Kósa Lajos (Fidesz)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A Honvédelmi Bizottság elnökeként én a magyar kormány által benyújtott jövő évi költségvetés védelmi kiadásairól szeretnék mondani néhány gondolatot.

Legelőször is talán azt a bölcsességet hadd idézzem ide, amit a rómaiak is magukénak tudtak: si vis pacem, para bellum ‑ ha békét akarsz, készülj a háborúra!

Sajnos ennek a mondásnak az igazsága napjaink valóságaként igazolódik, hiszen pontosan tudjuk, hogy a szomszédunkban kitört háború, de akár a Közel-Keleten kitört háború részben annak a következménye, hogy egyébként a nemzetközi békét jelentős mértékben biztosítani hivatott védelmi szövetség, a NATO, egész egyszerűen nem költött annyit védelmi kiadásokra, ami egyébként kellő elrettentő erővel bírt volna nemzetközi térben ahhoz, hogy ezek a háborúk ne törjenek ki.

(9.20)

Minden, amit ezzel kapcsolatban látunk ‑ akár az ukrán háború, akár a közel-keleti háború kapcsán ‑, kétségbeesett támogatási politika, fegyverszállítások, eső után köpönyeg, mert egyébként megint az ókori bölcsesség: jóval korábban kell fegyverekre költeni ahhoz, hogy valóban, a békét meg tudjuk védeni; amikor már kirobbant a háború, akkor már késő. Ezt láthatjuk a mindennapokban.

Hogyan lehet azt megítélni, hogy egy ország mennyire van biztonságban, vagy mennyire nyugodt nemzetközi szempontból a környezete? Induljunk ki abból a bölcsességből, amit a mindennapi életből is tudunk: valószínűleg, ha a szomszédunkban valahol háborúság van, gyilkolászás, rendőröket hívnak ki, állandó a zűrzavar, akkor úgy érezzük, hogy mi sem vagyunk biztonságban. Gondoljuk meg a mindennapi élethelyzetet!

Na most, ha megnézzük, hogy Magyarország szomszédjában a rendszerváltás óta milyen viszonyok uralkodtak, akkor láthatjuk, hogy sajnos a Magyarországot körülvevő országokban dúló konfliktusok hosszabb időt tesznek ki, mint amikor nem volt ilyen konfliktus. Tehát az a helyzet, hogy sokkal hosszabb időt töltöttünk el úgy, hogy Magyarország valamelyik szomszédjában effektív háború dúlt ‑ legyen ez külső vagy belső háború ‑, mint hogy béke. Ehhez képest egyébként Magyarország közvéleménye csak mérsékelten érzékelte ezt a rendkívüli feszültséget, de gondoljunk csak bele: kezdődött a román polgárháborúval ‑ mégiscsak kinyírták a románok, meglehetősen vitatható körülmények között az országot vezető akkori politikai elit egy jelentős részét, vagy elkergették ’89-90-ben ‑, aztán jött a délszláv háború, aztán jött az ukrán háború, és az sem most kezdődött, hanem egyébként 2014-ben már az ukrán keleti tartományokban polgárháború dúlt, effektíve lőttek, meghaltak emberek, háborús cselekmények folytak.

Ehhez képest Magyarország, mintha a béke szigetén élne, és csak a messzi földrészeken, általunk nem is ismert, fontos országokban dúlnának fegyveres konfliktusok, egy olyan magatartást tanúsított a honvédelem ügye kapcsán, ami tényleg meghökkentő. Gondoljunk csak bele abba, hogy az MSZP-kormány 2002-2004 között olyan mértékben építette le a Magyar Honvédséget ‑ egyébként ekkor dúlt a délszláv háború ‑, amihez képest a trianoni békediktátum egy valóságos fegyverkezési program volt Magyarország számára; kisebb létszámot határoztak meg a Magyar Honvédség állományának, leépítették a tüzérképességünket, nemcsak az önjárót, szinte mindent; leépítették a magyar páncélosállományt, a magyar páncélozott lövész szállítóállományt. Olyan mértékű volt Magyarország gyengülése ezzel kapcsolatban ‑ mondván, hogy beléptünk a NATO-ba, tehát most már eljött az örök béke ‑, ami, nyugodtan mondhatom, példátlan a modern Magyarország történetében. Arról nem beszélve, hogy ebben az időszakban szüntettük meg egyébként az általános sorkötelezettséget.

Na most, a helyzet az, hogy persze, NATO-tag lettünk, és persze Magyarország biztonságát jelentős mértékben a NATO garantálja, de azért lehetett tudni akkor is, aztán a későbbiekben végképp beigazolódott, hogy ahhoz, hogy a NATO biztonságát magunk mögött tudjuk, ahhoz egyébként nekünk is kell tenni erőfeszítéseket. Ezért volt az, hogy az Egyesült Államok, amelyik messze a legnagyobb erőt képviseli a NATO-ban, a walesi NATO-csúcson azt az álláspontot képviselte, hogy tessék az eredeti vállalásnak megfelelően minden NATO-tagnak GDP-arányosan 2 százalékot tényleges védelmi kiadásokra fordítani. Azért hangsúlyozom a ténylegest, mert egyébként ismerjük a baloldali költségvetési logikát és számolásokat; emlékszünk rá: költségvetési trükkök százai, amiről nektek nem kell tudni ‑ mondta az MSZP, azóta már messze megbukott miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc a bűntársainak, akik ott voltak, az őszödi beszédet hallgatták.

Na most, az egyik ilyen „költségvetési trükkök százai” az volt, hogy az akkor létező, a honvédelemben általános nyugdíjazási politika kapcsán jelentős kifizetési kötelezettség keletkezett a honvédelemből fizetett nyugdíjasok számára, és ezt egyébként a „honvédelmi költség” rovatban számolták el. Ugye, nem kell azt mondjam ‑ józan ésszel hamar belátható ‑, hogy ha a nyugdíjas katonák nyugdíját a honvédelmi tárcából fizetjük, az egyébként Magyarország vagy a magyarság biztonságát nem sokban erősíti. Ja, egyébként fizetni kell a nyugdíjakat, ezt senki nem vitatja, de az nem védelmi kiadás. Na most, Magyarország egyébként így is, ezekkel a trükkökkel a baloldali kormányok alatt az eredeti NATO-tagság-vállaláshoz képest 1 százalék alatti GDP-arányos védelmi kiadásokat eszközölt, miközben egyébként drámai módon leépítette, és sajnos nemcsak a magyar védelmet, a Magyar Honvédség eszközállományát és személyi állományát, de egyébként a magyar védelmi ipart is. Eljutottunk oda, hogy Magyarországon a Keserű Művek gyártott négylövetű, gumilövedékes önvédelmi pisztolyt. Hát, az sokat nem számít az ország védelmében, bár kétségtelen, kóbor kutyák ellen hasznos jószág. Itt tartottunk a 2000-es évek második felében, köszönhetően a baloldal katasztrófakormányzásának.

Hogy állunk most? Magyarország akkor, amikor kezdett magához térni a magyar gazdaság és a magyar költségvetés, tehát a 2010-es évek közepén meghirdette a Zrínyi haderőfejlesztési programot, és azt azóta is következetesen hajtjuk végre, erősítve minden évben és növelve a költségvetésben a honvédelmi kiadásokat, és a Magyar Honvédség védelmi képességeit próbáljuk erősíteni. Mára ez ott tart, hogy Magyarország teljesíti 2,1 százalékos aránnyal a walesi követelményeket. Magyarul: Magyarország az eredeti NATO-vállalásnak megfelelően, ha nem is sokkal, de 2 százaléknál nagyobb arányban költ GDP-arányosan védelmi kiadásokra, és ebbe nincs beleszámolva a honvédelmi tárcánál meglévő sportkiadás vagy egyéb olyan kiadások, amelyek csak nagyon áttételesen érinthetik Magyarország védelmi képességeit.

Tehát amit mi teszünk, az az, hogy gondoskodunk Magyarország védelméről. Úgy gondoskodunk, hogy eleget teszünk annak a védelmi szövetségi politikának, amit önként vállaltunk. Emlékezhetünk rá, a harmadik országos népszavazás volt egyébként ’97-ben a NATO-ról való szavazás, és 3,5 millió magyar mondta azt, hogy lépjünk be a NATO-ba, és csak 500 ezernél egy picit több magyar mondta azt, hogy ne, 44 ezer érvénytelen szavazat mellett. De mindig is hangsúlyoztuk, nemcsak mi, a NATO is, hogy ha belépünk egy szervezetbe, annak a szabályait, ha már minket elfogadtak tagnak, illik egyébként betartani. Na most, pont azok, akik ma a háború legnagyobb támogatói, és folyamatosan hangsúlyozzák azt, hogy Magyarországnak tevőlegesen, aktívan kellene részt vennie ebben a háborúban ‑ mármint a szláv testvérháborúban ‑, pont azok kormányzása idején erről egészen egyszerűen elfelejtkeztek.

De vannak más anomáliák, mert a háború legvéresebb támogatói közül jó néhányan egész egyszerűen nem teljesítik a NATO által meghatározott GDP-arányos, 2 százalékos honvédelmi kiadást. Spanyolország, persze, messze Európa délnyugati részén, a háborútól több ezer kilométerre, véresen lobogtatja a kardot, hogy márpedig Ukrajna, élünk és halunk érte, de a spanyol kiadás egyébként nem éri el a spanyol GDP 1,5 százalékát sem, 1,5 százalékot; magyarul, szájkaratét folytatnak. De folytathatnám a sort: Luxemburg, Belgium; kilenc olyan NATO-ország van, aki jelenleg sem teljesíti a walesi kritériumokat, miközben egyébként véres szájjal támogatják a háborút.

Hát, tisztelt képviselőtársaim, a béke idején kell erősíteni a védelmi képességeket, mert csak ez tartja vissza az agresszort attól, hogy háborús cselekményekbe kezdjen. Amikor már kitört a háború, késő.

(9.30)

Ugyanez igaz egyébként az európai védelmi iparra is. Az európai védelmi ipar teljesítménye elhanyagolható, miközben a németek gyártanak havonta két-három páncélost, az oroszok százával gyártják ugyanezt. Akkor miről beszélünk? Miközben a németek vérmesen az utolsó ukránig szívesen támogatnák ezt a háborút.

A helyzet az, hogy Magyarország nem katonai nagyhatalom, de a maga erejéhez mérten jelentős erőfeszítéseket tesz a védelmi képességek fejlesztésére. Ezt mindenképpen méltányolni kell. Ezért mondjuk azt, hogy ez a költségvetés a békét is szolgálja.

Az a helyzet, hogy Magyarország jelentősen lépett előre a haderőfejlesztési elképzelésekben, a hadsereg létszámát is emeltük, és az önkéntes tartalékos rendszert is drámai módon javítottuk és erősítettük. Nem csak arról van szó, hogy a baloldali kormányzások idején hét, azaz hét darab önkéntes tartalékosunk volt. Hetes, azaz hét. Az még egy rajt sem tesz ki, hölgyeim és uraim. Most pedig már több tízezres az a létszám, ami az önkéntes katonákat jelenti. S természetesen minden haderőnemben folytatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek a képességeinket erősítik.

Itt kell megjegyeznem ‑ ez egyébként nincs benne a honvédelmi költségvetésben ‑, hogy a védelmi iparra fordított kiadások is jelentős mértékben növekednek. Ezért Magyarország jó néhány olyan képességre tett szert, amit időközben elveszített, köszönhetően a baloldali kormányzás ilyen értelemben teljesen felelőtlen politikájának. Ma fel vagyunk arra készülve, hogy gyártsunk kézi lőfegyvereket, harctéri kézi eszközöket, lőszert Magyarországon, magyar gyárakban, magyar eszközökkel. De nemcsak itthon, hanem Magyarország az európai térségben is beszállt a hadiipari fejlesztésekbe. Magyarország részese egy nagyon fejlett cseh repülőgépeket gyártó vállalatnak, amelynek vannak katonai alkalmazású eszközei is. Magyarország beszállt Ausztriában abba az aknavetőgyárba, amely jelenleg a világ legjobb aknavetőit gyártja. Magyarország a Rheinmetallal közösen Magyarországon gyárt lövész páncélozott járműveket, sőt közösen indulunk a németekkel például a szlovák haderő fejlesztése kapcsán tenderekben.

Ezt hívják úgy, hogy békefeladat. Ezt hívják úgy, hogy készülünk arra, hogy kellő elrettentő erővel rendelkezzünk ahhoz, hogy Magyarország ne legyen egy könnyű célpont, hogy Magyarország erősítse a NATO-t, és ne valami kolonc legyen. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert hányszor, de hányszor halljuk azokat a teljesen felelőtlen, hazudozó európai, elsősorban balliberális politikusokat, akik Putyin-bérencként, Putyin csatlósaként, a NATO-ból kilökendő országként beszélnek Magyarországról. Azok, akik egyébként a legalapvetőbb NATO-követelményeket sem teljesítik. Azok, akiknek ‑ nézzük a németeket ‑ a hadereje most már az európai térségben a közröhej tárgyát képezi. Azt mondják a németek magukról, hogy a Bundeswehr rendelkezésére álló műszaki állomány húsz százaléka hadra fogható. Én voltam katona, nálunk az M-zárolt raktárban legalább azt lehetett tudni, hogy három Csepelből legalább egy beindul. Az is 30 százalék. Tehát a Magyar Néphadsereg a teljesen legatyásodott állapotában is jobb állapotban volt, mint most a Bundeswehr. Ne felejtsük el, hogy a Bundeswehr igazi mélyrepülése von der Leyen asszony minisztersége idején következett be, tehát igazából ő mint megbukott német hadügyminiszter landolt az Európai Bizottság élén. Aztán ott is folytatta azt, amivel otthon erősen vádolták: nagyon kétes ügyletei voltak miniszterként a Bundeswehr fejlesztése kapcsán. Láttuk, ugyanazt csinálta otthon kicsiben, mint bizottsági elnökként nagyban a Pfizerrel kapcsolatban.

Kedves Képviselőtársak! Elsősorban azt nézzük meg, hogy Magyarország mit csinál. Ha a cselekedeteket, a számokat nézzük, Magyarország erős tagja a NATO-nak, a NATO kötelezettségeinek eleget tesz. Komolyan veszi azt a politikát, amit a NATO ‑ s itt nagyon hangsúlyozom, többször aláhúzva ‑ mint vé-del-mi szövetség elvár. Mert a NATO védelmi szövetség, mi egy védelmi szövetségbe léptünk be, amely arra hivatott, hogy a tagjait védje. Tehát hangsúlyozom: védelmi szövetség, és a tagjait védje. Ne messzi országokban különböző háborús cselekményekbe szálljon be. Védelmi szövetség, első számú feladata, hogy a tagjait védje.

Ezért Magyarország messzemenőkig eleget tesz a NATO-kötelezettségeknek. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban ‑ amely a jelen vita tárgyát képezi ‑ azt a védelmi kiadási összeget mondom, amiből már leszámoltuk azokat a feladatokat, sportfeladatokat vagy védelmi ipari feladatokat, amelyek nem a tárcánál vannak és nyilvánvalóan nem a védelmi képességeket erősítik: ez most 1 milliárd 752 millió forint, és ezzel a NATO-országok középmezőnyében vagyunk a GDP-arányos védelmi kiadások tekintetében. Én ezt főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon-nagyon fontosnak tartom, mert ez mutatja azt, hogy valaki felelősen gondolkozik, felelős gazdálkodást folytat és komolyan veszi magát, a szövetségi rendszerét, meg a NATO rendszerét. Ha mindenkit kizárnának, aki nem teljesíti a NATO-feltételeket, akkor Magyarországot nem zárnák ki, sőt, az egész felvetés értelmetlen lenne. Ehhez képest vegyük figyelembe, hogy Európa tele van olyan szájkaratés politikusokkal a baloldalon, akik hetet-havat összehordanak, meg hazudoznak, de a tények teljes mértékben ellentmondanak nekik. Nem véletlen, hogy a tényektől félnek, mint ördög a tömjénfüsttől.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném a tisztelt képviselőket megkérni arra, hogy támogassák a 2025. évi magyar költségvetést. A védelmi kiadások tekintetében ez a költségvetés rendben van, s amennyire én megnéztem, a többi kiadás esetében is, de most erről én nem kívánok beszélni, a védelmi kiadásokra szerettem volna koncentrálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)