Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” ‑ mondta a XVII. század jeles politikusa, nagybirtokosa, Esterházy Miklós gróf azon a Magyarországon, amely a török ellen vívta élet-halál harcát. Ha a népesedési küzdelmet, ezt a demográfiai katasztrófát nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy valóban egy élet-halál harcot vív a nemzet. Mi, a Jobbik frakciója egészen biztos, hogy ilyen alapállásból közelítjük meg ezt a kérdést.

Nagyon kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ha kritikát hallanak, akkor azt ne annak vegyék, ne úgy fogják fel, hogy mi magát a problematikát tagadjuk. Ez egyáltalán nincs így. Ha kritikákat fogalmazunk meg, azok azért történnek, mert nem tartjuk elégségesnek ezeket az intézkedéseket ahhoz, hogy azt a gyászos folyamatot, azt az iszonyatos lejtőn való száguldást a lepusztulás felé megállítsák, ami a szakadékba fogja rántani a magyar nemzetet. Ebben egészen biztosak lehetnek, hogy mi így gondoljuk, így érezzük.

Ha Selmeczi képviselő asszony egy Cseh Tamás-idézettel kezdett, akkor hadd kezdjek én is egy idézettel, ami talán alátámasztja majd, amit eddig elmondtam. Babits Mihály még anno a Nyugatban fogalmazott úgy, amikor sok-sok évtizeddel ezelőtt ‑ lám, lám, ez a probléma nem új keletű ‑ így írt: „Beszélni kell, kiáltozni, sírni, amíg valaki a védekezést meg nem találja. Ha egyszer a magyarság elpusztul: el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat utánunk. A varjú sem károg utánunk. Mindaz, amit tettünk és teremtettünk, eltűnik, mintha sohasem lett volna.” Erről van szó.

Így állunk hozzá, konstruktív módon, és ha szűkebb pátriámat is idekeverem, Somogyországot, akkor Balázs Béla megyés püspöknek az öt évvel ezelőtt tett nyilatkozatát tudnám idecitálni, aki a Somogyi Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy az Ormánság kipusztulása után száz évvel a halál beköszöntött Somogy megyébe is, hiszen jóval többet temetnek, mint ahány keresztelő vagy éppen születés van. Valóban, a népességfogyás, az elöregedés és ‑ beszéljünk őszintén ‑ az etnikai átstrukturálódás alapjaiban fogja meghatározni a XXI. századi Magyarország sorsát. Ha megnézzük, hogy milyen demográfiai folyamatok hatnak, milyen iszonyatos népességcsökkenés áll előttünk, akkor nem a valóságtól elrugaszkodott az a jóslat sajnos, hogy mondjuk, 50 esztendő múlva ebben az országban alig él majd 6, nagyon jó esetben 7 millió ember.

Most szépkorú honfitársaink a társadalomnak körülbelül 20 százalékát alkotják, egy emberöltő múlva, a század közepére ez az arányszám egyharmad lesz. Nekünk itt az Országgyűlés falai között ezekhez a feltételekhez kell alkalmazkodni, és a politikát ennek megfelelően kellene folytatnunk, ehhez kellene nekünk alkalmazkodni, és látni ezeket a folyamatokat úgy, ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam hiányolta és kérte, hogy legyenek meg ezek a prognózisok. Ne csak néhány éves kitekintéssel, hanem 20-30-40 évre előrevetítve is, hiszen ne négyéves ciklusokban gondolkodjunk, mert a magyar nemzet sorsa ennél sokkal-sokkal többet érdemel. Látni kell, hogy a legdinamikusabb néprétegek elvándorolnak Magyarországról és nagyon örülünk annak, ha néhány ezer fővel, adott esetben, mondjuk, majd 10 ezer fővel nőne évente a születések száma Magyarországon. De mennyivel egyszerűbb lett volna, mondjuk, azt a 800 ezer fiatalt itthon tartani (Moraj a kormánypárti padsorokból. ‑ Közbeszólások: Ez nem igaz! Nem így van!), és olyan körülményeket teremteni számukra, hogy ne külföldön keressék a boldogulást, és ne minden hatodik vagy hetedik magyar gyermek immáron valahol Nyugat-Európában lássa meg a napvilágot.

Ilyen folyamatok mellett a humán erőforrások bizony döbbenetes módon le fognak gyengülni, és ez teljesen egyértelműen együtt jár majd azzal, hogy a befektetési lehetőségek is csökkennek, a gazdaság lehetőségei hihetetlenül beszűkülnek, hiszen ha egyharmados időskorú arányról beszélünk néhány évtized múlva, akkor azt is meg kell nézni, hogy mekkora most az átlagnyugdíj, és a mostani bérek mellett milyen lesz azoknak a nyugdíjaknak a vásárlóereje. Nyilvánvalóan gyalázatosan alacsony. Ha egy ilyen ország képét vetítjük előre, amit, még egyszer mondom, nagyon helyesen hiányolt képviselőtársam, akkor jobb bele nem gondolni abba, hogy mondjuk, a mostani fiatalokra vagy a középgeneráció tagjaira milyen élet, milyen sors vár ebben az országban. Teljesen egyértelmű, hogy a népesedési és a gazdasági folyamatok ezer szállal összefonódnak egymással, és ha erről mi nem veszünk tudomást, hanem sok esetben valamilyen politikai korrektségre hagyatkozva a fejünket a homokba dugjuk, mint valami polkorrekt strucc, akkor azt hiszem, hogy megfelelő adekvát válaszokat sem tudunk találni ezekre a valóban égető problémákra.

Nos, ha itt az etnikai átstrukturálódásról volt szó, akkor megemlíteném azért Pénzes János kutatásait. A Debreceni Egyetem volt olyan bátor ahhoz, hogy tulajdonképpen a magyar állam helyett ezt elvégezze, és kiderült, hogy az elmúlt 30-35 esztendőben a magyarországi cigány lakosság száma bizony a két és félszeresére nőtt, a nyolcvanas évek elején tapasztalható 400 ezer főről mostanra körülbelül 1 millió főre. És ha azt is nézzük, hogy a gazdasági-társadalmi feltételrendszer, amit immáron kilencedik esztendeje önök is itt megteremtenek, az bizony a születéseknek egy jelentős részét belepréseli a roncstársadalmi létbe, és azt kell mondani, hogy a magyar társadalom egy jelentős része ebben a roncstársadalmi létben termelődik újra; s azt is ki kell mondani, hogy bizony a mélyszegénységnek van egy etnicizálódása Magyarországon, amiről most ne vitatkozzunk, hogy jó vagy rossz, nyilvánvalóan nem mondom, hogy jó, de a szociológusok is azt mondják, hogy ez a folyamat, ez a jelenség kétségkívül létezik Magyarországon.

(15.20)

És ha az egykori miniszterelnöki tanácsadó, Bogár László szavait felidézzük, ő mondta azt, hogy ebben a roncstársadalmi létben figyelhető meg a születések egyre növekvő, demográfiai robbanásszerű produktuma, nem pedig azokban a célcsoportokban, amelyeket önök elsődlegesen meghatároznak. De erről egyébként itt ma már volt szó. Jó lenne, ha ezt is látnánk, és ezekre a problémákra is valamiféle normális válasz születhetne.

S akkor itt kell azt a kérdést is megpendíteni, hogy ha minden így megy tovább, akkor néhány évtized múlva annak a magyarországi cigányságnak a vállára nehezedne a társadalom zömét alkotó idősek eltartása, amely cigányság a rendszerváltás óta sajnos önmaga is eltartotti státuszban van, többek között betudhatóan annak a szélsőliberális gazdaságpolitikának, amelyik a magyar gazdaságot a rendszerváltást követő években, illetve az azt megelőző egynéhány évben szőnyegbombázás-szerűen tönkretette. Ha ezt elismerjük, ha valóban nem rezelnek be önök sem attól, hogy ezeket a kérdéseket föltegyék, és itt megvitassuk ezeket a problémákat, akkor ezekre válaszokat is kellene adni.

S akkor itt a következő kérdésem, tisztelt kormánypárti hölgyek és urak, hogy hogyan fog ez működni, ha a cigány fiatalok körében a korai iskolaelhagyók aránya ‑ KSH-adat, tehát nem mi, nem a gonosz Jobbik hazudja ezt, hanem KSH-adatról van szó ‑ több mint 60 százalékos. Úgy lépnek ki ezeknek a fiataloknak a tömegei a közoktatás világából, hogy semmiféle szakmával vagy éppen érettségivel nem rendelkeznek, tehát a XXI. századi munkaerőpiacon nem tudják betölteni azt a feladatot, amit alapesetben be kellene tölteniük. Nem biztos, hogy ez minden esetben csupán az ő hibájuk, holott hozzáteszem, nyilvánvaló módon én soha nem fogom azt mondani, hogy nem létezik egyéni felelősség.

Nos, ha ezeket a problémákat mind-mind megvizsgáljuk, és azt is, hogy a mostani oktatásunk mennyire felel meg, mondjuk, a dr. Benda József által meghatározott elveknek ‑ ismerik, főleg a KDNP padsoraiban a nevét, illetve a munkáját is, „A szakadék szélén”-t, amely a magyarországi demográfiai pusztulásunkkal foglalkozik ‑, ő föltette azt a kérdést, hogy hol vannak azok a proszociális viselkedési formák, amelyekre a fiataljainkat az iskolában kellene ránevelni. Úgy nőnek itt föl nemzedékek, hogy jó esetben 12 éven keresztül egymás tarkóját nézik a fiatalok, és az ösztönző, pozitív együttműködésről mint olyanról az iskola keretei között, a közoktatás világában nem is hallanak. Nyilván ez egy olyan új szemléletet igényelne, amitől sajnos még nagyon-nagyon messzire vagyunk. De véleményem szerint, és Benda József véleménye szerint is, talán ez lehetne az egyik lelki megalapozása annak, hogy ez az ország, ez a társadalom valóban úgy nézzen ki, mint ahogy ki kellene néznie, és azt az anómiát, azt a társadalmi bizalomvesztéses folyamatot magunk mögött tudjuk hagyni, amelybe most már évtizedek óta ezt a társadalmat beletaszították.

Ha megnézzük azt, hogy milyen súlyú problémáról van szó: itt többektől elhangzott, államtitkár asszony is azt mondta, hogy ’81-től figyelhető meg ez a probléma. Igen, ’81-től figyelhető meg a probléma. Csak hogy a súlyosságát érzékeltessem, és ezzel is azt támasszam alá, hogy a Jobbik igenis érzékeli a veszélyt, és igenis konstruktív módon fog ezekhez a kérdésekhez viszonyulni, a probléma nem ’81-ben kezdődött. Akkor vált láthatóvá. Aki egy kicsit is foglalkozott demográfiai kérdésekkel, az pontosan tudja, hogy van egy cikluseltolódás, hiszen azok a fiatal generációk, amelyek hiányoznak, nem egy-kettőre nyilvánulnak meg hiány formájában, hanem meg kell várni, míg az előző generáció kifut. S bizony ez a népesedési válság már elkezdődött az ötvenes évek végén. ’54-ben még 223 ezer gyermek született ebben az országban a nagyjából százezres elhalálozás mellett, és mostanra jutottunk el odáig, hogy 130 ezren halnak meg, és alig 90 ezren vagy még annyian sem születnek éves szinten. Tehát ha mindezt egymás mellé rakjuk, akkor jól látható, hogy ahhoz, hogy itt, mondjuk, egy 10 milliós ország ábrándképében tudjunk gondolkodni, bizony-bizony a szülőkorba lépő 45 ezernyi nőnek három gyermeket kellene vállalnia. Ugye, belátják képviselőtársaim, hogy ez milyen illúzió.

Sajnos, és tényleg sajnos, azt kell mondjam, ha önök nem bevándorlásban gondolkodnak, akkor a 10 milliós Magyarország képétől el kell búcsúznunk. Mi biztosan nem gondolkodunk ilyesmiben. Mint ahogyan napirend előtti felszólalásomban is utaltam rá, Thilo Sarrazinnak, az egykori német szociáldemokrata politikusnak, a Bundesbank egyik vezetőjének 2010 augusztusában jelent meg egy vaskos, 460 oldalas könyve a bevándorlás veszélyeiről. Tehát ha ilyen vádakkal illetnének minket, akkor nagyon kérem a konstruktivitás jegyében kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezeket a vádakat ne vágják a fejünkhöz, mert ha valaki nem fondorkodik ilyesféle népességcserében, akkor az egészen biztos, hogy a Jobbik, mert valóban nem ezt tartjuk a megoldásnak. (Dr. Tilki Attila: És Gyurcsány Ferenc?) Képviselőtársam, nyomjon gombot, és akkor majd elmondhatja, hogy miért telepítettek be az elmúlt néhány esztendőben 86 ezer bevándorlót Magyarországra. Erre kellene első körben válaszolni.

Az a helyzet, hogy 1958-ban csökkent a teljes termékenységi arányszám először 2,1 alá, tehát ami biztosította volna a reprodukciós szintet Magyarországon. Nem ’81-es történetről van szó, hanem még néhány évtizeddel korábbra visszamehetünk. Ez pedig, mint ahogy az előbb is elmondtam, nagyon jól érzékelteti ennek az iszonyatos problémának a súlyát. 1980-ban Magyarország lakossága 10 millió 700 ezer fő fölött tetőzött, most pedig alig 9 millió 800 ezren élnek ebben az országban. S azt is hozzá kell tennem, hogy az előbb említett és mindenféle értékítéletet mellőző, de mégiscsak jelen lévő etnikai átstrukturálódás mellett azt kell mondjam, hogy a magyarság fogyása döbbenetes volt, hiszen ezekben az évtizedekben legalább másfél millió magyar eltűnt az országból, és ebben még nincsenek benne a kivándorlók.

Ha valóban őszintén akarunk beszélni, akkor, államtitkár asszony, kormánypárti képviselő hölgyek és urak, el kell ismerni, hogy itt párhuzamos társadalmak élnek egymás mellett Magyarországon. Van egy hihetetlenül szomorú statisztikai adatok által megvert, döbbenetesen rossz demográfiai korfával rendelkező többségi társadalom, és ahogy elhangzott előttem is, van egy növekvő lélekszámú cigányság, amely integrációjának a kérdése már csak ezért is nagyon-nagyon fajsúlyos, hiszen ha ezek az arányok megmaradnak, márpedig megmaradnak, sőt egyre inkább megváltoznak, akkor, ha nem történik meg ez az integráció, ennek az országnak vége, és ez a népesedési összeomlás maga alá fog temetni mindenkit, magyart és cigányt egyaránt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)