Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A frakciónk álláspontját a kiválóan szónokló Ander Balázs barátom már ismertette. Amúgy magam a munkáshitellel kapcsolatban nyitott vagyok és várom azt, hogy ez egy erős konstrukció legyen, és tegyük még erősebbé az ellenzéki javaslatokkal. De… ‑ és a de után szokott következni a lényeges második tagmondat. A munka törvénykönyve fekszik képzeletben előttünk, és ilyenkor meg kell ragadnia egy ellenzéki frakciónak azt a lehetőséget, hogy felhívja a figyelmet a saját munka törvénykönyvét valamilyen irányból módosító javaslataira. Én pedig két ilyenről fogok most tényleg röviden szót ejteni. De előbb elmondanám, hogy Hollik képviselőtársammal üldözzük ma egymást, mert most ő távozott a teremből, s lehet, hogy amíg én voltam kint, ő intézett hozzám szavakat, de majd segít a jegyzőkönyv számunkra.

A bérszínvonal tekintetében, én úgy gondolom, hogy nincs olyan parlamenti képviselő, aki azt mondhatná egy fizikai dolgozó bérére, hogy elég vagy elegendő. Itt a fideszes képviselőtárs a reálbér-növekedésre próbált utalni. Viszont ezen a napon muszáj beszélnünk arról, hogy 410 forint fölött van egy euró, és több kormánypárti képviselőtárs ezt a forint/euró árfolyamot úgy kezeli, mintha ez valamilyen megfejthetetlen externália lenne, és egyébként egy külföldről eredő és ott történő dolog. De szeretném önöknek bebizonyítani, hogy ez a mindennapjainkat mennyire mélyen érinti.

Majdnem minden terméket, áruféleséget az órától a telefonon, a zacskón keresztül, néha még az ásványvizet is külföldről hozzuk. Ezeket jellemzően euróért szokták megvásárolni a nagykereskedők, aztán a magyarok, a magyar kereskedők tőlük. Tehát a rettenetesen gyenge forintárfolyam meg különadóként funkcionál, mindannyiunk életét folyamatosan drágítja. Szokták mondani, hogy válasszunk magyar termékeket. Én nagy vadásza vagyok ezeknek még a külföldi láncolatok üzleteiben is. A probléma az, hogy még a magyar mezőgazdasági termékhez is külföldről hoznak gépet, onnan hozzák a növényvédő szert. Tehát a gyenge forintárfolyam mindennek odaver, mindent drágít. S hát az a helyzet, hogy az önök kormányra kerülésekor 270 forint körül volt egy eurónak az ára, most pedig 410.

Értem én, hogy a reálbérek tekintetében volt egy kétségkívül kimondható növekedés, ezt ne vitassuk el. De azt is fogadják el, ha ez az elképesztő forintgyengülés nem következett volna be, most nagyságrendileg másfélszer annyit érne minden magyar embernek a fizetése egy akkori árfolyam megtartása esetében, tehát egy ilyen képzeletbeli forgatókönyv esetén.

A munka törvénykönyvét illető két javaslat: az egyik egyértelműen arra vonatkozik, amit az Apáti István által vezetett bizottságban nemrég megtárgyaltunk. Ez a készpénzhasználatot illeti. Értem én, hogy munkáshitel az egyik oldalról, de a másik oldalról meg a már leadózott pénzünkhöz való hozzáférést külön adóztatja egy bank. Nem a kormány, nem a parlament, hanem egy bank külön adóztat azzal, hogy az általa meghatározott kereteken belül pluszpénzt, pluszsarcot és -díjat vet ki a készpénz felvételére.

Nagyon sok magyar munkavállaló van, aki szívesen használ digitális eszközöket. Én is szívesen netbankolok, meg teljesen jó, hogy van egy ilyen digitális gyorsítópálya addig, amíg ez választás és önkéntes. De nagyon sok magyar munkavállaló szeretné készpénzben megkapni a fizetését, szeretne ehhez hozzájutni úgy, hogy ne legyen neki plusz három bökkenő, meg a közüzemi számlák befizetése, meg a gyerek, unoka támogatása, ne kelljen mindenhez utalni, mert ha családon belül utal, arra is lehúznak néhány száz forintot. Sokan ezt el akarják kerülni.

Viszont jelen pillanatban a munka törvénykönyve úgy szól a mi értelmezésünk szerint, hogy akkor kaphatja készpénzben a fizetését egy magyar, akár fizikai dolgozó, akikről most szó van, ha megállapodik ebben a munkáltatóval. Tehát együttes nyilatkozatra van szükség hozzá. Nagyon sok magyar munkavállaló viszont annyira kitett, kiszolgáltatott, hogy esélye sincs ezt a konszenzust elérni. Legyünk őszinték, általában az van, amit a munkáltató mond.

Nekünk van egy munkatörvénykönyve-módosításunk, ami ezen változtatna, és úgy érzem, hogy ellenzéki oldalon viszonylag széles konszenzus van emögött. A készpénzhasználatot rendszeresen emlegető három ellenzéki párt biztos, hogy ugyanúgy gondolja, talán még a Momentum is jobb napjaiban. A helyzet az, hogy mi azt szeretnénk megváltoztatni, hogy ne egy együttes nyilatkozatra legyen szükség ebben a kérdésben munkáltató és munkavállaló között, hanem a dolgozó, a munkavállaló nyilatkozhasson, rendelkezhessen úgy, hogy ő készpénzben szeretné a saját fizetségét megkapni.

Ez munkatörvénykönyve-módosítást igényel, de már előre látjuk a reakciókat arra, hogy mennyire drága a készpénzhasználat, és hogy 100, 200 vagy 300 milliárd forintba kerül évente az, hogy van készpénz még. Mi meg azt mondjuk, amit Szatmáry Kristóf fideszes képviselőtársunk, hogy a szabadságnak ára van. Ez egy olyan jól eltalált mondat a részéről, hogy nem akartam sajátot kitalálni helyette, mert teljesen jól megragadta a probléma lényegét.

Megvizsgáltam azt, hogy az úgynevezett banki költségek mekkorára rúgnak. Az első ilyen piaci becslés, amit találtunk, egy 300 milliárd fölötti összegről szólt, de most a napokban, amikor a bankok dupla drágulást vagy drágítást jelentettek be a jövő évre, megjelentek a makroszinten elérhető elemzések is, amelyek egy nagyságrenddel magasabb összegre teszik, tehát akár ennek a duplájára saccolják csak a banki tranzakciók után a költségeket, amelyeket érvényesítenek, de nem a bankokon, hanem az embereken. Éppen ezért mondjuk azt, hogy a készpénzhasználat ‑ mint a személyes szabadságunk és a privát szféránk egy megőrzendő szelete ‑ megérdemelné azt, hogy a magyar munkavállaló és dolgozó nyilatkozhasson úgy és arról, hogy ő készpénz formájában szeretné a fizetését megkapni.

Ne hallgassuk el azt a sikert sem, hogy a Gazdasági Bizottság általam vezetett Fogyasztóvédelmi Albizottságában mind egyetértettünk. Bár én voltam a javaslattevő, de a kormánypártiak is egyetértettek, meg az ellenzékiek is abban, hogy az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárát fel kell emelni 150-ről legalább 250 ezer forintra. Tőlem nem áll távol a teljes ingyenesség gondolata sem, de látom azt és örülök annak, hogy van kormánypárti nyitottság ebben a kérdésben. Nyilván többször emlegették ezt kormánypárti képviselők, meg beszéltek maguk között is talán arról, hogy ezt hogyan lehetne megoldani. Én azt látom, hogy egy konszenzus felé tudunk elmozdulni ebben a kérdésben. Ez nagyon jó, de ha ezt megtettük, akkor ugyanebben a dimenzióban gondoljuk végig a kérdés másik felét, hogy a magyar munkavállaló hozzáférhessen‑e a saját fizetségéhez készpénz formájában.

Tudnék még egy nagyon hosszú gondolatot idézni, ami a munka törvénykönyve más irányú módosítását érinti. A mesterséges intelligencia korában ugyanis nagyon sokan lesznek, akik hiába kapnak munkáshitelt, először a gépek, majd az algoritmusok fogják elvenni a munkájukat. Két dolgot nem szabad ezzel a problémakörrel csinálni. Egyrészt nem szabad vadliberális módon szabadjára engedni mindenféle mesterségesintelligencia-vívmányt, hogy majd a piac megoldja, mert nem, a piac nem oldja meg, tehát ezt a libertariánus őrületet el kell felejteni.

A másik, amit nem szabad csinálni, megpróbálni betiltani. A digitalizációt és a technológiai fejlődést nem lehet betiltani ‑ már beelőzte sajnos az emberiség szabályozását ‑, hanem meg kell szelídíteni, amit meg lehet, és kőkeményen szabályozni kell azt, amit nehezebb megszelídíteni, vagy éppen lehetetlen. A kőkemény szabályozás része az is, hogy nem nézhetünk félre. Amikor valaki munkáshitelt kap, lehet, hogy az említett globális okokból megszűnik az állása. Erre egy megoldás van, a magyar Munkahelyvédelmi Alap koncepciója, amely alapba minden mesterségesintelligencia-iparágban hasító multicég fizessen be 1 százalékot ‑ a bevétel után csak 1 százalékra tartunk igényt ‑, és ebből az 1 százalékból fizessük az összes érintett magyar ember ingyenes átképzését, akár olyan piacképes szakmákban, amelyek éppen AI-érintettségűek; nincs ezzel semmi probléma. Mindig elmondja a miniszterhelyettes úr, és korrekt tájékoztatást ad, hogy ilyen és olyan átképzési programok folynak. Ezek több tízezer embert érintenek, és ezek jó dolgok.

Amiről én beszélek, az több százezer ember, de lehet, hogy több millió magyar dolgozó, mert ‑ Nagy Márton az OECD statisztikáját idézte, ahogy én is ‑ a magyar munkahelyek 37 százaléka van ebben a tekintetben veszélyben a következő évtizedben, és minden magyarnak ingyenes átképzési lehetőséget kell biztosítani. Ehhez viszont pénz kell, forrás kell. Ezt nem állhatja csak a költségvetés, meg a liberálisok sem üzenhetik azt a polgároknak, hogy hát, ilyen ez a fránya globalizáció, oldjátok meg, fizesd a saját ingyenes átképzésed, majd két-három gyerek mellől a konyhaasztalon online elvégzel egy egyetemi képzést a saját pénzedből, és akkor majd jó lesz. Nem, ez nem ilyen leegyszerűsíthető kérdés. A magyar Munkahelyvédelmi Alapba be kell fizettetni ezekkel az óriáscégekkel nem többet, mint 1 százalékot. Hozzáteszem, a saját utánpótlásukat is ők finanszírozzák.

Ez egy átfogó munkatörvénykönyve-módosítást fog igényelni. De már most érdekes, hogy mi a kormány álláspontja erről, hiszen akkor lehet könnyen vele együtt dolgozni ebben a kérdésben, ha ő is érzékeli a problémát, és én feltételezem, hogy érzékeli. Ez a két munkatörvénykönyve-módosítás tehát nem kerülheti el a közfigyelmet akkor, ha amúgy is előttünk van a munka törvénykönyve. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(13.30)