Hajdu László (DK)

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Szószóló Urak! A gyakorlatból vett tapasztalataim alapján szeretnék szólni a beszámolóhoz és talán a határozati javaslathoz, de elsősorban a beszámolóhoz.

Nem nagyon hangzott el az, hogy 1994-ben, amikor a kisebbségi önkormányzatokról szóló törvény létrejött és az első kisebbségi önkormányzatokat megválasztottuk, annak már 24 éve. Tehát 24 éves tapasztalatunk és gyakorlatunk van abban ‑ időközben a nevet kicseréltük, a kisebbséget nemzetiségre váltottuk, de gyakorlatilag nagyon nagy tapasztalattal rendelkező jogintézményről és élő gyakorlatról van szó.

Az én választókerületemben ’94-ben nyolc úgynevezett kisebbségi önkormányzat volt, most pedig nyolc nemzetiségi önkormányzat működik, és azért fordulok elsősorban a szószólók irányába, mert hihetetlen nagy differenciák vannak a nemzetiségi önkormányzatoknak mind a létszáma, leginkább pedig az aktivitása között, és az a finanszírozás, amiről az államtitkár úr a beszámolójában említést tett, ezt nem tükrözi. Az is igaz, hogy a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó létrejöttével az önkormányzatok, amelyek nem nagyon lettek ebben a beszámolóban megemlítve, de ha mondhatom, a nemzetiségi önkormányzatok feladataikat 85 százalékban a helyi települési önkormányzatok segítségével látják el. Ha egy nemzetiségi önkormányzat valahol jól működik, ott nagyon jó együttműködés van a települési önkormányzattal. Önkormányzat nélkül nincs nemzetiségi önkormányzat, kivétel ott, mint Tótszentmárton, ahol az egész önkormányzatban többségben van a nemzetiség, és horvát nyelven folyik a testületi ülés, az a ritka eset. Ilyen van néhány. De valójában az önkormányzatoknak nagyon fontos feladata, fontos érdeke is, hogy jól működjenek együtt.

A beszámolóban az államtitkár úr egy kicsit elhanyagolta az önkormányzatok szerepét, mert az önkormányzatok pénzbeli támogatást adnak, némelyik önkormányzat jelenetős pénzbeli támogatással segíti a helyi nemzetiségieket; nem pénzbeli támogatást ad, tehát művelődési házakat biztosít, különböző hangosításokat biztosít, a rendezvényeket megszervezi, az önkormányzatok rendezvénytervében szerepel a nemzetiségi önkormányzat, már úgy hagyományként, hogy minden évben a nemzetiségeknek megvan a nemzetiségi napja, vagy bontásban, ahol ilyen sok van, mint az én választókerületemben, ahol nyolc is van, ott két-három nemzetiségi önkormányzati rendezvényt csinálunk egy‑egy évben, és mindig valaki más a gesztora, és vannak profi szervezők.

Fontosnak tartom azt, hogy amíg az önkormányzatokhoz tartozott a közoktatás, addig jelentősen ráláttunk arra, hogy hogyan folyik a nemzetiségi oktatás. Ebben a német nemzetiség már a kezdetektől élen állt. Amikor a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó elvitte az iskolákat tőlünk, akkor nyolc önálló nemzetiségi osztály volt, úgy tudom, hogy most 12 nemzetiségi önálló osztály van. Ezek a gyerekek olyan szinten, anyanyelvi szinten tanulnak, hogy az általános iskolát értékorientálttá teszi, mindenki abba az iskolába akar bejutni, ahol pluszanyagként a német nemzetiségi nyelvet mint egy két tanítási nyelvű iskolában, úgy tanítják. A végeredmény ‑ egyébként jobbikos képviselőtársammal ez megegyezik ‑, hogy ezek a gyerekek németből érettségiznek, és ha nem tudnak felvételt nyerni, akkor mindjárt azt követően egyből tudnak a német nyelvterületen munkát vállalni, és igen jelentős közöttük az eltávozó. De ez az érték, amit ők kaptak – ugye, itt nem arról van szó, hogy csak német nemzetiségiek tanulnak, hanem bárki magyar anyanyelvű, akinek rokona sem létezik a német nyelvterületen, tanulhat nemzetiségi oktatásban.

Ugyanakkor nem tudjuk megvalósítani ‑ és, államtitkár úr, itt az előbb már elhangzott a romakérdés ‑, hogy ugyanez megvalósuljon a roma nyelv oktatásában is. Ez sokat jelentene a roma kultúra tolmácsolásában, a roma hagyományok ápolásában, mert hiszen a legfontosabb része, ha a kultúráját ápolni akarja, hogy a nyelvét tudja beszélni. És a roma nyelvnél nem tudjuk ezt megoldani.

Szeretnék néhány gondot is megemlíteni, ami itt nem hangzott el, de valóságos, élő, mindennapi gond. Az egyik az úgynevezett előítélet, két értelemben. Az egyik az, hogy a nemzetiségi önkormányzatok között… ‑ most önök szépen egy sorban ülnek, de mi nemzetiségi házat szerettünk volna évek óta megvalósítani. Nemzetiségi ház azért nincs a XV. kerületben ‑ arról beszélek ‑, mert a nemzetiségek azt mondták, amennyiben a romák ott vannak, akkor nincs nemzetiségi ház, mi abban nem veszünk részt, nekünk adjanak külön és a romáknak külön. Az egyik előítélet már a nemzetiségeknél kezdődik.

A másik előítélet, ami a munkahelyeken történik. Az én kerületemben nem tartunk ilyet számon, de a szociológiai felmérések becsült adatai szerint körülbelül ötezer roma él a választókerületben. Ez azt jelenti, hogy jelentős számú munkanélküli van. Itt azt halljuk persze folyamatosan, hogy megszűnik lassan, nincs munkanélküliség, mi is hozunk be munkaerőt, mert nincs munkaerő, de nagyon nagy munkanélküliség van, különösen a romák esetében. Elhangzott az, hogy elsősorban a szakképzés súlyosan a roma nemzetiséget érinti, hiszen egyszerű építőipari és sok minden egyéb manuális szakmát képesek voltak megtanulni, és ez a mostani képzés tulajdonképpen kidobja ezeket a gyerekeket, nem tudnak szakmát se szerezni, szakképzetlenül pedig a munkahelyek nem veszik fel őket. De a fő ok az, hogy itt is megjelenik egy előítélet.

Egy konkrét példa, nem túl régi: egy fogadóórára megérkezett egy elegáns lány, aki azt mondta, hogy ő érettségizett, de azóta nem bír elhelyezkedni. Tavaly érettségizett, és egy tavalyi fogadóórán jelent meg karácsony előtt. Azt kérte, segítsek, hogy el tudjon helyezkedni. Érettségije van. Kérdeztem, hogy mit tudsz elvállalni. Azt mondta, hogy konyhai munkát, takarítómunkát, mindent. Előtte voltam az egyik vállalatnál, ahol mondták, hogy takarító feladatra keresnek elsősorban hölgyeket. Ez olyan hely, ahova hölgyek mehetnek be. Ajánlottam neki, megadtam a telefonszámot, mindent, és bement oda. Örültem, hogy ezt megoldottuk. Egy nappal előtte lévő információ volt. A cégvezető nevét adtam meg. Másnap felhívott a cég vezetője és azt mondta, Laci, idefigyelj, egyet nem mondtál, hogy ez cigány. Hát, nálunk cigány nem fog dolgozni. Érettségizettről van szó. Ez az előítélet is nehezíti a probléma megoldását, úgy gondolom.

(10.50)

Nagyon fontosnak tartom, hogy a nemzetiségi önkormányzatnak legyen feladata az, hogy ebben a tekintetben harcosabb legyen. Mert abban harcos volt, hallottam tegnap a Jobbikkal szemben, a Farkas Félix úr, de még egyszer sem hallottam, hogy az előítélettel szemben mondott volna itt egy hatalmas nagy beszédet. Lehetne egy hatalmas nagy beszédet mondani. Farkas Flórián úr meg be se jött a beszámolót meghallgatni, gondolom, hogy ez őt nem nagyon érdekli.

Végezetül a finanszírozási részről is szeretnék szólni. Említettem, hogy az önkormányzatok adnak pénzbeli és nem pénzbeli támogatást, ami forintosítva sokkal jelentősebb egy választókerületi szinten, mint amit az államtitkár úr beszámolójában itt elmondott, amit kapnak helyi szinten a nemzetiségek. Sokkal jelentősebb! Ki is írtam magamnak, hogy melyik nemzetiség mennyit kap, ki kapja a legkevesebbet. A romák kapják a legkevesebbet. Ők vannak ötezren, és ők kapták legkevesebbet. Van működésre és van feladatra, s van az úgynevezett egyéni elbírálás, na, ebben rosszak ők, az egyéni elbírálásban. Lehet, hogy rossz a kerületünk színe, és az is egy előítélet, hogy rossz a kerület színe, és emiatt nem kaphatnak pénzt. De ha figyelembe veszem, hogy amikor kisebbségi önkormányzatok voltak és normatív módon kaptak, tehát köteles volt az önkormányzat ugyanannyi pénzt adni minden kisebbségnek, mint amennyit normatív módon az állami költségvetésből meghatároztak, nos ahhoz képest most nem jobb a helyzet. Ha az inflációt is figyelembe veszem, az eltelt 24 évben semmit nem változott a helyzet, ugyanannyi a pénz. Semmi nem változott, ugyanannyi pénzt kapnak a nemzetiségek.

Végezetül azt szeretném elmondani, hogy akik a nemzetiségi önkormányzatoknál helyben, kerületi szinten végzik ezt a munkát, azok nagyon lelkes lokálpatriótái az adott nemzetiségnek. Kiemelkedők is vannak közöttük, a horvátok, a németek ilyen körbe tartoznak, és ilyenek a roma nemzetiségiek is. De a mi esetünkben az örmények és a görögök is kiemelkedőt nyújtanak.

Tehát szerencsére vannak nagyon jó nemzetiségi aktivisták, választott tisztségviselők. E beszámoló keretében róluk se feledkezzünk meg, köszönjük meg az ő munkájukat is. Én köszönöm az önök munkáját, de muszáj arról beszélni, hogy nagyon sok gonddal működik ez a nemzetiségi kisebbségi önkormányzati világ. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)