Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhányan még talán szédelgünk az éjszakába nyúló lakhatási vitanaptól. Egy olyan témát hoztam önök elé, amely az alacsonyvérnyomás-betegséget kizárja, hiszen ha a kereskedelmi bankok magyarországi gyakorlatára gondolunk, az bizony vérlázító elemekkel tarkított, és nem most kezdődött a folyamat, hanem hosszú évekkel ezelőtt. Mi nem utáljuk a bankokat! Nem a bankokat utáljuk, hanem azokat a banki visszaélési mechanizmusokat szeretnénk elkerülni, amelyek évtizedes távlatban borzolják a kedélyeket, idegesítik a magyar embereket. Szeretném megjegyezni, hogy a kormánynak nagyon komoly restanciája van a kérdésben, hiszen a devizahiteles pénzügyi merényletsorozat helybenhagyása óta komoly tartozása van erkölcsi és morális értelemben is a magyar emberek felé.

Három kérdéssel fordulok a kormány képviselőihez, és mind a három a magyar polgárok vitális érdekeit sérti. Ezek közül is az első január 1-jével kapcsolatos, hiszen néhány hét múlva, kicsit több mint egy hónap múlva lejár az a bankszámla- és bankkártyadíj-emelési stop, amit nagyon helyesen rendelt el a kormányzat. Azt látjuk, hogy a nagy kereskedelmi bankok sorra egymás után ‑ egyébként versenyjogi megközelítésből egy kicsit érdekes vagy leginkább aggályos módon ‑ jelentik be, hogy hogyan fognak brutális díjemeléseket végrehajtani jövőre. Van olyan bank, amelyik a készpénzfelvétel ingyenes értékhatár feletti részére másfélszeres sarcot fog felszámolni, és a tranzakciós illeték áthárítása során is van, ahol megmásfélszerezik a különböző díjtételeiket. S amiért dupla díjemelésről szoktunk beszélni, az az, hogy a bankoknak önök lehetővé teszik azt is, hogy még az előző évi inflációt is érvényesítsék, tehát duplán fognak az érintettek díjakat emelni jövőre, és brutális mértékben. Önök ezt nem hagyhatják, ha a magyar polgárok és fogyasztók oldalára állnak a bankokkal szemben, de erre igen kevés történelmi példát találunk. Tehát érdemes tisztázni azt a kérdést, hogy támogatják‑e azt a felvetésemet, hogy hosszabbítsuk meg a bankszámla- és bankkártya-díjemelési stopot legalább 2025. december 31-éig.

Meg lehetne oldani persze egyszerűbben is ezt a kérdést, és a második felvetésem erre vonatkozik: támogatja‑e a kormány, hogy az alapműveletek tekintetében és átlagbérig ingyenesen bankolhasson mindenki Magyarországon? Mi megnéztük ennek a költségeit, és ha ezt lehetővé tesszük, még mindig ezermilliárd fölötti lesz a bankrendszer profitja, a régióban is kiugró profitja. És hát az a helyzet, hogy mind pénzügyminiszter úr, mind a Magyar Nemzeti Bank vezetése elismerte és egyetért velünk abban, hogy kirívóan drága a magyar bankrendszer. Utoljára tegnap a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnökével diskuráltunk erről a Gazdasági Bizottság ülésén, és amikor felvetettem neki az ingyenes bankolás kérdését, nyilván nem támogatólag reagált, de figyelmünkbe ajánlotta azt a Quick-alkalmazást, ami ha széles körben elterjed, akkor bizonyos esetekben ingyenes tranzakciókat tesz lehetővé polgártársaink számára. De mi itt a parlamentben nemcsak a digitalizáció közepén már szenvedő vagy bent lévő megközelítés kérdésében kell hogy polgártársainkra koncentráljunk, hanem arra a 7-8 millió magyarra is, aki lehet, hogy önhibáján kívül nem rendelkezik vagy nem akar rendelkezni olyan digitális kompetenciákkal, amelyek a Quick-alkalmazás széles körű alkalmazását lehetővé teszik.

Tehát nekünk az a felelősségünk, hogy megvédjünk minden magyar polgárt a banki túlkapásoktól, legyen ő a digitális kényszerzubbony közepén, vagy éljen egy kis faluban, ahol lehet, hogy még térerő sincs az internetes bankoláshoz. A helyzet az, hogy az átlagbérig ingyenes bankolás koncepciójával mentesíteni lehet minden magyart ettől az őrülettől. A banknak abból kellene megélnie, hogy forgathatja a pénzünket. Ez minden békebeli korban így történt. Abból is megélhet a bank, hogy óriáscégek tranzakcióit sarcolja. Abból is megélhet, hogy drága hitelkártyatermékeket tart a piacon. Egy dologból nem szabadna megélnie: a kiskeresetűek és a közepes keresetűek kiemelt, európai mércével mérve is durva sarcolásából.

A harmadik kérdésem pedig azzal kapcsolatos, hogy a tranzakciós illeték áthárítását miért és meddig hagyja a kormányzat, hiszen a tranzakciós illetéket a bankokra vetették ki, nem az emberekre. Hogyan néznek önök szembe azzal, hogy a tranzakciós illeték áthárítása során 333 milliárd forintot vernek le a magyar embereken, magasabb összeget, mint amennyit családi pótlék formájában az egész országban folyósítanak, vagy mint amennyit családi adókedvezmény formájában az egész országban elérhetővé tesznek? Ez a durva helyzet nem maradhat így! Éppen ezért mind a három kérdésemre érdemi választ várok.