Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megint kicsit déjà vunk van, hiszen a tegnapi napon voltak előttünk olyan viták, amikor ha így végighallgattuk a felvezetést és a kormánypárti vezérszónokot, akkor azt gondolhattuk volna, hogy nincs itt semmi látnivaló, hát, kérem szépen, itt még a lakástakarékok piacán is valamifajta könnyítést eszközöl a kormány, és amúgy is a kriptoeszközök engedélyeztetése is majd biztos gördülékeny lesz egyszer.

Na, de ne legyünk már ennyire nagyvonalúak, képviselőtársaim! Amikor a lakástakarékok kerülnek szóba, menjünk vissza az ősbűnhöz! Mit csinált ez a kormány? Mi volt az ő ősbűne a 2010 óta tartó időszakban? Hát az, hogy a lakáscélú előtakarékosságnak volt egy állami lába, ennek volt állami támogatása. Emlékeznek még a Fundamenta-botrányra? Ezt az állami támogatást önök megszüntették.

(12.40)

Az egyik legkomolyabb családbarát lábat kirúgták a támogatási rendszerből. Még egyet is értettünk abban, hogy ahogy a Fundamenta akkor működött, hogy egy magáncég ilyen jogosítványokat szerezzen, ez nem feltétlen volt hatékony, és nem feltétlen volt jó.

Tehát bennem partnerre találtak volna akkor, ha egy olyan javaslatot tesznek, hogy ez az egészségtelen multinacionális működési modell szűnjön meg ezen a piacon, és az állampolgárok alanyi jogon érhessék el az állami támogatásukat, mondjuk, akármelyik kereskedelmi bankon keresztül könnyebben. Ha ezt javasolták volna, én megszavazom. A helyzet az, hogy nem ezt tették, hanem egész egyszerűen ledózerolták, megszüntették a lakástakarék állami támogatását. Ezzel egyébként nemcsak magánszemélyekkel szúrtak ki irgalmatlanul, hanem hozzájárultak a későbbi ingatlanpiaci árfelveréshez is, hiszen nagyon sokan az államilag támogatott LTP segítségével szedték össze a bankhitel esetén az önrészre valót, tehát az önrészhez való előtakarékosságot segítette az állami támogatás, önök pedig ezt megszüntették. Volt egy halvány és homályos ígéret emlékeim szerint, hogy majd valamilyen lakásjellegű megoldás születik ennek helyébe, de ez azóta sem következett be.

Nagyon durva a helyzet tehát a tekintetben, hogy az LTP állami lábának a kirúgásával a magyar lakhatási piacon óriási és negatív előjelű változást idéztek elő. Most pedig arra való hivatkozással kerül elénk a javaslat második pontja, hogy a lakáskölcsönök esetében a lakás-takarékpénztárnál már úgysem érdemes megtartani ezt a 4 éves korlátot, mert hát igazából már az állam nem támogatja, ez a tevékenységi kör leépült, és látjuk, hogy a magáncégek próbálkoznak a különböző lakáscélú takarékosság támogatásával, de ha van nettó állami feladat, akkor ez az. Ez az önök dolga lenne, tehát ma nekünk itt arról kellene vitatkoznunk, hogy a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását visszaállítja‑e a kormány, szerintem vissza kellene állítani, és meg kéne vizsgálni, hogy az akkori összeg, ami évente elérhető volt állami támogatásra, inflációval súlyozva, miniszterhelyettes úr, mennyi lenne most ‑ tehát mi lenne az az érték, ha ugyanazt az értéket akarnánk visszaadni a polgárnak, amennyit akkor elvettek.

Hozzáteszem, nem ennek a vitának a tárgya, ezért csak egy mondatot engedek meg magamnak, de ugyanez lenne a dolguk inflációkövetés esetén, mondjuk, a nyugdíjcélú előtakarékosság kapcsán ‑ ott is az állami támogatás csak bizonyos összeghatárig érhető el. Ezt az összeghatárt önök tizeniksz éve állapították meg, azóta hagyják, hogy zabálja az infláció. Ugyanez igaz egyébként az egészségügyi szolgáltatások kapcsán az egészségpénztári kártyák tekintetében, ott sem nő évről évre az inflációnak megfelelően ez az összeghatár, és nagyon sok ilyen tényezőt tudnánk még felsorolni. Tehát önök hagyták elinflálódni ezeket a támogatási formákat, és a lakás-takarékpénztárakról szóló résszel ez a legnagyobb baj: ami nincsen benne, aminek benne kéne lennie.

Ha elolvassák egyébként a ma megjelent cikkeket is, akkor az derül ki, hogy a CSOK-ot szerintem irgalmatlan sokan vették igénybe ahhoz képest, ahogy önök az első pillanatban azt tervezték. 600-700 milliárd forintnyi összegről beszél a piac, amit ilyen módon az egész CSOK fennállása alatt odajuttattak, és a helyzet az, hogy ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mindenki számára irgalmatlanul felverte az ingatlanárakat. A kormány még ott sem volt képes beavatkozni, ahol egyértelműen be kellett volna neki, lásd Airbnb-szabályozás. Hagyták, hogy kivegyen több ezer fővárosi ingatlant az ingatlanpiacról az Airbnb, gyáva módon delegálták a döntési jogkört az önkormányzatoknak, akik a forráshiányuk miatt maguktól nem döntöttek egészen a terézvárosi népszavazásig, és még most sem látunk egyértelműen tisztán a tekintetben, hogy ezt a nagyon kártékony Airbnb-működést, ami Magyarországon tapasztalható ‑ egyébként világszinten is ‑, hogyan szorítsuk vissza.

Összességében én nagy támogatója voltam a CSOK-nak, nagyon komoly demográfiai várakozásaim is voltak ezzel kapcsolatban. Bárcsak igazunk lett volna! A statisztika mégis azt mutatja, hogy viszonylag sok pénzt csoportosítottunk ide, a termékenységi arányszámon, az élve születések számán és a demográfiai mutatókon ez egyáltalán nem látszott. A környező országokkal sajnos nagyjából szinkronban haladtak a magyar adatok is, tehát volt ‑ mint a volt szocialista országok többségében ‑ egy erőteljes lecsökkenés 1,2-re, 1,3-ra, és aztán a szakma által visszapótlódásnak nevezett folyamat következtében 1,5-1,6-ig ez fölment a legtöbb országban, tehát visszapótlódott a korábban kiesett számbéli mennyiség.

A helyzet az, hogy Magyarországon most bezuhantunk demográfiailag borzalmasan, tehát mérhetetlen sötétségbe zuhant ez az egész fejezet ebben a könyvben, tehát katasztrofális a helyzet; az írott magyar történelemben sajnos nem született ilyen kevés gyermek még soha. De amíg ez a bezuhanás nem következett be, addig is elmondhattuk, hogy sajnos rossz részén fogta meg ‑ vagy nem kizárólag jó részén ‑ az egész lakhatási kérdést a kormány. Állami hátterű bérlakásprogramot kellett volna létesíteni, az albérletbe szorult magyar százezreket kellett volna kiszabadítani onnan, és ott lehetett volna demográfiai hatást is tetten érni, ha a kis panelalbérletből kiszabadulva valaki egy kicsit normálisabb élőhelyen, mondjuk, plusz egy gyermeket vállalt volna támogatott módon, ez lehetett volna a járható út. Hozzáteszem: még mindig lehetne.

Tehát amikor a demográfiai adatokat említem, semmiképp nem szeretném azt az önsorsrontó és nemzetsorsrontó narratívát bármiben is osztani, amit, mondjuk, a balliberális sajtó egy részében tetten érhetünk. Tehát a rossz adatok nem jelenthetik azt, hogy ezt a heroikus és elképesztően fontos, a legfontosabb nemzeti küzdelmet fel kellene adni. Finomhangolni kell, és máshogy kell csinálni. Mondok egy példát: 27 százalékos büntetőadó van a gyermeknevelési cikkeken ‑ egész Európában a legdurvább. Ha ez a kormány olyan üzenetet akar küldeni, hogy fontosak a családosok, fontos a gyermeknevelés, akkor le kell nulláznia a gyermeknevelési cikkek áfáját, és hozzáteszem ‑ ami itt a javaslatban nem szerepel ‑, vissza kell állítania a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását.

Ezzel a két lépéssel már többet lehet letenni az asztalra, mint az előbb említett CSOK körüli vitáknak a helybenhagyásával és azzal, ha nem tenne semmit a kormány ezután, csak megveregetné a saját vállát, hogy azért megpróbáltuk, igaz, nem sikerült, de legalább történtek kísérletek. Ezt ne vitassuk el, történtek kísérletek, ezek nem jártak átütő eredménnyel, tehát valamit és valahogyan máshogy kell csinálni. Semmiképp nem javasolnám a kormánynak azt, hogy a szociális transzfereknek a kiutalását gyorsítsa fel vagy a segélyezést pörgesse, ez szerintem nem a kivezető út felé mutatna. Egyértelműen nem halat kell dobálni, hanem halászni kell megtanítani, ezt viszont máshogy kell csinálni, mint ahogy a kormány eddig csinálta. Hogy mondjak az önök portfóliójából pozitív példát: szerintem a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye egy teljesen jó kezdeményezés volt, és értetlenül állok az előtt, hogy az újabb és újabb megszorító csomagjaik közepette ez esett szinte először áldozatul. Ez az, amit a mai napig fenn kellene tartani. Tudnánk persze, ellenzéki képviselőnek könnyű a dolga, mi könnyen tudunk tippeket adni, hogy mit kellett volna leépíteni ezek helyett, nyilván ez kormányzati optikából azért máshogy néz ki. A helyzet az, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét még most is vissza lehetne állítani, és akkor már egy harmadik javaslatot is mondtam, ami egyértelműen jobb helyzetbe hozná a magyar családosokat, gyermeknevelőket.

Az a félelmem ‑ ezt a témakört zárva egy mondattal ‑, hogy a demográfiai katasztrófa közepén úgy fog viselkedni a kormány, mint a vendégmunkás témában. Nem azt mondja, hogy máshogy kéne a demográfiai kérdést megközelíteni, vissza kéne állítani a lakástakarékot, haza kéne csábítani a külföldre kényszerült százezreket, hanem széttárja a kezét és azt mondja, hogy ja, hát itt van egy-két iparág, amiből ha most kivennénk a vendégmunkásokat, akkor lehet, hogy holnap összeomolna. Tehát nem az igazi megoldáson dolgozik a kormány, hanem majd a munkaerőimportot fogja felpörgetni mind jobban és mind jobban, ez pedig valóban elvezethet egy lakosságcseréhez Magyarországon, ami senkinek, legalábbis épeszű embereknek nem lehet célja.

A helyzet az, hogy igen veszélyes a helyzet, és máshogy kellene megközelíteni, mint eddig. Ebből az előttünk fekvő javaslatból nem jön le az, hogy máshogy szeretné megközelíteni a kormány. Továbbmegyek, a társasházban élőkkel is jól kiszúrtak, mert korábban egy sima társasházi kazáncseréhez vagy valamilyen gépészeti felújításhoz is államilag támogatott LTP-t vehettek igénybe ezek a közületek, és tudtak takarékoskodni arra, hogy ezek az amúgy kikerülhetetlen beruházások megtörténjenek. Most ez is nehezebb. A lakás-takarékpénztárakról tehát ennyi.

Két másik témát szeretnék érinteni még, de az egyiket csak egy mondatban.

A kriptoeszközök piacáról szóló törvény módosítása lényegében kitol egy határidőt január 1-jéről július 1-jére. Itt, nagyon helyesen egyébként, az úgynevezett kriptoeszközök ‑ nem vagyok a rajongójuk ‑ felügyeletét a Magyar Nemzeti Bankhoz delegálják. Mi értelme fél évvel kitolni ezt az egészet? Mi értelme azt a mocsarat helyben hagyni? Nem ahhoz van esetleg köze, hogy a Magyar Nemzeti Bank élén majd valamikor változás lesz, és hogy már egy új vezetés kapja meg azokat a döntési jogköröket? Nem tudom, tehát ez tényleg egy őszinte és ártatlan kérdés; nem értem, hogy miért kell még fél évet adni arra, hogy az amúgy európai uniós irányelvi szintű meg megközelítésű változásokat keresztülvezessék. Ha rajtunk múlna, akkor kőkemény, drákói szigorúságú fogyasztóvédelmi eszközökkel már rendet vágnánk ezen a piacon, főleg amikor a kriptoeszközökkel kapcsolatos kábítás találkozik a mesterséges intelligenciával ‑ na, az a rémálmok kora.

(12.50)

Nálam nyilván ma is ugrott fel hirdetés ‑ mert sokat olvasok ebben a témában ‑ olyan ügyben, hogy elég csak 200 dollárt befektetni, és akkor rögtön majd a mesterséges intelligencia tőzsdézik az ember helyett. Rengetegen dőlnek be ezeknek az életveszélyes, kamu, bullshit oldalaknak. Van egy olyasfajta társadalmi felelősségünk is, hogy egy kétségkívül technológiai forradalom közepén ne takarjuk el a szemünket, ne fogjuk be a fülünket, tehát tegyük lehetővé az állampolgárok számára azt is, hogy tisztán láthassanak ezekkel az átverésekkel kapcsolatban; ez nettó fogyasztóvédelmi feladat. Nem értem, hogy ezek megvalósítása helyett miért tologatjuk ki az amúgy gyenge európai rendelkezések hatályba léptetésének határidejét.

A harmadik téma ‑ szerintem a legfontosabb egyébként a lakhatás mellett ebből a csomagból ‑ az egyes feldolgozóipari intézkedések közé tartozik, ahol akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek kerülnek szóba. Zöldkollégák majd itt hosszan fogják nyilván taglalni azt, hogy ezek milyen súlyosságúak és milyen mélyfúrásokat jelentenek egy korábban egészséges területre. A helyzet az, hogy itt az a módosítás lényege, hogy az iparügyekért felelős miniszter rendeletben jelölheti ki az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemeket.

Többféle problémánk van itt ezzel. Egyrészt ez a „miniszteri rendelet” dolog nekünk mindig gyanús egy kicsit. Tehát amikor egy ellenzéki képviselőnek fogalma sincs a témáról, de azt látja, hogy majd a miniszter rendeletben, akkor mindig bekapcsol egy piros lámpa, hogy mit akarnak itt elbújtatni előlünk; ez néha igaz, néha nem. Jegyezzük meg azt, hogy amikor az iparügyekért felelős miniszter kijelöl egy ilyen akkumulátor-újrafeldolgozó üzemet, akkor itt van két feltétele ennek. Az egyik feltétel, hogy előzetesen elvégezzék a külön jogszabály szerint fontos előzetes vizsgálatokat. Kérdezem én: ha folynak előzetes vizsgálatok egy ilyen kétségkívül nagyon durva beavatkozással járó beruházás esetén, akkor ezeket az előzetes vizsgálati anyagokat miért nem egy parlamenti bizottság vizsgálja meg, miért nem ezzel foglalkozó szakemberek? Miért az van, hogy egy iparügyekért felelős miniszter rendeletben eldönti, és majd utána mehetünk tiltakozni? Mert ugye, rendre a tüntetők és a megmozdulások tekintetében azért jóérzésű ellenzéki képviselők is fellelhetők, mert érezzük azt, hogy nem egészséges az, amit most Csobánkán akarnak csinálni, az, amit máshol úgy akartak megvalósítani, hogy a lakosság se tudjon róla. Ott elmondta a polgármester, hogy nem volt ilyen beruházási szándék, meg nem akartunk mi ilyet, aztán most visszavonta azt, ami az elmondása szerint korábban nem is volt, tehát egy nagyon zavaros helyzet állt elő.

Én egy feloldását látom ennek az egész akkumulátoripari-akkufeldolgozós problémakörnek. Ez pedig az, hogy ne csak egy miniszternek legyen döntési jogköre rendeletben, hanem legyen egy pluszfeltétel: minden ilyen beruházás esetén sikeres helyi népszavazás hitelesíthesse azt, hogy ez megtörténhessen. Tehát a helyiek akarata ellenére ilyen gyáregységet vagy üzemet ne lehessen a nyakukra telepíteni, mert nem a miniszter, nem az ellenzéki képviselő, nem a parlament fogja viselni a károkat, hanem az, aki helyben él. Az a helyzet, hogy ezek a helyi népszavazások akkor lehetnének sikeresek, ha ezek a beruházások valóban hasznosak lennének Magyarország számára, és erről még korrekt félként kezelve meg is győznék a helyieket. Ez két olyan feltétel lenne, amelynek a teljesülése mindenki jólétét és egyébként, ami fontosabb, jóllétét is képes lenne növelni.

A helyzet az, hogy a kormány nem ebbe az irányba mozdult el. Eleve tudjuk, és még sokszor fogjuk vitatni az akkumulátoripari stratégiát. Ez önmagában egy szűk látókörű stratégia, ha csak erre akarnánk építeni Magyarország jövőjét, de most ebben a napirendben nyilván arról kell beszélnünk, hogy ne a miniszter jelölje ki ezt, hanem helyi népszavazás erősítsen meg minden ilyen beruházást. Ha ezek a követeléseink és ezek a javaslataink bekerülnek ebbe a csomagba, akkor sokkal könnyebben fogjuk tudni támogatni az egészet. Köszönöm a figyelmet.