Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)

DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondod, néptanító? Azt mondom, Szigeti Tóth János. Azt mondod, állhatatosság? Azt mondom, Szigeti Tóth János.

2019. június 25-én Szigeti Tóth János barátunk, a Modern Konzervatív Kör alapítója, a népművelés, a népfőiskola, a néptanítás és művelődés kiváló harcosa visszaadta lelkét Teremtőjének. 72 éves volt és a népfőiskolai rendszer igazi élharcosa volt. Az élethosszig tartó tanulás, művelődés élharcosa, aki állhatatosan, öt évtizeden át küzdött azért, hogy az a népfőiskolai rendszer, amit ő megálmodott, Magyarországon létrejöhessen.

(12.30)

Itt köszöntöm az ülésteremben, a páholyban legnagyobb harcostársát, párját, Mihályfi Mártát, akivel több évtizeden át minden eszközt megragadva arra törekedtek, hogy az élethosszig tartó művelődés, tanulás a társadalom tudati fejlődését, versenyképességünk növekedését tudja elhozni. A hazai és nemzetközi tudományos életben számtalan cím és tisztség birtokosa, szinte felolvasni, ismertetni sem lehet, oly hosszú ez az életút, és oly gazdag ez az életpálya. A Janus Pannonius Tudományegyetemen, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen, az ELTE-n tanár, tanszékvezető, docens és kiváló szakemberek oktatója évtizedeken át.

Általa teremtődött meg Magyarországon először a népfőiskola fogalma törvénybe iktatva. Nagy fájdalma az volt, hogy a felnőttképzés, a művelődésszervezés mint diszciplína területén a nemzetközi téren majdhogynem némaság van. Itthon pedig az volt a legnagyobb fájdalma, hogy ezen a területen a tudósokat az elzártság jellemzi. Pedig társadalmunk erejét és versenyképességét valóban az élethosszig tartó tanulás és művelődés tudná szolgálni, és mindazok az emberek, akik egy életet tettek arra, hogy ezen a területen eredményeket érjenek el, magam is úgy gondolom, nem lettek eléggé megbecsülve.

2014 nyarától Mindszentkállán, a kertjében megteremtette évente egyszer azt a nyár végi programot, amelynek az volt a címe: Beszélgetés a diófa alatt. A hatodik ilyen beszélgetésre készült. Sajnos, ezt már nem élhette meg, de azt gondolom, és azt remélem, hogy az elmúlt pénteken, a temetésén, akikkel találkoztam, küzdő harcostársaival ezt a beszélgetést az ő emlékére folytatni fogják. Ezeken a beszélgetéseken a cél az volt, hogy próbáljanak közösen tudóstársaival és neves közéleti személyiségekkel választ találni azokra a kérdésekre, amelyek a magyar társadalmat, a mai magyar társadalmat és közéletet jellemzik, válaszokat találni erre a némileg torzult társadalmi és gazdasági viszonyrendszerre. Hogy lehet megtartani, megteremteni és továbbvezetni a magyar társadalmat afelé, hogy az igényesség a tanulásra, a művelődésre egy ilyen torz és zűrzavaros világban is megteremtődhessék.

De nem lehet róla beszélni úgy csak, mint tudós emberről. Szeretnék pár szót szólni arról az emberről, akinek mosolya utolérhetetlen volt. Férfiként olyan szeretettel és meghatódottsággal teli mosolya volt, olyan sugárzó egyéniség, akit férfiemberek között ritkán lehet találni. Az ő embersége és az a cél, amit egy életen át fenntartott, olyan példa lehet mindannyiunknak, ha csak belekapaszkodunk a mosolyába, a tevékenységébe, az emlékébe kapaszkodunk, már rosszul nem tudjuk a dolgunkat csinálni. Sírfeliratán az volt: „A jó harcot végigharcoltam, a pályafutást bevégeztem, a hitet megtartottam, és készen vár reám az igazság koszorúja”. Köszönöm. (Taps.)