Kocsis Máté (Fidesz)

KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szinte végighallgattam a vitát vagy személyesen, vagy a közvetítésen keresztül. Elhangoztak nyilván vitát érdemlő kritikák is. A parlamenti vita éppen annak a terepe, hogy a vitát érdemlő kritikákról beszéljünk, és azokra válaszoljunk. Nyilván elhangoztak teljesen méltatlan, sokszor személyeskedő, sokszor egyébként a vágyvezérelt politikai kultúrájuk után loholó hozzászólásaik is.

Ezért messziről hadd kezdjem a választ, bízva abban, hogy miután én csöndben meghallgattam önöket, ezt viszonozni fogják. Menjünk vissza egy kicsit az időben 2021-be! A 2021-es évünk ‑ azért is mentem vissza az irodába, mert kíváncsi voltam, hogy jól emlékszem‑e ‑ mind a sajtóhíradásokat, mind az önök parlamenti felszólalásait tekintve pontosan ugyanígy telt. Pontosan ugyanígy telt! Önök belelovalták magukat, el is mondták itt nagyon sokszor, hogy jövőre vége, jövőre megbukunk, jövőre az emberek majd megvilágosodnak, hogy önök milyen jók, mi pedig milyen rosszak vagyunk. Pontosan ugyanígy telt a 2021-es évünk, semmiben nem különbözött, és aztán lett, ami lett.

Különösen tetszett valamelyik DK-s képviselőtársamtól ‑ már ne haragudjanak meg, ha nem emlékszem, hogy melyikőjük mondta ‑ a „vége van” kifejezés. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőtársunk már utalt rá, hogy azért aki ebben az ülésteremben azon az oldalon a „vége van” kifejezést használja, az ne csodálkozzon, ha kinevetik, ugyanis a következő a mai politikai helyzet. Mi biztosan, biztosan parlamenti párt leszünk, jó eséllyel indulunk neki a választásoknak, önök viszont biztosan nem lesznek parlamenti párt. (Arató Gergely: Szeretnétek! ‑ Tordai Bence elhagyja a termet. ‑ Nacsa Lőrinc: Hogy teper a Bence!)

Éppen ebből a pozícióból nagyon-nagyon magabiztosnak kell lenni ahhoz, és nagyon fölényeskedő liberálisnak kell lenni ahhoz, hogy valaki onnan kijelentse, 1-2 százalék környékéről a kétharmados kormányzó pártnak, hogy vége van. Ettől eltekintek, mert valamit mondani kell. Nem lennék az önök helyében az utolsó tíz hónapban. Ez az egy, amivel kapcsolatban a szolidaritásomról tudom önöket biztosítani. Csak arra kérem önöket, hogy a mértéktartás maradjon legalább ebben a teremben erény, és ne mondjanak olyanokat, amivel hülyét csinálnak magukból, mert nem méltó a képviselői tisztségükhöz.

Ami az ügy érdemét illeti, mert mégis azért vagyunk itt, hogy arról beszéljünk, és ne arról, hogy én itt bölcselkedjek a magyar közélet állapotáról, kezdjük itt is egy kicsit messzebbről. Önök folyamatosan a „támadás” szót használják, hogy mi mi ellen indítottunk támadást. De itt felhívnám a figyelmüket arra, hogy az nézőpont kérdése, hogy ki támadott meg kit. Ugyanis a következő történt nem is olyan régen éppen az Európai Parlamentben. Az Európai Parlament többsége, a többségének a vezetője, illetve az Európai Bizottság ‑ figyeljenek ‑ elnök asszonya is teljesen egyértelművé és világossá tette, a Bizottság részéről különösen durva, hiszen mi még úgy tanultuk az egyetemen, hogy a Bizottság dolga, hogy a szerződések őre legyen. Ma már ez nyomokban sincs meg.

A Bizottság nyilvánvaló és egyértelmű politikai álláspontot foglal el, és politikai bunkósbotként viselkedik. Tehát ha ma azt tanulják a jogászhallgatók, hogy a Bizottság a szerződések őre, ezt nyugodtan felejtsék el, ez nincs így. A Bizottság egy politikai testület lett, amelynek mára már oda merészkedik a vezetője, hogy teljesen egyértelművé és nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Unió egyik tagállamának demokratikusan megválasztott kormányát meg akarják buktatni. Ehhez adminisztratív és pénzügyi eszközöket használnak. És most kapaszkodjanak meg: az európai adófizetők pénzéből arra fordítanak összeget, hogy ezt a politikai célt elérjék.

Tehát a „ki támadott meg kit?” vitában némileg eltér a véleményünk, és akkor nem is mentem oda udvarias módon vissza, hogy 2022-ben nemcsak az Európai Bizottság szándékainak megfelelően, hanem az akkori amerikai kormány szándékainak megfelelően is önök ‑ bárhogy is kiabáltak ennél a résznél Nacsa Lőrinccel ‑ amerikai dollárokból finanszírozták a kampányukat, amit egyébként 1990 óta tilos ebben az országban és magára kicsit is adó bármelyik országban, legyen ez maga az Egyesült Államok, legyen ez Franciaország, vagy legyen ez Lettország. Ha megnézik azon országok szabályozásait, akkor nemcsak ehhez hasonló szuverenitásvédelmi javaslatokat és törvényeket találnak, hanem azt az egyértelmű szabályt is, hogy a politikát nem lehet külföldről finanszírozni.

Mi történt 2022 után? Most olyat fogok mondani, amin lehet, hogy megbántódnak, de mégis így gondolom, komolyan is gondolom, és ami a legfurcsább, nem azzal a szándékkal fogom mondani, hogy önök megbántódjanak, csak hogy a helyzetet megértsük. Önök a politikában megbuktak, sorozatosan csalódást okoznak a választóiknak. Elfogytak. Mondjuk, önök pont sose léteztek, nem volt nehéz elfogyni sem.

Ezért a sajtójuk, a szolgasajtójuk, a baloldali propagandasajtó, a HVG, a 24.hu, a 444, a Telex, az RTL Klub átvette a politikai kezdeményezést. Egyébként ez körülbelül tíz éve van így ebben az országban. Mindig az volt a meglepő, hogy amiről reggel ír a sajtó, önök bejöttek a parlamentbe, és arról beszéltek, miközben egyébként a politikának arról kellene szólnia, hogy a politikusok csinálják a politikát, és a sajtó a saját szája íze szerint tudósít minderről, de önöknél ez körülbelül 8-10 éve nem így van, ezért a sajtó átvette a politikai szerepet.

Ebből következően a finanszírozók rájöttek, hogy itt valójában nem azt a néhány, még egyszer mondom, ne bántásként vegyék, de nem azt a néhány tehetségtelen pártot, hogy ne is politikusokat mondjak, kell finanszírozni, hanem a médiát kell külföldről finanszírozni (Nacsa Lőrinc: Így van!), hanem azokat a civil szervezeteket kell külföldről finanszírozni, amelyeknek az elfogult és egyoldalú jelentéseire alapozva lehet Magyarország számára elítélő jelentéseket tenni az európai intézményekben, aminek következtében meg lehet fosztani Magyarországot a neki járó pénzektől például, aminek következtében várja a minket megbuktatni kívánó nyugati elit, hogy Magyarországon a politikai rendszer megbillenjen. A folyamat nem olyan bonyolult.

Én csak ezért mondom önöknek, hogy amikor támadásról beszélnek, akkor ha itt nem is mondják el, de legalább magukkal szemben legyenek olyan nagyvonalúak, hogy valójában a helyzet nem úgy néz ki, hogy mi fogtuk magunkat, és egy elképzelt probléma ellen hoztunk most egy szabályt. A probléma körülbelül 8-10 éve valós, 2022-ben kézzelfoghatóvá vált. Akkor is elmondtuk egyébként, hogy ez ellen fel kell lépni, ezért nem értem, hogy miért okoztunk meglepetést.

A 2024-es európai parlamenti választásokat követően pedig teljesen egyértelművé tette az európai vezetés, amelyik nem Magyarországot képviseli már, idézem Weber urat: „nem a magyar emberek ellen szavaztam, nem a Fidesz ellen szavaztam, hanem Magyarország ellen szavaztam”. „Magyarország ellen szavaztam” ‑ mondja ezt a legnagyobb frakció frakcióvezetője, a legerősebb döntéshozó az Európai Parlamentben. Hát, csodálkoznak önök bármin, hogy ez a szervezet, ez az intézmény, ez a Parlament, ez a Bizottság pénzt fog adni magyarországi civil szervezeteknek, médiafelületeknek a kormány lejáratására? Abba a hibába ne essünk bele mi, akik megpróbáljuk megítélni ezt a törvényt tárgyilagosan, hogy elhisszük azt, amit, mondjuk úgy, a magára ismerő sajtó leír.

Ha már itt tartunk, Szabó képviselő asszony kétszer is idézett tőlem, amit azért tartok jó dolognak, mert ezen a fórumon még sosem tudtunk arról beszélni, hogy mi az a buborék, amiben önök élnek. Ma tartottam egy sajtótájékoztatót, abból tetszett idézni, ha jól figyeltem. Az önök hazug propagandamédiája úgy működik, hogy elcsúsztat egy mondatot ‑ ez most történetesen a Telex volt ‑, azt kiteszi címbe, ön csak azt olvassa el, mert nincs többre ideje, vagy a fene tudja, és úgy gondolja, hogy én azt mondtam, amit ön ott olvasott. Ezért azt kérem már csak… (Szabó Timea: Nem néztem! Csak hallottam!) Először is azt kérem, hogy ne óbégasson bele, mert én is türelemmel végighallgattam.

Másodszor azt kérem, hogy ha idéz, akkor pontosan idézzen, ha már a Telex nem teszi, amit értek, mert mostanában különösen a tollhegyükre tűztek, hiszen néhány nyilvánvaló huncutságukra felhívtam a figyelmet; most is fel fogom.

(20.30)

Én a következőt mondtam ma, és nem azért hozom ide, hogy magamat mentsem, mert lényegtelennek tartom, hogy ön hogy értelmezi a saját szolgasajtójának a sorait, hanem azért hozom ide, mert fontos a vitánk szempontjából. A közélet átláthatóságáról szóló törvénynek valóban van egy olyan aspektusa, amelyet sok magyarországi médiafelület magára értelmez. Ezt alappal teszi. Ilyen például a Telex, a 444, de akár a Partizán is ilyen lehet. Ezek azok a médiafelületek ugyanis, amelyek külföldről kapják a finanszírozásukat. Éppen ezért, amikor a külföldi finanszírozás mint szókapcsolat előkerül, azonnal izgatottá válnak. Én ennyit mondtam. Ebből lett az, hogy én megmondtam, kik a célpontok. Én azt mondtam, hogy megértem, hogy magukra értelmezik, és tudja, miért értem meg? Mert előveszem a Partizánnak a beszámolóját, ahol maguk írják le, hogy az éves támogatásuk 902 millió 415 ezer forint. Ebből ‑ ő maga leírja, nem én találom ki ‑ 572 millió 745 ezer forint, tehát a 60 százaléka a bevételüknek külföldi támogatás. Nem kellett ehhez ‑ hogy mondjam? ‑ űrtudományi képzésen részt venni… (Szabó Timea: És? ‑ Az elnök csenget.) Továbbra is kérem, hogy ne kiabáljon bele, mert én is türelemmel meghallgattam. Ezt csak arra mondom, hogy nem kellek én ahhoz, hogy a Partizánról kiderüljön, hogy külföldről finanszírozott, ő maga írja le. (Szabó Timea: Így van. És akkor mi van?) Így van, így van. Ugyanazt fogom mondani, amit ön: így van. Most ezért nem értem, hogy miért vannak ezen meglepődve.

Azt látom, hogy a sajtó szeret magával foglalkozni, áldozatként beállítani magát. És itt jegyzem meg, kedves Timea, ha megtisztel a figyelmével (Szabó Timea Szabó Rebekával beszél.), hogy… Nem, nem tisztel meg, akkor a vitát folytatom másokkal, vagy az érvelésemet: akkor, amikor a külföldről finanszírozott médiafelületekről vitatkozunk, akkor kár azt mondani, hogy a kormány be akarja ezeket tiltani, ugyanis nem tartalmaz a törvény ilyen passzust. Magyarországon sajtószabadság van. Azt is elmondom önnek, hogy miért.

Először önök, ha nem is ön, talán ön személyesen nem, de 2011-ben, a médiatörvény elfogadása után ‑ itt voltunk mind a ketten személyesen ‑ kiáltották ki először, hogy megszűnt a sajtószabadság. Nagyon nagy médiakampány folyt akkor. Azóta eltelt lassan 15 év, 14 biztosan. Aztán körülbelül kétévente mindig valamilyen ügy mentén kikiáltották, hogy megszűnt a sajtószabadság. Most is ezt kiáltják. Csak azt szeretném önnek mondani, hogy Magyarországon az elmúlt 15 évben mindenki azt írt le, amit akart. Lehetett a magyar miniszterelnököt Hitler-bajusszal egy nagy olvasottságú hetilap címlapjára tenni. Azt is lehetett, egyébként következmények nélkül. Kíváncsi lennék, ha Németországban próbálnák meg ezt megtenni. (Dr. Pósán László: Ajjaj!) Lehetett bárkiről bármilyen piszkosságot, gazemberséget, valóst vagy valótlanságot leírni. Most újra azt kiáltják, hogy megszűnt a sajtószabadság. Abban egyezzünk ki legalább, Timea, hogy a sajtószabadság vagy van, vagy nincs, de biztosan nem számolják föl kéthavonta. Vagy van, vagy nincs. Ha 2011-ben megszűnt, akkor 14 éve nincs, ha pedig csak most szűnt meg, akkor 14 évig volt, vagy most is az van, amit mindig mondanak, hogy megszűnt, aztán mégiscsak minden ugyanúgy működik tovább. Szeretném önt megnyugtatni: minden ugyanúgy működik tovább.

Tudja, mit nem lehet? Azt nem lehet, hogy külföldről kapjon valaki támogatást. Ez nem egy magyar szabály, ha körbenéznek a világban ‑ önnek már módja volt rá, bár más célból ‑, akkor rájön, hogy valójában magukra valamit is adó országok erre figyelnek.

És amit még hangsúlyosnak tartanék elmondani: itt hever a lábunk előtt egy ukrán lejáratási akció. Most függetlenül attól, hogy mit gondolunk az ukrán csatlakozásról, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a háborúról… ‑ nekem egyébként jobb pillanataimban az az érzésem, hogy a háborúról, mondjuk úgy, hogy tudnánk akként közösen gondolkodni, hogy nem jó, hogy a szomszédunkban van egy ilyen, de önök ennél tovább nem nagyon szoktak menni. De ami ennél fontosabb, hát, itt van: a múlt hét szerda óta a lábunk előtt hever egy ukrán beavatkozási kísérlet. Önök is a szemtanúi, önök is látják, önök is ismerik a neveket.

Nyilvánvalóvá vált, hogy beindult egy dezinformációs kampány Magyarországon ukrán állami titkosszolgálati finanszírozásból azért, hogy a magyar kormány megváltoztassa az álláspontját a háborúval és az ukrán gyorsított EU-csatlakozással kapcsolatban. Hát, nem igaz, hogy nem jelenik meg önökben legalább ebben az ügyben az a természetes igény… És itt jegyzem meg zárójelben: orosz dezinformációs kampány is zajlik jelen pillanatban is Ukrajnában és Ukrajnában is Magyarországgal kapcsolatban, és valószínűleg Magyarországon is. A dezinformációs kampányok nemcsak Amerikából jönnek meg Belgiumból, meg Franciaországból, meg Brüsszelből, hanem azok jönnek Ukrajnából is, Oroszországból is és mindenhonnan. Mi meg itt állunk, majdnem mondtam valamit, hogy miként, és úgy teszünk, mintha nekünk az lenne a legnagyobb politikai problémánk, hogy ön szerint a Telex azt írta‑e, amit írt, vagy hogy mi lesz a Partizánnal? Telex is lesz a jövőben.

Egyet nem lehet ‑ ugyanis nincs a törvényben olyan, hogy meg lehet szüntetni médiafelületeket, be lehet zárni ‑, egyet nem lehet: külföldi állam vagy külföldi titkosszolgálat megbízásából vagy külföldi vállalati pénzügyi csoport megbízásából, ne adj’ isten, egy külföldi spekuláns megbízásából politikát csinálni Magyarországon, hatalomra törni és átvenni az ország irányítását, mert biztos élvezeti értéke van önök számára annak, hogy találnak még netán finanszírozót külföldön, de nem gondolnak bele a hosszú távú következményeibe.

Magyarország a története során még soha nem járt jól azzal, ha bármilyen apró szegletét is kiszolgáltatottá tette a külföld számára. Nem jártunk jól ezzel 1949 és 1989 között sem. Azelőtt sem jártunk jól, a nácik alatt sem jártunk jól, a Habsburgok alatt sem, meg a törökök alatt sem. Nem jött ki soha a matek kedvezően a magyarok számára.

Azt szeretném önnek mondani, hogy meg kellene tanulnia a magyar politikai elitnek képességéből, saját érdekei mentén, saját magyar szempontjai mentén politizálni, és nem azt lesni, hogy melyik külföldi állam hátsójába lehet beosonni gyorsan egy kis mannáért, ahogy a nyolcadik kerületi baloldaliak mondják. (Arató Gergely: Barátság érdemrendért!) Önt is meghallgattam, képviselő úr, megtisztelne, ha viszonozná. Szóval, csak azt szeretném önöknek mondani, hogy legalább egy nyilvánvaló ukrán dezinformációs kampány idején, egy lejáratási akció idején legyen annyi igényesség a magyar országgyűlési képviselőkben, hogy belátják, hogy helytelen, amit csinálnak.

Nem akarom túlbeszélni a dolgot. Zárásként engedjenek meg még egy felvetést! Azzal kezdtem, hogy elhangoztak érdemi felvetések is. Sajnos szűkebb ‑ hogy mondjam? ‑ mértékben, mint az illene egy parlamenti vitához, de elhangoztak, el kell, hogy ismerjem. Ilyen például az, hogy mi van azokkal, akik határon túli magyarok, és mondjuk, olvassák az egyik olyan portált, amit kedvelnek, és a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig úgy látja, hogy a határon túli magyarok által küldött 5 ezer forint, az külföldi támogatás.

Megpróbálom egyszerűen elmondani: tehát a Szuverenitásvédelmi Hivatal a törvény leírása alapján készít egy javaslatot, egy jegyzékre vonatkozó javaslatot. A jegyzékre vonatkozó javaslat azt fogja tartalmazni, hogy melyek azok a szervezetek, amelyekre egyszerre három feltétel egyidejűleg teljesül. Ez a három feltétel pedig az, hogy közéleti befolyásolási szándékkal, Magyarország szuverenitásának sérelmére, külföldi pénzből működik, veszélyezteti a szuverenitást ‑ vagy sérelmére, vagy veszélyezteti, aztán mindegy ‑, de külföldi támogatásból működik. Ilyenkor a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nyilván mérlegelnie kell, hogy a külföldi támogatás az Mózsi bácsi 5 ezer forintja, illetve mondjuk, valamelyik, általam kimondani nem kívánt nyugati cégnek a reklámbevétele, vagy egy teljesen nyilvánvaló külföldi állami, külföldi, egyéb forrásból származó, de adófizetők pénzét tartalmazó bevétel vagy ne adj’ isten, mint ahogy most zajlik a szemünk előtt, külföldi titkosszolgálati finanszírozás. Más egy szépségipari termék reklámjából bejövő külföldi bevétel, annak a megítélése ‑ és a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak erre figyelemmel kell lennie ‑, mint az ukrán titkosszolgálat dezinformációs kampánya. (Szabó Timea: Öt perce lejárt az ideje!) Igen, elnézését kérem, be is fejezem. Szóval, csak azt szeretném önöknek mondani, hogy amit mondanak, az riogatásra jó. Mondják is, felőlem, úgysem tudom önöket róla lebeszélni.

(20.40)

Egy kérésem van: ne! Legalább önök ne higgyék el, amit mondanak, legalább önök, és ha ez így lesz, akkor talán, ha megegyezésre nem is fogunk jutni, de legalább egymás között nem kell olyan vitákat folytatnunk itt szűk körben, amelyek teljesen nyilvánvaló félreértésen, csúsztatásokon és félremagyarázásokon alapszanak. Megtisztelő figyelmüket megköszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)