Barkóczi Balázs (DK)

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hát, azért borzasztóan nehéz megszólalni tényleg az államtitkári expozé után. Én azt hiszem, hogy kevesebb brüsszelezés és több szakmaiság ráfért volna erre az expozéra. Majd bővebben ki fogom fejteni vezérszónoki felszólalásom alatt azt is, hogy mire gondolok ‑ de lássuk!

Az előttünk fekvő javaslat 23 törvény kisebb-nagyobb terjedelmű módosításáról rendelkezik, az egyszeri technikai jellegűektől a nagy jelentőségű koncepcionális kérdéseket érintőkig, mely utóbbiak, ahogy ezt már a jelenlegi kormánytól megszokhattuk, szinte csak negatív irányúak. Tehát ezt nyugodtan tekinthetjük egy salátatörvénynek. Azért itt utalnék vissza a mai nap első vitájában az államtitkári záróbeszédre. Fónagy János államtitkár úr sajnálatát fejezte ki aziránt, hogy mostanában a salátatörvény mint törvényalkotási gyakorlat ekkora teret nyert itt a parlamentben és az egyéb jogalkotók között is. Mélyen egyetértek vele, tehát most megint behoztak 23 törvényt összefésülve, hogy abból kelljen az embernek kiszedegetni az ocsú közül a búzát, hogy úgy mondjam, csak sajnos itt szinte csak ocsúval találkozhatunk.

A módosításokra a törvényjavaslat indoklása szerint az ország versenyképességének erősítése és a nemzeti szuverenitásunk védelme érdekében van szükség. Hát, itt van az első ocsú: milyen versenyképesség-erősítésről beszélnek önök, amikor a törvény nagyon sok területen a verseny visszaszorításán alapul, megfojtja a kis könyvkiadókat, ellehetetleníti a nem modellváltó egyetemeket.

(18.20)

Egyébként a hurráoptimista államtitkári expozé után hadd mondjam el, hogy három hónapon belül, államtitkár úr, 18 modellváltó egyetemet fognak kizárni mind az Erasmus-, mind a Horizont Plusz programokból. Miről beszél? Hova fognak menni a magyar oktatók és kutatók? Hova fognak menni a magyar hallgatók? Milyen nemzetközi hírű egyetemekre? Oroszországba? Mongóliába? Nepálba? Ugyan, hagyjuk már!

Ami pedig a nemzeti szuverenitást illeti, a kormány megszokott módon, ahogy minden törvényjavaslat kapcsán, saját magát tekinti a nemzetnek. Ezt a kettőt valahogy nagyon szeretik összekeverni.

Ugyanakkor üdvözlendő cél lenne, ha nyilvánvalóan az oktatási rendszereinket ‑ ideértve a köznevelést, a felsőoktatást, a szakképzést és a felnőttképzést is ‑ úgy alakítanánk át, hogy azok a nemzetközi környezetben megállják a helyüket, ám uniformizálásuk, némelyik törvény erejénél fogva történő kiemelése, a többiekhez képest előnyben részesítése megint csak nem az egymás közötti verseny erősítését szolgálja, hanem pont annak gyengítését. Ennélfogva pedig a versenyen alapuló nemzetközi környezetben előre látható visszaszorulásukat eredményezi, ahogy ez egyébként már meg is történt.

Ugye, itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről esett nagyon sok szó. Tehát a versenyképességet hogy javítja, ha a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen úgynevezett elit pedagógusképzést indítanak, és csak azért, mert az ELTE és a Budapesti Műszaki Egyetem még mind a mai napig nem állt be abba a sorba az elitváltó egyetemek közé? Egyébként a Budapesti Műszaki Egyetem ‑ Európa mérnökképzéssel foglalkozó legrégebbi egyeteme ‑ most éppen ennek issza a levét. Már mind a kettő menzát és büfét bezárták, fűtetlen tantermekben tanultak a diákok egész télen, ott alakult meg az ellenállás a szakszervezetiségen keresztül pont az önök politikájával szemben, és önök pedig idejönnek, és közben versenyképességről beszélnek. De említhetjük az általános műveltség megnyirbálását, a nyelvtudás, a digitális készségek elmúlt másfél évtizedes megnyirbálását az oktatás, az önök oktatáspolitikájának egyik eredményeként.

A javaslat egyik legelfogadhatatlanabb része számunkra az a példátlan központosítás, ami a kultúra területén jön létre. Ahogy képviselő asszony is elmondta, a javaslat alapján 2025. január 1-jétől a kulturális élet szereplőinek munkáját a nemzetstratégiai intézmények felügyelik, ezek pedig a kormányzat Nemzeti Kulturális Tanácsa által közvetített kulturális stratégiájába simulnak bele.

Hiába nevezte Csák János kulturális és innovációs miniszter hamis állításnak a színházak és a zenekarok központosítását, a benyújtott javaslatból egyértelműen az derül ki, hogy minden ebbe az irányba mutat, a kormányzat kulturális stratégiáját majd a Nemzeti Kulturális Tanács alakítja. Aki jól teljesít tehát, az majd számíthat különböző címekre és díjakra, aki pedig nem, az nem. Tehát ezek alapján gondolom, nem árulok el titkot, hogyha azt mondom, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja ezt a javaslatot nem fogja támogatni.

De akkor nézzük egyenként, mert vannak itt még ezekben a törvényjavaslatokban nagyon cudar dolgok, államtitkár úr és tisztelt képviselőtársaim! A 9. cikk a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló ’97. évi CXL. törvény módosításával a könyvek árkötöttségére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Nem tudom, hogy önök olvasnak‑e mostanában újságokat, nem feltétlenül a Magyar Nemzetre, az Origóra és csatolt társaira, a szatellit propagandára gondolok, hanem valódi, érdemi sajtóra. Ha olvasnak, akkor pontosan láthatták, hogy a rendelkezés ellen a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége is egyaránt kétségbeesetten tiltakozik.

Hadd idézzem Gál Katalint, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnökét, aki az Indexnek ezt mondta ‑ ez még nem is tekinthető, ugye, ellenzéki portálnak, hiszen önök bevásárolták oda is magukat ‑, tehát azt mondja Gál Katalin: „Döbbenten olvastam a könyvek árkötöttségéről szóló törvényjavaslat anyagát, amelyet úgy bocsátottak társadalmi vitára, hogy az érintetteknek négy munkanap, a húsvéti nagyhét áll rendelkezésére észrevételeik megtételére. Történik ez úgy, hogy az MKKE még mind a mai napig nem kapta meg hivatalosan a tervezetet, és erről a lépésről se tájékoztatott bennünket senki. Ezt hívják önök mind közönségesen társadalmi és szakmai egyeztetésnek. Hát, a társadalom és a szakma nevében is kikérem magamnak!”

Egyértelmű, hogy a javaslat nem a könyvszakma egészének az érdekeit nézi, államtitkár úr, hiszen a minimális kedvezmények a nagyoknak kedveznek, miközben a kis kiadókat egyértelműen csődhelyzetbe fogják sodorni, ami által a kínálat is kevesebb lesz.

Ahogyan Nyáry Krisztián, az MKKE elnökségi tagja fogalmazott ‑ róla talán már hallottak, hogyha máshonnan nem, akkor sikerkönyvei után ‑, ő azt mondta: „A könyv nem csupán versenypiaci termék, hanem a kulturális intézményrendszer része is, és magas rendű érdek fűződik ahhoz, hogy a kínálat minél színesebb és bőségesebb legyen. Vagyis” ‑ teszem én hozzá, mármint Nyáry Krisztián, aki egy nagy könyvterjesztő cég vezetője ‑ „a kis, tőkeszegény kiadók, forgalmazók joggal félnek attól, hogy ez a rendelkezés kivéreztetheti, tönkreteheti őket.” Azt pedig már én teszem hozzá, hogy tekintettel persze arra, hogy az MCC bevásárolta magát a Libribe, egyáltalán nem kizárt, hogy pont ez a cél. Én magam, őszintén szólva, nem lennék meglepve.

De akkor menjünk tovább! A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló ’97. évi CXL. törvény további módosítása Demeter Szilárdnak a Nemzeti Múzeum főigazgatójává történt kinevezésével egyidejűleg bejelentett kormányzati szándékának megfelelően összevonja a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Természettudományi Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, a Petőfi Irodalmi Múzeumot, valamint az Országos Széchényi Könyvtárat. Őrület, komolyan mondom!

Az indoklás szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ néven összevont szervezet a tagintézmények integrált, összehangolt, egymás munkásságát erősítő működésével elősegíti a közgyűjteményi rendszer hatékonyságának növelését. Hát, ennél konkrétabb porhintést én, istenbizony, hogy már nagyon régen hallottam! Mi köze a Széchényi Könyvtárnak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumhoz? Miben tudná ez a két intézmény összeolvasztva egymás munkásságát erősíteni? Magyarázzák már meg nekem, tisztelt képviselőtársaim! Vagy térjünk vissza az előző vitához, a Jókai-emlékévhez, és akkor a Jókai-bableves és a Petőfi Irodalmi Múzeum, valahogy ez így kapcsolódott össze az önök fejében? Komolyan! Lássuk be, nyilvánvalóan nincs, és nem is lehet más magyarázata ennek, mint a kormány kétségbeesett centralizálási mániája, a szakmai önállóság felszámolása, na és persze az, hogy Demeter Szilárd minél nagyobb játszótéren tudjon ezek után garázdálkodni.

De nem szükséges nekem hinniük, higgyenek akkor L. Simon Lászlónak, az önök volt államtitkárának és múzeumi vezetőjének, aki az ATV-ben hétfőn azt nyilatkozta, hogy mindez fizikai képtelenség. Hadd idézzek egy kicsit hosszabban L. Simontól! Bár tudom, hogy önöknél kegyvesztett lett, de azért meggyőződésem, hogy érdemes meghallgatni azt, hogy mit mond a múzeumok centralizációjáról. Azt mondta L. Simon: korábban neki is volt egy ilyen koncepciója a múzeumi rendszer átalakítását illetően, de ami a kormány elé eljutott, azt végül mégsem fogadták el. Arra a kérdésre, hogy ha mégis megvalósulna a totális központosítás, az jó, vagy nem jó, így felelt: „fizikai képtelenség ezt megcsinálni”. Úgy véli, hogy számolni kell részben a politikai ellenerővel, ebben én biztos vagyok, még a kormánypárti oldalon is, hát, ebben azért már annyira nem vagyok biztos, amit a székesfehérvári polgármester példájával támasztott alá, aki nyilvánosan hangot adott annak, hogy nem támogatja az ötletet.

Azt mondja, hogy az önkormányzati választásokig ilyen tartalmú törvényjavaslat nem is fog bekerülni a parlament elé ‑ sejtem, hogy ez egyébként így lesz ‑, kifejtette: nagyon károsnak tartja, ha valaki a minisztérium alkalmazottai közül kiszivárogtat egy ilyen törvényjavaslatot ‑ hát, azért ott is recsegnek, ropognak az eresztékek, hála a Jóistennek ‑, mindemellett egy sor törvényt kell módosítani ahhoz, hogy ez az egységes rendszer ki tudjon épülni, mondja L. Simon László.

9. fejezet: Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Esett már róla szó és 18 egyetem 3 hónapon belüli kikerüléséről is az európai szerződéses partneri viszonyokból. És ha már itt a hallgatók és az oktatók számáról van szó, azért hadd pontosítsak már egy kicsit néhány adatot! 2010-ben tanár szakra jelentkeztek 15 663-an, 2023-ban 11 977-en. Milyen növekedésről beszélünk, amikor a napnál világosabb, hogy ez majd’ négyezres csökkenés?

És miért van ez a csökkenés? Nyilvánvalóan a felvételi követelmények változása mélyíti a regionális és társadalmi különbségeket, például a kötelező emelt szintű érettségi bevezetése, a jobb érettségi és a jobb családi háttér ahhoz vezet, hogy az elit gyermekei mennek egyetemre, a halmozottan hátrányos vagy hátrányos helyzetűek pedig kiszorulnak onnan, az ő arányuk jelenleg 1 százalék a magyar felsőoktatásban.

(18.30)

Ezt tudták maguk elérni amellett, hogy most egyébként veszélyeztetik kétszáz család otthonát is. Erről majd később esik szó, de gondolom, hogy Jámbor képviselőtársam majd részletesebben fog erről beszélni. 2013-ban az önköltségeket emelték, a keretszámokat 53 ezerről visszanyesték 34 ezerre. Milyen növekedésről beszélnek? Ugyan már! Megint a valóság és az önök által elmondottak köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Ez a módosítás egyebek mellett kötelezi az egyetemet a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak végrehajtási jogszabályban meghatározottak szerinti továbbképzésében alaptevékenységként történő részvételére, és különös szabályokat állapít meg az egyetemen folytatott tanárképzésre nézve. Ez a különleges szabály megint az elit gyerekeinek a tanárképzése lesz. Az ezek között megjelölt egyetemi autonómia elvileg zárja ki, tisztelt államtitkár úr, hogy egy egyetemet törvény kötelezzen olyan feladat ellátására, amire más egyetemek nem kötelesek. Ráadásul mi úgy gondoljuk, hogy az európai humanista hagyományok letéteményeseként pedig egy egyetem sem fogadhat el olyan törvényben biztosított kiváltságokat, amiket más egyetemek ugyanabban a rendszerben nem élvezhetnek.

De megint csak ne nekem higgyenek! Azt mondta az Akadémiai Dolgozók Fóruma egy egy évvel ezelőtti nyilatkozatában, hogy a felsőoktatás jelenlegi állapota és az idevezető út az egyetemi autonómia hitvány és elkeserítő paródiája. Ezen pedig egészen biztosan nem egy egyetem önkényes kiválasztása, annak törvénnyel külön feladatok elvégzésére kényszerítése és az ehhez kapcsolódó különleges előjogokkal történő felruházása fog segíteni, sőt, ez még mélyíteni fogja a válságot. Sajnálom, hogy csak egy percem maradt, de gondolom, képviselőtársaim bővebben fognak róla beszélni.

Azt mondta Pikó András polgármester egy mai nyilatkozatában, hogy kétszáz család otthonát veszélyeztetik, akiket a kisajátítás miatt az utcára kerülés veszélye fenyeget, mivel a józsefvárosi önkormányzat ingatlanok hiányában nem tudja elhelyezni a kormány által bajba sodort embereket. Nem is találok szavakat az ilyen szintű cinizmusra és embertelenségre. Komolyan: rámutatnak nyolcvan ingatlanra és zabrálják! És önök kommunistáznak itt, a Parlament falai között? Mi ez, ha nem kommunista tempó? Rámutatok valamire, ráadásul a legelesettebbek, legszegényebbek ingatlanjaira, és azt mondom, hogy ez mától az enyém, ők pedig csináljanak, amit akarnak? És az önkormányzattal nem egyeztetek, sőt még lehetőséget sem adok arra, hogy cserelakásokat ajánljanak fel? Hát, szégyelljék magukat, komolyan mondom! Innen folytatjuk. (Taps a Párbeszéd és az LMP soraiban.)