Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Most gondoljunk bele abba a világba, amikor, mondjuk, egy amerikai vezető vagy egy kínai vezető, megelégelve az egymással való hosszas gazdasági háborút, valamilyen harci cselekményre adja a fejét! Gondoljunk bele abba, hogy ebben a világban, amelyet eddig legfeljebb sci-fiben, könyvekben, filmekben ismertünk, milyen gyorsan lenne veszélyben az a sérülékeny világrend, az a sérülékeny erőforrásrend, amit fenntartunk a Föld bolygón, és miként változna meg, milyen lenne, ha esetleg egy atomcsapás vagy bármilyen más támadás célozná azokat a kritikus szervezeteket, amelyekről most beszélünk. Az világosan látszik, hogy legelőször talán körülöttünk az elektromosság és az ehhez fűződő kényelmeink tűnnének el: megszűnne az internet, és a bankkártyánkat is legfeljebb csak a fűtetlen házunknak az ablakán megjelenő jégvirágok kapargatására lehetne használni, és nem a terminálokon lehetne hozzáférni a pénzhez. Bár nem ilyen fenyegetésekben élünk, és nem ez a fenyegetettségek korának az egyik jellemzője, de így könnyen bekövetkezhet, hogy a világban gyors és radikális változás állhat elő.

Éppen ezért fontos, hogy azokat a szervezeteket, amelyek a mostani rendet biztosítják, valamilyen módon védjük, felkészítsük arra, amilyen változások előtt állunk. Mert amikor a fenyegetettségek koráról beszélünk, azért az világosan látszik a Föld bolygón, hogy legfőképp az erőforrásainknak, az energiának a csökkenése, nehezebb hozzáférhetősége miatt egyre több az a veszély, ami az élelmiszer-biztonságon keresztül áttevődik egyfajta fizikai biztonság hiányára vagy az attól való fenyegetettségre. Látjuk mind a migrációban, mind az országok közötti, különböző szomszédi viszonyok megromlásában és az ehhez vezető háborúkban, hogy milyen fenyegetésekkel kell szembenézniük az embereknek.

Azt, hogy ez nem kitaláció, tisztelt képviselőtársaim, és nem a levegőbe beszélünk, mi sem mutatja jobban, mint hogy ki gondolta volna, hogy egy olyan vírus fogja leállítani és egy olyan globális járvány állítja le a modern civilizációt akár évekre, de inkább hónapokra biztosan, amely előtte megjósolhatatlan volt. Korábban ott tartottunk, hogy a vírusok és a civilizációt akadályozó tényezők legfeljebb a hajó sebességével tudtak utazni, úgy jutottak kontinensről kontinensre. A mai világban a veszélyek már a repülőgépek sebességével érkeznek, ha pedig az információtechnológiára gondolunk, akkor egyik pillanatról a másikra érkeznek meg országokba, és tehetnek tönkre országokat. De gondolhatunk a tüzekre, az aszályokra, gondolhatunk a csapadékos-áradásos helyzetekre, amivel Magyarországnak is volt most sajnos problémája. Mind-mind olyan veszélyek, amelyekre fel kell készíteni a magyar állami szervezeteket, a gazdaság szereplőit és az embereket is, hiszen mindig elfeledkezünk arról, hogy bár vannak kritikus szervezeteink, amelyeket védeni kell, de valójában az emberek hozzáállását és viselkedését kell formálni ebben.

Az is látható, az ENSZ beszámolt róla ‑ szerintem szintén nem sci-fi kategória ‑, az ő kutatásukból az derül ki, hogy egy ma születő gyermek körül a harmincas éveire olyannyira változik meg a világ, hogy szinte felismerhetetlen lesz, és nem azért, mert a technológiai fejlődés olyan lesz, hanem lényegében az lesz, amiről egyébként senki nem beszél: az erőforrásaink végére érünk, az erőforrásaink nem lesznek elegendőek annak az állandóan mantrázott növekedési kötelezettségnek, ami a gazdaságba kódolva van, hogy ezt bírja. Az erőforrások megszűnése oda fog vezetni, hogy bizonyos fenyegetettségek háborúba csapnak át, valahol élelmiszerhiány lesz, valahol vízhiány lesz, és nekünk erre kell felkészülni.

Lehet, hogy ez úgy tűnik, mintha valaki megtébolyult volna, és így a jövőnek üzen, hogy ilyen fenyegetettségek vannak, de én úgy látom, hogy ez egy reális szcenárió, és a magyar nemzetnek, a magyar törvényhozásnak olyan forgatókönyvekre kell felkészülnie és olyanra kell törvényjavaslatokat készítenie, amelyek meg tudják védeni az országot olyannak, amilyennek most ismerjük, és amilyennek az unokáinknak szeretnénk hagyni, azon dolgok ellen, amelyek ezt az állapotot most fenyegetik, és ezek a fenyegetések a küszöbön állnak. Így a mi közös felelősségünk, hogy ennek a keretrendszerét megtöltsük, és Magyarországnak a biztonságát mindenképpen szavatoljuk.

Az is látszik, hogy a mostani javaslat ‑ és önmagában az, hogy a fenyegetettségek milyenek, és Magyarországot hogy lehet megvédeni ‑ talán nem is kerülne ide, a parlament elé, ha nem egy uniós szabálynak az átültetéséről lenne szó. Sajnos, még mindig ott tartunk, hogy az állam ezt a fajta jövőbeni feladatát kevésbé veszi komolyan. Létrehozza rá a megfelelő bizottságokat, kijelöl megfelelő személyeket ‑ ebben a törvényjavaslatban is ez van ‑, meghatároz mindenfajta eljárásrendet, csak azt a felkészülést spórolja meg, azt az alkalmazkodást spórolja meg, amit viszont el kell ültetni a jövő nemzedékének szívében, és amit most már a jelen nemzedékeknek is be kell látniuk.

Mi éppen ezért úgy gondoljuk, és a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak ebben határozott véleménye van, hogy azok a változások, amelyek a Föld bolygón beálltak az energia-erőforrás tekintetében, a felbomló államok közötti szolidaritás tekintetében, a külbiztonsági-belbiztonsági kihívások tekintetében, nagyobbrészt visszafordíthatatlan események. A visszafordíthatatlan eseményekre egy módon lehet felkészülni: alkalmazkodni kell a kihívásokhoz, és Magyarországnak úgy kell felkészülnie, hogy ezt az alkalmazkodást a saját erőforrásainak megfelelően megtegye. Alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a határainkon, illetve Európa határain vagy bárhol az országban nem lesz kisebb a nyomás sem a külbiztonság, sem a belbiztonság szempontjából, fel kell készülni arra, hogy állandó migráció lesz, fel kell készülni arra, hogy a szomszédjainkkal romló viszony lesz, fel kell készülni arra, hogy a nagyhatalmak között állandó probléma, háború törhet ki. Tudom, hogy nagyon vészjósló a kép, de ezek a realitások az elkövetkezendő időszakokra, és Magyarországnak arra kell berendezkedni, hogy ezt a biztonsági kritériumot a határain kívül, a határain, illetve a határain belül is garantálni tudja.

Éppen azért, hogy ezekhez a visszafordíthatatlan változásokhoz alkalmazkodjunk, nem elég pusztán ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása ‑ amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyébként meg fog szavazni, tehát mi is egyetértünk azzal, hogy a biztonságot szavatolni kell ‑, mert van olyan téma, amiről még beszélnünk kell: Magyarországnak milyen irányba kell elmozdulnia azért, hogy a fenyegetettségek korában valamit letegyen az asztalra, hogy a jövő generációi ebből részesüljenek, és megvédhessük a számukra is a nemzetet, az országot.

Így hát először is el kell fogadni, hogy ez van, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat, és alkalmazkodni kell. Ha erre rájöttünk, akkor a biztonság terén mindenképpen szükség lesz a háború, a migráció és egyéb belbiztonsági kihívások megakadályozásában például a fegyvertartási szabályok felülvizsgálatára, hogy miként tudja ez a nép megvédeni magát, amikor, mondjuk, kevés hozzá a hivatásos fegyveres erő, kevés a rendőrség, kevés a katonaság, és határőrségre van pluszban szükség, de miként van az embereknek joguk arra, hogy saját magukat, a tulajdonukat, egyébként szervezetten akár az országukat vagy a kisebb közösségeiket is meg tudják védeni.

(15.50)

Mi hiszünk abban, hogy erős határőrségre, önálló határőrségre és egy jól felszerelt, erős hadseregre és rendőrségre van szükség. Mi abban is hiszünk, hogy meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy helyben, akár a polgárőrségen túllépve vagy túlgondolva rajtuk és őket is felhasználva, helyi, ha úgy tetszik, milíciákra legyen lehetőség, hogy a jövőben lehetősége legyen mindenkinek kiteljesedni az önvédelem jogában.

Mi úgy gondoljuk, hogy a katasztrófák elleni felkészülésben, akár víz-, akár tűzbiztonság területén Magyarországnak előre kell lépnie. Még nagyobb léptekkel kell biztosítania azt, ami egyrészt egy vízellátási biztonság, másrészt egy víz által okozott katasztrófa elleni védekezés képessége. De azt is látjuk, hogy arra is szükség lesz, hogy az eltérő kultúrájú emberek, érkezzenek akár migránsmunkásként vagy migrációval ‑ bár ne érkezzen senki ‑, vagy akár országon belül szubkultúrák, az ő kezelésükre is valamilyen válasszal rendelkezni kell, hogy Magyarországot biztonságosan lehessen tartani.

Ami a közbiztonságon túlnyúlik ebben, és talán a kritikus szervezeteket is érintheti, hiszen a felsorolásban benne volt, ez az élelmiszer-biztonságunk. Magyarországnak a változó éghajlatra tekintettel is nagyon nehéz helyzettel kell szembenéznie. Az időjárás, úgy tűnik, nem az előnyére fog változni az elkövetkezendő évtizedekben, és Magyarország nem lesz könnyű helyzetben akkor, amikor a vizeink átfolynak rajtunk, és bár termőföldünk van, de az éghajlat egyre kedvezőtlenebb. Meg kell nézni, hogy milyen jó gyakorlatok vannak akár nemzetközi szinten, vagy a múltunkban milyen lehetőségek vannak, és milyen növényeket, milyen kultúrákat tudunk megvalósítani a mezőgazdaságban, és miként tudjuk ezt előtérbe helyezni.

Azt is fel kell számolni, hogy Magyarország nem lehet a nagybirtokok által létrehozott agrársivatag, hanem a legkisebb gazdálkodóknak helyben kell adni lehetőséget a gazdálkodásra. Itt világosan látszik, hogy ha az erőforrások elfogynak, akkor nem fog Szegedről még Miskolcra sem elérni az az élelmiszer, amelynek ott lenne a helye, és az emberek számítanak rá. Így nagy valószínűséggel ‑ és ez szerintem biztos projekció ‑ Magyarországnak meg kell valósítani valamilyen módon ebben az önellátását és a kisgazdaságoknak, a helyi, lokális közösségeknek az önellátását is. Az is biztos, hogy az országnak és a helyi közösségeknek élelmiszer-tartalékra lesz szüksége, és az is teljesen világos, hogy a rajtunk átrohanó vizeket valamilyen módon raktározni kell. Magyarországnak vízkinccsel kell rendelkeznie, annak megvédése elsődleges érdekünk lesz.

Ami pedig a mostani, legújabb divatos akkumulátorgyártást, akkus közlekedést és ebben a zsákutcákba való vándorlást illeti, én azt tudom javasolni, hogy Magyarországnak nem az akkugyártás és az akkus elektromobilitás mellett kell elköteleznie magát, hanem szimplán a robbanómotoros, belső égésű technológia mellett kell letenni a voksát, hiszen az túl fogja élni nagy valószínűséggel még azt a szituációt is, amikor megszűnik körülöttünk az összes olyan létező energia, ami a vezetékekből jön. Mondjuk úgy, hogy ha nem kapunk energiát, és nincs áram Magyarországon, mert leállnak ezek az erőművek, attól még a robbanómotoros, belső égésű járműveket nagyobbrészt másfajta üzemanyaggal, de mégis használni lehet.

Az pedig világosan látszik, hogy azt a szükségtelen és túlterjeszkedő digitalizációt, amelyre egyre többen teszik fel a jövőjüket, valamilyen keretek közé kell szorítani. Magyarországon mégiscsak van szerintem legalább egy-másfél millió ember, aki vagy nem képes, vagy nem akar, vagy nem is tud részt venni abban a túldigitalizált életben, amely ‑ mint mondtam ‑ ha nincs internet, ha nincs elektromos hálózat, akkor egy kártya, egy bármilyenfajta számítógép-periféria pont semmire nem használható, legfeljebb elégethető a kályhában, ha egyáltalán égnek ezek a termékek, illetve nem extrém módon károsak a környezetre. Úgyhogy fel kell hagyni azzal a túlzott digitalizációs törekvéssel, amelyet önök képviselnek. A digitális állampolgár nagyon jól hangzik, de mi hús-vér állampolgárokban hiszünk. Magyarország biztonságát nem a digitális állampolgárok tudják garantálni, hanem a hús-vér állampolgárok tudják garantálni. Ebben a töretlen bizalomban vagyunk, és eszerint kell Magyarországot berendezni.

Összességében tehát látszik, hogy bár a világon a trend az, hogy ezekről a folyamatokról nem beszélünk, az, hogy Európában a diskurzus odáig tart, hogy meghatároznak ilyen szervezeteket, majd létrehoznak rá bizottságokat, meg nemzetközi szinten államok közötti, egymással való kapcsolattartásra különböző személyeket kijelölnek és különböző határozatokat meg jelentéseket kell beküldeni egymásnak, az önmagában nem oldja meg azt az óriási problémát, hogy Magyarország és a világ ‑ és benne Magyarország ‑ robog egy olyan, egyébként megváltoztathatatlan helyzetbe és szituációba, amelyhez alkalmazkodnunk kellene.

Így hát, tisztelt képviselőtársaim, nekünk, parlamenti törvényhozóknak az is a feladatunk, hogy egy ilyen törvényjavaslatnál, ahogy tettem, beszámoljunk arról, hogy az elkövetkezendő húsz-harminc évben milyen változás lesz, mire kell nekünk most döntéshozóként reagálnunk, és mire kell felkészíteni a jövő generációját. Mert sajnos az a meggyőződésem, hogy ez a folyamat leállíthatatlan, az ország és a gyermekeink élete valójában lényegesen rosszabb lesz harminc év múlva. Hiába vagyunk végtelenül optimisták és adnánk meg mindent a gyermekeinknek, de a legtöbb, amit most megadhatunk, ha egy olyan Magyarországot építünk, amely ezekre a kihívásokra, fenyegetettségekre, a biztonsággal és a biztonság keresésével adja meg a választ, azért, hogy a gyermekeinknek ezt az országot úgy tudjuk meghagyni, ahogy mi megismertük, ahogy mi szeretjük, és úgy tudjuk rájuk hagyományozni, hiszen számukra is ez jelenti az értéket, és csak így tudnak biztonságban Európa szívében élni. Köszönöm szépen.