Dr. Fónagy János (Fidesz)

DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Képviselő Úr! Az első mondatainál, amíg Komjáthi Imre beszélt, még mondom, hogy az elmúlt napok hatással voltak, és tényleg egy emberi hang. És amikor Komjáthi Imre után megszólalt a szocialista képviselő, a régi képviselő, akkor azt kellett látnom, amit sajnos az elmúlt évtizedekben már annyiszor, hogy ez a hang nem változik, ez a hang pont ugyanaz, ami tíz évvel, húsz évvel ezelőtt volt, ötven évvel ezelőtt volt. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Engedje meg, hogy először az alapkérdésre válaszoljak, hogy az elmúlt napokban miért a béke, a háború és a béke kérdése került elő. Itt ülünk, azért még ülünk itt jó páran, ön is, én is, képviselőtársaim közül is, akik megélték a rendszerváltás előtti, alatti és közvetlen utáni időket, amikor Magyarországon egymillió munkanélküli volt, amikor minden közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy az emberek, a családok elsősorban és alapvetően a munkanélküliségtől, a munkahelyük elvesztésétől féltek. Ezért az egymást váltó kormányok változó sikerrel a munkanélküliség, a biztonság, az életvitel biztonságának elérését tűzték a zászlajukra, akkor az volt a legfontosabb feladat.

Ugyancsak itt vagyunk, és akkor már itt abban jobban, többen vagyunk, amikor egy olyan világjárvány érte el hazánkat, amire korábban nem volt példa. A Covid mindent überolt, a Covid volt az, ami egy elsődleges feladat volt, és igen, közel három évig minden a Covidról, annak leküzdéséről szólt. Utána a világ sajnos ‑ és azt kell mondanom, hogy nagyon sajnos ‑ egy nagyon rossz irányba fordult, olyan, gyakorlatilag egyes nemzetek közötti vagy egyes országok közötti konfliktusból az egész világ békéjét veszélyeztető folyamat nőtt ki, ami folyamat most már az orosz és ukrán területekről sok tekintetben átcsapott a Közel-Keletre is.

Tisztelt Képviselő Úr! Az itt ülő képviselők túlnyomó többsége szerencsés korban élt, abban a nyolc évtizedben élt, amikor a világban, Európában és Magyarországon nem volt háború. Volt természetesen ’56-ban egy forradalom, voltak dicsőséges és nehéz napok, de alapvetően az egész társadalom alapjait, emberi életek százezreit veszélyeztető háború nem volt. Az itt ülők többsége, a mi gyerekeink, unokáink békében születtek, és békében nőttek fel. Képviselő úr, ez változott ‑ ez változott!

Az az elszigetelt háború, ami most a legkülönbözőbb okokból folyik… Sem a rendelkezésemre álló néhány perc, sem ez a hely nem alkalmas arra, hogy itt hosszan megtárgyaljuk egymás között, hogy egy ilyen háborúban, egy világháborúban milyen tengerentúli érdekek mozognak, milyen európai érdekek mozognak, mi az, amit a most élő és ebben nyilatkozó politikusok egyszerűen nem mérnek fel. Nem mérik fel azt, hogy a XX. században százmillió ember halt meg csak Európában, az égvilágon minden értelem nélkül, semmire nem ment, se az első világháborúban, se a másodikban.

Ezért nekem is személy szerint a legmélyebb meggyőződésem, hogy az elmúlt időszaknak és a jelennek ‑ és azt kell mondanom, hogy az elkövetkezendő időszaknak is ‑ nincs fontosabb témája, mint a béke. Nem a félelemmel operálunk, hanem azzal, hogy ráébresszük a körülöttünk élő embereket Európában, hogy nem az a helyes út, amikor egy vélt igazság érdekében felforgatják és lángba borítják a világot. Ez volt ennek a választásnak a tétje. Köszönöm az elnök úrnak a türelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)