Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megérkezett a szokásos salátatörvény, több mint 30 javaslatot, törvényt kíván módosítani a kormány ezzel. Elmondta, hogy a költségvetést meg kívánja alapozni, de, bár nem beszéltünk össze, nagyon örülök, hogy tisztelt KDNP-s képviselőtársaim szólaltak fel előttem, mert több olyan témát kell érintenem, amit ők is érintettek. Az indoklásukban kiemelték ugyanis, hogy üdvözlik, hogy a családtámogatási rendszer bővül. Bár ez nem szigorúan a megalapozó csomag tárgya, csak érintőlegesen, de a családtámogatási csomag kapcsán szerintem vannak olyan pontok, ami egy nemzetben gondolkodó, a családját, hagyományait fontosnak tartó magyar embert kell hogy irritáljon. Én arra kapacitálom kormánypárti képviselőtársaimat is, hogy hassanak oda ezeken a területeken.

(10.10)

Egyrészt a demográfiai szempont hangsúlyozása szerencsére nem maradt el. Ezt én mindig üdvözlöm, mert a katasztrofális demográfiai adatokkal szembesülni kell, megoldásokat kellene találni. De elvárnám a kormánypárti képviselőtársaktól is, hogy a gyermeknevelési cikkek 27 százalékos áfatartalmáról mondjanak valamit.

Én azt elfogadom, hogy a kormány narratívájában megjelent, hogy szerinte az áfacsökkentés nem a legjobb módszer, bár ő maga próbálkozott ezzel nem egy alkalommal. Azt viszont már elhallgatja a kormány, hogy az áfacsökkentés arra mindig jó volt, hogy legalább az árnövekedés dinamikáját megtörje. De amióta van online Árfigyelő, amióta figyelni lehet ezeket a folyamatokat digitális eszközökkel, azóta meg lehet mondani, hogy egy áfacsökkentés után ezt a kereskedő lenyeli, vagy pedig engedi a fogyasztók irányába kedvezményként megjelenni.

Ha ezt a kereskedő benyelné, tehát a kormány áfát csökkent, és azt mondja a nagykereskedő vagy a kereskedő, hogy ő ezt megtartja magának, és nem érvényesíti a fogyasztói árakban, önöknek egy dolguk van: nulla forintból ráengedni a nyilvánosság erejét ezekre a cégekre, kitenni akár egy kormányzati honlapra, hogy igen, ez a babakocsigyártó nagykereskedés, bár a 27 százalékos áfát nulla százalékra csökkentettük, nem nyúlt hozzá az áraihoz, ugyanannyi maradt vagy még drágább lett, tehát sokkal nagyobb árréssel extraprofitot generál a gyermeket nevelő családok sorsának a nehézségein. Ennyi lenne a feladatuk. Ez nem kerül pénzbe. Ehhez nem kell költségvetési módosító. A nyilvánosság ereje ‑ a Danone-bojkott óta tudjuk ‑ Magyarországon is képes működni.

Tehát arra kapacitálom önöket, hogy amikor az áfacsökkentést így lesöprik mint egy eleve alkalmatlan eszközt, akkor gondolják át, hogy az öt évvel ezelőtti javaslatomra és később megvalósuló online Árfigyelő rendszer igenis alkalmas és igenis jó eszköz lehet ahhoz, hogy monitorozzuk ezeket a folyamatokat. A gyermeknevelési cikkek esetében az áfacsökkentés amúgy nemcsak matematikai, nemcsak gazdasági, hanem szimbolikus kérdés is.

Demográfiai fordulatról beszélni úgy, hogy egy magyar családanya vagy családapa egy internetes keresőbe beüti, hogy hol mennyibe kerül, mondjuk, egy babakocsi, a pelenka vagy a bébiétel, és rendre azt találja, hogy a környező országokban ezek a termékek olcsóbbak, és ha nem akar mindenképpen magyar terméket vadászni ‑ én azok közé tartozom, aki azért előszeretettel ezt akarja ‑, akkor bizony vagy külföldről rendeli meg, vagy nagyon sok nehézséget okoz magának. De ez a brutális 27 százalékos, büntetőadó jellegű áfatartalom nem tűnne fel annyira a költségvetésben, ha nem lenne rajta a pelenkán, a bébiételen és a babakocsin.

A miniszterelnök úrnak is címeztem már azt a kérdést, hogy a gyermekvitaminok, táplálékkiegészítők, gyógyszerek esetében is tapasztalunk egy brutális árrobbanást, tehát nem olyan árrobbanást, hogy 1500 forintról 1800-ra nőtt volna, mondjuk, egy probiotikum vagy szirup ára, hanem 1500-ról lehet, hogy 6000 forintra nőtt az elmúlt években, egy néhány éves időszakban.

Itt is azt látjuk, hogy bár én nem vagyok híve a piacba való belenyúlkálásnak, de ha valahol árrést akar alkalmazni a kormány, vagy árrésszabályozást, akkor azt itt lehetne megtenni. Nagyon komolyan oda lehetne hatni. Egy egyszerű, két gyermeket nevelő család esetében egy dupla megfázás ‑ mert ez általában magában nem jár, tehát elkapja a másik testvér is, ha vírusról van szó ‑ egy több tízezres kiadást jelenthet úgy, hogy a családnak ezt zsebből kell kigazdálkodnia, ebben érdemi segítséget nem kap.

Akár a gyermekgyógyszerek ingyenességéig is elmehet a gondolkodás dimenziója, és legalább megvizsgálhatná a kormányzat azt, hogy mennyi költségvetési forrásba kerülne mindez. De ne hozzunk szülőket olyan helyzetbe, hogy sakkozzanak a különböző árú készítmények között, és bár mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, itt azért egy komoly fejtörést okoz, hogy az élelmiszert, gyerekruhát, gyerekvitamint, gyerekgyógyszert, mindezt hogyan lehet kigazdálkodni egy hónapban.

Harmadsorban pedig örülök, hogy két KDNP-s vezérszónok is itt van, mert nem mondanék ilyet, hogy feladatot adnék önöknek, de nagy tisztelettel a beavatkozásukat kérem. Volt ugyanis a KDNP-nek egy nagyon jó javaslata lengyel mintára. Ez a családi csődvédelem volt. Lengyelországban baromi jól működött, több tízezer embert, károsultakat, adósokat kihúzott a bajból. Magyarországon viszont az ötlet jó volt, a kivitelezés elég katasztrofális abból a szempontból, hogy rendkívül szigorú feltételeket szabtak a családi csődvédelemnél.

Bár én itt voltam, amikor 25-30-40 ezer károsultat ígértek, hogy ennyinek tud segíteni, végül csak 500-ig ment fel ez a szám, aztán kilencszáz-valamennyi lett a vége, tehát nagyjából az ezres szintnél megrekedt. Ennek az az oka, hogy rendkívül szigorú feltételekkel rakta össze a kormány ezt a csomagot. Ha a KDNP akkor ezt a javaslatot behozta, úgy gondolom, van felelőssége abban, hogy ezeket a rendkívül szigorú feltételeket enyhítsék, tehát egy új javaslattal lehetne élni a tekintetben. Most a devizás dosszié újranyílik, legalább a csődvédelem dimenzióját terjesszék ki, és egyébként az elsétálási jog bevezetését is végig kellene gondolni. Tehát aki betart ennyire szigorú feltételeket, már elvitték a házát, még milliókat akarnak lehúzni róla a követeléskezelők, mint a piaci kofák, nyomott áron adják-veszik ezeket a tartozásokat, ha ezt átélte egy család, akkor engedjék szabadon távozni, legalább nulláról hadd próbálja meg újjáépíteni az életét, és ne mínuszból kelljen neki mindezt. Tehát arra kapacitálom önöket, hogy a családi csődvédelem kiterjesztését gondolják végig.

Említették többen ellenzéki oldalról is, hogy itt a harmincból azért legalább húsz javaslat jogharmonizációs, implementációs jellegű, valamit átültet, valamit egyeztet az európai térrel, vagy végrehajtja az ott korábban bevezetett szabályokat. Mi csak ugyanezt szeretnénk látni a devizahiteles kérdéskörben is. Nyilván nem azt szeretnénk, hogy Brüsszel vagy Strasbourg döntsön a mi belső ügyeinkről, de azt szeretnénk, hogy ha volt már egy kedvező európai uniós bírósági döntés, és ez ugye, nem a Bíróság magánakciója volt, hanem magyar megkeresésre történt, és itt kinyílt a devizahiteles dosszié a tekintetben, hogy a tőkeösszeg követelésen felül a kamat és az árfolyamkockázat már nem biztos, hogy az adóson kell hogy lecsapódjon, akkor hallja meg mindezt a kormány is.

Látjuk azt, hogy mindezt egy ilyen egyedi ügynek próbálják beállítani, ami egy fogyasztóvédelmi rendelkezés értelmezése szempontjából eleve lehetetlen, és eleve nincs így. Látjuk azt is, hogy arra próbálják kapacitálni a károsultakat, hogy majd egyesével pereskedjenek, de ezt azért teszik, mert önök is látják, hogy mindez nem reális a devizahitel-károsultak mindennapi élethelyzeteinek ismeretében. Az ő körükben 10 százalék alatti lesz az az arány, aki ügyvédhez képes fordulni, aki meg tudja finanszírozni ezt a többéves procedúrát előre. Itt azért a siker kilátásaival kecsegtetni embereket szerintem ezen a ponton még nem szabad.

Most arról kell beszélnünk, hogy igenis van a parlamentnek felelőssége ebben az egész kérdéskörben. Mi azért nyújtottunk be egy vizsgálóbizottsági javaslatot, hogy egy devizahiteles vizsgálóbizottság, egy paritásos álljon fel, hét ellenzéki és hét kormánypárti taggal ‑ tehát itt senki nem tudja majd erőből lenyomni a másikat ‑, és állandó meghívottként számítanánk nemcsak Marczingós ügyvéd úrra, de az összes devizás érdekképviseleti vezetőre, aki vagy sikereket tud felmutatni, vagy ötleteket a megoldás érdekében.

Ehhez a vizsgálóbizottsági javaslathoz mi összeszedtük a 40 aláírást, és én ennek aláírására meghívtam a kormánypárti képviselőtársakat is annak érdekében, hogy ők is szembenézhessenek a károsultakkal, és elmondják a véleményüket. Ennek a vizsgálóbizottságnak a sorsa jövő kedden fog eldőlni, ugyanis jövő kedden bizottsági szinten megvitatjuk azt, hogy legyen‑e devizahiteles parlamenti vizsgálóbizottság, vagy ne legyen.

Mi nyilván azt mondjuk, hogy legyen. Én arra kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy a történelmi mulasztásuk után, ami a devizás rendezés elmaradásában testesült meg, lássák meg a történelmi lehetőséget. Önök is kaptak most egy lehetőséget arra vonatkozóan, hogy közösen dolgozzunk ki egy csomagot. Ha ez lépcsőzetesen lép életbe vagy máshogy, minket az sem feltétlen zavar, de kapják vissza a károsultak az őket megillető pénzt, méghozzá az utolsó forintig. Tehát ebben nemcsak várjuk, de elvárjuk pozitív döntésüket.

Zárógondolatként: engem egy kicsit bánt, és egy kicsit irritál az, hogy képviselőtársaim túlexponálják a GDP-t és azt, hogy a kormány 2,5 százalékos GDP-növekedést vár, az Európai Bizottság már csak 0,8 százalékos növekedést vár. Beindult egy olyan számháború, aminek a dimenziója nagyjából a nulla és mondjuk, a 2,5 százalék között zajlik, de elfelejtenek a GDP mögé nézni egy kicsit, hogy mi az a mutató, mennyiben testesíti meg a magyar emberek jólétét vagy könnyebb életének lehetőségét.

Ha egy kicsit mögé nézünk, akkor azt látjuk, nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem, de azt mondhatjuk, hogy nem nagyon. Ha a GDP egy jó mutató lenne, akkor nem történt volna több tucat kísérlet világszinten arra, hogy meghaladják ezt a mutatót, vagy valami alternatívát dolgozzanak ki. Önkritikusan lássuk be, hogy nem sikerül sehol sem leváltani a GDP-t. Tehát a piac alapvetően arra figyel, a GDP-arányos államadósságot tartja egy összemérhető mutatónak. Ebben sem állunk egyébként jól, úgy, mint ahogy kellene. De azt látjuk, hogy ha Magyarországon, mondjuk, sokan elhaláloznak, és a temetkezési vállalkozók forgalma megnő, ez baromi erősen képes növelni a GDP-t; lehet, hogy átmenetileg, de növeli.

(10.20)

A kolontári iszapkatasztrófa utáni rendezés kétségkívül növeli a magyar GDP-t, a rekultiváció szüksége, de össztársadalmi szempontból ezt azért ne tartsuk már a jólét fokmérőjének. Tehát a GDP számtalan olyan tényezőt tartalmaz, amit reálisan kellene látni egy parlamenti vitában.

Róna Péter volt az, aki nagyjából számszerűsítette is, hogy az a royalty és az a kitalicskázott profit, amit a multicégek kivisznek Magyarországról évente, akár a GDP 1,5 százalékára is tehető, tehát itt súlyos ezermilliárdokról van szó.

Lássunk egy egyszerű akkumulátorgyárat! Nem elég, hogy a kormány támogatja az infrastruktúra kiépítését az adófizetők pénzéből, a kormány támogatja a munkahelyek megteremtését és megtartását is az adófizetők pénzéből. Ezeknek a cégeknek ‑ főleg az autógyárak esetén volt ez szembetűnő ‑ az adózási hajlandósága egészen szánalmasan minimális. Találtunk olyan nagy autóipari céget, amely bizonyos üzleti évben 1 százalék alatti adóbefizetést vállalt, ha minden tényezőt és minden számára adott kedvezményt figyelembe veszünk.

Ha ezeket az adatokat kivonnánk az említett GDP-számháborúból, nagyon-nagyon könnyen a mínuszos tartományban találjuk magunkat, mégpedig tartósan. Márpedig, ha ezen multicégeknek az olyan teljesítményét vonjuk ki, ami nem jár adófizetéssel, tehát tényleg kitalicskázzák ezt a pénzt, akkor azt látjuk, hogy a magyar, tehát a magyar kézben lévő nemzetgazdaság teljesítménye elképesztően gyengébb, mint amilyen lehetne a magyarok tehetsége, szorgalma révén, és mint amilyennek lennie kellene akkor, ha egyensúlyban lenne a gazdasági helyzet Magyarországon.

Még egyszer mondom, lehet egy GDP-számháborút folytatni, de elképzelhető olyan helyzet is, hogy hasít a GDP, és ez mégsem feltétlen jó a magyar kisvállalkozásoknak. Olyan helyzet nem lehet, hogy mínuszban van a GDP, és az jó a magyar cégeknek. Tehát mindenképpen pluszt szeretnénk látni, de annak az őszinte taglalásával, hogy ebből mennyi a royalty és mennyi a kitalicskázott adózatlan profit, és hogyan tudják ezek a multicégek a globális minimumadó elvárásának korában még mindig alulteljesíteni az összes létező emberi mércét.

Szögezzük le, nekem nem az tetszik, hogy ha jön egy globális minimumadó, és globálisan ilyen erőltetett szabályokkal intézik el ezt; nekem az tetszik, ha egy nemzetállam ad magára annyit, hogy megadóztatja ezeket a cégeket, nem túladóztatja, de bevonja őket a közteherviselés alá.

A magyar kormány sajnos majdnem az összes nemzetközi hálózattal szemben elvérzett. Nem tudja, nem akarja adóztatni a bankokat, nem vonja őket a közteherviselés alá; nem tudja, nem akarja adóztatni az autógyárakat és az akkumulátorgyárakat, nem hozta be őket a közteherviselés alá. Egész egyszerűen ezek a nagy nemzetközi hálózatok vadászterületként kezelik Magyarországot. Tegyük hozzá, az európai uniós csatlakozás óta így van, már akkor sem sikerült olyan tartható feltételeket kialkudni, amelyek a közteherviselés dimenzióját meghonosították volna. De az a helyzet, hogy Magyarországon óriási károkat okoz ez a pénzszivattyú.

Én tehát arra kapacitálom a kormányt, hogy ha a költségvetést meg akarja alapozni, akkor első körben ezt szüntesse meg, foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel, és utána tudunk visszatérni arra, hogy ennek a javaslatnak a más elemei alkalmasak‑e bármifajta büdzsé megalapozására, így ezt a csomagot támogatni nem áll módunkban. Köszönöm a figyelmet.