Nunkovics Tibor (Jobbik)

NUNKOVICS TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szokták mondani, hogy az emberek átlagosan három hétig szoktak emlékezni egy-egy, számukra negatív politikai eseményre. Ezt a szabályt a rabszolgatörvény esetében, azt gondolom, hogy nyugodtan semmisnek tekinthetjük, hiszen nemcsak egy évvel ezelőtt váltott ki komoly indulatokat, hanem napjainkban is; pontosan azért, mert mára elérte azt az első 15-20 ezer munkavállalót, akiket a munkáltatóik éppen most is próbálnak győzködni, hogy írják alá az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot.

(15.50)

A Vasas Szakszervezet tájékoztatása szerint sokan ennek hatására inkább felmondanak, de a többség, félve a munkahelye elvesztésétől, illetve a különböző bónuszok, mozgó bérek esetleges megvonásától, mégis inkább aláírja ezt a nyilatkozatot, még úgy is, hogy tudják, hogy kevesebb időt fognak tölteni családjukkal, még több stressz fogja őket érni, és a nagyobb fizikai megterhelésnek is ki lesznek téve. Ennek ellenére mégis aláírják nagyon sokan sajnos ezt a nyilatkozatot, pedig ez a három dolog együttesen azért már, gondoljunk bele, komoly egészségügyi kockázatot is rejthet magában, és figyelembe véve, hogy Magyarországon milyen az egészségügyi rendszer, én azt gondolom mint volt gyári munkás, hogy egyik dolgozó sem akar ilyen feltételek mellett dolgozni ma Magyarországon, nem véletlen, hogy ennyien hagyják el ezt az országot.

Nyilvánvaló tehát, hogy Kósa Lajosnak a szánalmas, akkori kommunikációja igazából teljesen ellentétes volt a valósággal, hiszen itt arról szólt az egész, hogy tulajdonképpen a munkaerőhiányt akarják ezzel megoldani, azzal, hogy a munkaidőkeretet növelik, illetve azzal is, hogy mindenféle keleti munkaerőt, főleg ukránokat, és itt nem a kárpátaljai magyarokra gondolok, hanem konkrétan ukrán munkavállalókra gondolok, őket és társaikat hozzák be tömegével ebbe az országba, ahelyett, hogy végre felfognák azt, hogy itt a béremelésre, bérunióra lenne szükség. De persze önök más megoldásokat látnak, hiszen jól látjuk azt, hogy ott vannak például a Borkai Zsoltok, azok a paprikajancsik, akik itt jachtoznak ebben az országban, míg a mérleg másik oldalán ott vannak azok a becsületes dolgozók, akik már tényleg szó szerint halálra dolgozzák magukat azért, hogy el tudják tartani a családjukat, és tisztességben fel tudják nevelni gyermekeiket.

Higgyék el nekem, hogy ezek az emberek nem akarnak sokat. Nem azt szeretnék, hogy úgy gazdagodjanak, mint Mészáros Lőrinc, csupán annyit szeretnének, hogy a becsületes munkájukért olyan tisztességes bért kapjanak, amivel el tudják tartani a családjukat, esetleg tudnak fizetni egy autót vagy tudnak fizetni egy lakást, de ne adj’ isten, még évente egyszer nyaralni is el tudják vinni a családot. Azt hiszem, hogy a XXI. században itt, Magyarországon, Európa közepén ez nem kellene hogy egy olyan hú, de nagy álom legyen, mégis a társadalom többsége számára ez elérhetetlen.

Kérdezem tehát tisztelt államtitkár urat, hogy mikor hajlandóak végre belátni azt, hogy a gazdaságpolitikájuk és a munkaerő-politikájuk megbukott, és nem a munkaidő növelésére van szükség, meg nem külföldi munkaerőre van szükség, hanem arra van szükség, hogy a magyarokat tisztességesen megfizessék. Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)