Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)

DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan fideszes képviselőtársam azt mondta, hogy miniszter asszony igen részletesen adta elő ezt a 249 szakaszból és irdatlan mennyiségű mellékletből álló törvényjavaslatot, a 19 perc, amint láttam, nem igazán elég a részletes ismertetésére egy ilyen jogszabálycsomagnak, viszont el lehet mondani erről a törvényjavaslat-csomagról, hogy ez a kilenc éve tartó jogszabálycunami a törvényalkotásban annak a leképeződése.

Ugyanis ebben a jogszabályban nemcsak arról van szó, hogy újabb intézményrendszer-változtatást eszközöl a közigazgatási eljárásokban és azok felülvizsgálatában, hanem tele van a 249 szakasz között ‑ legalább a fele, ha nem több ‑ olyan koherenciazavarok kiküszöbölésével, olyan jogintézmények megnevezésének egységesítésével és rengeteg olyan jogszabályi javaslattal, ami semmi másra nem utal, mint arra, hogy az elmúlt kilenc évben átgondolatlanul, ötletszerűen, teljes mértékben zűrzavart keltve a joggyakorlók számára, a jogszabályok tengerében ez a rendszer valamelyes tisztítása, amit ez a jogszabálycsomag megpróbál rendezni.

Annyit azért hadd mondjak el, hogy 2019. november 12‑e nulla óra körül, 34 másik törvényjavaslattal nyújtotta be a kormány ezt a törvénycsomagot is, amely 78 jogszabályt módosít 249 paragrafusban és a sok-sok mellékletben, ami, azt gondolom, hogy azért elfogadhatatlan, mert még szakértőkkel is lehetetlen úgy felkészülni, hogy részleteiben minden egyes változtatandó jogszabály vizsgálata mellett lehessen alapos, megalapozott állásfoglalást tenni.

(9.30)

Sőt, ilyenkor a szakértők felteszik a kezüket és azt mondják, hogy nem teszem meg, nem állok neki, mert ennyi idő alatt a többi jogszabállyal együtt lehetetlen egy szakmailag megalapozott véleményt előterjeszteni. Ezek a törvényalkotási mechanizmusok, amelyeket önök csinálnak, semmi másra nem szolgálnak, mint arra, hogy érdemi szakmai viták helyett politikai szövegeket kelljen nekünk itt előadni.

Amikor a közigazgatási… ‑ jaj, annyira szeretem, amikor Boldog István a szakma szót kimondja. (Boldog István: Igen, mert nekem van szakmám! ‑ Az elnök csenget.) Tehát amikor a közigazgatási bíróságok felállításáról volt szó, és akkor még volt olyan csoda, hogy a tárca előtt egyeztetés zajlott, bár a benyújtás után és nem előtte, akkor a parlament alelnökének és a Törvényalkotási bizottság elnökének az volt az egyik érve a vonatkozásban, hogy egyfokúvá szeretnék a közigazgatási vagy hatósági eljárásokat alakítani, és bírósági úton legalább két fokon ‑ a rendkívüli jogorvoslatot kivéve ‑ lehessen a jogkereső polgároknak az igényét kielégíteni, akkor az volt a válasz a kérdésemre ‑ de hangsúlyozom: mindig is ellene voltam annak, hogy egyfokúvá vált a bírósági út a közigazgatási eljárásokban, hiszen elkényelmesedtek a közigazgatási bírák, tudták, hogy legfeljebb egy sokkal szűkebb rendkívüli perorvoslattal lehet felülvizsgálni a bíróságnak a döntését, tehát én soha nem voltam annak barátja, hogy a bírósági út egyfokú ‑, amikor megkérdeztem, hogy most ez a szemléletváltás mitől van, akkor azt mondta a parlament alelnöke, hogy azt látják, hogy szakmailag nem megbízhatók a közigazgatási rendszerben azok az emberek, akik a másodfokú elbírálásban részt vesznek, és ezért kell inkább az első fok után mindjárt bíróságon keresni a jogorvoslatot, mert a bírósági rendszerben nagyobb a garancia arra, hogy szakmailag megalapozott döntések születnek.

Ennek csak az volt az érdekessége, hogy ugyanez a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvény olyan mértékben kinyitotta a közigazgatásban dolgozók előtt a bíróvá válás lehetőségét, ami teljesen megdöbbentett. Mert egyik mondattal arról volt szó, hogy nem megbízhatók a közigazgatásban dolgozók a szakmailag megalapozott döntéseket illetően, de ugyanezek az emberek nyugodtan bejöhetnek ötéves gyakorlat után, még akár bírósági vezetők is lehetnek, akik egyébként nem megbízhatók szakmailag ahhoz, hogy megfelelő másodfokú határozatokat tudjanak hozni.

Tehát azért hoztam ide ezt az emlékképet, mert amilyen bizonytalan és teljes mértékben a logikától mentes volt annak a törvényjavaslatnak az előterjesztése és aztán a megszavazása, mint ahogy ebben a rendszerben is egy teljesen új intézményrendszert hoz létre, a járási hivatalok mellett külön közigazgatási bíráskodás fog zajlani, és tulajdonképpen egy párhuzamos szervezeti rendszert hoz létre, amit ‑ megmondom őszintén ‑ nem értek.

Tehát annak örülnék, hogy amikor majd itt a vita valahogy lezajlik, és szerencsére a miniszter asszony van itt az államtitkár úr mellett, akkor tegye már meg, hogy ne a törvényszöveget ismertetve magyarázza el ezt az indíttatást ennek a fajta intézményrendszernek a megalkotására, hanem egy kicsit meséljen nekünk arról, hogy honnan indult ez, miért ez a megoldási mechanizmus, hogy gondolják, hogy ez jobban fog működni, mint a korábbi, itt megint óriási szervezeti átalakítások kellenek, dolgozókat kell innen oda vagy valahonnan összeszedni, akik aztán bíráskodni fognak, hogy egy kicsit hadd lássunk többet erről a kérdésről. Nagyon megtisztelne a miniszter asszony vagy akár az államtitkár úr, mert lehet, hogy az államtitkár úr korábban már benne volt ennek a javaslatnak a megalkotási folyamatában, hogy hadd értsük egy kicsit jobban, hogy itt mi a szándék.

Ez a javaslat azért egy pozitívummal bír mindenképpen, ez pedig a bírák bérrendezésének egy átalakított módja. Az egyik nap Gyüre Csaba képviselőtársam éppen arról interpellált, hogy lehetetlen normális demokratikus országban, hogy ügyészeknek magasabb legyen a bére, mint a bíráknak, egyébként is rendkívül elmarad a bírák bére az európai színtéren, tehát mindent üdvözlünk, ami arról szól, hogy a javadalmazása a bíráknak tényleg európai legyen, és legalább illeszkedjen azokhoz a bérviszonyokhoz, ami ma már a közszférában, különösen miniszteri szinten vagy a minisztériumok szintjén, vagy magasabb állami hatóságoknál mint bérek megjelennek. Tehát e vonatkozásban semmiféle kritikát nem szeretnék megfogalmazni, mert ha már egyről a kettőre jutunk ebben a kérdésben, az már jó.

Az egy más kérdés, hogy ha belemegyünk ennek a részleteibe, akkor találunk‑e anomáliákat. Az is más kérdés, hogy elégedettek‑e ezzel a bírák, mert a bírák valahogy nem mondják el, hogy mit szeretnének, ami azért, azt gondolom, picit rosszul érint, mert nagyon sokszor azt érezzük, hogy mi, parlamenti képviselők jobban állunk mellettük, mint ahogy ők megtennének mindent ahhoz, hogy minket informáljanak és a segítségükre tudjunk lenni akár a joggyakorlati problémákat illetően, akár a saját személyes útjukat, illetőleg bérezésüket illetően.

Azt mondja a törvényjavaslat általános indokolása, hogy fél százalék alatt volt a fellebbezéssel támadott hatósági határozatok száma. Tehát első fokon gyakorlatilag 99,5 százalék jogerős lett, ami nem csoda, mert irdatlan mennyiségű olyan kérelem van, aminek természetes a helyt adása, hiszen személyi állapoti kérdések, hatósági igazolások, tehát a közigazgatás rendszerében azért is ilyen magas az elsőfokú határozatok helyben maradása, mert pozitívan bírálnak el olyan kérdéseket, amiket a jogszabály nem is enged másként, csak pozitívan. Majd pedig az a következő mondat, hogy viszont a fellebbezéssel támadott határozatokat követően a másodfokú eljárás után a fellebbezett határozatok 20-25 százaléka kerül bíróságra. Ez azt jelenti, hogy a 0,5 százaléknak maximum 25 százaléka kerül bírósági felülvizsgálatra, és bár a számokat pontosan nem tudjuk, hogy hány eljárás kezdődik egy évben a közigazgatás rendszerében, bizonyára nem kevés, de azért a fél százaléknak a 25 százaléka még mindig csak 0,125 százalék. Én csak azt akartam ezzel mondani, hogy szerintem ezt a törvényjavaslatot vagy egyáltalán ezt az új elképzelést nem a számok, nem az eljárások száma vagy az eljárásoknak az eredménye alapján kell meghatározni vagy elhatározni, hanem azon az alapon, hogy szükség van‑e erre a fajta jogintézményre vagy nincs; a társadalom számára káros volt-e, hogy kétfokú közigazgatási eljárás volt lehetséges, és mindössze egyfokú a rendes jogorvoslat, ennek eredménye szolgálta‑e a társadalom jogkeresését vagy sem. Én inkább azt szerettem volna, ha erről a kérdésről akár írásban a törvényjavaslat indoklásában, akár a szóbeli előterjesztésben esetleg beszéltek volna, hogy volt‑e valamifajta statisztika, tanulmány, közvélemény-kutatás, valami visszajelzés a társadalom részéről, hogy neki ez az eddig folyamatban volt, hangsúlyozom, nem az én ízlésem szerint való közigazgatási eljárási és felülvizsgálati rendszer megfelelt-e.

Számunkra, a Jobbik számára ez a javaslat még a vonatkozásban nyitva van, hogy támogatni fogjuk-e, egyszerűen azért, mert nem szeretnénk a szavazatunkat olyanhoz adni, ami akár már most láthatóan, akár a későbbiekben tapasztalható módon nem válik be. Nagyon nehéz egyébként ma megítélni, hogy az ebben a javaslatban lévő új elképzelések beválnak-e, mert ahogy mondtam, igazából adatunk sincs rá, igazából a valódi indokrendszert sem ismerjük, és nem ismerjük azoknak az életviszonyoknak a felméréseit, amelyeket e vonatkozásban ‑ hangsúlyozom, nem a bírói bérekről beszélek ‑ meg tudunk ma határozni. Ezért nem tudom, hogy a mi frakciónk meg fogja‑e ezt szavazni vagy akár tartózkodni fog tőle.

Mindenesetre még annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy ebben a törvénycsomagban 78 jogszabályt módosít, ezekből a jogszabályokból körülbelül tízet az elmúlt hetekben is valami más okból módosítottunk.

(9.40)

Azt szeretném megkérdezni, hogy amikor keletkeznek, felmerülnek akár az Igazságügyi Minisztériumban, vagy bármely társtárcától az igények megérkeznek, hogy egy-egy jogszabályt valamilyen okból módosítsunk, nem lehetséges az, hogy mondjuk, pár hónap alatt összegyűjtsék az igényeket, és ne úgy legyen, hogy 8 órakor is például egy illetéktörvény-módosítást tárgyaljunk, meg 10 órakor is egy másik törvénycsomagban, vagy az adózás rendjéről szóló jogszabályt kedden is valamilyen okból egy törvényjavaslat-csomagban módosítjuk, meg majd pénteken is ugyanarról beszélünk. A jogalkotási törvény pont azért mondta ki, hogy azonos életviszonyokat vagy azonos jogszabályt vagy egymással összefüggő jogszabályokat lehet egy salátatörvényben módosítani, de nem lehetne, hogy ugyanazt a jogszabályt ne mindennap valamelyik más törvénycsomaggal módosítsuk? Már csak azért is, mert a joggyakorlatban lévő embereknek jó lenne, ha nem kellene minden áldott nap megnézniük a jogtárat, hogy esetleg az általa használt törvény tegnaphoz képest ma változott-e, mert múlt héten is változott, meg azelőtti héten is változott. A jogbizonytalanság valami iszonyatos mértékű frusztrációt, a társadalom számára feltétlenül a jólét nehezítését okozza, a bizonytalanság a kreativitást és a munkaképességet is csökkenti.

Én azt kérném a Fidesztől, miután vélhetően még két és fél évig kormányozni fog, tegye már meg így az elmúlt kilenc és fél év után, hogy kezdje el már azt a törvényalkotást ‑ ha már mindenáron ezt a cunamit fenn akarja tartani ‑, hogy valahogy ne csak a jogászemberek, hanem a polgárok számára és a hivatalokban ülők számára is legyen már egy kicsit követhetőbb, mert azt kell mondjam, hogy ez a fajta bizonytalanság a hivatali rendszerben azt eredményezi, hogy döntések húzódnak el, lassúak, igenis lassúak, legalábbis a picit bonyolultabb kérdésekben igenis lassúak; a másik pedig, hogy úgy érzi az, akinek alkalmazni kell a jogszabályokat, hogy nem ura annak a munkának, nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, amit magától elvár, és ez a frusztráltság bizony akár még az egészségére is mehet.

Végül pedig nem teljesen szorosan ehhez a törvényjavaslat-csomaghoz tartozva, de azt gondolom, hogy reagálnom kell rá, mert tegnap is a taopénzekről volt szó. Azt tudom mondani a tegnapi walesi kirándulás után a színjátszó csoport fellépésére, ahol a világbajnokság a tetoválásokban nyilvánult meg, hogy a focit gólra játsszák, és ha már ennyi pénzt ölünk bele, akkor legalább a társadalomnak valami öröme is legyen. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz soraiban: Hajrá, magyarok! Hajrá, Magyarország! ‑ Taps a Jobbik soraiban. ‑ Az elnök csenget.)