Ezzel kapcsolatban is ajánlom önöknek dr. Letoha Tamás, illetve a Mi Hazánk elnökének közös videóját, amely ezen a héten jelent meg az elnökünk YouTube-csatornáját ‑ nem mondom a nevét, mert akkor, ugye, Facebookon nem tudom megosztani a felszólalásomat, de ‑, ők többek közt ezt a kérdést is érintik. Hiába fordít tehát többet a magyar kormány családpolitikára, ha ennek az az eredménye, hogy még csökken is a termékenység, akkor egy nagyon súlyos, nagyon mély és nagyon őszinte önvizsgálatot kell tartani nemcsak a kormánynak, hanem mindannyiunknak, hogy mi az oka annak, hogy nem sikerül kitörnünk továbbra sem ebből a válságból.

Szeretnék három olyan területet érinteni, ami meggyőződésem szerint oka annak, vagy legalábbis hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb gyermek születik Magyarországon. Egyrészt a Mi Hazánk Mozgalom javasolja azt, hogy a már bevezetett családtámogatások inflációkövetők legyenek. Hiába vezették be 2011-ben a családi adókedvezményt, illetve most már nemcsak adókedvezmény, hanem más járulékokra is igénybe lehet venni, de például az akkor bevezetett, három gyermek után járó kedvezmény 99 ezer forint; ha inflációkövető lett volna, illetve egész pontosan, megőrizte volna a reálértékét, akkor ez ma 234 ezer forintot érne. Tehát több mint kétszerese lenne ez a támogatás.

A másik nagyon fontos terület, amelyet szintén a XXI. századi európai mérőszámok mutatnak, a nők munkaerőpiacra történő visszatérésének a lehetősége. A szüleink generációjában az volt a jellemző, hogy minél tovább otthon tudott maradni az édesanya, annál több gyermek született, mára ez az összefüggés az ellenkezőjére fordult. Tehát azokban az országokban születik több gyermek, ahol több nő dolgozik, illetve ahol a munka és a család összeegyeztetését hatékonyabban segíti az állam, például a gyermekek napközbeni ellátását segítő intézményrendszerrel. De Magyarország bölcsődei férőhelyek tekintetében sajnos még mindig nem éri el az európai uniós átlagot.

A harmadik nagyon fontos terület, hogy ma Magyarországon a nagycsalád vállalása még mindig nagyobb szegénységi kockázat, mint például nyugdíjasnak lenni. Az inflációkövetés esetében is azt látjuk, hogy törvény garantálja azt hazánkban, nagyon helyesen, hogy a nyugdíjak inflációkövetők, a családtámogatások nem azok, és nem is garantálja törvény, ezt meg kellene teremteni. De a nyugdíj esetében is elmondhatjuk azt, hogy a háromgyermekes anyák, tehát a nagycsaládos édesanyák átlagosan 20 százalékkal alacsonyabb nyugdíjjal tudják elkezdeni ezeket az éveket, mint a gyermektelen nők. Tehát azt látjuk, hogy a munkaerőpiacon sem elsősorban a nemiség határozza meg azt, hogy valaki hátrányba kerül, tehát nem a nők munkaerőpiaci hátrányáról kellene beszélnünk, hanem az anyák munkaerőpiaci hátrányáról. Mert azt is látjuk egyébként az elemzésekből, hogy a gyermektelen nők nagyságrendileg ugyanolyan karriert be tudnak futni Magyarországon, mint a férfiak, de amikor a gyermekvállalás megtörténik, onnantól kezdve nagyjából a gyermekvállalást követő hatodik évben érik el ugyanazt a fizetési szintet, mint a gyermekvállalás előtt. Tehát az egy tragédia, hogy mi egy olyan munkaerőpiacot tartunk fenn és működtetünk, amely bünteti, ha egy nő gyermeket vállal. És ez egy nagyon súlyos kérdés és ez egy olyan probléma, amelyre nagyon gyors és nagyon hatékony választ kellene adnia a kormánynak.

És ha már a nyugdíjakat említettem, Novák Katalin, amikor még családügyi miniszter volt, és bevezették a „Nők 40” lehetőségét, akkor azt mondta ‑ és egyébként egyetértek vele részben ‑, hogy ez részben egyébként egy családpolitikai intézkedés, az, hogy a nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak. A Mi Hazánk szeretné azt kezdeményezni, ha ezt a férfiakra is kiterjesztenénk, hiszen a magyar férfiak 28 százaléka, tehát majdhogynem az egyharmada meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, a fizikai munkát végzőknél ez az arány egyébként még rosszabb, tehát majdnem 50 százalék a fizikai munkát végző férfiak esetében, akik el sem érik a nyugdíjkorhatárt. Tehát végigdolgozzák az életüket, és a nyugdíjaséveiket pedig egyáltalán nem élvezhetik.

A családpolitika után még az állami dolgozók helyzetéről szeretnék beszélni, és egy olyan furcsa, perverz helyzet állt elő, hogy az egészségügy, a rendvédelem és az oktatás mind Pintér Sándor minisztériumába, a Belügyminisztériumba tartozik; csak Nauru alkalmaz hasonló minisztériumi felosztást, hozzánk hasonlóan. Ugye, a teljes állami szférára jellemző a létszámhiány, illetve az alulfizetettség, de talán az egyik legnagyobb probléma az oktatásban és a rendvédelemben jelentkezik. Az, hogy a rendvédelem nominálisan is alacsonyabb összegből kell hogy gazdálkodjon a következő évben, hiszen több mint 4 milliárd forinttal kevesebb jut erre az ágazatra, az egész egyszerűen felháborító egy olyan országban, ahol a vidék közbiztonsága csapnivaló. Számos településen azt tapasztaljuk, hogy nincs elég rendőr, sőt, amit a Belügyminisztérium megígért, hogy biztosítani fognak, például Kerepesen, ahol lövöldözés, drogkereskedelem a mindennapok része, hegyekben áll a szemét az utcán, ott egy körzeti megbízott az, akinek a teljes közbiztonságról gondoskodnia kellene. Nyilvánvaló, hogy ez teljesen szürreális, és nem elvárható, hogy egy tízezer fő feletti település közbiztonságát egy körzeti megbízott biztosítsa.

Az oktatásban szintén egyre nagyobb a létszámhiány, és a pedagógusok béréről már nagyon sokat beszéltünk itt a tisztelt Házban, és úgy gondolom, hogy nagyon sürgős megoldaniuk ezt a kérdést. Nem elfogadható az az érvelés, amelyet a kormány ebben az ügyben rendszeresen elmond, nevezetesen, hogy Brüsszel a hibás azért, mert a magyar pedagógusoknak nem emelkedik a bére. Ugye, azért, mert az Európai Unió… Egyébként az ellen jogosan tiltakoznak, hogy visszatartanak politikai indíttatásból forrásokat, ugyanakkor az oktatás egy olyan kiemelt nemzetstratégiai ágazat, amelyben a problémákat, legyen az finanszírozási vagy szakmai probléma, önöknek állami forrásokból is meg kellene tudniuk oldani. Hiszen, amit a pedagógusoknak adunk, azt a gyermekeinknek adjuk. És azt nagyon fontos látniuk, hogy olyan emberekről van szó, akik több időt töltenek el a mi gyermekeinkkel nap mint nap az intézményekben, mint amennyit mi, családtagok el tudunk velük tölteni. És nekünk pontosan ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban állnak oda nap mint nap 20-30 gyermek elé, és mit sugároznak: nyugalmat, szeretetet, türelmet, tisztességet, vagy pedig azon kell görcsölniük, hogy ki tudják‑e fizetni a hó végén a csekkeket vagy a lakbérjüket. Nagyon nem mindegy, hogy a pedagógusok milyen állapotban vannak.

És erre az egész helyzetre a kormánynak a pökhendi válasza az volt, hogy még a sztrájkjogukat is elvonták egy TAB-módosítóval. Ez egészen döbbenetes hozzáállás. De önök kétharmaddal kaptak megint felhatalmazást, bármit megtehetnek, módosíthatják az oktatási törvényt, a sztrájktörvényt, bármit, de ettől a probléma nem fog megszűnni. Lehet, hogy halkabb lesz a tiltakozás, lehet, hogy kivesznek egy tiltakozási eszközt a tanárok kezéből, attól még nekik szeptembertől ugyanúgy be kell majd menniük azokba az osztálytermekbe, ugyanúgy oda kell állniuk a mi gyermekeink elé, és ugyanúgy tanítani fogják őket, és ugyanúgy példát kell nekik mutatni nap mint nap.

(10.10)

A gyerekek életét igenis meg tudja határozni egy-egy pedagógus pozitív vagy negatív értelemben is. A Mi Hazánk azt szeretné, ha minél több pozitív példa lenne a gyermekeink előtt, de ehhez az kell, hogy mi is megbecsüljük a pedagógusokat. Köszönöm a figyelmet.