Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Az előbb itt hangzatos szavakat, illetve bekiabálásokat is hallottunk azzal kapcsolatosan, hogy a hazai, úgynevezett baloldalnak mennyire fontos a magyar munkások, a magyar munkavállalók sorsa.

Egyáltalán nem kívánom védeni a kormányt, félreértés ne legyen, mert megkapják tőlünk a maguk kritikáját, de azért úgy beállítani a dolgot, mintha minden most kezdődött volna, minden ez alatt a kormányzati ciklus alatt kezdődött volna, és lett volna, vált volna Magyarország egyfajta ilyen gyarmati modellnek az állatorvosi lovává, ez nettó hazugság. Az a helyzet, hogyha visszatekintünk már a rendszerváltást megelőző időkre, akkor egyes számítások szerint a gyarmati modellnek betudhatóan, az impexek uralmának betudhatóan, ami Magyarországot egy hihetetlenül kártékony pályára állította, 242 milliárd dollárt pumpáltak ki 1980-2010 között hazánkból. Egész biztos, hogy ez 2010 óta is tovább növekedett.

Nagyon jó lenne látni ezzel kapcsolatos számokat, illetve nem lenne olyan jó, mert egész biztos, hogy megdöbbennék ennek a mértékén.

(12.00)

És az a gyarmati kifosztottság, amiről én magam is, Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is oly sokat beszéltünk itt és kárhoztattuk ezt a modellt, még inkább alátámasztást nyerne. És hogy Orbán Viktor a nemzeti frázisok ellenére, a szuverenista szöveg ellenére mennyire továbbviszi ezt a végtelenül kártékony vonalat, azt jól jelzi, mondjuk, a tíz évvel ezelőtt rijádi beszéde, amikor, ugye, ott azzal kívánta becsalogatni, idecsalogatni az arab befektetőket, hogy meglepően olcsó a magyar munkaerő ‑ a minőségéhez képest meg aztán pláne ‑ és rendkívül rugalmas a munka törvénykönyve.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha ezt így egymás mellé tesszük, akkor ez nem más, mint a vegytiszta neoliberális felfogás, ami ezt az országot ‑ még egyszer ki kell hogy jelentsem ‑ iszonyatosan rossz pályára állította. Hiszen hogyha megnézzük, és európai minimálbérről meg európai bérekről beszélünk, akkor nézzük meg, hogy mekkora az egy órára jutó átlagos bérköltség! Ez hazánkban alig haladja meg a 10 eurót, szemben az európai uniós, több mint 30 eurós átlaggal.

De ne menjünk akkor olyan messze, és ne csak a Nyugattal példálózzunk, nézzük Szlovákiát! Ott is másfélszeres összeggel találkozhatunk, és hogyha ez az összeg az egy órára jutó munkaerőköltség, bérköltség másfélszerese, akkor nyilvánvaló módon annál több jut bérekre, annál több folyik be egyébként, hozzáteszem, adók formájában is a költségvetésbe, és amiből aztán lehet akkor majd szociális területre fordítani, egészségügyre, oktatásra, és lehetne sorolni.

Nos, azzal egyébként egyet tudunk érteni, hogy a minimálbér megállapítása transzparensebb módon történjen Magyarországon, tehát a törvényjavaslatnak ez a része részünkről rendben van. Viszont az a filozófia, ami az egészből kiolvasható, és ami a gyakorlatban ‑ és ez a fő ‑ megvalósul Magyarországon, az pedig horrorisztikus.

És itt az előbbi bekiabálókkal kapcsolatosan azért hadd idézzek föl néhány számot! ’98-ban 19 500 forint volt Magyarországon a bruttó minimálbér, ez 2002-re 50 ezer forintra nőtt. Emlékszem még azokra a kaviárbaloldali, illetve életmódbaloldali huhogókra, akik az akkori kormányzatot kárhoztatták amiatt, hogy ezt az iszonyatos emelést a magyar gazdaság nem tudja majd elviselni. Ebben önöknek igazuk van.

Viszont, államtitkár úr, nézzük meg, hogy hova kormányozták, hova juttatták mostanra Magyarországot! Az egy főre jutó fogyasztás tekintetében és a munkásembert, a dolgozót vagy éppen a nyugdíjast is nyilván ez az a mutató, ami a leginkább érdekli. Én magam nem vagyok egy GDP-fetisiszta, lehetne annál, és lehet is sokkal-sokkal jobb mutatókat találni azzal kapcsolatosan, hogy mégis mennyire megy jól egy ország gazdaságának a szekere. Viszont hogyha az egy főre jutó fogyasztást nézzük, akkor ki kell mondani, hogy Bulgária is megelőzte hazánkat. És kormányzati berkeken belül is van azzal kapcsolatosan némi vita, ahogy tapasztaltuk, hogy minek tudható be.

Van, aki azt mondja kormányzati részről, hogy Magyarországon az emberek sokat takarékoskodnak. Államtitkár úr, tetszik rá emlékezni, nem olyan régen volt éppen ezzel kapcsolatosan fölszólalásom, amikor azokat a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított járási adatokat hoztam föl és citáltam ön elé, mint ahonnét én is érkeztem. Tehát például a dél-somogyi, Barcsi járást, ahol a mediánbérek ‑ és akkor ne átlagbérekkel zsonglőrködjünk, vegyük a mediánbéreket ‑ bizony 220 ezer forint körül mozognak.

És hogyha nekem valaki meg tudja mondani, hogy ebből a 220 ezer forintból hogyan lehet takarékoskodni, amire hivatkozva egyébként kormánypárti reprezentánsok azt mondják, hogy ezért nem nagy a magyar fogyasztás, szemben mondjuk a románnal vagy a bolgárral, akkor megemelem előtte a kalapomat, mert ez egészen egyszerűen nem igaz.

Ilyen nyomorúságos fizetésekből félrerakni nem lehet, hanem csupán csak vegetálni. A Jobbiknak ‑ és erről Z. Kárpát Dániel képviselőtársam egész biztos, hogy beszélni fog ‑ konstruktív javaslatai vannak azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehetne ezt az abszurd, vérlázító és Európában gyakorlatilag egyedülálló és elfogadhatatlan helyzetet kezelni. Miként azzal kapcsolatosan is vannak javaslati megoldásaink, megoldási javaslataink, hogy azt a lecserélési folyamatot hogyan lehetne meggátolni és visszájára fordítani, ami a szemünk előtt zajlik.

Hiszen hogyha megnézzük azt, hogy mostanra körülbelül 120 ezer migránsmunkás tartózkodik az országban, és önök 500 ezer főben gondolkodnak, akkor az ember elborzad. És utalni kell itt, mondjuk, a Somogy megyei kicsiny Tab városára, ahol alig élnek négyezren, de több száz filippínó migránsmunkást foglalkoztatnak már úgy, hogy számos Somogy megyei faluban meg nyomorognak az emberek, nem jutnak munkához, mert a statisztikai átlag szerint is az országos munkanélküliségi mutatóknak háromszorosa az az ottani számok, amelyekkel találkozhatunk.

És hogyha már migránsmunkásoknál tartunk, államtitkár úr, megörvendeztetne, hogyha itt akkor szóban válaszolna arra, hogy szűkebb pátriámban, a valóban a Dunántúl, a Dél-Dunántúl perifériájának tekinthető Somogyországban mennyi migránsmunkással találkozhatunk, ugyanis többszöri írásbeli kérdéseim gyakorlatilag lepattantak önökről, érdemi választ nem kaptam. A munka.hu oldalra irányítottak, hogy ott akkor majd választ kapok a kérdéseimre, csak az a helyzet, hogy a megyei aloldalak feltöltés alatt vannak.

Tehát egy dolog a propaganda, amelyről önök oly előszeretettel beszélnek, egy másik dolog pedig a véres és szomorú valóság, amellyel a magyar emberek, a fiatalok is találkoznak, melynek betudhatóan a lábukkal szavaznak, hiszen több százezer honfitársunk hagyta ott ezeket a nyomor sújtotta régiókat, és az még a jobbik eset, hogyha csupán Magyarországon belüli vándorlásról beszélhetünk, de sokan bizony Nyugatra mennek. Mi viszont azt mondjuk, hogy nem Nyugaton kellene megkeresni az európai átlagbéreket, hanem itthon. Minden nemzeti és felelős politikának ez kellene hogy legyen az alapköve. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)