Horváth László (Fidesz)

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Jó reggelt kívánok! Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, valamennyien egyetértünk abban, hogy egy hosszú és nehéz küzdelem fontos és jelentős pontjához értünk el azzal, hogy ennek az általam beterjesztett törvényjavaslatnak megkezdjük a parlamenti vitáját. Nagyon bízom abban, hogy senki nem vitatja, hogy egy komoly, embert, társadalmat, kormányt erősen próbára tevő küzdelem részesei vagyunk, és nemcsak mi, hanem a világ jó néhány része, azon részei, ahol a kábítószer évtizedek óta mérgezi az embereket és a társadalmakat. A mai jelenben nekünk is fel kell venni, magunknak is fel kell venni a harcot, a kesztyűt, és meg kell vívni a saját harcunkat annak érdekében, hogy megvédhessük gyermekeinket, a fiatalokat, közösségeinket, egyszóval a jövőnket.

Küzdelem ez a javából. A küzdősportban járatosak tudják jól, hogy a küzdelemnél az első és legfontosabb dolog, amit nem szabad elhibázni, az az alapállás, mert csakis egy stabil, szilárd és helyes alapállásból lehet sikeres küzdelmet végrehajtani. Először tehát ezt tisztázzuk, erről beszéljünk, hogy mi a helyes alapállás ebben az ügyben.

Az első dolog az az, hogy a józan ész talaján vessük meg a lábunkat, és bár a kábítószer-előállítás és a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem egy bonyolultnak tűnő problémahalmazban keres megoldásokat, amelyben sokféle megközelítés küzd egymással, hogy hogyan is kellene eredményeket elérni, viszont nagyon sokszor ezek a megközelítések, egymásnak feszülések nagymértékben elviszik a figyelmet a valós és azonnali megoldásért kiáltó dolgokról. Éppen ezért minden ilyen helyzetben arra kell törekednünk, hogy a bonyolult rendszereken belül is elsősorban az egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen dolgokat lássuk, illetve, hogy ragaszkodjunk ahhoz, hogy mások se nézzenek félre, és ők is lássák mindazt, ami valóban tagadhatatlan, valóban egyértelmű, és felesleges lenne vitatni.

Mik ezek a megkérdőjelezhetetlen dolgok? Vegyünk egy párat szépen sorra! A kábítószer semmit nem épít, de helyesebb, ha azt mondjuk, hogy semmire nem megoldás. Lehet egy elkapkodott és rossz válasz, viszont a kábítószer mindent lerombol. Ezt a tényt nem lehet vitatni. Azt sem lehet vitatni, hogy a kábítószer roncs embereket, körülöttük roncs környezetet és roncsokon élő roncs közösségeket hoz létre, akik számára roncsolt életeket kínál, de azt is csak egy darabig, mert előbb vagy utóbb, de biztosan a teljes pusztulást kínálja.

A kábítószer mindent elvesz, testi és lelki egészséget. A kábítószer elveszi a gyerektől a szüleit, a szülőtől a gyerekét, elveszi a gyerekkor biztonságát, elveszi a fiatalkor álmait és a felnőttkor kiteljesedését. A kábítószer megfosztja a szegényt a felkapaszkodás esélyétől is, a közösséget pedig a bizalomtól, az egymás iránti bizalomtól és a biztonságtól. A kábítószer nem ad mást, mint pusztulást, erőszakot, félelmet és bűnözést, és ezért ennek az igazságnak a valóságáért elég, ha már valaki kimegy a körútra vagy egy kistelepülésre.

Mi is akkor az alapállás ezek után? Költői a kérdés, hogy hogyan kellene viszonyulnunk ehhez a jelenséghez. Költői a kérdés, de a választ a társadalom nagyon is egyértelműen tudja, és azt is tudja a társadalom, hogy meg akarja védeni magát ettől a veszedelemtől, és nekünk meg azt kell tudnunk, hogy a társadalom azt kéri tőlünk, hogy segítsünk a védekezésben, és jogosan várja el tőlünk a védelmet.

Nem lehet ezekkel az igazságokkal szemben megrándítani a vállunkat, nem lehet azt mondani, hogy kérem szépen, ez van, tanuljunk meg ezzel együtt élni. Nem hiszem, hogy valóban ott tartanánk, hogy újságírók, választott politikusok, vagy akár egy főpolgármester azt várja el tőlünk, hogy barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy a jövőben együtt kell élnünk a kábítószerrel. Talán emlékeznek még rá, hogy London polgármestere 2016-ban nagyvárosi sajátosságnak tekintette a terrorizmust, amellyel együtt kell élni. Bízom benne, hogy ezt a gondolatsort a kábítószerekkel kapcsolatosan Magyarországon senki nem meri felvállalni.

Tegyük fel azt az egyszerű kérdést, hogy vajon van‑e helye az életünkben bármilyen olyan dolognak, ami az életünkre tör. Aki az „ez van” vállrándítós alapállásában van, az azt kéri tőlünk, hogy engedjük be a saját házunkba a gyilkost, aztán tanuljunk meg vele együtt élni. Sem a kultúránkra, a biztonságunkra törő terroristát, sem a társadalmat lassan mérgező kábítószert nem engedhetjük a küszöbön belülre. Ki kell mondani, hogy nem akarunk és nem vagyunk hajlandóak együtt élni a kábítószerrel.

Nem akarjuk, hogy a kábítószer eleméssze a gyerekeinket és feleméssze a jövőnket. Nem akarjuk, hogy családjainkat szétesésre ítélje. Nem akarjuk, hogy a kábítószer miatt a szegények minden esélyüket elveszítsék a felzárkózásra. Nem akarjuk, hogy a társadalmi felzárkózásra fordított minden emberi és anyagi erőfeszítés hiábavaló legyen, és nem akarjuk, hogy mások abból gazdagodjanak meg, hogy lassan és szervezett formában megmérgezik a gyerekeinket és a társadalmat. Ezért nemmel, csupa nagybetűs nemmel kell válaszolnunk a kérdésre, nincs más válasz.

(9.10)

Nem tanulhatunk meg együtt élni azzal, ami az életünkre tör, és ezt nem is várhatja el tőlünk senki. Zsigeri elutasítás van a társadalomban, mert a józan ész ezt diktálja: a teljes elutasítást, a zéró toleranciát, ez a helyes alapállás. Az ellenség nem arctalan, nem egy fogalom, nem valami filozófiai gondolatsor, amit így is meg úgy is lehet értelmezni. Az ellenfél valóban egy iparág gyárakkal, kereskedelmi láncokkal, médiahatalommal, de azért mégiscsak vannak arcai az ellenfélnek, beazonosítható, kézzelfogható arcok, ők pedig a kábítószer előállítói és terjesztői, legyenek ők bárhol az országban, és kínáljanak bármilyen kábítószert is. Ők azok, akik előre megfontoltan, céllal, szándékkal mérgeznek. Megismétlem: mérgeznek. Aljas, anyagi érdekből elkövetett, tervszerű, módszeres emberölésről és társadalompusztításról beszélhetünk velük kapcsolatosan, és a társadalom jogos elvárása, hogy kíméletlenül lépjünk fel ebben a kérdésben velük szemben.

Sokan sokféle szakértői megközelítést kínálnak, amikor a kábítószer szóba kerül. Nekünk is vannak szakértőink, sőt, rengeteg szakértőnk van, a magyar társadalom 92 százaléka mind a mi szakértőnk, és ezek a szakértők egyértelműen támogatják, hogy nagyon kemény szigorral lépjünk fel a kábítószerrel és a kábítószer-kereskedőkkel szemben. A szakértőket, ezt a 90 százalékot illik és kéretik komolyan venni. Ők küldtek minket ide, ebbe a parlamentbe, és ők várják el tőlünk azt, hogy megvédjük őket a veszélyekkel szemben.

Nagyon fontos, és ezzel érkeztünk el a mai naphoz, ez a mai nap tárgya, hogy a jogszabályi környezetben, a kábítószer-kereskedelemmel és -terjesztéssel szemben vívott harcban teremtsünk egy tiszta, világos, egyértelmű helyzetet, amely egyrészt fegyvert ad a kereskedelemmel, terjesztéssel szemben fellépők kezébe, másrészt pedig pajzsot ad a társadalom kezébe a veszélyekkel szemben. Mi azoknak a szakembereknek a megközelítésével értünk egyet ebben a témában, akik azt mondják, hogy az újabb és újabb generációkat úgy tudjuk megvédeni, ha elsőként a kábítószer fizikai jelenléte ellen lépünk fel. Azaz elsőként most arra kell erőt, energiát, erőforrásokat biztosítanunk, hogy a kábítószer elérhetőségét, felkínálhatóságát és hozzáférhetőségét számoljuk fel. Kevesebb kábítószer, kevesebb kábítószer-fogyasztás; kevesebb kábítószer, kevesebb elsőként kábítószert kipróbáló fiatal.

Fontos a prevenció és a rehabilitáció úgyszintén, de most azt kérem, hogy azt keressék az önök előtt lévő javaslatban, ami valóban benne van. Soha nem mondtuk, hogy nem lesz rehabilitáció, vagy ne lenne fontos, és a kábítószerekre vonatkozó prevenció is megkerülhetetlen, de azokat most ebben a jogszabály-módosítási csomagban ne keressék! A most elérhető, most veszélyes, most mérgező drogot kell visszaszorítani radikálisan, kíméletlenül, illetve azért kell tenni, hogy a jövőben egyre kevesebb készüljön ezekből, egyre kevesebb legyen elérhető. Ez az elsődleges feladatunk, de ahogy az előzőekben mondtam, ez sem kevés, és ez is tekinthető bizony a megelőzés egyik lépésének.

Az örök elégedetlenkedők biztosan találnak érveket ennek az ellenkezőjére, de mi úgy véljük, hogy a fizikai elérhetőség felszámolása és a kereskedelem felszámolása az első és megkerülhetetlen lépés. Ha nincs mit eladni, mert súlyos törvényi fenyegetettség miatt nem éri meg kábítószer előállításával sokévi börtönt és vagyonelkobzást kockáztatni, akkor kevesebb kábítószer lesz elérhető, és kevesebb méreg jut a gyermekeink és a társadalom testébe. Ezt a célt szolgálja a javaslatban lévő minden módosítás. Tiszta viszonyokra van szükség.

Engedjék meg, hogy a törvényjavaslat legfontosabb elemeire hívjam fel az önök figyelmét. Az első az, hogy ami kábítószerként működik, az kábítószer. Mondjuk ki! Egyértelművé válik a szabályozási javaslattal, hogy mi az, amit kábítószernek kell tekintenünk. A céllista folyamatos kijátszása elleni küzdelem egy olyan szélmalomharc volt, egy olyan csikicsuki játék az elmúlt években, amelyben a kábítószer-előállítók és -kereskedők mindig egy lépéssel előrébb voltak, mint az őket üldözők. Ezt a helyzetet, ezt az előnytelen helyzetet szüntetjük meg az új szabályozással, és azt mondjuk, hogy nem a kémiai összetétel és nem az új kémiai trükkök százai a lényegesek, hanem az, hogy ki milyen szándékkal dob a piacra és erőltet másokra bódító, kábító hatású szert.

Súlyosabb minősítéseket kaphatnak végre a kábítószerekkel kapcsolatos jogsértések. Az eddigi megengedőbb minősítések, valamint az enyhe ítéletek eddig is súlyosan sértették a társadalom igazságérzetét, és nem nézhetjük tovább, nem tekinthetjük bocsánatos bűnnek azt, ha valaki a kábítószerhez jutás miatt vagy kábítószeres állapotban követ el ‑ eddig ‑ szabálysértést, mert nem felmentés a kábítószeres állapot vagy a motiváltság, hanem súlyosbító tényező. Ezzel kell számolni majd a jövőben. Az elterelés végre nem a megúszást kínálja majd, hanem lehetőséget arra, hogy ne csak a szavak szintjén akarjon valaki szakítani a kábítószerrel, hanem tegyen érte önmaga is, akár azzal is, hogy segíti a hatóságok munkáját. Minden feladott kábítószer-kereskedő eggyel kevesebb olyan személyt jelent, aki fenyegetés lenne gyermekeink, családjaink, közösségeink számára, minden adag feladott, megnevezett és előállított, kábítószer-kereskedőtől elkobzott kábítószer eggyel kevesebb adag méreg.

A tervezett módosításnak köszönhetően lesznek végre eszközök az állam kezében ahhoz, hogy a bódult állapotban lévő ön- és közveszélyes személyek ne jelentsenek fenyegetést a környezetükre és a közterületeken lévőkre. Ezt évek óta szenvedi a vidék, a főváros egyaránt, és ennek az áldatlan állapotnak véget kell vetni. Kitilthatóvá, távol tarthatóvá válnak bizonyos településekről a kábítószer-kereskedők. Ezt sokan nem akarják jól érteni, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: a helyi közösség védelme fontosabb, mint a bűnözők jogai. (Nacsa Lőrinc: Így van, így van!) Ehhez sok esetben eddig nem lehetett fizikailag kiszorítani mindazokat, akik szándékkal rombolták a helyi közösségeket, de ezzel a módosítással ennek is elejét vesszük, védelmet kapnak a települések. Tekintsünk erre a javaslatra úgy, mint egyfajta települési vagy közösségi távol tartásra, amellyel az ott élő emberek biztonságát akarjuk garantálni!

A javaslat értelmében a bíróság elrendelheti olyan eszközök használatát is, amelyekre eddig nem volt lehetőség, de mostantól immár ezekkel együttesen lesz eredményesebbé tehető a felderítés és a bizonyítás. Bízom benne, hogy a teremben nincs olyan képviselő, aki ennek a jogosságát, szükségességét kétségbe vonná. Súlyosabb minősítés, súlyosabb jogszabályi fenyegetettség az elkövetőkkel szemben, és nehéz súlyú eszközök az igazságszolgáltatás oldalán is.

Nem lesznek átmenthetők, kimenthetők a kábítószerből eredő vagyonok és vagyontárgyak. Ez az intézkedés újfent ahhoz kell, hogy ne érezze úgy senki, hogy megéri kábítószert előállítani és kereskedni vele, mert lebukás esetén is megmenthető lenne az abból szerzett vagyon. Eddig is folyamatosak voltak a nagy értékű lefoglalások, zár alá vonások, de a jövőben ez még kiterjedtebb lesz. Ugyanígy segíti a társadalom igazságérzetének helyreállítását, helyrebillentését ez az intézkedés, mint az előzőek.

(9.20)

A javaslat szerint időszakosan vagy véglegesen bezárhatók lesznek azok az üzletek és üzlethelyiségek, amelyekben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt követtek el. Ez szigorú, de szükséges és következetes rendelkezés annak érdekében, hogy a szülők biztonságban engedhessék el gyermekeiket szórakozóhelyekre, diszkóba vagy akár fesztiválokra.

Mielőtt továbbmennék, engedjenek meg nekem két reflexiót azokra az elsősorban politikai indíttatású véleményekre, amelyek az elmúlt hetekben kritikaként elhangzottak. Az első ilyen kritika, illetve számonkérő kérdés az volt, hogy miért csak most foglalkozunk ezzel a kérdéssel, a másodikban pedig az jelent meg, hogy egyfajta büntetőpolitika dominál a tervezett jogszabály-módosításokban.

Az első kérdést illetően ‑ ami nyilvánvalóan politikai indíttatású ‑ szívesen visszakérdeznék, hogy miért csak mi foglalkozunk ezzel a kérdéssel hosszú idő óta. 1998-ban azzal alakult meg az első Orbán-kormány, hogy külön államtitkárság foglalkozott a kábítószerüggyel. 1998-ban a baloldalnak mindössze arra tellett, hogy egy szimpátiatüntetést hirdetett meg a Vörösmarty térre. Jól emlékszem, ott voltam, nem támogatólag, hanem kritikailag, de ott voltam, amikor szólt a zene, és a marihuána liberalizálásáért tüntettek, demonstráltak baloldali politikusok. Innen indultunk, és egyébként a baloldaltól többre nem is számíthattunk az elkövetkezendő évtizedekben.

Aztán a második Orbán-kormány volt az, amelyik drogstratégiát készített, illetve tett le a parlament asztalára. Ezt a stratégiát persze lehet kritizálni, lehet azt mondani, hogy nem tudta elérni a célját, nem voltak elég hatékonyak az eszközei, de azért a tisztesség kedvéért tegyük azt is hozzá, hogy a környezet is jelentősen megváltozott ‑ ezt csak zárójelben jegyzem meg ‑, de hogy ne foglalkozott volna a kérdéssel, azt nem lehet elmondani. De most is az Orbán-kormány és a nemzeti oldal az, amely ezt az ügyet felvállalja, fel meri vállalni. Egyébként azok vitatják az elkötelezettségünket, akiknek soha semmilyen javaslatuk nem volt ebben a tárgykörben, és színvonaltalan, igénytelen, monoton kormánykritika szintjére süllyesztették ezt a kérdést. Vagy azok fogalmazzák meg ezt a kritikát, akik azon munkálkodtak, hogy a társadalmat befogadóbbá, kevésbé ellenállóbbá tegyék a kábítószerekre, és egyáltalán nem vicces téma ez, még ha egy viccpárt erre most demonstrációt és rendezvényt is szervezhet Magyarországon ‑ még.

Azt se felejtsük el, a Covid óta érezhető, hogy az ország számos térségében megváltoztak a közösségi relációk, és az internetes kereskedelem, illetve az online közösségi térbe szorított társas és csoportos viszonyok esélyt adtak arra, hogy a kábítószer-előállítók és a kábítószer-kereskedők minden korábbinál gátlástalanabbul támadhassák a közösséget.

Végül is azt mondhatjuk, hogy a kábítószer és annak minden kapcsolódó eleme egy olyan jelenségkör, amely ellen soha nem lehet elég korán megkezdeni a küzdelmet, és ebből adódóan sosincs elég késő szembeszállni vele. Azaz értelmetlen kérdés, hogy miért csak most.

A másik témakör, amelyben az elégedetlenkedők, és sajnos azt kell mondanom, az akadékoskodók és értetlenkedők kritikát megfogalmaztak, arra vonatkozott, hogy szerintük túlságosan domináns a javaslat büntetőpolitikai jellegű fellépése ebben a kérdésben. Lássuk tisztán a körülményeket, és beszéljünk világosan!

Tegyük fel azt a kérdést, hogy a kábítószer kereskedelme, a kábítószer előállítása megengedett, legális-e. Nem! Illegális, törvénytelen és büntetendő. Ha a kábítószer előállítása büntetendő és törvénytelen, akkor hogyan kérheti bárki azt, hogy a fogyasztása megengedett legyen? Hogyan lehetne bárminek a fogyasztása és használata megengedett, sőt támogatott, ha ahhoz törvénytelenül lehet hozzájutni? Ez egy olyan ellentmondás, ami értelmezhetetlen, még akkor is, ha külföldi pénzekből támogatott jogvédő szervezetek ezt meg is próbálják aláásni és folyamatosan megkérdőjelezni. Ebben a helyzetben, a mai helyzetben nincs olyan NGO a világban, amely ezt le tudná nyomni erőszakkal a magyar társadalom torkán. Végtelenül szomorú, hogy éveken, évtizedeken át ez sajnos itt volt velünk, de azt hiszem, elérkezett az idő, hogy kimondjuk, ennek vége.

A jóemberkedő, magukat függetlennek álcázó, de egyértelműen kormányellenes nemzetközi szervezetek és azok magyarországi lerakatai pedig jobb lesz, ha nem próbálják folyamatosan gátolni, visszafogni ezt a munkát. Ne vegyék el a társadalom, egy nemzet alapvető jogát ahhoz, hogy megvédje önmagát a kábítószerektől! Ha valaki szerint ez túlságosan is büntető jellegű megközelítés, azt gondolom, hogy súlyos aránytévesztésben van.

Hadd mondjam ki azt, amit nagyon sokan éreznek, de néha nem mernek kimondani: eddig a méregkeverő, emberi életeket tönkretevő kábítószer-kereskedőkkel volt cinkos minden olyan szereplő, köztük jogvédő szervezetek is, akik megkérdőjelezték azt, hogy a kábítószer kereskedelme és fogyasztása súlyosan társadalomellenes, és nem akarták megérteni, hogy miért szükséges a törvény szigorával fellépni ellene. Ehhez kapcsolódik az a problémakör is, hogy ahol a kábítószer kereskedelme és fogyasztása megjelenik, ott nagyon sok esetben jelen lesz a családon belüli erőszak, a prostitúció, a fizikai erőszak, illetve megszaporodnak azon vagyon elleni bűncselekmények, amelyek együtt járnak a kábítószerrel.

A világ minden táján tombol a kábítószerrel kapcsolatos erőszak. Megismétlem, mindenhol. És nemcsak Mexikóban, nemcsak az Egyesült Államokban vagy Ázsia távol-keleti részén okoz kiemelt kihívást ez a jelenség. Nézzenek körül, kedves képviselőtársaim, Európában is bátran! Ömlik a brutalitás és az erőszak! Svédországtól kezdve Franciaországon és Belgiumon, Hollandián át egészen az Egyesült Királyságig, de a kelet-európai térségben is hihetetlen nyomás alatt vannak a társadalmak. Tudják‑e vajon azt, hogy melyik ország belügyminisztere fogalmazta meg azt az aggodalmát, hogy attól tart, hogy országa Mexikó sorsára jut a kábítószer miatt? Ha nem tudják, megmondom a választ: ezt Franciaország belügyminisztere mondta, méghozzá 2024 őszén. Tehát attól tart, hogy Franciaország Mexikóvá válik, azaz az országot a kábítószerkartellek jelentősen fogják befolyásolni.

Ezek után nem hiszem, hogy van olyan, aki meg meri kérdezni, pláne számon meri kérni, hogy miért is nem engedünk valakit folyamatosan elterelésre, vagy bátran vallja, hogy egy füves cigi senkinek sem árt. Elmondom megint, mint minden alkalommal, hogy nincs jó vagy rossz, nincs könnyű vagy nehéz kábítószer, csak kábítószer van. Nincs olyan része a világnak, ahol a kábítószer nyomában ne pusztulás, erőszak és rombolás járt volna. Ez nem lehet világnézeti kérdés. Megértem, hogy vannak, akik szerint ezt annak kellene látni, azaz hadd gondolkodjon mindenki a kábítószerekről úgy, ahogy akar, higgye például azt, hogy egy füves cigi senkinek sem árt. De ez egy olyan kérdés, amelyben társadalmunk, kultúránk, gazdaságunk megóvása érdekében egy pillanatra sem alkudhatunk meg. És a ránk szavazók többsége, kormánypárti és ellenzéki szavazók együttesen ugyanígy gondolkodnak.

(9.30)

Azzal zárnám, amivel kezdtem: csak a kábítószerrel való szembefordulás és teljes elutasítás a megoldás. Ez a társadalom alapvető önvédelmi joga. Ha valaki vagy valami az életemre tör, az ellen van jogom védekezni; egyedül vagy másokkal, de van jogunk fellépni ellene. Ki kell mondani, hogy a fogyasztó, a használó nem feltétlenül áldozat, sőt nagyon sok esetben komoly kihívást jelent a közösség és a társadalom egésze számára. Megértem azokat is, akik szeretnék megtartani azt a képet, mely szerint a szerhasználó, illetve a függő maga is áldozat és kiszolgáltatott, ugyanakkor őket arra kérem, értsenek meg minket, akik szerint a legkiszolgáltatottabbak és leginkább áldozatok a családtagok például, a férjek, a feleségek, a gyerekek, a szülők, és az a közösség, amelyet szétzilálnak és elpusztítanak. Az utóbbiaknak milyen joga van? Nekik ki adja vissza a megnyomorított éveket és életeket? Senki. És azon vagyunk, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen ezt a kérdést feltenni majd a jövőben.

Végezetül hadd szóljak egy szót a rendőrségről, mert megilleti őket a köszönet. Az elmúlt hónap, hónapok bebizonyították, hogy a rendőrség felkészült, és eredményesen tudja tenni a dolgát, a megszavazásra kínált jogszabályi módosításokkal pedig még eredményesebbek lehetnek. Biztosan tudom, hogy a jogszabályok módosítását célzó javaslatcsomag megszavazását követően az esélyek nemcsak kiegyenlítődnek, hanem a mi oldalunkra állnak. (Az elnök csenget.) Legyünk azon ‑ és a jobbító javaslatokat szívesen fogadom ‑, hogy ez a javaslat jó fegyver legyen a kábítószer-kereskedőkkel szemben, és jó erős pajzsként védje a társadalmat! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)