Mesterházy Attila (MSZP)

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy már többen elmondták, én is szeretném leszögezni, hogy ez a megállapodás helyes és jó, tehát fontos, hogy a magyar kormány megújítsa ezt az 1997-es szerződést. Ezért az MSZP, ahogy az már elhangzott, támogatni fogja ezt a törvénytervezetet.

Egyet hadd jelezzek miniszter úrnak, pontosabban két dolgot. Az egyik, hogy kicsit hiányolom a Honvédelmi bizottság tagjait itt a vitából a fideszes képviselők közül, hiszen miniszter úr az expozéját úgy kezdte, hogy azért került a Honvédelmi bizottsághoz ez az előterjesztés és azért ott tárgyalták meg, s a Külügyi bizottságban nem volt erről szó, miközben azért talán van ennek külpolitikai jelentősége is, de abszolút értem szakmailag a megközelítést, de mégis, ahogy itt körülnézek, Németh Zsolt volt, aki hozzászólt, aki a Külügyi bizottság tagja, vagy éppen Aradszki képviselő úr, aki a Törvényalkotási bizottságé. Tehát úgy tűnik, hogy a fideszes tagok a Honvédelmi bizottságból, miközben ők értenek legjobban ehhez a témakörhöz, főleg ha Kósa Lajosra gondolok, mégis talán illett volna, hogy legalább jelen legyenek, ha már ez a kiemelt bizottság az, amelyik ezzel a témakörrel foglalkozik. De sebaj, mi azért a Külügyi bizottságból, Németh Zsolt is, jómagam is és Molnár Gyula is szívesen veszünk részt ebben a vitában, bár hozzá nagyon nem értő képviselőként.

A másik, amire miniszter úrnak felhívnám a figyelmét, az az előző napirendi pont kapcsán jutott az eszembe, és ezért inkább a mostani napirendi ponthoz kapcsolódva kérném miniszter úrtól, hogy olyat majd a válaszában ne adjon a szánkba, amit nem mondtunk el. Erről beszélt már Harangozó Tamás képviselőtársam. Tehát majd amikor válaszol, mivel mi már nem tudunk a miniszteri zárszóra válaszolni, akkor tegye meg, hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy amit valóban elmondtunk, arra reagáljon, ne pedig arra, amit esetleg szeretett volna hallani tőlünk.

A másik: olyat ne tegyen, hogy rajtunk kéri számon azt, hogy két másik ország egymással vitatkozik, és abba a vitába mi miért nem szállunk be. Hogy a hollandok miért nem támogatták az ukrán alapszerződést, már bocsánat, az hadd legyen Ukrajna és Hollandia ügye. Mi magyar képviselők vagyunk, mi a magyar kormány, a magyar Országgyűlés, a magyar politika kérdéseivel foglalkozunk, nem pedig más országok vitájával, mint ahogy utána ön is azt mondta, hogy ne legyünk az északmacedónoknál északmacedónabbak.

A harmadik: azt azonban kérném, hogy azokra a kérdésekre viszont válaszoljon, amiket föltettünk. Az előző napirendi pont kapcsán én tettem fel néhány kérdést a miniszter úrnak, amelyekre nem válaszolt. Most nem akarom ebbe a napirendi pontba csomagolni, ezért írásbeli kérdésként meg fogja kapni a miniszter úr ezeket a kérdéseket, tehát lesz majd rá lehetősége válaszolni. De ha esetleg most kérdezünk valamit, akkor tegye meg, hogy azokra viszont válaszol és nem elmaszatolja a válaszadást.

Azt is mondta, hogy önök szeretnek őszintén beszélni, nem rabjai a politikai korrektségnek és bátran elmondják a véleményüket, miközben a többi külügyminiszter meg csak siránkozik, mint az ovis kisgyerek, ahelyett, hogy a saját érdekeikért tennének. Úgy fogalmazott, hogy siránkoztak Brüsszelben a külügyminiszterek ahelyett, hogy cselekednének. Akkor beszéljünk őszintén! Nekem úgy tűnik, hogy önök sok esetben, amikor a NATO-ról van szó, azért összevissza beszélnek. A miniszterelnök 2014 környékén úgy fogalmazott, hogy csak és kizárólag a NATO képes szavatolni Magyarország biztonságát, amivel egyébként mi egyetértünk. Majd négy évvel később azt mondta a miniszterelnök, hogy nem lehet a NATO-ra alapozni Magyarország biztonságát. Aztán egy kicsit később egy ünnepi megemlékezésen, azt hiszem, talán Lengyelországban azt mondta, hogy felértékelődik a NATO szerepe.

Tényleg ember legyen a talpán, aki tudja követni, hogy a miniszterelnök éppen milyen szerepet szán vagy milyen súllyal gondolkodik a NATO-ról, mert ezek alapján a nyilatkozatok alapján nagyon nehéz eligazodni ebben a kérdéskörben. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Boldog képviselő úr, van ott egy gomb maga előtt, ha megnyomja, kap szót az elnöktől, és akkor tud beszélni. Biztos, hogy mint a Költségvetési bizottság alelnöke mély ismerettel rendelkezik a témáról, és ha megosztja velünk az nagyon megtisztelő lenne. Ugyanúgy, ahogy miniszter úr kérte az én képviselőtársamat, hogy ne kiabáljon közbe, akkor engedje meg, hogy a kettős mérce elkerülése végett arra kérjem önt is, hogy gombot nyomjon, szóljon, és akkor meg tudunk rá válaszolni, ha így van, s akkor így talán a kettős mércét elkerüljük ebben a parlamentben. S remélem, házelnök úr is, levezető elnök úr is fog erre majd figyelmeztetést adni a képviselő úrnak.

Tehát ha már ilyen nagyon őszintén beszélünk, akkor azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz követni azt, hogy mikor éppen milyen módon beszél a miniszterelnök egy-egy külpolitikai relációról. És ez nemcsak a NATO-ra igaz, nemcsak az Egyesült Államokra igaz, hanem igaz Oroszországra is. Emlékszünk arra, amikor még ellenzéki pártelnökként a miniszterelnök arról beszélt, hogy elszaporodtak Európában Putyin pincsijei, arról beszélt, hogy Magyarország nem lehet a Gazprom legvidámabb barakkja, arról beszélt, hogy tulajdonképpen Magyarországnak Nyugaton kell keresnie a szövetségeseit, nem pedig Keleten, sőt, ha jól emlékszem, az első miniszterelnöki ciklusában nem járt Oroszországban, nem járt Moszkvában hivatalos látogatáson, magyarul: teljesen másképpen állt ehhez a kérdéshez. Most meg úgy látjuk, hogy hirtelen hatalmas nagy oroszbarátságba fordult ez a miniszterelnöki gondolkodás.

(12.30)

Szokták ezt pávatáncnak is nevezni ‑ én inkább riszálásnak hívnám. De mindegy, a lényeg ugyanaz: hol így gondolkodnak, hol úgy, tehát, ahogy látom, sok esetben az álláspontot az üléspont határozza meg.

Én arra is emlékszem, amikor éppen a bármilyen orosz gázvezeték tárgyalásáról volt szó, a Déli Áramlatról, akkor Németh Zsolt ezt nagyon élesen bírálta, az Egyesült Államokba rohangáltak feljelenteni az akkori magyar kormányt, mi mentünk magyarázkodni természetesen, hogy mi ezt mégis hogyan gondoljuk. Aztán most, úgy tűnik, hogy ezek a problémák szertefoszlottak, és azóta se a Déli Áramlattal, se mással nem volt az új Orbán-kormánynak problémája, csak akkor volt vele gondja, amikor adott esetben a Gyurcsány-kormány kezdeményezte vagy javasolta az ebben való részvételt.

A másik, ha őszinte beszédről van szó, akkor mind Németh Zsoltnak, mind Aradszki képviselő úrnak mondanám, hogy azért úgy értelmezni a NATO-t, hogy a Trump-érában a NATO-nak aranykora van, és hogy előtte micsoda szörnyű volt, mert az amerikai elnökök milyen bután és rosszul álltak hozzá ehhez a NATO-hoz, de bezzeg most, hogy van a Trump, most minden a helyére került… ‑ hát, kérem, tessék már elolvasni, hogy miket mondott Trump a NATO-ról! Arról beszélt, hogy ez egy elavult szervezet. Arról beszélt, hogy nem fogja szavatolni az USA Magyarország, illetve nem Magyarország, hanem azon országok biztonságát, amelyek nem teljesítik a kötelezettségüket. Akkor, amikor ezt mondta, jó, hogyha öt-hat ország teljesítette egyébként a 29-ből a GDP-arányos 2 százalékos kiadásszintet.

Még egy példát hadd mondjak: nem olyan rég a kongresszus, a képviselőház hozott egy határozatot republikánus és demokrata párti képviselőkkel közösen, hogy ellensúlyozzák azt a kommunikációt, amit Trump folytat a NATO-val kapcsolatban, ami arról szólt, hogy kiállnak a NATO fontossága mellett, és hogy ez a védelmi szövetség mennyire fontos a nemzetközi és a világbéke és szabadság szavatolása szempontjából. Gondolom, hogyha ennyire egyértelmű lenne a Trump-érában, hogy ő mennyire elkötelezett a NATO mellett, akkor valószínűleg ilyen amerikai képviselőházi határozatok elfogadására egészen biztosan nem lenne szükség.

A másik, hogy nincs olyan NATO-megbeszélés, szinte nincs olyan raportőri jelentés vagy vita a NATO parlamenti közgyűlés keretei között, ahol nem kerül szóba Oroszország és Kína valamilyen formában, mint amely országok tevékenysége minimum aggályokra ad okot a NATO-tagországok részéről vagy éppen az Egyesült Államok részéről. Ez azért fontos, mert ezek között a viták között Magyarország valahogy sokszor felbukkan, mint olyan ország, amelyiknek nincs egy egyértelmű és világos állásfoglalása ebben a kérdéskörben.

Vadai Ágnes beszélt a cyberbiztonságról vagy éppen a különböző dezinformációs hadviselésről, vagy egyéb más ilyen kérdésről, és nagyon érdekes, hogy Magyarország ebben is vonakodóan vesz részt. Én a külügyminiszter urat és a kollégáit is kérdeztem, hogy mikor csatlakozunk azokhoz a központokhoz, a Finnországban lévő központhoz, ami ezek ellen küzd. Akkor azt mondták, hogy folyamatban vannak ezek a tárgyalások, lehet, hogy már sikert is értünk el, nem tudom, de az elmúlt hetekben, hónapokban nem hallottam erről hírt.

Tehát nekem úgy tűnik, hogy Magyarország nem egyértelműen fogalmaz, amikor értékorientációról van szó, és sokan úgy gondolják, hogy bizony Magyarországnak a kommunikációja, külpolitikája bizonyos szempontból nem átlátható vagy legalábbis nem kiszámítható, amikor NATO szövetségesi partnerségről van szó. Éppen ezért nem véletlen, hogy mind az orosz kapcsolat tekintetében, mind a kínai kapcsolat tekintetében sokszor kritikával illetik a magyar külpolitikát.

Németh Zsolt beszélt a többségi döntésről. Ha megengedi, akkor hozzáfűznék ehhez egy gondolatot, inkább pozitív értelemben. Én teljesen egyetértek önnel abban, hogy az nem jó irány az Európai Unióban, hogyha a többségi döntéshozatalra szeretnének átállni. Én azt gondolom, hogy attól, hogy néhány miniszterelnök visszaél azzal, hogy konszenzusos döntéshozatal van, ez nem ok arra, hogy megváltoztassuk ezt a folyamatot. Szerintem az a helyes, hogyha minden országnak egyenlő szava van az Európai Unió szavazásainál. Tehát egészen biztosan, bár én ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni, de én azt támogatom, hogy ez az új változás semmiféleképpen ne valósulhasson meg, hanem valóban ez a konszenzusos döntéshozatal maradjon meg az Európai Unió szintjén, mint ahogy ez valóban a NATO tekintetében is evidencia.

Még egy gondolat: sokan dicsérték a Trump-Orbán-találkozót, hogy ez egy micsoda fantasztikus esemény. Valóban történelmi, hiszen nagyon hosszú idő óta először fordult elő, hogy magyar miniszterelnök tudott az amerikai elnökkel találkozni. Nekünk inkább az volt a problémánk ezzel, hogy ez egy nagyon drága találkozó volt. Ugyan arra nagyon vigyáztak, hogy ne kössék össze a két hírt egymással, hogy nagyon komoly fegyvervásárlásról is tárgyalnak a háttérben, és megpróbálták leválasztani a miniszterelnöki találkozóról ezt a témakört, de mindenki tudja, hogy tulajdonképpen valószínűleg ennek a találkozónak a létrejöttét nagymértékben segítette az, hogy a magyar kormány, többször a külügyminiszter úr is és mások is arról nyilatkoztak, hogy Magyarország amerikai fegyverek vásárlásában gondolkodik, és itt a rakétarendszertől a vadászgépvásárláson át sok minden szóba került. Ezt erősíti egyébként a Magyarországra akkreditált amerikai nagykövetnek a mondata, aki egy interjújában úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök azt mondta a Trumppal való tárgyalás során, hogy kicsit elfogult a jó minőségű amerikai fegyverek iránt, ezért reméli a nagykövet úr, hogy Amerikából fog fegyvereket vásárolni a miniszterelnök vagy pontosabban Magyarország.

Ahogy visszagondolok egy kicsit a történelemre, úgy emlékszem, hogy ’98-ban még nem volt ennyire elfogult a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a kiváló minőségű amerikai fegyverek iránt, mert akkor a Horn-kormány által előterjesztett F-16-os vadászgépvásárlás helyett a Gripenek, a svéd Gripenek mellett döntött egy kormányülés szünetében. Tehát akkor még valószínűleg ez a nagy elköteleződése és érzékenysége a kiváló minőségű amerikai fegyverek iránt nem valósult meg.

Turi-Kovács Béla képviselőtársam, amikor hozzászól, most elment a teremből, de mindig érdemes odafigyelni arra, amit ő mond, hiszen az élettapasztalata, a tudása, a kvalitása egy ellenzéki képviselő számára is kötelezővé teszi, hogy nagy figyelemmel hallgassuk azt, amit ő mond. De azt gondolom, hogy most, ebben a kérdéskörben ő csak a féligazságot mondta el.

Egy ország számára valóban nagyon fontos a szuverenitás. Nagyon fontos az, hogy ha a szuverenitás egy darabkájáról lemondunk, ahogy ő fogalmazott, a nagyobb biztonságért cserébe, akkor ezekkel a kis szuverenitásdarabokkal például a NATO keretein belül közösen sáfárkodunk. Hozzáteszem: ugyanezt tesszük az Európai Unió keretei között is. De azért nem szabad arról elfeledkezni, hogy a szuverenitás kérdése nem mindig csak az Európai Unióval szemben merül föl, nem mindig csak a NATO-val kapcsolatban merül föl, vagy nem mindig csak Brüsszellel kapcsolatban, ahogy önök szoktak fogalmazni, merül föl, hanem bizonyos szuverenitás kérdése fölmerül Oroszországgal kapcsolatban is, fölmerül Kínával szemben is egészen biztosan. Hiszen ma már, hála istennek, nem tankokkal foglalnak el, néhány kivételtől eltekintve, területeket, hanem sok esetben hitelekkel, pénzzel és különböző beruházásokkal. Sokan például a kínai beruházásokat predátorberuházásnak vagy predátorhitelezésnek minősítik, pont azért, mert komoly befolyásszerzésre ad lehetőséget.

Mint ahogy az EU-hadsereggel is óvatosan kell bánni ‑ nagyon nem mennék ebbe bele, de egy félmondatot engedjenek meg. A NATO-nak is a nemzeti hadseregekből vannak katonái, tehát olyan nincs, hogy külön NATO-hadsereg. Tehát ha duplikálni akarnánk, hogy legyen az EU-nak is, akkor tulajdonképpen annyi történne, hogy a nemzeti haderőt kellene valamilyen formában duplikálni. Tehát itt vigyázni kell arra, hogy hogyan fogalmazunk, és hogyan képzeljük el ezt az európai uniós közös haderőt.

Zárásképpen, ha megenged még egy mondatot az alelnök úr, Aradszki képviselő úr emlegette Antall Józsefet, akinek komoly szerepe volt ezen euroatlanti integrációs törekvéseknek a sikerében. Ezzel én maximálisan egyetértek. De engedje meg, hogy zárásképpen azért azt is hozzátegyem, hogy ebben komoly szerepe volt Németh Miklósnak és Horn Gyulának is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)