Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023-as büdzsé önök szerint rezsi- és honvédelmi költségvetés, ezzel a fókusszal készült, és ebből megállapíthatjuk, hogy sajnos nem az egészségügy költségvetése.

Tőlem talán már megszokhatták az előző ciklusban is, sőt azt megelőzően is, hogy az egészségügy globális szemléletét nézem, és jellemzően magát az államháztartási rendszert, illetve az egész hazai rendszert áttekintve szoktam elmondani azokat a hiányzó elemeket és azokat a hiányzó költségvetési forrásokat, amelyeknek valóban rendelkezésre kellene állniuk ahhoz, hogy a 2023-as évben egy valóban XXI. századi modern és hatékony egészségügyről beszélhessünk. Hiszen Varga Mihály arról beszélt, hogy a költségvetés és a büdzsé azt mutatja, hogy az egészségügyünk egy modern és hatékony egészségügy, és ezzel szemben, tisztelt képviselőtársaim, az a valóság, és erről az ebben dolgozók, sőt azok a betegek, akik ide járnak ‑ különösen így, a koronavírus-járvány után ‑ , tudják mondani, hogy sajnos a magyar egészségügy, összehasonlítva más országok egészségügyével is, egyelőre nem modern, és legfőképpen nem hatékony.

A hatékonyságot abban lehet szerintem mérni, hogy milyen népegészségügyi adatok vannak, hogy egy hatékony egészségügy a legalsóbb szintektől a legmagasabb progresszivitási szintig, akár a kapuőri szerepet betöltő háziorvosi ellátástól, az otthoni szakápolástól a legmagasabb klinikai ellátásig menőleg milyen teljesítményt tud nyújtani. Önmagában az, hogy az európai átlaghoz képest az egészségben eltöltött évek időtartama nagyon alacsony, a várható élettartam nagyon alacsony Magyarországon, és a betegségben leélt évek riasztó volta, tehát a magyar halálozási adatok ‑ és egyrészt nemcsak a megbetegedési, hanem a mortalitási, halálozási adatok is ‑ mind azt mutatják, hogy rendkívül sok hatékonysági kapacitás nincs kihasználva a hazai egészségügyben, egy sokkal hatékonyabb rendszert lehetne építeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Erre a területre kifejezetten egy bizonyos pontig igaz az a megállapítás, amit a focival kapcsolatban mondtak, miszerint: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Az egészségügy, ha nem teszünk bele kellő erőforrást ‑ és nem nyakló nélkül kell beleönteni, de hogyha nem teszünk bele kellő erőforrást ‑, a rendszer nem tudja magát kihasználni addig a pontig, hogy a lehető leghatékonyabb és legjobb ellátást biztosítsa, és jelenleg ezen a szinten vagyunk.

Azt el kell ismerni, hogy az elmúlt 12 évben azt az óriási lemaradást, amit egyébként a technológiai nyomástól, tehát a folyamatosan fejlődő technológiától, az öregedő társadalomtól kapott a magyar egészségügy, és azt a lemaradásunkat, ami volt, próbáltuk folyamatosan behozni. Ebben partnerek voltak a szakmai szervezetek. Volt időszak, amikor a kormányok is mutattak partneri képességet, és aztán voltak évek, amikor szintén nem volt elegendő a forrás.

Az elmúlt pár évben a koronavírus-járvány nagyban átrajzolta az egész terület finanszírozását, de a koronavírust megelőző években, a járványt megelőző években voltak arra jófajta kezdeményezések, hogy az egészségügybe hogy lehessen úgy forrást bevonni, hogy az ne pluszteherviselés legyen, hanem azoktól, mondjuk úgy, a szennyezőktől vegyünk el pénzt és tegyük az egészségügybe, ami segíti az ágazat jó és hatékony működését.

Ehhez képest most megint ott állunk, és a büdzsé ezt mutatja, hogy egy 4 százalékos egészségügyikiadás-növekedéssel állunk szemben. Tekintve azt, hogy az inflációt önök 5 százalékra tartják, ez lényegében egy reálérték-csökkentést takar. Az egyik kulcsa annak, amit ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egészségügynek a műszer- és valamennyi, mondjuk úgy, hogy eszközigénye nagyon nagy részt ‑ és ez így alakult sajnos az elmúlt három évtizedben ‑ külföldről determinált, azaz az euró/forint árfolyamtól nagyban függ, és nagyon kitett épp ezért nemcsak az árfolyamváltozásnak, hanem annak az inflációs jelenségnek is, amely a mostani időszakra két számjegyű infláció lett. Tehát önmagában azt, hogy egy 4 százalékos növekedést terveznek, profánul mondva csak az infláció fogja felzabálni, és akkor az euró és a forint árfolyamváltozásáról még nem is beszéltünk.

Világosan látszik, hogy a mostani tervezet alapján az egészségügy nem arra számított, hogy egy picivel jobb lesz, vagy egy helyben lesznek, hanem sokkal visszább fognak lépni ebben a finanszírozásban. Márpedig, hogyha valami kötelességünk a magyar törvényhozásban dolgozóként, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy jól finanszírozott, robusztus állami egészségügyi ellátórendszerünk legyen, a legkisebb pillérétől, adott esetben akár a védőnői szolgálatoktól vagy az otthonápolási szakellátásunktól egészen a klinikai ellátásunkig. Ebben vagyunk mindannyian érdekeltek, és ezt egy módon lehet megoldani: ennek a megoldása az, hogy olyan büdzsét teszünk oda, amelyben tisztességesen benne vannak a finanszírozási tételek, ami egyébként reformra szorul, hozzáteszem, benne vannak tisztességesen azok a megkezdett béremelési javaslatok, amelyeket végig kellene vinni. És bár ígéretet kapott, illetve egy halovány ígéretet kapott a mai napon legfőképp az orvosi kar, hogy azt kívánja a kormány folytatni, amiben a Magyar Orvosi Kamarával megállapodtak, de azt nem jelentette ki, hogy ezt is fogja folytatni 2023-ban.

És hogy egy nagyobb problémát mondjak, nem elsősorban már csak az orvosok bérével van gond, sőt már nem az ő bérükkel van a gond, hanem az egészségügyi szakdolgozókéval, azokéval, akik a magyar betegágy mellett ápolóként ott állnak, és a nemzet olyan napszámosai, akik két-három pluszmunkát vállalnak azért, hogy egyáltalán a megélhetésüket valahogyan biztosítsák. Emlékeztetnem kell önöket egypár évvel ezelőtti felmérésre, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara a saját körében végzett: a betegágyak mellett álló magyar ápolók betegebbek, mint akiket ápolnak. Tragikus adataik vannak, túlhajszoltak, polimorbid betegségekkel, mindenfajta teherrel küzdenek; így állnak a betegágyak mellett, és így végzik a munkájukat. Az ő tehermentesítésükre egyrészt a bér-, másrészt a munkakörülmények alapján lehetőség lenne, csak ehhez is pénz kell, ismételve és visszautalva a focis hasonlatra.

Tehát nagyon nehéz belőle kiolvasni, hogy folytatódik‑e az a trend, hogy az egészségügyi dolgozók, különösen a szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók, akik nem a szakmában, hanem az épületek, az intézmények és ezen szolgáltatások fenntartásában asszisztensek, szakmai dolgozók és egyéb ellátásban dolgozók és magának az intézménynek a fenntartói, az ő béremelésük is biztosított-e.

És hogyha már a béremelésről beszélünk, nagyon kevés olyan államilag finanszírozott és nagy állami foglalkoztatotti tömeggel bíró ágazat van, mint az egészségügy. Szimplán a szakellátás dolgozói esetében 80 ezer dolgozóról beszélünk. Ennek a 80 ezer dolgozónak a minimálbér-emelése miatti közel 4 milliárdos az a többlet, amit most pótolni kell, és hogyha megnézzük az összes többi ágazat dolgozóival összehasonlítva, azt kell hogy lássuk, hogy felülreprezentáltak a minimálbérért dolgoztatott emberek az egészségügyben. Szinte sehol nincs akkora teher és akkora pluszköltség, amit a minimálbér emelése miatt hozzá kell adni például egy 80 ezres dolgozói tömeghez, mint az egészségügyben. Ez azt bizonyítja, hogy az egészségügyben az általános bérek nagyon erősen determináltak, és nagyon közel vannak a minimálbérhez, így éppen a legnehezebb helyzetben dolgozóktól vonják meg azt, hogy az érdemi fejlesztésekhez és a rájuk költött pénzekhez valamilyen segítséget juttassanak.

Szintén nem beszéltünk arról ‑ a hétfői napon volt is felszólalásom ebben, és a Belügyminisztérium államtitkára nem tudott rá pontos választ adni ‑, hogy mi lesz a kórházi adósságokkal. Örökké visszatérő téma, hogy az, ahogy a mai világban a kórházakat önök, illetve a soron következő kormányok finanszírozzák, úgy, hogy nem nézték át, hogy milyen díjtételek alapján és milyen finanszírozási modell alapján zajlik az egészségügyben az ellátás, azt jelenti, hogy egyrészt nőnek a várólisták, másrészt a kórházaknál nőnek az adósságok, és ezek az adósságok évről évre visszatérően 50-60 milliárd forintra rúgnak az év végén, és önök soha nem tervezik bele a költségvetésbe, hogy ezt majd ki kell fizetni, mindig az év végén a kasszasöprésnél kell rá pénzt keresni és találni, hogy valahogy kifizessék a kórházaknak ezeket a díjakat.

De az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez az év merőben más lesz, mint az előző évek voltak: nincs koronavírus-járvány olyan szinten, amilyenen volt, más az egészségügyi intézmények finanszírozása.

(15.20)

Most olyan adóssággal fognak találkozni, amit az infláció és az euróárfolyam is megnyom. Az is lehet, hogy nem 50-60 milliárdos, hanem 100 milliárdos adósságot fogunk az év végén látni, és nincs benne a tervezetben, hogy valahogy felkészüljön rá a kormány, hogy majd 2023-ban ezt valahogy kezelje, és az egészségügyi intézményeket ez alól a teher alól felszabadítsa, mert ahol egyébként felszabadítja ez alól a teher alól, ott segít azoknak a vállalkozásoknak, akik oda beszállítók. És ne a multikat nézzék benne, ne a külföldi érdekeltségű eszközbeszállítókat, hanem adott esetben azokat az orvosokat, azokat a szakszemélyzeti dolgozókat, akik vállalkozói szerződéssel vannak ezeknél a kórházaknál, és sok esetben az elvégzett munkájukat 5-6 hónapra fizetik ki. Ki várja el egy magyar átlagos családtól, legyen az orvos, legyen az bármilyen ápoló vagy asszisztens, hogy az általa elvégzett munkáért járó bért majd 5-6 hónap múlva kapja kézhez, és addig éljen meg valamiből?

Tehát nem arról van szó, hogy itt valakinek és a beszállítóknak a busás külföldi és euróárfolyamon való meggazdagodását akarja bárki is propagálni, hanem arról, hogy azok a tisztességes kisvállalkozások, akik ott vannak, és fenntartják az egészségügyet, ők se kapják meg, és év végéig várnak, vagy a következő év végéig várnak arra, hogy egyáltalán szóba álljanak velük, és megkapják a tartozásukat, illetve az általuk hitelezett pénzt.

Végérvényesen megtorpanni látszik az „Egészséges Budapest” program is. Ebből a költségvetésből látszik, hogy az a felívelő trend, hogy az „Egészséges Budapest” programon keresztül intézményi és ellátási reformok lesznek Budapesten, ahol erre nagyon nagy szükség volt, mert ezt is mindenki elmondta, hogy míg vidéken voltak észszerűsítések és olyan kórházfejlesztések, amelyek segítették a vidéki ellátás fejlődését, addig Budapesten egy nagyon rosszul megörökölt és szinte működésképtelen rendszer volt, és az „Egészséges Budapest” program pont ezt szolgálta volna, hogy ezen lehessen változtatni, de ez is megtorpant.

S akkor nyugodtan beszélhetünk arról, hogy mi nem változott. Nem változik a védőnői szolgálatokra adott pénz, nem változik az otthoni szakápolásra adott pénz. Hadd tegyek itt egy zárójelet! A beteg valódi gyógyulási lehetősége és a betegágya hol van? Az otthonában. A lehető legköltségesebb dolog valakit kórházban ápolni. Lényegesen költséghatékonyabb az otthoni szakápolás. És nem az otthonápolásról beszélek, ami szociális kérdés, hanem az otthoni szakápolásról, amikor az a terapeuta, az a nővér, az a sebgondozó a saját otthonában látogatja meg a beteget, aki a saját otthonában eszik, fürdik, fűt, tévézik, és nem az úgymond hotelszolgáltatásokat veszi igénybe az egészségügyben, amin egyébként az egészségügyi intézmények nyerészkedni szoktak.

Ha valaki megnézi azt a finanszírozási modellt, amit most használunk, lassan olcsóbb a Kempinskiben egy éjszakát eltölteni, mint a magyar kórházakban, mert úgy kódolják fel a betegek ott-tartózkodását. Olyan pénzeket kérnek és halásznak le utána a kórházak, mert így tudják a rossz és ‑ bocsánat ‑ perverz finanszírozás alapján fenntartani magukat, hogy ez után a hotelszolgáltatás után, a bent fekvő emberek után szedik fel a pénzt. Úgy is hívják a jó részét ezeknek a betegeknek, hogy vattabetegek, tehát ők szívják magukhoz a pénzeket. Ennek a rendszernek az ilyen módon fenntartása őrültség, és egy lefelé tartó spirálba vezet minket.

Mi nincs még benne? Szó volt arról, hogy valamifajta reformnak, valamifajta átalakításnak az egészségügyben jönnie kell és lennie kell. A jövő évi költségvetés ennek a jeleit sehol nem mutatja. Sehol nem látni azt, hogy az önök által a Boston Consultingtól megrendelt tanulmány alapján, amit tagadtak, hogy van, aztán kiderült, hogy van, aztán titkosítva van, tehát nem lehet róla tudni, hogy igazából mi van benne, de a szakmai részéről rengeteg dolog kiszivárgott, szóval, nem lehet látni azt, hogy egyáltalán önök elindulnának‑e azon a vonalon, amit ott a szakma javasolt, vagy legalább egy tanácsadó cég javasolt, vagy hogy legalább benne lenne az alapellátás rendbetétele, vagy az alapellátáshoz tartozó ügyeletek rendbetétele. Kié lesz? Hogy stílusosan mondjam: önkormányzaté, vármegyéé, vagy a főispán fogja azt is elvégezni alapellátóként?

Szóval, nagyon sok minden hiányzik ebből a költségvetési javaslatból, ami nem hiányzik belőle, az természetesen az adóemelés. Higgyék el, nem fogok egy könnycseppet sem hullajtani azokért a társaságokért, akik a népegészségügyi termékadó adónövekménye alapján több adót fognak befizetni, de az a helyzet, hogy a népegészségügyi termékadót is a végén a fogyasztók fizetik meg. Ugyanis ezek azok a cukros üdítők, azok a chipsek, azok az egészségtelen élelmiszerek, amelyek fogyasztásának a bővülése és a fogyasztása után a népegészségügyi termékadó alapján 80 milliárd forintot meghaladó összeget szednek be.

Ez az adónem egyébként nemzetközi viszonylatban is egy elismert és sikeres adónem. Tehát azt kell mondjuk, hogy a nemzetközi szakma egészségügyi körökben egy kifejezetten sikeres és jó innovatív megoldásnak tartja, és ez az önök egyik ‑ nyugodtan mondhatjuk ‑ dicsősége, hogy egy ilyet csináltak. Viszont az nem dicsőség, ahogy ezt használják. Ugyanis a szakma azt várta volna el, és a kialakításánál az volt az idea, hogy mindazt a bevételt, ami ebből befolyik, a népegészségügyi célok támogatására fordítják. Tehát ebből a költségvetésből minden látszik, de az biztosan nem látszódik, hogy a népegészségügyi programok 83 milliárd forint értékben támogatást kapnának. Márpedig szükségünk van az összes népegészségügyi programnak a maximális csúcsra járatására, ami lehetne zéró tolerancia, onkológiai program, nemzeti alkoholellenes stratégia. Magyarországon az alkoholfogyasztás világszinten és európai szinten kiugró, az ebből származó halálozás és az ezzel kapcsolatos egészségkárosodás sajnos élen jár Európában. És nem költünk azokra az egyébként ilyen célra beszedett adókból, és nem dedikáltan odaadjuk, hanem valahova a nagy közösbe ez bemegy és elfolyik. Ezeknek a pénzeknek pántlikázottan, kifejezetten a népegészségügyi céloknak a támogatására kellene fordítódniuk.

És hogy mondjam, hogy mennyire nem erre költik; én annak idején ‑ és akkor még 50 milliárd forint körül járt ennek az adóbevétele ‑ megkérdeztem a ‑ mondjuk úgy ‑ kevésbé szép sorsú EMMI-t ‑ ugye, most a BM-et kellene ebben kérdezni ‑, hogy mégis mire költötték el, és egy körülbelül 1 milliárd forintos programot tudtak mutatni az 50 milliárddal szembetételezve, hogy ezekre a népegészségügyi célokra költöttük el. A maradékot fogták és az egészet benyomták a közösbe.

Itt a finanszírozási kérdésnél egy alaptételhez érkeztünk el: hogy lehet az egészségügyet fenntarthatóan finanszírozni? Most már évek óta államtitkár urakkal ez egy oda-vissza kérdés szokott lenni, hogy világosan látni kell, hogy ha az egészségügynek forrásoldalról nincs megteremtve a finanszírozása, önmagában tervezhetetlenné és következetlenné fogja az tenni, hogy csak az adóbevételeinkből finanszírozzuk, ugyanis az egészségügyet már nem a társadalombiztosítási járulékok és egyéb hozzájárulások alapján finanszírozzuk, hanem fogjuk, és a nagy egész adóból tesszük oda a működési költségeket. Ez mindenhol, ahol működtetnek államilag finanszírozott egészségügyet, egy dolgot bizonyított, hogy kiszámíthatatlan és tervezhetetlen az egészségügy hosszú távú fejlesztése. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy a technológia nem fog arra várni, hogy a magyar kormány mennyit tesz oda vagy a kormányok mennyit tesznek oda, az elöregedő társadalom nem lesz fiatalabb, tehát folyamatosan növekvő nyomásunk van, és valamilyen bizonytalan adóbevételre építeni vagy generális adóbevételre építeni és abból odaadni mindig a szükséges pénzt, hosszú távon fenntarthatatlan lesz. Meg kell nézni, hogy milyen pluszlehetőségek vannak a forrásoldalon forrásbővítésre, és milyen módon lehet egyébként ebbe bevonni, akár ahogy tették a népegészségügyi termékadóval, egyes fizetőket és egyes közteherviselőket.

Engedjék meg, hogy ezen túl még azt is elmondjam, hogy ami kiemelten fontos, és amire mindenképpen figyelmet kellene a kormánynak fordítania ‑ és erre költségvetési módosítót is nyújtottunk be ‑, az a mentés kérdése, az Országos Mentőszolgálat. Folyamatosan visszatérő probléma, hogy az Országos Mentőszolgálatnál a nagy igénybevételnél ‑ és a koronavírus-járvány erre is rámutatott ‑ szükség van az állandó eszközpótlásra, a folyamatos fejlesztésre, különösen úgy, hogy az önök elképzelésében az szerepel, hogy az egészségügyi alapellátáshoz tartozó ügyeleti ellátást a Hajdú-Bihar megyei pilotprogram alapján országos szinten a mentőszolgálatokra akarják bízni. Egyébként ezt majd érdemes lesz megkonzultálni a mentőszolgálatokkal, mert nekik nagyon rossz tapasztalatuk van azzal kapcsolatosan, hogy az alapellátó ügyelet működtetése így megoldható‑e vagy nem. Valószínűleg a rendszer inkább összecsúszik a rendes ügyeleti és sürgősségi ellátással, és nem tölti be az alapellátásban a megfelelő funkciót.

Összességében tehát azt lehet mondani, hogy a 2023-as költségvetés nem az egészségügy költségvetése lesz. Személyesen ezt azért sajnálom, mert ez az a terület, ahol Magyarországnak az egészségügyi innováción túl nagyon sok tennivalója van. A magyar népegészségügyi adatok azt mutatják, hogy rengeteg elmaradásunk van. Mindannyiunknak az életében hozzátartozókon vagy saját egészségén keresztül is volt tapasztalása azzal kapcsolatosan, hogy hogyan és milyen módon lehetne fejleszteni az egészségügyet. Ha Magyarország a 10 milliós piacával és az államilag finanszírozott egészségügyével valamiben sikeres lehetne, az pont az egészségügy. Egy nagyon jó méretű, egy nagyon jó kialakítású és egy igazán jó perspektívát nyújtó terep lenne, ha valaki komolyan venné, hogy az egészségügyet tisztességesen fejlessze, és tisztességesen, a megfelelő forrásokat bevonva egy jó és hosszú távú pályára állítsa.

Ebben politikai konszenzus a mi oldalunkról mindig lesz, a Jobbik ebben mindig partnerséget mutatott a baloldali és a kormánypárti pártok felé egyaránt, hogy egy politika felett álló politikai konszenzus legyen vagy egy sima konszenzus legyen, amelyben hosszú távon meg lehet határozni azt a magot, amelyben mindannyian egyetértünk, és amely hosszú, tízéves távlatokban is biztosítja az egészségügynek a politikai viták felett álló stabil működését.

(15.30)

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a maradék pár percben még pár módosító javaslatot az önök figyelmébe ajánljak. Eredeti hivatásom szerint jogász vagyok, ügyvédként dolgoztam. A kezdeti időszakban, mint minden ügyvéd, nagyon sokszor kirendelt védőként dolgoztam. Az elmúlt időszakban nagyon szomorúan tapasztaltam, hogy bár volt arra egy gyors emelés, talán 2015-ben vagy 2016-ban, ahol ezer forintra sikerült a kirendelt védői díjat, illetve a jogi segítségnyújtás díját emelni, ez az emelés megragadt. Az elmúlt időszakban nem sikerült, mondjuk úgy, e szolgáltatás, a jogszolgáltatás díján, amit az állam fizet a bajban lévő terheltek vagy eljárás alá vontaknak a jogi segítségnyújtásánál, tehát amit az állam fizet, azt nem sikerült emelni.

Én arra kérem önöket, és ezt javasolnám, és ezt fogom javasolni a szakmai kamaráknak, úgy az ügyvédi kamarának, illetve más, a jogi segítségnyújtással foglalkozó szervezeteknek, hogy ebben legyen egy egységes konszenzus. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy mindenhol általános bérnövekedés volt, sőt nemcsak bérnövekedés, de költségek növekedése is volt, és az a díj, amiért jelenleg az ügyvédek, ügyvédjelöltek, illetve más jogi segítségnyújtást végző szakvizsgázott, tehát magasan képzett jogászok a munkájukat végzik, az az ebbe a hivatásba és ebbe a munkába vetett közbizalmat már nem segíti, inkább rombolja. Tehát ennek az összegnek az emelésére tettem javaslatot, egy méltányos emelésre, nem elrugaszkodott emelésre, különösen úgy, hogy nehéz időszakban vagyunk, és bizony az emberek a saját zsebükön is érzik ennek a nehéz időszaknak a terhét.

A másik, amit a figyelmükbe ajánlok, az a „Férfiak 40 plusz”. Világosan látszik, hogy egy hatalmas költségvetési teher, ha a férfiaknak ezt a lehetőséget megadjuk. De engem nem az érdekel, hogy ebben ez milyen terhet jelent, hanem hogy milyen lehetőséget ad azoknak a férfiaknak, akik 40 év ledolgozott munkaviszony után végre élvezhetik a munkájuk gyümölcsét, és marad idejük arra, hogy a családjukkal, a gyermekeikkel vagy adott esetben már az unokáikkal foglalatoskodjanak, vagy a hobbijaiknak éljenek. Mindannyian ismerünk akár saját családtagot is, aki vagy nem élte meg a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjba se tudott menni, mert elhalálozott, vagy egyébként röviddel a nyugdíjba vonulása után férfi létére ott kellett hagyni a családját, és örökre a családnak búcsút kellett tőle vennie. A férfiakat ez egy nagyon komolyan érintő probléma. Ha a nőknek és a hölgyeknek nagyon helyesen volt erre lehetőségük, akkor legyen lehetőségük erre a férfiaknak is.

Még engedjenek meg megint egy olyat, ami talán aktuális is lehet! Az elmúlt napokban az extrém szárazság mutatta és bizonyította, hogy Magyarország a különböző és most már egyre gyakoribb hőhullámok hatására, különösen a szárazságra, nagyon komoly harcot vív, főleg a vidék Magyarországa, a felbukkanó tarlótüzekkel, illetve szabadtéri tüzekkel. Az elmúlt napokban szerintem nem volt olyan megye Kelet-Magyarországon, ahol ne lett volna többször olyan riasztás, ahol akár a helyi önkormányzati tűzoltóknak vagy akár a hivatásos tűzoltóknak ki kellett volna vonulniuk.

Éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületeknél legyen egy plusz kiemelt támogatás, nemcsak azért, mert ebben az évben, illetve a jövő évben mit tapasztalhatunk, hanem az egy tendencia lesz, hogy ezeknek, jellemzően a kistelepüléseknek és kisközségeknek az önkéntes tűzoltó-egyesületei nagyon komoly állami munkát és állami munka helyett átvállalt funkciót látnak el, amelyhez támogatásra van szükségük. Nem 3-4 millió forintos egyszeri támogatásokról van szó, amit általában meg szoktak kapni, vagy 400-500 ezres támogatásról. Pont az elmúlt időszakban volt hír belőle, hogy önkormányzati egyesületek mekkora támogatást, 400 ezer forintot kaptak. Na most, 400 ezer forintnyi eszközbeszerzéssel ahhoz a munkához, komoly közrendvédelmi munkához ‑ hiszen a közbiztonsághoz a tűzbiztonság is hozzátartozik ‑, szóval, ahhoz a munkához, amit végeznek, tisztességes hozzájárulás kell.

Még engedjék meg egy, a választókerületet vagy a Nagykunságot érintő kérdésnek a tisztázását! Az elmúlt időszakban is benyújtottam, de szerintem különösen fontos adósságunk és különösen fontos teendőnk mindannyiunknak a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt családok, illetve azoknak az áldozatoknak az emlékére emlékhelyeket létesíteni. Talán ez segíthetné ‑ és örülök neki, hogy itt van képviselőtársam, aki a körzet képviselője is ‑ az emlékezést és a kulturális fejlődést is, hogyha ezeket az emlékhelyeket egyrészt megtalálnánk, és valamifajta emlékhelyet létrehoznánk. Nem nagy összeget, 250 millió forintot irányoztam elő azokra a nagykunsági emlékhelyekre, amelyek jellemzően a Hortobágy területén, illetve a nagykunsági részen, tehát Kunmadarason, Nagyivánon és azon a környéken vannak. Még nyomokban fellelhetők azok a területek, ahol valamilyen épület vagy valamilyen, ember által alkotott tárgy jelzi azt, hogy itt voltak azoknak a munkatáboroknak a helyszínei, ahol nagyon sokszor az ország más tájáról érkezett családok kényszermunkát végeztek, és a saját otthonukat elhagyva ide voltak telepítve. Ez nemcsak a Nagykunság, hanem mindannyiunk felelőssége, hogy azok, akik odalátogatnak, vagy a saját családjuk történetére kíváncsiak, méltó helyen legyenek, és akár egy túraútvonalon meg tudják tekinteni, hogy mégis mi zajlott a hortobágyi kényszermunkatáborokban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt az egészségügyi módosító javaslatokat, de akár az ügyvédek tevékenységére vonatkozó módosító javaslatokat is jó szándékkal ajánlom a figyelmükbe. Ezek költségvetésben nem megvalósíthatatlan tételek, sőt szükségesek. Javaslom önöknek, hogy támogassák ezt. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)