Csárdi Antal (LMP)

CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szimbolikus döntés, ami ebben a törvényben le van írva, és én azt gondolom, hogy érdemes ezen elgondolkodni. Gyakorlatilag arról beszélünk, hogy előkészítés, megvalósítás alatt van egy elit tanárképzés egy szociálisbérlakás-lerombolással ‑ egyszerűen nem tudom ezt máshogy mondani. Azt gondolom, hogy ez a szimbólum körüllengi az egész törvényjavaslatot.

Ugyanez a szimbólum jelenik meg akkor, amikor a kultúra kerül a porondra, és a kulturális törvényt módosítják. Egy totális központosítás és egységesítés jön létre ennek eredményeképpen a kultúrában, pedig a központosítás nem szolgálja a hazai kulturális élet virágzását, nem szakmai, módszertani együttműködésről van szó, hanem országos és helyi kulturális intézmények totális ellenőrzéséről. Önök gyakorlatilag létre fognak hozni egy új Aczél Györgyöt. De ki lesz ez az új Aczél György? Csák János? Vagy ki lesz ez az új Aczél György? Demeter Szilárd, aki megkapta a Nemzeti Múzeumot? Aligha lehet másképp jellemezni a kormány új kulturális törvénytervezetét, ami a totális központosítást és az egységesítést hozná vissza újból a magyar kulturális életbe. És azért mondom, hogy újból, mert volt már ilyen, képviselőtársaim: úgy hívták, hogy szocializmus. Én nagyon hiányolom, nagyon-nagyon hiányolom az előterjesztésből az előterjesztők neve mögül, hogy MSZMP. A helyzet az, hogy megpróbálják visszahozni a rendszerváltás előtti kulturális környezetet, és megpróbálnak minden kulturális helyszínt, eseményt Aczél Györgyök ellenőrzése alá vonni.

De azt gondolom, méltatlan módon nem beszéltem eddig, még a vezérszónoki felszólalásban sem az oktatás kérdéséről, mert valóban, az a szimbólum, ami az elit pedagógusképzést és a szociális bérlakások lerombolását jelenti, az nagyon-nagyon fájó módon jelenik meg a törvényjavaslat tartalmában. Mert érdemes megnézni, hogy miért is gondolkodnak önök elit pedagógusképzésben azok után, hogy tudatosan és megbocsáthatatlan módon megpróbálták tönkretenni a magyar közoktatást. És én azt gondolom, az, hogy a státusztörvény megszületett, önmagában szerintem nem egy helyes irány, az azt követő bérrendezés rendkívül megkésett. De hogy miért csinálják önök ezt? És a válasz nagyon egyszerű: úgy hívják, hogy gazdaságpolitika.

Önök a saját gazdaságpolitikájuk kiszolgálójává akarják tenni a magyar államban élőket, legyen magyar állampolgár, vendégmunkás vagy bárki ebben az országban. A helyzet az, hogy ha megnézzük a gazdaságpolitikai döntéseket ‑ és elnök úrnak mondom, hogy ennek van relevanciája ennek a törvénynek a kapcsán is ‑, akkor azt tapasztaljuk, hogy önök idehoznak mindenféle veszélyes üzemeket, akkumulátorgyárakat, akiknek olyan képzettségű munkaerő kell, amit az egyik ilyen gyárnak az igazgatója, hát, segédmunkásként írt le. A helyzet az, hogy megpróbálják kettészakítani az országot ebből a szempontból. Ugye, lesz egy kevésbé iskolázott réteg, őnekik jó lesz a felgyorsított pedagógusképzés, olyan tanár, aki négy félév alatt végez el valamit, és aztán majd tanít valamit a középiskolában; nem kell, hogy magas színvonalú tudással lássa el a benne élőket. És igen, közben fölismerték azt, hogy ez azt eredményezi, az elmúlt éveknek, több mint egy évtizednek az oktatáspolitikája azt eredményezi, hogy az önök gyerekei, az önök unokái sem fognak végül minőségi oktatást kapni; ez azt jelenti, hogy nem lesznek versenyképesek a világban, Európában vagy bárhol.

(21.40)

És érdemes megnézni ezeket a számokat, amelyek ezt eredményezik. Ugye, önök létrehozták a státusztörvényt, majd hosszas könyörgés, háborgás, tüntetés után végül megemelték a pedagógusbéreket. Ma egy pályakezdő gyakornok, aki a közoktatásban elkezdi a pályáját, bruttó 528 800 forintot keres. Ehhez képest ‑ és ezt az összehasonlítást szeretném a figyelmükbe ajánlani ‑ egy tanársegéd 380 ezer forintot keres. Ezek olyan adatok, államtitkár úr, amelyek tényszámok. Egy adjunktus 420 ezer forintot keres, és én azt gondolom, hogy egy egyetemi docens, aki 557 ezer forint körül keres bruttóban, az van gyakorlatilag egy picivel a pályakezdő gyakornok fölött.

Nem gondolják, hogy ebből egészen súlyos bérfeszültség fog kialakulni? Nem gondolják azt, hogy ha önök szabad utat engednek az egyházaknak, hogy oktatási intézményeket vegyenek át nyakra-főre, ész nélkül, az károkat fog okozni ennek az országnak?

Az egy nagy kérdés, hogy vajon ez a kettéváló oktatás mit tud eredményezni hosszú távon. Hosszú távon valóban tudja azt eredményezni, hogy gyakorlatilag egy ponton meg fognak jelenni a munkaerőpiacon azok a nem kellően iskolázott munkavállalók, akik majd jók lesznek egyébként az akkumulátorgyárakba, a hulladékkezelő központokba, amikből még nagyon sokat fognak építeni, hogyha meg tudják valósítani az akkumulátorstratégiájukat. De miért gondolják azt, hogy nem mindenkit illet meg a minőségi elitoktatás?

Korábbi felszólalásomban már említettem, hogy ha mindenkinek ezt a minőségű pedagógusképzést biztosítanák azok közül, akik pedagóguspályára akarnak menni, akkor nem kellene elitképzést csinálni. Hogyha önök az ELTE számára biztosítanának kellő forrást annak érdekében, hogy minőségi pedagógusoktatást végezhessenek, vagy hogy javíthassák az egyébként méltán híres pedagógusoktatásukat, akkor nem lenne szükség elitpedagógusok képzésére.

És azt gondolom, hogy itt van a kutya elásva, és itt van a legnagyobb baj, hogy az önök társadalompolitikájában gyakorlatilag visszaköszön a középkor, ahol ugye, vannak a jobbágyok, és vannak a nagyurak, és értelemszerűen önök a nagyurak, és a jobbágyok meg majd kapnak valamit abból, ami jut.

Én azt gondolom, hogy valóban érdemes megnézni Szingapúr példáját, mert Szingapúrban tényleg mindent egy lapra feltéve, az oktatásra építették föl a teljes gazdaságukat. A teljes gazdaságpolitikájuk nem arról szól, hogy odahívnak olyan gyártó cégeket, akik elszennyezik, tönkreteszik az életminőségét, a környezetét az ott élőknek, hanem azt mondják, hogy jó minőségű oktatást adunk nektek, versenyképesek lesztek a világpiacon, és ezzel az ország is előrébb kerül. Mi tehetnénk ugyanezt, feltéve, ha az önök társadalompolitikája nem ez a jobbágyközpontú társadalompolitika lenne. És én azt gondolom, hogy ez hihetetlen nagy baj.

Azt gondolom, hogy az tényleg elgondolkodtató, és tényleg érdemes volna arra, hogy válaszoljanak, de csak hogy visszakössek az előző felszólalóhoz: nem nekem kell válaszolnia. A magyar társadalomnak kell válaszolnia, legyen szó az oktatásról vagy legyen szó a szociális bérlakásokról. Ön meg mosolyog (Dr. Pósán László dr. Hankó Balázs Zoltánnal egyeztet), beszélget kedélyesen, ha lehetne dohányozni a teremben, szerintem, még rá is gyújtana. (Dr. Hankó Balázs Zoltán: Nem rossz ötlet.) Nem rossz ötlet, tudom, de küldök én egy whiskyt is, hogy ne érezze magát kellemetlenül (Dr. Pósán László: Vörösbort!), de a helyzet mégiscsak az, hogy ön ebben a vitában szembe köpi az ellenzéki képviselőket ‑ szíve joga ‑, de szembe köpi a magyar állampolgárokat is.

És nem tudjuk, hogy hány kormánypárti és/vagy ellenzéki szavazó van köztük, és gyakorlatilag ez van az oktatáspolitikájukban, ez van az NKE terjeszkedésében is, hiszen Jámbor András tökéletesen elmondta: van nyitottság arra vonatkozóan, hogy olyan megoldást találjunk, ami a megvalósíthatóságot is biztosítja, de nem teszi tönkre családok százainak az életét.

Én azt gondolom, hogy önök súlyosan el vannak tévedve, és én azt viszont érteni vélem, hogy miért bújik a telefonjába. Roppant kellemetlen lehet hetvenkettedszerre is meghallgatni, hogy megint a kérdéseinkre várunk választ.

Azt hiszem, hogy azzal zárom ezt a felszólalásomat, hogy meg szeretném kérni önöket, hogy ne Lázár János példáját kövessék. Ne az ő itinere szerint alakítsák az egyetemeknek a fejlesztését, ne az ő itinere alapján szervezzék át az oktatást, és ne az ő itinere alapján határozzák meg a magyar kultúra belső struktúráját.

Mert ugye, emlékszik, mit mondott Lázár János? „Akinek semmije sincs, az annyit is ér.” És én azt gondolom, hogy nagyon szomorú, hogy ez a gondolat hosszú-hosszú évekkel az elhangzása után még mindig visszaköszön ‑ még mindig visszaköszön! ‑ a törvényjavaslataikban. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)