Dr. László Imre (DK)

DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár úr! Tisztelt Ház! Újbudának van egy Tóváros nevezetű lakónegyede, ahol lakópark létesítését kezdték meg mintegy másfél évtizede. A negyed négy kis mesterséges tóról kapta nevét, amelyeket a Hosszúréti-patak felduzzasztásával hoztak létre. A lakóterület gyöngyszemeinek tervezték őket, ám az építkezések félbemaradtak, a tavakat pedig nem gondozta senki. Nagy esőzések idején a patak rengeteg hordalékot szállít, ami a tavakat fokozatosan eliszaposította, kettő közülük már inkább mocsárnak tekinthető, mintsem tónak.

Mérések kimutatták ‑ és ez a gond alapvetően, az egyik nagyon komoly gond ‑, hogy a vízben a cink, a higany, a nitrogénvegyületek, a foszfor és a foszfátok messze az egészségügyi határértéket meghaladóan dúsultak föl, az utóbbinak köszönhetően pedig megindult az eutrofizáció. A tavak felszínét gyakorta egyenletesen borítja a békanyál nevű alga, persze csak ott, ahol a víz által beléhordott szemét, műanyaghulladék helyet hagy. Nyaranta az itt kikelő szúnyogok milliárdjai kínozzák a lakókat, a víz felől áradó penetráns bűz miatt pedig a legnagyobb melegben sem lehet ablakot nyitni. A lakástulajdonosok a remélt lakópark helyett egy lakómocsárban találták magukat.

A tavak a kerületi önkormányzat tulajdonát képezik. Az itt lakók számtalan beadványban sürgették már a helyhatóságot a tarthatatlan helyzet rendezésére, minden eredmény nélkül, ezért úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. Ezt a lépést csak helyeselni lehet, azonban a létrejött állapot nem egyszerűen kellemetlen és kényelmetlen, mivel az elmondottak miatt komoly közegészségügyi és környezeti kockázatot is jelent.

Kérdezem az államtitkár urat: mire várt az illetékes hatóság, miért nem intézkedett (Az elnök csenget.) az elmúlt években e kockázatok fölszámolása érdekében? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Párbeszéd soraiban.)